Esztergom és Vidéke, 1916

1916-03-19 / 22. szám

nak, szent és egy igaz, hogy most mindenre képesek lennénk értük, Tanuljanak egyszer a maguk kárán ! Morc. Bajos volna eldönteni: ki szolgál reá job ban legfájdalmasabb részvétünkre ? A letört dalia, aki egész életére mártírja marad a diplomácia csődjének, a kallmárszellem erőszakosságának, kultúránk tökéletességének; vagy a tölgyfát repkénymódra körülölelő feleség, aki mellől kidőlt a tápláló tölgy ? De nemcsak nem lehet, nem is szabad külömbséget tenni köztük, teljesen egyenlő mértékben felelős az állam mindkettőjük élet öröméért, hiányos munkaképességeért, teljes egyéniségének rövidítéseér. A rokkantak szomorú hadserege már békés gyakorlatot végez: megtanul elbánni a neki készült speciális szerszámmal, géppel, nemsokára hozzáláthat az önfertartó munkához. Ez valóban az egyedüli tudat, amely némileg enyhítheti sorsukon érzett nagy fájdalmunkat. Az özvegyek sorsa eddig még ezt a vigasztalást sem nyújtja. Alamizsna, illetve állitótagos nyugdíj jár nekik, ha ugyan szabad ezt a szót alkalmaznunk az évi 72—240 korona közt váltakozó összegekre. Elhisszük, hogy többet az állampénztár nem bír hosszú éveken keresztül; sőt biztosan tudjuk, hogy ezt is súlyos tehernek fogja érezni. De mindennél biztosabban tudjuk azt, hogy ebből a nyugdíjból megélni senki sem fog. Mi történjék tehát? Alkalmazzák az özvegyekre azt a józan • belátást, amely a rokkantakni csomagjából soha senkinek sem szánt valami jó falatot. Galamb Imre azonban nagylelkűen megosztozott bajtársaival. Néhány hónap múlva Vértse és Galamb — közderültségre — megérdemelte vezetéknevét. Mert Vértse folytonosan éhezett, Galamb pedig sohasem elégedetlenkedett. Az egyik folytonosan pörlekedő, a másik mindig udvarias volt. Egyik ritka szélcsöndes napon az oroszok valami ünnepüket ülték meg. Tehát lövőárkunkban is jótékony szünetet élveztek. Ekkor a bajtársak vidáman összebújtak gondtalan pipaszóra. Mindenki ráért talizmánjában gyönyörködni. Az egyik megszentölt olvasóját tisztogatta, a másik szép imakönyvét simogatta, a harmadik pompás jegyzőkönyvébe irogatott valamit, a negyedik tilinkózni kezdett, többen táborilapot szerkesztettek. Ebben az üdvös csendéletben történt, hogy Galamb Imre csinos emlékkönyvéből kirepült egy csinos arckép. Az egyik dévaj szomszéd rögtön eltulajdonította. — Ej hal — mondta álmélkodva — nem is tudtam, hogy ilyen szépséges mátkád van, Imre pajtás! Vértse Bálint vérben forgó vérszemekkel meredt a szóbanforgó arcképre. Vérbe borult azonban az arca is, mikor a szabó mester remek leányának képét vette észre, nak ügyét egy fokkal kevésbbé kétségbeejtőnek tünteti föl: képeztessék ki őket is olyan munkára, amelyekre a mezőgazdaságnak, iparnak, kereskedelemnek, szellemi munkának, szóval a munkapiacnak szüksége van. Adjanak alkalmat a kenyérkeresetre szoruló asszonynak, hogy megtanulhassa azt a munkát, amely ezek közül neki legjobban megfelel, lássák el időközben lakással, ellátással; szabják meg a bérminimumokat, hogy ne élhessenek vissza velük szemben a munkaadók. Elsősorban a városnak, testületeknek erkölcsi kötelességük, hogy a nekik megfelelő munkát a hadiözvegyeknek adják, őket részesítsék mindenütt előnyben. Erkölcsi kötelességünk ez azokkal szemben, akik életüket