Esztergom és Vidéke, 1916

1916-02-20 / 14. szám

SZER KÉSZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI KÉSZET ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. Founmrés rfíRSrWRLMJLfíR FÖMUNATÁRSAK : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D

r KŐRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Eszemiszom és hejehuja a könny- és vérözön között paradoxonnak, sőt egyenesen lehetetlennek tetszik; ám nálunk, Magyarországon megcáfolhatatlan szomorú valóság a jelenben. Míg a nemzet szine, java, virága ezer önmegtagadás közt őrködik életünkért s patakokban ontja vérét hazánk épségeért; míg az özvegyekés árvák könynyei az ország minden zegétzugát elárasztják: addig azok, kiket a háború máról holnapra felgazdagított, és azok, kik szerencsés állásuknál fogva vagy magasabb pátronusaik kegyéből zavartalanul élvezik a megvédett otthon puha kényelmeit, ha nem is mfnd, de igen sokan bűnös nemtörődömséggel, semmibe veszik a nemzet java részének agóniáját, gondtalanul, vigan élik világukat, tor„Esztsergom és Vidéke

1

' teája. Női szív. A máskor nyugodt, csendes oroszlengyel város, mint valami megpiszkált hangyaboly, sűr-forrt. A járókelők egymásra torlódva hullámoztak, s katonai autók veszettül tülkölve száguldoztak. A bevonuló tartalékosok ládákkal, vagy batyukkal a hátukon sietve, szinte rohanva csődültek az állomás felé ; mintha nem akarnának maguknak időt engedni, hogy egy kicsit gondolkozzanak: tulajdonképpen hova is mennek, mér mennek és mi vár rájuk ? Csak a hátuk libabőrödzött folyton és szinte erőszakkal igyekeztek magukról lefejteni jajveszékelő asszonyaikat és gyermekeiket. Az utcákon és nyilvános helyeken a lengyelek külön válva az oroszoktól, itt-ott kisebb csoportokba verődve közölték egymással a legújabb híreket: Németország Ausztria és Magyarország mellé áll. Ugy hírlik, Németország nagyon erős, legyőzi az oroszokat. kig töltöznek, drága ruhákat aggatnak magukra, dínomdánommal kelnek és feküsznek. Vendéglők és kávéházak tömve nappal-éjjel gondtalanul dőzsölő-dorbézoló sokasággal. Sőt akárhány magán házban sincs külömben: folyik a lakmározás zeneszó és pohárcsengés mellett. Nevetnek, mókáznak, léháskodnak, mintha mi sem történnék körülöttük. S ez a viszszataszító kép ráillik a vidékre csakúgy, mint a fővárosra; ráillik Esztergomra is, talán jobban, mint más helyekre ! . . . Nem kell, hogy az ember szigorú erkölcsbíró, holmi római Cato vagy középkori moralista legyen ; csupán némi érzékkel bírjon a hazafiság és fajszeretet iránt: lehetetlen, hogy egész lelkével meg ne botránkozzék ezen az őrüléssel határos züllésen, amely ma náHalkan beszéltek, mindannyian leplezték igazi gondolataikat, érzéseiket; azért mégis megértették egymást. Az a fény, ami ebben az izgalmas órákban a szemükben kigyúlt — a rég elfojtot nemzeti vágyak lángja, — közös, titkos nyelvet képezett köztük s bár a haboru sze le hideg borzongással futkosott rajtuk, titkon mégis örültek, s keblüket újabb nagy remény dagasztotta, mámoros szemük előtt ott látták megtépett zászlójukat, — rajta a nemzeti címerüket megújhodva — dicsőségesen lengeni. Az egyetem környékén kipirult arcú lengyel ifjak csoportosultak és hevesen gesztikulálva, halkan társalogtak, aztán hosszú kézszorítással sietve távoztak. Vilimovszky is sietve hagyta el az egyetemet