Esztergom és Vidéke, 1917
1917 / 47. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1917. július 1. pótolhatja a kenyérmagvakat, mindamellett tetemes bevitelre szorul, mit főképen keletindiai búzával fedez. Kenyér dolgában legrosszabb helyzetben van Anglia. Burgonyaterméséből évente s fejenként csak 76 kg. jut a lakosságra. Hogy szükségletét pótolhassa, évente 60—70 millió métermázsa kenyérmagbevítelre van szüksége, melyet a világ minden részéből szállít. Eljegyzés. Závodszky Alajos áll. tanító, honvéd zászlós, eljegyezte beznákfalvi Beználc Margitkát, özv. beznákfalvi Beznák Gyuláné leányát. Búcsú a belvárosban. Esztergom város kegyúri plébánia templomában Péter-Pál napján nagy egyházi fénynyel tartották meg az ezévi búcsút. D. e. 9 órakor volt az ünnepi főis- tenitisztelet, amelyet Mátéffy Viktor pápai kamarás, belvárosi ^plébános mondott fényes segédlettel. Evangelium után dr. Meszlényi Zoltán her- cegprimási szertartó mondott szép egyházi beszédet az apostolfejedelmek erényeiről és a híveknek Krisztus helytartója iránt való köteles ragaszkodásáról e nehéz időkben. Az istenitiszteletet nagyban emelték a gyönyörű egyházi énekek, amelyeket az alkalmi énekkar adott elő Táky Gyula karnagy vezetésével. Itt került városunkban először előadásra Régenhold háborús miséje dr. Varga Damján, a hires cisztercita tudós szövegével. A szentmisén a városi tanács tagjai dr. Antony Béla polgármester vezetésével testületileg jelentek meg, A felemelő istentiszteletet a pápai himnusz elé- neklése fejezte be. A tisztviselők értekezlete. Mint jeleztük, a város tisztviselői csütörtökön d. u. értekezletet tartottak a tisztviselői beszerzési helyi csoport megalakítása ügyében. Az értekezleten dr. Antony Béla polgármester elnökölt. Mindenekelőtt felolvasták a beszerzési helyi csoportra vonatkozó felsőbb utasításokat, majd elhatározták, hogy a csoportot az egész vármegyére kiterjedőleg az összes állami, vármegyei, városi, köz- és magántisztviselők részére megalakítják. A beszerzési helyi csoport vezetősége gondoskodnék a tagok részére szükséges tömegfogyasztási cikkek, elsősorban pedig a kenyérmagvak beszerzéséről. Ez utóbbi ügyben a polgármester legközelebb uj értekezletet is fog egybehívni. A csütörtöki összejövetelen szó volt még a tisztviselői konyhakertek nagyobb arányú létesítéséről, is, amelyek céljából össszeiró iveket bocsátottak ki. Sport hír. Ma d. u. 6 órakor az Esztergomi Testgyakorlók Körének football csapata jótékonycélú labdarúgó mérkőzést tart a 44-ik kiképző gépfegyver-osztag tiszti válogatott csapatával a Schwach-féle szigeti pályán. A tiszta bevétel fele a gépfegyverosztag rokkantalapja javára fordíttatik. A zenét mérkőzés megkezdéséig Balogh Károly és Gáspár Lajos zenekara szolgáltatja. Helyárak : Ülőhely 1 K, állóhely 60 fill, katona és gyermekjegy 30 fillér. Halálozás. Dvihally József nyug. főgimnáziumi tanár 67 éves korában június 26.-án 42 évi tanári működés és nyugdíjban eltöltött 6 év után Érsekújvárod: elhunyt. — Dvihally Géza, az Esztergomi Friss Újság szerkesztője a megboldogultban édesatyját gyászolja. Keresztény-szociálista értekezlet Esztergomban. Ma vasárnap d. e. 11 órakor az Ipartestület helyiségében a helybeli kér. szocialista szervezetek dr. Sebők Imre tanítóképzőint. igazgató kezdeményezésére értekezletet tartanak, amelyre az országos központ dr. Miklós Ferenc ügyv. alelnököt küldötte ki. Az értekezlet nemcsak az itthonlevő helybeli kér. szocialista munkások, hanem az eszmével rokonszenvező intelligens közönség és papság nagyfokú érdeklődésével is találkozik. Záróvizsgálat a helybeli női kereskedelmi szaktanfolyamon. A háborús idők dacára is zavartalanul lefolyt tanév befejezéséül f. hó 26.