áldozták fel a közcélért abban a reményben, hogy árván maradt családjuk s támogató nélkül maradt hitveseik segítésben fognak részesülni azok részéről, akiktől nem követelte meg ez az irtózatos világháború az egyedüli nagyot, az életnek feláldozását. Ha nem ez lebeg folyton az itthonmaradottak szemei előtt, vétkeznek a szociális és erkölcsi igazságszolgáltatással szemben, de vétkeznek elsősorban a haza ellen, mért csak ugy várhatunk önfeláldozást, hősiességet azok részéről, akik itthon hagyták családjaikat, ha tudják, hogy azok, ha árvák lesznek is, de nem lesznek a nyomor mostohái. Legyen ez az akció már egyszer Őszinte és nekilendülő, mert eddig sok részvétet . hallotunk, de kevés praktikus tettet. Adakozzunk az elesett hősök özvegyei és árvái javára! Hadegélyező Hivatal főpénztára, Képviselőház. gyűlölt ellensége tulajdonában. Megfékezte valamiképen megbokrosodó indulatát, mert eldohogott a jól mulató társaságból. A csöndes barlangjában azután Összeszorította hatalmas öklét és fogcsikorgással ezt sziszegte : — Eláztatlak nyehó! Kiütlek a nyeregből nyápic! Majd adok én neked, te seplita! Soká viaskodott magában, mig az ördög megfelelő tanácsát megkapta. Estefelé az őrszemeken kivül az összes vitézek elszundikáltak. Imre az őrmestere mellett szendergett. Vértse valamelyik Varja szomszédságában. Éjféltájt a százszemű és százfülű őrmester valami különös neszt hallott. A holdas világításban csakugyan nesztelenül lopózott feléje valamelyik baka, aki a bakancsát rongyokkal némitolta el. Az őrmester nyugodtan figyelte a bagoly mozdulatait. A kisértet Imre kabátja zsebébe" dugott valamit, azután mint az árnyék eltűnt. Hajnalban Vértse Bálint harsogó káromkodása ébresztette föl a lővőárok lakóit. Megdöbbenve értesültek a bakák arról az iszonyú hírről, hogy ellopták a Vértse óráját. Az őrmesier épen pipára gyújtott, mikor Vértse fölháborodva bejelentette az esetet. . .— Hát keresd — rivallt rá az őrmester, a mindentudó nyugalmával. fiáborns vidámság. Tej inség. A körúti budapesti tejesboltban reggel nyolc óra előtt megjelent egy munkásasszony három csemetéjével. — Van-e igazolvány? —• rivalt reá az eladó. — Van. — Hát mutassa / — Ehol ni, ez a három éhes gyerekem ! Ekkor a nemesszívű boltos így szolgálta ki a szegény asszonyt : — Tőlem ugyan hozhat tiz porontyot is. Mert a gyerek nem irás. Csak az igazolvány gilt! A sírdogáló munkásnőt azután odakint igy üdvözölték a finom lelkű pesti asszonyságok: — Ugy-e maga kölcsön kérte ezt a sok gyereket svindlinek ? Budapest háborús alakjai. A villamoskocsi perrónján szorongott két jó barát. Az ajtó mellett, a kis helyen, egy feltűnően díszesen öltözött nő ült. Eleinte előkelő orvos vagy hires ügyvéd feleségének tartották. Ezt a meghatározást azonban nemsokára megcáfolta a körút egyik állomásán fölszálló, öreg munkásnőnek látszó utas belépése, kinek a fen}'es ruházatú urnő rögtön átengedte ülőhelyét. Mikor a két jóbarát leszállott, a tájékozottabbik pesti ur igy szólott. — Az a fiatal asszony egy hamarosan meggazdagodott vállalkozó felesége. A szegényes öreg nő pedig a vásárcsarnok^ egyik ünnepelt A csapdába akkor esett bele, mikor Vértse egyenesen Galamb Imre felé törtetett. Ördögi kárörömmel röhögött, mikor ellopott zsebóráját kivette Galamb