és a vámhivatalhoz ment, hogy Olgát hazakísérje. Az úton nagyon keveset beszéltek. Mindketten kerülték azt a témát, amiről leginkább szerettek volna beszélni, mire lünk itthon szabadon, minden fék nélkül tombol. Csodálatos, hogy ez ellen illetékes tényezők részéről nem történt eddig komoly tiltakozás, nem egyetlen megbélyegző szó, nem egy útszegő lépés. Pedig szerény nézetünk szerint az államhatalomnak ebbe a nemzetrutító eltévelyedésbe ép úgy bele kellene nyúlnia erős kezével, mint belenyúl helyesen az élelmiszerek eldugóinak és uzsorásainak bűneibe. Kérdjük : csak azok kötelesek a hazáért áldozatokat hozni, magukat megtagadni, nélkülözni, kiket a törvény a harctérre szólított ? Az itthon maradottak pedig szabadon élhetik világukat, dőzsölhetnek minden nemesebb érzésből kivetkőzve, zabolátlanul ? Elszorul az ember szíve, ha elgondolja, hogy ezek is a mi véaz utcát nem tarották alkalmas helynek. Egy behivási plakát előtt egy pillanatra megálltak. Olga szemét könny futotta el és fátyolozott hangon szólt: Neked is el kell menni., . Vilimovszky nem felelt, szorosabban fűzte karját Olga karjába és tovább haladtak. A lenyugvó nap vörös sugárkévét szórt a városra. A Jagelló-kert zöld lombjainak árnyékai lassan, elnyúlva terpeszkedtek. A kerti padok, ahol máskor szerelmes párok szoktak órákhosszat szótlanul egymás mellett ülni, most mind üresek voltak, mindenki az utcára ment. Az egész kert mintha lélekzetvisszafojtva, a világban lejátszódó nagy eseményektől megrebbenve várna. Vilimovszky és Olga, mikor a kerthez értek, önkéntelenül lefordultak és egy félreeső padon leültek. ' Még ma útba kellene indulnom az ezredemhez, — szólt Vilimovszky és a kezét ökölbe szorította. — rünkből valók és —nem képesek felfogni, átérezni, velünk viselni méltóan nagy próbatéte-, lünket! Ha a hatalomnak nincsen elég erős keze az ily vértagadók ellen, hát a társadalom komoly elemeiben kellene akkora összetartásnak lenni, hogy közmegvetéssel sújtsa őket. Sybarítáknak nincsen helye közöttünk. Csémy. Mit csinálnak otthon? Közvetve kezembe kerültek az „E. és V." mult év november és december havi és néhány ez évi példányai. Bizonyos boldogsággal és szent áhítattal olvassa az ember itt távol idegen országban az édes otthon eseményeit. A lap példányokban sok szépet, örömet és sok nyomorúságot találtam közömbös hírekkel váltakozva. A háborúval kapcsolatos eseDe inkább meghalok, mintsem a szolgálatába álljak egy olyan hatalomnak, amely évszázadokon át sanyargatott bennünket és nemzeti létünk ellen tört. Még az éj folyamán átszököm a határon és Lembergben találkozunk, akiknek sikerül odáig eljutni. Megalakítjuk a lengyel légiót. Azt hiszem, nemsokára mint győztes foglak viszontlátni. Olga úgy érezte mintha a torkát fojtogatná valami. Nem tudta, sírjon e vagy örüljön. — Egyik pillanatban azok a sok, szép holdvilágos esték jutottak az eszébe, mikor a zöld lombok árnyán oly sok boldog órát töltöttek együtt; a fájdalom, mint valami vaskéz markolt a szivébe. A következő pillanatban pedig ott látta Vilihovszkyt lelki szemei előtt, mint győztest visszatérni és szive gyorsában kezdett dobogni, valami büszke nemzeti önérzet pirja borította el arcát. — A legellentétesebb gondolatok kergetőztek az agyában; fáradtan hajtotta le fejét Vilimovszky mellére, az szorosan átkarolta s soká