-án tartotta meg nyilvános záróvizsgálatát a helybeli női kereskedelmi szaktanfolyam. A korlátolt nyilvánosság mellett is szépszámú érdeklődő közönség hallgatta végig a vizsgálatanyagát és menetét; a vizsgálatfényét jélentékenyen emelte dr. Walter Gyula v. püspök és a városi tanács képviseletében dr. Antóny Béla polgár- mester jelenléte. A tanfolyam munkájának felsőbb helyről jövő elismerését jelenti, hogy a Nagyszombatban szervezendő tanfolyam igazgatójának mintául az esztergomi tanfolyam ajánltatott, aki személyes tapasztalat és adatgyűjtés végett szintén jelen volt a vizsgálaton, melyet a kereskedelmi társulat képviseletében Bleszl Ferenc kir. tan. elnök s Nagy Antal igazgató vezettek. — A meghallgatott feleletek az ismeretek bőségéről s a tudás mélységéről adtak megnyugtató képet, de megújult az az ismétlődő észrevétel is, hogy aránylag igen sok egy évre az a tananyag, amit előírás szerint el kell végezni, s csakis a tanári testület tagjainak rátermettsége, odaadó ügyszeretete, collegialis összhangban végzett munkája lehet képes az évente, meg-megujuló nehézséget minden érdemleges szempont teljes kielégítésével megoldani. — A közönségnek betekintés végett rendelkezésére bocsátott évközi házi és iskolai dolgozatok tiszta képét tárták fel annak a tervszerű és rendszeres munkának, amely egyedül biztosíthatja a megnyugtató sikert. A vizsgálat befejezéséül az elnök a tanári testület javaslata alapján a helybeli takarék- pénztár készséges adományából kiosztotta azokat az emlékérmeket, amelyeknek viseléséért évente nemes verseny folyik a tanfolyamon. Arany érmet kaptak Róth Erzsébet, Sturm Mária és Tóth Ilona. Ezüst érmet kapott Fridrich Margit, még Leitgeb János kereskedő adományából Fazekas Teréz 10 korona jutalomban részesült. — Sajnos, hogy a vizsgálaton közismert könnyek sem maradhattak el, mert a 40 osztályozott tanuló közül 5 tanuló (12'5%) szeptemberben leendő javítóvizsgálatra uta- síttatott. Tanítóképző tanárok gyűlése. F. hó 28.- és 29.-én tartották meg a magyar tanítóképző intézetek tanárai orsz. naggyűlésüket, melyen a helybeli tanítóképző tanárai is megjelentek.. Tisztujítás alkalmával elnökükké a városunkban is jól ismert Nagy Lászlót választották meg, aki már két ízben is szerepelt nálunk kiváló gyermektanulmányi előadásaival. A választmányi tagok sorába ismerőseink közül Oberth Ágostont, tanítóképző intézetünk jeles tanárát választották be. Dobáltak a csavargőzösre. Pénteken este 6 óra tájban néhány vásott szentgyörgymezői gyermek a dunapartról köveket hajigáit az arra haladó csavargőzösre, miközben egy utasnak a dobott kő a fejére esett és jelentékeny sérülést okozott. A rendőrség megtette a szükséges intézkedéseket, hogy a hajigálások máskor ne ismétlődhessenek. Színház. Egy hét óta városunk egyhangú életében észrevehető változás állott be. Megjöttek a színészek ! Soha jobbkor mint ezekben a nehéz napokban, mikor a gondok súlya alatt görnyedő lélek kétszeresen sóvárog néhány órai fölüdülés után. És színészeink derekasan megoldják feladatukat, művészi játékuk nap-nap után zsúfolt házat vonz. Most láttuk „Mágnás Miskátezt a tavaly is több