Esztergom és Vidéke, 1916

1916-04-23 / 32. szám

Mire visszajönnek... Tisztelt olvasók az alábbi soroknak ne adjanak több hitelt, mint amennyit az időjósok vindikálnak maguknak. Maradjon álom ez a kép, melyet ama vevércikk hatása alatt alkottam magamnak, mely e lap hasábjain „Esztergom és Párkány" címmel f. hó 9.-én jelent meg s melyért a párkányiak — szokás szerint — ama áldásokat rebegték át a Duna túlsó partjára, amik ha megfogamzanának, a kénköves tüzes eső söpörné el városunkat pótadóstul, mindenestül. A nagy világháború után következő esztendőben, 1925. évi augusztus hó 2.-án, egy tikkasztó meleg nyári napon futott be a vonat az „Esztergom-északi pályaudvar" állomásra, melyezalkalommal bőven volt virágokkal, zászlókkal feldíszítve. A perronon fehérruhás leánykák állottak sorfalat, katonazenekar húzta a lelkesítő darabokat, aranygalléros tisztek, aranycsatlos díszruhájú hivatalnokok, aranykeresztes, lilaszíntaláros főpapok várakoztak tarka összevisszaságban. A vonat megállott, mire egetverő éljenzés hangzott fel a perronon. A katonazenekar az „Isten áldd meg, tartsd meg Isten" ... kezdetű közös himnuszba fogott, az állomásontúlról pedig dísztűz roppant háromszor egymásután. Megérkeztek hadifogságban sinylett testvéreink a világ másik feléről. Kerek háromnegyed esztendeig tartott, míg ideértek, mivel az oroszok municióhiánya a háború utolsó hónapjaiban már oly nagymérvű volt, hogy a hires szibériai vasút acélsínpáfaiból öntötték meg lövedékeiket. A magyar hadifoglyok tehát legtöbben gyalog indultak útnak, hogy viszontlássák az évtized óta nem látott hazát. Ezerszámra verődtek össze Dui, Szachalin, Chabarovka, Ochock, Nikolajevszk, Blagovjecsenszk, Troickoszavszk, Kiachta, Nercsinszk, Olekminszk és Nisni Kolyenszk fogolytelepeiről, ahol igazolványokkal és a kormány által küldött új ruhákkal, nemkülönben némi pénzzel látták el őket. Megható volt, amidőn a vonatból kiszállva felhangzottak ajkaikról a divatból rég kiment háborús énekek dallamaira az orosz síkságon született hadifogolynóták, a magyar irodalom új irányú műremekei, melyek egyikét-másikát nem kisebb emberek írták, mint pl. Gyóni Géza. A perronon csakis a hivatalos fogadtatás volt néhány üdvözlő beszéddel, az igazi csak akkor várt rájuk, amidőn szép sorjában kijutottak a nagy pályaudvar útvesztőin. A pályaudvar előtt elterülő hatalmas téren, mely a Béke nevet viselte, — egy díszes park közepén a „békepápa" hófehér márványalakjával, — várakoztak a hozzátartozók ezrei. A szabad levegőre kijutott volt hadifogoly esztergomiak szeme-szája elállott a látottakra. Nem a véget érni nem akaró néptömeg, vagy a tér nagysága, sem pedig hozzátartozóik hosszas örömsikoltása csalt ajkukra csodálkozó hangokat, hanem ama óriási épületek megpillantása, melyek a tér négy oldalát szegélyezték. Már maga az állomás is megváltozott méreteivel, pompájával, forgalmával csodálatukat vivta ki. Amikor elmentek, „Párkánynána" volt a neve és kissé mintha távolabb lett volna. Most közvetlen a város közepén látszik. Tőle jobbra egy kétemeletes palota, valami üzletvezetőségi épület, mellette egy hatalmas szálloda, mely „Hindenburg"-ról van elnevezve. Távolabb két óriási méretű bérház, majd ismét egy szálloda, melyre „Hotel-Béke-Szálloda" van felírva imponáló betűkkel. Az egykori hírneves párkánynánai úton a paloták beláthatatlan sora húzódik. A pontos sugárút végén, mintegy zárókő, a Bazilika kupolája feketéllik. A nagy és kis házak végtelen sora látszik a mellékuccák pontos négyszögeiben is, melyek zaját villamosok, autók és egyéb közlekedési eszközök emelik lélekbilincselő chaosszá. A hazaérkezett esztergomi volt hadifoglyok mintha álmodnának. A transbaikali, amurvidéki, primorszki piszkos városkák és egyhangú fogolytelepek után nem képzelt meseváros bontakozik ki az egykori poros Párkány helyén, amelynek nevét ma már csak egy városrész viseli némi emlékeztetőül a 10 év előtti viszonyokra. Az állómástól jobbra a gyorsan fejlődő VII. kerület, Bélaváros házai tarkállanak körülbelül az egykori Párkány széléig, balra pedig a VI. kerület, Nagynána-városrész tűnik ki szép modern templomával és füstölgő gyárkéményeivel. — Nem Budapesten vagyunke? kérdezik az érkezők csodálattal, amidőn túlestek a viszontlátás örömein és eltörülték szemeikből a hallott családi gyászos események felett hullatott könnyeket. — Nem Budapest ez bizony, hanem Nagy Esztergom. Amint Budapest lett az-egykor elhanyagolt Pestből, úgy változott át egy fél évtized alatt Párkány és Esztergom is Nagy Esztergommá. Ez a párkányi oldal lett a második