Esztergom és Vidéke, 1916
1916-12-24 / 100. szám
1916. december 24. ESZTERGOM és VIDÉKE. 5 Ott a sarok. De mines ott senki.. . Csak egy veréb hunyászkodik ott.. . ... Szomorú kép ... Önkéntelenül egy házra nézek. Nini, hisz ide jártunk lányok, fiúk; minden karácsony este itt szórakoztunk, ebben a hazban ... De milyen más volt akkor ez a ház 1 .. . Szépen meszelve csak úgy fénylett a tisztaságtól.. . És most ? Mintha hiányzanék gondozója, mintha lakatlan volna . .. Nyílik a ház ajtaja. Egy ősz matróna lép ki belőle. Aztán kulcsai zárja le az ajtót s imakönyvvel ke. zében a templom felé indul. Ismerem- Megszólítom őt: "^Mondja néni, egyedül van ? Hol a Józsi, Emil?...“ Az öregasszony könnyes szemmel néz rám. Alig hallhatóan mondja: „Harctéren vannak 1“ Benne van ebben a mondatban a világ minden keserűsége .. . Sz. J. Túl a nagy vizeken... Egy könyvnek a cime ez. Izsóf Alajos az írója.1 Ha az ember e könyvet kezébe veszi, címét olvassa, átlapozza, képeit nézi, tartalmát látja, azt gondolja: útirajzot fog majd olvasni. S valóban úgy is indul. Az író kellemes társaságában átevezünk a nagy vizeken, szinte érezzük az utazás élvezetes változatait, elérkezünk Amerikába ... De itt alig nézünk körül, már is halljuk Amerika őslakóiról: „nem hittek a saját lelkűknek felsőbbrendű hivatásában, azért hát meg kellett halniok. Mert mindenkinek meg kell halnia, aki a természet rendjét el nem fogadja. A természet rendje pedig az, hogy az ész több, mint az izomerő ; a lélek több, mint a test. Aki ezt föl nem ismeri és nem siet teljes erejéből aszerint élni, annak szétbontják a házát, a hazáját, családját, családfáját, nemzetét, országát...“ (16-17. 1.) S ekkor vesszük észre, hogy e könyv több mint útirajz, e könyv a legszebb, a legélvezetesebb, a legtanulságosabb jellemrajz. A címét is félreértjük. Azt gondoljuk a nagy vizeken a nagy tengereket kell érteni. Én azt hiszen, nemcsak ezeket, én azt hiszem a nagy vizeken itt azokat a nagy áramokat, áradatokat, azokat a hömpölygő habokat is kell érteni, amelyekben e nagy világ úszik, amelyek e nagy világban az embereket magukkal ragadják, hogy áthömpölygessék a szegény embert ezen az életen úgy, hogy ne élvezhesse a természet igaz gyöngyeit: a föld s a földön lakóknak, különösen a földön élő lelkűknek szépségeit. Izsóf Alajos olvasóit ezeken a nagy áradatokon, ezeken a piszkos, hömpölygő hullámokon túlra vezeti, igen, túlra a nagy vizeken, hogy az árral együtt úszó s magukat tovaragadni engedő lények fölé emeljen minket, hogy mi e vizeken túlról tudjuk szem'élni a természet szépségeit, tudjuk szem lélni e természeti szépségeket ne- csak a földben, a fában, a gejzírben, a tájfunban, a zuhatagban a daloló madárban, a félelmetes vadállatban, hanem a természet remekében ^lélekben is. így kell tehát e könyvet kezünkbe venni. Vagy rosszul mondottam! Ilyen: a nagy vizeken túl lévőkké tesz minket e könyv. Többet látunk, többet tudunk, többet élvezünk, mintha magunk jártuk volna végig Amerikát, mintha magunk hajóztunk volna át a csend birodalmán, a Csendes Óceánon, láttuk volna szebbnél szebb szigeteit, mintha magunk pillantottunk volna be a mikádó országába és a mennyei birodalom falai mögé, mintha magunk csodáltuk volna meg a varázslatos India kincseit s mintha magunk borultunk volna térdre a Megváltó lépteitől megszentelt földön. Mert mi csak botorkálunk itt a földön. Talán megcsodálnék Amerikát, amint New-Yorkban bemutatkozik nekünk, de nem vennők észre e „big baby“ fejlődését; látnok talán a fehér Washingtont, de vájjon el- olvasnók-e alapítójának mondását: non inutilis vixi; elrévedezne tekintetünk Amerika nagy pusztaságain de vájjon elmondhatnók-e Izsóffal : „íme itt kellett nekem átéreznem azt, miért szeretett Krisztus a pusztában magányosan, éjjelenkint imádkozni és hogy mi volt az, ami a prófétákat, remetéket, keresztelő Jánosokat, Jeromosokat, Sienkiewitzeket, Cha1 Az „Élet“ I. és Ny. R. T. kiadása; de •egyébként mindenütt kapható (Ára 6 K.) teaubriandokat a pusztába vonzotta !“ (39 1.) S ha az Óceán végtelensége álmodozásba ringatna is, álmodnánk-e így: „Óh Óceán ! te néma óriása az óriás vizekn ek, mennyi benned az élet, az energia, a titok, a szépség, a gazdagság, a méltóság, a fönség! Örvényeid fenekéről,^szeplőtelen hullámaidról, érintetlen eredetiségben tükrözöd vissza éjjel-nappal a teremtő Isten mérhetetlen erejét. Ünnepi szi- lenciumódban magad vagy a legnagyobb állandó Tedeum!“(72—73.1.) .S vájjon meglátnók-e a törekvő Japánban azonnal: „még templomaik is laposak, tetejük, szellemük — egyaránt, “ (79. 