zsebéből. Mig az egész raj elképedve ámult-bámult a csöndesen mosolygó Imrére, addig az őrmester kiragadta Vértse kezéből, a zsákmányt olyan mesteri pofon kíséretében, hogy a sapkája kirepült a iővészárokból. — Alávaló gazember vagy Vértse Bálint! — harsogta azután az őrmester fenyegető hangon. — Saját szememmel láttam, hogy te loptad a Galamb Imre "zsebébe az órádat. Nem érdemelted meg, hogy rajtad kapjak. Mert rászolgáltál már sok komiszságoddal a két hónapi börtönre 1 Mars addig barlangodba ! Vértse megsemmisülten elpárolgott. A következő percben már az oroszok ellen védekeztek. Félóra múlva rohammal foglalták el a veszedelmes tanyát lakóink. Galamb az őrmestere mellett vitézkedett. A betelefonált századparancsnok végtelen boldogsággal veregette katonái vállat. A század szégyen szemét pedig, az orosz foglyok után kisérte két szuronyos baka. Az eláztatás hírét más valaki irta meg a faluba. Ugyanakkor megtudták mindenütt, hogy Bálint börtönbe, Imre pedig a kitüntetett vitézek közzé került. Dr, Körösy László. árusitónője, kinél az a bizonyos parvenü urnő vásárolni szokott. Budapesti hadiözvegyek. A háború ezer meg ezer asszonyt tett elhagyatott özvegyé. Valami ötven ilyen gyászruhás özvegy küldöttségben járult a miniszterelnök elé. Özv. Pálinkás Ferencné, Vay Betti igy szónokolt : — Kegyelmes Uram, csakhogy már eddig juthattunk! Két hónap óta járunk-kelünk fűhöz-fáhöz, minisztériumból minisztériumba, hiába. Ami uraink a hazáért haltak meg és mi most a hazához fordulunk nem ugyan azért, hogy eltartson, hanem, hogy becsületes munkával megélhetésünket biztosítsa! Tehát Nagyméltóságodhoz fordulunk és -kérjük, hogy a hadimunkát ne a vállalkozók utján utalják ki, akik minket kiuzsoráznak, hanem egyenesen nekünk. A haszonleső vállalkozók 7 — 8 koronáért vállalják darakonként a zubbonyvarrást, a miből 30—40 fillért juttatnak nekünk. Ez kétségbeejtő! Mi azért alapítottuk egyesületünket, hogy önnállóan vállalkozhassunk. Tisza István gróf megnyugtatta küldöttséget jóindulatáról, mert kijelentté, hogy az állam a vállalkozói hasznot ezentui az özvegyeknek juttatja: tehát bizalmi férfit küld ki, akivel a részletekben megállapodhatnak. Özv. Pálinkásné erre megjegyezte, hogy ők szeretnék megnevezni az illetőt. — És ki legyen az? — kérdezte a miniszterelnök. — Kiss ezredes ur, a honvédelmi minisztériumból, mert a kereskedelmi minísztériuban mostohán fogadtak minket. Tisza István gróf végül kijelentette, hogy a bizalmiférfi kérdést intézzék el a hadiözvegyek egymás között, de ahhoz ragaszkodik, hogy a munkát a kormány fölügyelete alatt végezzék, mert a teljesen önálló vállalkozás befektetéssel és kockáztatással jár és mind a kettőt a kormány vállalja szívesen. Pesti szójáték. Két pesti ur találkozott az Andrássy-uton. Az egyik titokzatosan suttogta: — Hallottad Krícsi báró, hogy Mackensen tüdőbajos ? — Ugyan honnan szedted ezt a rém hirt Néki gróf? — Előkelő orvos profeszor mondta hogy szegény Mackensen Egyiptomba készül! Kujon. ér Az esztergomi Bencés Főgimnázium kérelme. Az esztergomi főgimnázium is méltó alakban és épületes módon szeretné megörökíteni az intézet azon derék és lelkes volt tanítványainak emlékét, akiket egyrészt a haza iránt tartozó szent kötelesség, másrészt meg a lángoló hazasze-