Esztergom és Vidéke, 1916

1916-02-20 / 14. szám

és VIDÉKE. * menyeket figyelmen kivül hagyva, a legnagyobb érdeklődés tárgya az új polgármester s a város ügyeinek rendbe hozatalával összefüggő teendők. Természetesen, az esztergomiak most mind tanácsot adnak az új polgármesternek, hogy mit csináljon. Kedves olvasóim ne haragudjanak, de mi e tanácsok felett sajnálatunkat fejezzük ki. Mindenki előtt ismert az új polgármester szentendrei tevékenysége. Az ott elért eredmények buzdították Önöket, hogy őt egyhangúlag a város első polgárává, vezérükké tegyék. Ez az általános közbizalom megkövetel a jövőben is annyi bizalmat és jó hiszemüséget, hogy az új polgármester felfedezvén a hiányokat — tudtára fogja hozni a város választottjainak az azok megszüntetésére vonatkozó illetve szándékolt intézkedéseit s kikéri hozzájárulásukat. Esztergomnak az volt a baja eddig, hogy mindenki csak tanácsokat adott s vezér akart lenni, de az ellenőrzés szerepére senkisem vállalkozott — pedig a polgár első s legfőbb kötelessége a lelkiismeretes ellenőrzés. — A versengés ára a közismert állapot. Én tudom, hogy a tanácsadókat a többek között a legnagyobb jó akarat vezérli, de jusson eszükbe, hogy van a városnak egy-két igazán kiváló tehetségű tisztviselője, akik nagyon jól ismerik városunk viszonyait s akiknek a város rendezettebb viszonyok köültek igy szótlan, csak a szivük kalapálása hallatszott. .. Később egy koldusasszonynak öltözött férfi botrokált az osztrák-lengyel határ felé. Olga továbbra is szorgalmasan bejárt a hivatalba. Olykor-olykor az utcán aggódva figyelte a határfelé vonuló rengeteg katonaságot és nem egyszer fogta el a kétség a sok győzelmi hir hallatára. Mikor látta a sok agyoncsigázott, torzonborz szakálu sebesülteket a városon keresztül szállítani, kiket bár szivéből sajnált, mégis titkon örült, hogy fogy a muszka had. A gondolata folyton ott járt messze, kereste azt, akiről nem tudta: él-e, vagy meghalt, csak a lelke sugalt, hogy még viszontlátják egymást. Hosszú Idő múlva a városban titokban arról kezdtek beszélni, hogy a kocka megfordult, az egész orosz sereg hátrál, sőt olyanok is akadtak, akik azt állították, hogy közeli ágyúzást is hallottak. Égy éjjel Olga nagy dübörgésre, lármára ébredt, az ablakon kinézett s beláthatatlan hosszú sor traint látott átvonulni az ország belseje felé. Másnap az orosz hadvezetőség szempontjából sok gyanús egyénezé helyezése őszintén a szivükön fekszik. Engedjenek egy kis időt arra, hogy ezen tisztviselők — akik a polgármesternek első sorban tanácsosai — bizalmasan kibeszélgethessék magukat a főnökükkel. A tisztviselők részint városunk fiai s ifjú koruktól kezdve a Bottyánpalotában munkálkodtak — részint ugyan idegenből szakadtak hozzánk, de testtel, szivvellélekkel esztergomiak lettek. Engedjük érvényesülni az erőket. Csak egy példát. A város egy terebélyes fa. A gyökerek — tisztviselők, a törzs a polgármester s a fának a koronája a polgárság. Ha elvágjuk a fa gyökereit lassan-lassan elpusztul. Városunk most egy beteg fa, ültessük át egy jó talajba, nyesegessük le a korhadt gyökereit, de öntözzük az élet erősseket. S ha ez mind nem elég, akkor kössünk csak karót a törzse mellé. Hiába esztergomi vagyok, bele estem a hibába, én is tanácsot adtam. Ugy gondolom azonban, hogy valamiben különbözöm az elődeimtől. Talán abban, hogy én is tisztviselőiévén jobban ismerem azokat az eszközöket, amelyekre egy hivatal vezetőnek szüksége van, hogy tervszerűen munkálkodhassék. Ne higyje senki, hogy multunk azért volt meddő, mert nem érdemes tisztviselőkre esett a közbizalom s a gyümölcs héja volt csak természetes, egészséges szinű. Engedjünk időt a polgármesternek ket fogtak össze és szállították t