1.) jól lehet így kell róluk szólnia; „Ez a világnak igazi dzsentri nemzete!“ (109. 1.) Érez- nők-e a keresztény Urakami vértanúi népénél: „A szívben nincs távolság vagy közelség geometria szerint. .Amit szeret, az közel van neki“ (138. 1.) — ha nagv vizek is választják el tőle ! Mi tálán csak nevetnénk azon, hogy Kínában „a nők nadrágban járnak felkötött konttyal, a férfiak ellenben hosszú kétoldalt jól behasított szoknyában, ostorsze- rűen font, bokáigérő copffal“ (171. 1.) s nem látnok meg a külső mögött a valót s nem mernénk így ítélni „a kínai sokkal többet ér, mint a japán“. (222. 1.) Mi talán undorral fordítanánk hátat a Ganges „szent“ hullámaiban fürdő hinduknak, midőn betegeiket, haldoklóikat a vízhez viszik s a piszkos hullámokkal a bacillusok ezreit s halált szürcsöl- nek magukba. Izsóf azonban szinte túlvilági szemekkel néz és lát; és leborul és köszönetét mond a sebekkel és gennyal borított haldokló hindunak, akiben Ázsia Lázárját látja, aki íigyelmezteti az európai embert: a dúsgazdagot : Azért vagytok ti dúsgazdagok, mert van Krisztustok, nekünk még nincs, mi még várjuk a szabadulást a bűnöktől 1 „De vigyázzatok! Istentől vett javaitokat esztelenül ne pazaroljátok. Jöhet egy nap — Mesteriek mondja — hogy a tobzódó európai dúsgazdag eltemetíetik a pokolba, a szegény ázsiai Lázárt pedig elviszik Ábrahám kebelébe az angyalok. Azaz elvétetik ama világrész fiaitól az Isten országa s más népnek adatik !“ (255. 1.) S vájjon nem ábrándul- nánk-e ki minden idealizmusunkból, midőn a Krisztust legelőször imádó pásztorok utódainak piszkos sikátorait, kócos gyermekeit, borzas asz- szonyait látjuk Bet-Szaurban ? S Izsóf mit csinál ? Bet-Szaurban meglátja az egész világ képét, az egész világot, melyet mindenestül szegényes jászolához hiv a kis Jézus, hogy megismerjük és megtudjuk, hogy nem a külsőségben, hanem „bennünk van az Isten országa!“ (313. 1.) Sokat idéztem talán, de jól tettem. Jobban jellemezni Izsóf írását nem tudtam volna. Egyetlen mód őt megismerni : őt magát hallani. Mert csak így tudjuk meg, hogy — jóllehet a legnehezebbre : a jellemrajzra vállalkozót — de feladatát remekül oldotta meg. Nem tudóskodó, nem prédikáló hang az ő hangja, hanem kedvesen, lágyan zsongó zene, telve képpel, hangulattal, szellemmel, erővel, akarattal, meggyőzéssel, diadallal. Ilyen Írásról kifogást, gáncsot — lehetetlen írni ! Csak még egyet! Miért foglalkozunk mi : esztergomiak Izsóf Alajos könyvével oly behatóan ? Azért mivel mi esztergomiak mindent szeretünk, ami itthoni, ami a mienk, — még akkor is, ha az a mienk — csak volt! Már pedig Izsóf Alajost, a mienknek tekintjük. Az esztergomi főgimnáziumban bontogatta sasszárnyait s maga írja, hogy lélekben Raracsonyesti fohász 1916-ban. (fiz esztergomi Vöröskereszt-kórház karácsonyfa-ünnepélyére.) Rarácsonyest van. Békesség tinektek, Akik ma itten összegyűltetek! A béke szálljon szívetekbe csöndben, Ha már künn béke még ma nem lehet! Rünn még a harcok dúlnak szerteszéjjel, Európa földje vértengerben áll: Ott fenn az égben angyalok zokognak, Itt lenn a földön tombol a halál. Rarácsonyest van. „Békesség tinektek!“ így szólt az angyal a nagy éjszakán, fl békességes csöndben szállt le [krisztus És megpihent kicsinyke jászolán. Oly édes volt, oly lágy, szelíd az álma, Olyan nyugodtan alhatott szegény!... De hisz nem is volt izgalom a földön Első karácsony áldott éjjelén. (Da háború van. Rémes háború van, Izgalmak árja szinte elsodor: Óh hol pihenhet Rrisztus jászolával? Hol van ma csend? fl béke hol honol? Cehet ma álma lágy, édes, nyugodt? Tehetné össze áldott két kezét? CDikor ma jajszó tör mindenfelől fel, Százezrek hívják, sírják szent Hevét! Óh kisded Jézus! Hmikor születtél,- Békéről zengtek fent az angyalok S a békesség varázsa oszlatott el CDellőled minden vészt és bánatot. Örömkönny ringott mindenik szemében, Hkit Előtted térdre vont a hit: Hézz most a könnytől fátyolos szemekre, H szívekben ma csak bú lakhatik. Jelenj meg köztünk újra jászoloddal, Vigasztald meg a szenvedők szívét; CDint akkor tetted a hű pásztorokkal, Tedd meg, hogy váljon édessé a lét! Tedd meg, hogy múljon aggódás és bánat, Hogy ismét tiszta örömünk legyen, Hegeszd be a sok fájdalmas sebet, CDit szaggat most a kín, a félelem. Jelenj meg köztünk fényes csillagoddal, Világítsd meg a bölcseknek agyát, Hogy ismerjék fel, milyen kincs a béke, Amit lelkünk már régtől vágyva-vágy. He engedd, édes Jézus, óh ne engedd, Hogy ránk még várjon súlyosabb kereszt, Add, hogy a béke színarany gyümölcsét Érelje meg ma e karácsonyest! Uomor Imre