Pest, mig a túloldal Buda sorsára jutott, hová imádkozni, nyaralni és sétálni járunk. Egyébként most épül a harmadik híd a Dunán, mely összeforrasztja a várost mégjobban, összeforrasztja elválaszthatatlanul. Esztergomot nagy történeti múltjához méltóan elérte végre sokat nélkülözött szerencséje. Most folynak a tárgyalások Dorog idekapcsolása ügyében is. — No ezt nem is álmodtuk volna ! — Esztergom egyébként nagy ipari és kereskedelmi központ lett. Az összes hazai iparvállalatok vezetői felismerték kedvező földrajzi helyzetét. Hegy, víz, síkság összetalálkozik itten. A vasutak északnyugati Magyaroszág érceit ide szállíthat ják legkönnyebben, a hajók a nyersterményeket, a repülők az emberek ezreit, az iparvonalak a szenet, a gabonát itt halmozhatják fel s innen osztják szét legcélszerűbben. Az „Esztergom déli pályaudvar", az „Esztergomi tábor", az „Esztergom-visegrádi p. u." állomások, mely utóbbinak irányában készül a harmadik dunahíd, alig győzik a forgalmat lebonyolítani. Repülőgép állomásaink elsők voltak az országban s tulaj donkép ezek irányították felénk az iparvállalatok és hadseregszállítók szemeit, mert hiszen a repülőgépek egymaguk nem pótolhatják a vasutakat és a gőzhajókat s csakis ahol a vasút, víz és levegő kedvező összhangot tudnak alkotni, ott válik a város világvárossá. Nagyban hozzásegítettek az építkezés megejtéséhez a nagy mennyiségben ideinternált olasz és orosz foglyok is. Az előbbiek az épületek tervezési és műipari részét, az utóbbiak a tulajdonképeni napszámos-munkát végezték párját ritkító ügyességgel. Nem egynek közülök annyira megtetszett a város, hogy már meg is telepedtek nálunk, azonban a gyűlölt kenyérmezői tábornak közelében nem akartak tanyát ütni s ezért a szentgyörgymezői határ területén építkeztek inkább. Villaszerű házaik a Duna felől igen jol festenek. Azt a városrészt egyébként „Szépváros" név alatt tüntetik fel a térképek. A hazaérkezetteknek hetekbe került, míg kiismerték magukat a Nagy Esztergomban, melyben még csak ezután lendült fel igazán az építkezési kedv. Uj főreáliskolák, felső kereskedelmi iskola, felső ipariskola, a második műegyetem, az úgynevezett „Fehér Színház", továbbá a nagyszerű rokkantak menedékháza, az országos hadiárvaház és egyéb középületek még olyanok figyelmét is a városra irányították, akik az ipari és kereskedelmi élettől távol állottak. Azon összeköttetések, amelyek a hadifogság révén a kölcsönösen megismert itteni és egyéb európai, ázsiai és afrikai vállalatokkal létesültek, megtermettek a maguk gyümölcseit. Az egykori Párkány lakói pedig áldották a napot, amelyen hallgatva az előrelátó esztergomiak szavára, elküldöttek az emlékiratot a kormányhoz, melyben Esztergommal való egyesülésük mellett a döntő érvek egész légióját vonultatták fel. Mi nász. millióink visszahódítása. (Közérdekű levél.) Igen Tisztelt Szerkesztő Úr szives engedelmével vagyok bátor egy fővárosi barátnőmnek válaszolni. Leány koromban többször is fölszólaltam a mi kedves lapunk, az Esztergom és Vidéke hasábjain. Most még nevezetesebb ügyben óhajtok közérdekű eszmecseréré vállalkozni. Ime nyilvánosságra hozott bizalmas levelem : Gittám! Ha már pazarul elhalmazott téged a jólét nemcsak vagyonnal, nemcsak áldozatkész jóférjjel, nemcsak irigykedő társasággal, hanem még őszinte barátnőkkel is. Tehát Ginám én most őszintén kinyilatkoztatom előtted, hogy vétkezel, mikor Zürichen át Párizsból rendelsz új kalapot és új öltözéket. Ős'intén meg gyónom, hogy a di-' vat járvány korszakában, hajdan én is Párizsra és Bécsre kacsintottam néha. De akkor már kikopott a mi szótárunkból a honleány szó. Mert az idegen divatok bálványozása miatt nem érdemeltük meg magyar női nemességünk ezt a szép nevét. Jóvá akarom immár tenni egykori tévedéseimet, mikor nemcsak a magam, rokonaim, de összes barátnőim lelkes pártfogását mozgósítom a Fővárosi Iparrajziskola országos fejlesztése érdekében. Maradjanak ezentui idehaza a mi millióink 1 Ne tékozoljunk el ezután egyetlen magyar koronát sem idegen divatra, idegen fürdőre. Van idehaza bőségesen elegendő Istenadta fürdőnk, melyek csak azért nem virágozhattak föl, mert mi évtizedek óta rendszeresen mellőztük. Azt hiszed még ma is Ginám, hógy Párizsban, a háború kitörése előtt, a szabászművészet és kalapköltészet választékos műtermeiben egyesegyedül francia lángszellemek dolgoztak ? Gsalódol! Mikor a párizsi divat teremtőinek tömegeit internálták, kisült, hogy az értékes erők javarésze idegen, sőt magyarországi elsőrendű munkatársak voltak. Azóta végzetesen megcsappant a párizsi divat te-