ízben színre hozott, nagy vonzóerejű operettet, oly kitűnő komikai erővel előadva, hogy közönségünk alig birí a kacagásból kifogyni. Ma este 8 órakor a „Négy a kislány “ c. parodisztikus operett kerül előadásra Barna Izsó zenéjével. Rendkívüli előkészületben „Egy magyar nabob“ Jókai hires regényéből átdolgozott 5 felvonásos színmű hétfőn kerül bemutatásra. Bibliák orosz hadifoglyok részére. A „Nedjela“ c. orosz hadifoglyok részére alapított újság egy orosz bibliát adott ki, mely az ó- és az új szövetséget foglalja magában a szent szinódus által jóváhagyott szövegben. Ára 5 K. A bibliának a hadifoglyok által való olvasása meg nem akadályozható, figyelemmel kell azonban lenniök a hadifoglyok munkaadóinak arra, hogy az egymásnak olvasásra kölcsönzött bibliákba a hadifoglyok izgatásra, vagy összeesküvésre alkalmas megjegyzéseket ne írhassanak. Az ily tartalmú bibliák azonnal elkobozandók és róluk a belügyminiszternek jelentés teendő. Ne feledkezzünk meg azokról, akik a haza vedel= méhen nyomorékká lettek! Nagymügyűjtőrészére veszek, régiségeket és régi műipari termékeket, úgymint ékszereket, miniatűröket, szelencéket, porcellánt, bútort, képeket és bronz műtárgyakat a legmagasabb árban, minden évfolyamból 1800 évig bezárólag. Ajánlatnál pontos leírást és fényképeket kérek. Czím, Wisin- gerMör Budapest, IV, Kristóf tér 2, Interurban-Telefon szám 91—24. ELADÓ óbor és 1916. évben termett kiváló jó minőségű fehérborok. Cím a kiadóhivatalban. Int»r|»m mii, kir- Tárt» polgármitirétél Slökött hadifoglyok kezelése tárgyában. 6620/1917. tan. sz. Hirdetmény. Minthogy még mindig előfordulnak olyan esetek, hogy a város, illetve a vármegye területén elfogott, vagy csavargáson ért hadifoglyokat a magánosok nem szolgáltatják be az illetékes helyre, hanem azokat munkára visszatartják s igy amellett, hogy a fennálló rendeletek ellen cselekszenek, eljárásuk még igen alkamas eszközül szolgál arra is, hogy a hadifoglyok szökését mesterségesen előidézzék, a vármegye gazdasági munkabizottságának ezen ügyben 721/917 szám alatt kiadott rendelete alapján újból felhívom és a legszigorúbban figyelmeztetem a helyi lakosságot, hogy az elfogott, vagy csavargáson ért hadifogolynak sem élelmet, sem szállást adniok nem szabad, hanem az minden késedelem nélkül vagy az illetékes csendőrőrsparancsnokságnak átadandó, vagy a kirendelt őrkatona utján közvetlenül a vármegye hadifogolyügyeleti tisztjéhez kisértetendő. Ugyancsak a legszigorúbban figyelmeztetem a város területén hadifoglyot tartó munkaadókat arra, hogy a hadifoglyok szökését a maguk részéről is minden rendelkezésre álló eszközzel akadályozzák meg. Az a több helyen tapasztalt felfogás, mintha a katonai rend és fegyelem fenntartására kivezényelt őrkatona jelenléte a munkaadót a rendelkezésére bocsátott hadifoglyok gondos őrizete alól felmentené, teljesen téves, amiről az érdekelteket újólag a legnagyobb nyomatékkai figyelmeztetem azzal, hogy amenyiben a hadifoglyok esetleges szökése akár a munkaadó felügyeletének hiányából, akár egyéb kötelezettségének elmulasztásából származott volna, úgy a vármegyei munkabizottság kíméletlenül élni fog a hadifoglyok bevonására vonatkozó jogával. Esztergom, 1917. junius 22-én. Dr. Antóny Béla polgármester. jutányosán felvétetnek a kiadóhivatalban: Simor János utca 18—20. szám. 523/917 Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában Esztergom, Simor János ucca 18—20. szám.