Esztergom és Vidéke, 1916

1916-03-19 / 22. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K SZERKÉSZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐR. FÖMUNATÁRSAK : D

R RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D

R KŐRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY JÁNOS •n^ MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Szidnak bennünket. De erősen ! Természetesen hol szidhatnának másutt, mint Bécsben. Ez ugyan nem új, nem is feltűnő dolog, — annyira nem, hogy már hozzá vagyunk szokva — de mégis ezúttal n m vehetjük hallatlanra a bécsi jókívánságokat, mert egyrészt az eddigitől eltérő okból erednek, másrészt folyton élesebb s élesebb hangot kezdenek adni ellenünk. Eddig a ' császárváros Rathausában és újságaiban főleg azért szoktak volt bennünket rendreutasítani s oktatgatni, hogy nemzeti önnállóságunkról merünk kívánságokkal előállani. A háború most az efféle gyengéd leckéztetéseket meglehetősen elnémította. Ki nem irtotta, csak elnémította. A magyar katonák páratlan vitézsége t. i. kissé „Esztergom és Vidéke" táfcája. Eláztatás. (Karcolat a falusi világból.) Olyan pindurka faluról van szó,.a hol alig fért el valami nagy jólét, de azért több össze nem férő család mégis belefért. Ezek közé tartozott pedig két iparos família. A vetélkedő lábbelikészitők ádáz kenyéririgysége már hozzá tartozott a politikus mesterséghez. Az első iparos firma az alvégi ház ormán fityegett. Valami vándor mázoló teremtette oda. A ha'almas rámás csizma alatt ez a büszke felirat rikitott: — Vértse Bálint magyar csizmadia mester. A felvégi konkurens háza homlokán csak ez a szerény cím ékeskedett : — Galamb István cipész mester. Az előbbi cég csakis ágyús csizmákat varrt vagy pedig javított. Az utóbbi tisztán a falú fehér szelelohasztotta azoknak szabadosságát, kik eleddig megrögzötten tiltakoztak minden nemzeti jogos érvényesülési vágyunk ellen. Jelenleg más címen elégedetlenek velünk bécsi jóakaróink. Azért szapulnak bennünket szóval és tollal, hogy nem szolgáltatunk nekik elég ennivalót. Azzal vádolnak, hogy míg mi dúslakodunk a jólétben, addig nekik csak kegyelemfalatokat, morzsákat juttatunk; hogy nemcsak méregdrágán adjuk terményeinket, hanem még a mennyiséget is kiszabjuk nekik fensőbbségesen, zsúgorian, szívtelenül. Akinek módjában van bécsi lapokat olvasni, az tudja, hogy az e hangnembeli szidások különösen a mult év ősze óta egyre gyakoriabbak lesznek ellenünk a császárvárosban. Egyik-másik újság újabban már mélyeit szolgálta ki, de azért az uraskodós paraszt fiatalemberek szintén szívesen rendőltek nála fajntos cipellőt. Véitse Bálint csizmadia mindig magyar ruhát viselt meg kipödrött, hatalmas huszárbajuszt. Galamb István suszter pedig rendes uri öltözékben járt és nyírott bajuszával kontrázott ellenségének. Hanem mindakét makacsul veszekedő falusi iparos família szintén két harcos frontot csinált egymás ellen: A két dudás nem fért meg tehát egy csárdában. Pedig elég jó dolga volt mindegyiknek. A Vértse-fészek épen ugy megtelt vidám fiókokkal, mint a Galamb-due. Vértse Bálint mégis uton-utfélen kontárnak címezte iparostársát. Pedig a pletykában épen Vértséék nem voltak kontárok. Galamb Imrének több jó könyve volt, a vasárnapi gondüzője. Vértse azonban inkább szerette a boros üvegek gyűjteményét. valósággal maró gúnnyal ír rólunk. Annyira mennek, hogy a becsületes nevünkön sem neveznek, hanem csak a „jó szövetséges" vitriolos díszítő jelzővel. Ha az Úr Jézus irigyebb, kárörvendőbb természetet adott volna fajunknak, mint amilyent valóban adott, most a bécsi szomszédok dühösködéseit kéjes örömmel élveznők, azt gondolva : táncoljatok egyszerű is úgy, ahogy mi fütyülünk; eleget és elég sokáig ugráltunk már mi a ti fütyötökre. Ámde mi természetünknél fogva gavallérok vagyunk — még nem — jóakaróinkkal -szemben is. Tehát nem tudunk örülni a bécsiek kétségtelenül súlyos kenyérmizériájának. Csakhogy azt jogosan nem vehetik tőlünk rossz néven, hogy irántuk való részvétünket tettekre : tejre, vajra, lisztre, burgonyára nem váltA finomabb mesterember konok ellenségét egyszerűen faragatlan tuskó címen emlegette, ha szó esett róla valahol. Ilyen szívósan civakodtak azután álló tizennyolc esztendeig, mig végre már első rendű gyakorlatot szereztek a megszólás és veszekedés mesterségében. A haragos csizmadia hajdan a huszárságnál katonáskodott. A cipő készítő pedig a baka sorban. Mikor a "két ellenséges firma díszei, a hasonló nevű és foglalkozású ifjak sorozás alá kerültek, Vértséék szörnyűségére mind a kettő baka lett. Napokig dühöngött a huszárbajuszú csizmadia ezen az iszonyú szégyenen. Szerette volna lekicsinyelni a világot.; A két újonc ugyanannál a falusi leányzónál udvarolt más és más időben. Mert hivatalosan idegenek maradtak egymás közt. A módos falusi szabó virágszálát tartotta a két falusi gavallér a legszebb, a legjobb és a legalkalmasabb partinak. hatjuk, mert magunk is küzdünk az élelmiszerhiánnyal. Talán nem annyira, mint Bécsben; de az bizonyos, hogy a mi fővárosunkban sincsenek sokkal tűrhetőbb viszonyok az élelmezés terén minta császárvárosban. Azt meg elvégre nem várhatják tőtünk a bécsiek, hogy az utolsó falatot is megvonjuk magunktól az ő kedvükért. Ez a legnagyobb fokú dőreség volna tőlünk, nem gavalléria ! Utoljára nekünk is magunk felé hajlik a kez ünk ! Csak nem fogunk éhezni azért, hogy a szomszédok jóllakhassanak ? De feltéve, hogy tényleg feleslegeink volnának: akkor sem a mostani sértő-követelő eljárással lehetne tőlünk kierőszakolni őket. A bécsiek, sajnos, évszázados szomszédság ellenére sem ismernek még bennünket. Ezért nem is tudnak velünk bánni. Mert ha tudnáA okos szábóné a két konkurens udvarlót szívesen fogadta, mikor egymás után búcsúzkodott a bevonulás előtt. Mindakettő selyem nemzeti színű szalagot és forró kézszorítást kapott, remekül mosolygó menyasszony jelölttől. A sors tréfás rendezése szerint mind a két ellenfél ugyanabba a századba és szakaszba került gyalogosezredében. Vértse nagyszerűen fumigálta Galambot. Ugy bántak valóban egymással, mintha csak más megyebeli és fajtájú idegen lett volna. Ez az áldatlan agyarkodás azonban nem keltett a szolgálatban semmiféle föltűnést, mert a mindennapi erős gyakorlatokon minden bakának a saját baján járt az esze. Mikor a kiképzett új menetszázada harctérre érkezett, az újoncok közelről megismerkedhettek az igazi háborúval és a valóságos katonai élettel. Vértse azzal jeleskedett, hogy ho-