ovább. A város katonai parancsnoka is eltávozott helyébe egy fiatal tábornoki rangban levő herceg lépett. Az ágyúzás mind erősebben hallatszott, mintha nagy távolságból terhes homokzsákokat dobálnának, amitől az egész föld rengett. Mikor Olga á déli órákban a hivatalból haza felé indult, a vámépület előcsarnokában egy tábornokkal találkozott, aki a vámhivatalból távozott és előbb szúrós tekintettel végig nézte őt aztán megszólította: — Kisasszony is a személyzethez tartozik ? — Igen, — felelte Olga zavartan. — Hogy hívják ? — Tlipszki Olga vagyok. — Még találkozunk, — szólt a tiszt, miközben tekintete még egyszer végigsiklott Olga karcsú termetén. Másnap egy katona kereste fel Olgát a hivatalban azzal, hogy a város parancsnoka este 6 órára ma gához rendeli. Olgán hideg borzongás futót végig és agyában a legsötétebb gondolatok kergetőztek. — Tudta, mit jelent az, ha a parancsnok magához rendeli. — Elhatározta, hogy öngyilkos lesz, vagy magával visz egy éles tört és először arra, hogy minden befolyástól mentesen megismerje a rendelkezésére álló erőket. Itt az orosz erdőrengetegben előttem egymás mellett két hatalmas fa áll. Az egyik fenyő, a másik tölgy. Mindegyik lehet vagy 150 éves. Mialatt megcsodálom óriási szélvihar támad. A fenyő meginog oldalt dől, egész súlyával a tölgyfára esik s azon fennakad. Hatalmás csattanás, de a tölgy áll tovább rendületlenül. Eszembe jut városunk. Mintha a két fa a multat és jövendőt jelképezné. Harctér, 1916. január 30. ..... Ó. — Papságunk háborús hivatása. Rendkívül tanulságos gróf Mikes János szombathelyi megyés püspük ez idei első pásztorlevelének az a része, mely papságunk háborús hivatásáról szól. Valóban soha tágasabb tere nem nyilt papságunknak a buzgó lelkipásztorkodás gyakorlására, mint a mai világháborúban. Papságunk háborús hivatását pedig a következőképen határozza meg az időszerű főpásztorilevél: — A pap tartsa fön állandóan a szeretteljes érintkezést a gyermekekkel, épen most, amikor sok helyen a tanítók hiányzanak : szenteljen tehát még több időt iskolájának és fogaz esetben ha a herceg szemtelenül viselkedik vele szemben, leszúrja. — Azonban ezt a tervet, a mikor beteges, egyedül álló anyjára gondolt, sorra elejtette. — Hogy miként fog viselkedni, fogalma sem volt róla, azonban a jelzett időben pontosan megjelent a hercegnél. A herceg nagyon kedvesen fogadta s egy pazar fénnyel berendezett kis társalgó szobába vezette. — Nagyon örülök, hogy a véletlen önt megismertette velem — szólt a herceg leplezetlen örömmel. — Mondhatom, nagy — darab földet bejártam már, de ilyen tökéletes szépséget keveset láttam. Az az ébenfekete dús haj, a bársony arc, a cseresnyepiros ajkai és a búzavirág szemekkel, mintha valami szerelmes festő ecsetje szülte álomkép tartozéka volna és ezek" a Mona-Lisa kezek — Olga keze után nyúlt, hogy megfogja, azonban az hátrább húzódott. A herceg gúnyosan felkacagott és folytatta : — Kisasszony úgylátszik akarattal megfeledkezik arról, hogyha nekem az ön keze tetszik, hatalmamban áll azt megfogni, sőt nemcsak a kezét megfogni, de a kéz tulajdonosát is birni. Vagy talán azt gondolta, hogy hadi titkokat fogok itt lalkozzék még többet az iskolán kivül is az elhagyatott ifjúsággal. Legyen azután önzetlen közvetítője az itthon maradottaknak hadbavonult családtagjaival. Valóban száz módja nyilik erre az okos lelkipásztornak, mikor leveleket ir vagy címez, hivataloknál és hatóságoknál tudakozódik, jogos fölmentéseket, kórházi áthelyezéseket közvetít, hadi és özvegyi segítségek ügyében tanácsot és fölvilágosítást ad, sőt a legszomorúbb kötelességet is vállalja, ha kíméletesen közli a hősök halála hirét. Kifejti végül a körültekintő megyéspüspök, hogy miután tarthatni lehet attól, hogy hős katonáink, akik annyi szörnyűséget néztek végig és hazánk védelmében az ellenség vérében gázoltak, némiképen elfeledik az emberséges érzéseket, tehát hasson arra a jó lelkipásztor, hogy a hazatért vitézek lelkiegyensulya, a templom révén, mielőbb helyre álljon a magánéletben. Figyelő. Élelmiszer bamisitás. Ez a mesterség nem mai foglalkozás, de napjainkban rendkívül tökéletesedett. Hajdan a lisztet gipsszel és a paprikát vöröstégla porral szaporították. Mai napság az elsőrendű élelmiszerek hamisítására került a sor. A vizezett tejet ma nem meri forgalomba hozni a városi tejesember vagy tejesasszony. De a vevő nem veszi önnel megbeszélni ? Hogy ilyen tévedésbe ne essék, kijelentem, hogy az ok, amiért ide hivattam nem egyéb, mint hogy nékem megtetszett és birni akarom. Időm nincs, hogy udvarolhassak önnek, mert holnap talán már a várost is el kell hagynom. — Különben halljaa németek üdvözleteit, szinte az egész ház reng tőle. És azt is kijelentem, ha ellenszegülne, csak egy ut van, a hová mehet : a halál. Kivülről kardcsörgés hallatszott, egy vezérkari tiszt jött a jelentéssel rohanva: — Fenség! az ellenség a vár második védelmi vonalát is áttörte, feltartóztathatatlan erővel tör előre • nehéz lövegei már a városba is becsapnak, a bekerítés veszedelme fenyeget ; ha tögtön megkezdenénk a visszavonulást erős hátvéd hátrahagyásával, még a védő sereg nagy részét megmenthetnénk. A herceg kissé elsápadt, majd a dühtől neki vörösödve ordított a vezérkari tisztre : — Gyávák ! Egyebetsem tudnak, csak szaladni! Ha mindnyájan itt veszünk is, az utolsó emberig ki kell tartani! Németh Pál (Bef. következik.)