Esztergom és Vidéke, 1916
1916-10-22 / 83. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1916. október 22. gépgyári munkásaink közt alig pár százalék az analfabéták száma ; s viszont mintegy 10% a polgári, vagy a középiskola egykét osztályát is elvégezte. Mindamellett az olyan munkás, ki csupán elemit végzett, általában nem keres kevesebbet, mint polgárit, vagy középiskolát járt szaktársa. A gépgyári munkások átlagos keresete az életkorral nem csökken. Az ötven évnél idősebb munkások a legerősebb, 30-as évbeliekhez képest csupán a maximális teljesítmény tekintetében maradnak el. Méhely ezekből s egyéb statisztikus megállapításaiból arra végső következtetésre jut, — amit egyébként bevallása szerint a külföldi államok munkáskérdésének helyszini tanulmányozásából is leszűrt magának — hogy munkáskérdés a hogy az úgynevezett munkás kérdés megoldását nem a min- deníéle szabályozástól várhatjuk, hanem a tőke és a munka egymásrautaltságnak valódi át- érzésétől s a kettő közti kapcsolat egészségessé tételétől* Miként a háború ideje alatt a harctéren, úgy a háború után a gazdasági téren is csak úgy tarthatjuk fenn magunkat, ha az összes szellemi és testi erők egyetértésével mindenki többet és hasznosabban fog dolgozni, mint eddig tette. Minden olyan elmélet, -mely a társadalom osztályai közt ellentéteket keres, a béke korszakának olyan luxuscikke, melynek káros hatásai küzdelmes korunkra kritikus súllyal nehezednek. Az igazság az, hogy. valameny- nyi társadalmi osztály dolgozó Sőt minden igazsággal és becsületesen ítélő ember szerint mi már rég fényesen győzünk ! A hadnagy azt felelte : mert van szerencsénk, Hm! gondoltam, ez hamar megadta a választ. De engem meg nem nyugtatott. Tessenek megnézni, a földabroszt; mennyi területe van az angolnak, a franciáknak, az olasznak, az orosznak s hozzá- jok a szerbnek, románnak, a portugálnak, a japánnak együttvéve — ne feledjük el a kis Montenegrót sem s mennyi van nekünk. Számítsuk ehhez az Európán kívüli területeket is. El lehet mondani, hogy a mi birtokunk barátainkéval együtt mint egy jókora bugyel- láris bátran betemetkezhetik az ő jókora — zsákfajta zsebükbe. Igaz ? Hány ember van az ő területükön és a miénken ? Egymás mellé állítva tán úgy néznénk ki, mint a Balaton és az Ocean. Az ő testüket táplálja Ázsia, Afrika, Amerika, Ausztrália is, hisz a tengereken kereskedhetnek ; mi meg csak a saját zsírunkból élhetünk, hisz tisztára be vagyunk kerítve. Ne feledjük, hogy őnekik golyót, puskát, kardot, ágyút — amint mondják már magyarul is — muníciót szállít Amerika, Japán is, nekünk meg csak az van, amit saját kezeink készítenek. Jól mérjük meg, hogy azon a rövid francia fronton két világhatalom döngeti a németet, aki ott mégis helyt áll s azonkívül győzedelmeskedik az orosz ellen, segítve sürög- forog az összes frontokon. Jól nézzünk körül és lásSuk, hogy a Magyar-Osztrak monarchia határainak kétharmadrészén körben verekedik, megállja helyét, előnyben van. Micsoda magasztos látyány ez, hogy négy vi lághatalom, mint dühös oroszlán, nem bir velünk, ürgéket kerget ki semleges lyukaikból — mint a románt és a görögöt — s azok farkába Kapaszkodik. De nevetséges dolog is, hogy most a sas bújik el az Ökörsz m tollazata alá. Szégyen és tehetetlenség! Azt hiszem, ily megaláztatásukba nem került. volna, hogyha kellő időben tőlünk őszinte vallomással bekét kérnek. Hanem a gyűlölet és a büszkeség vak, nincs helyén az esze. Hanyathomiok rohan a vérfürdőbe és az erkölcsi megsemmisülésbe. Men jó lesz arra is gondolnunk, hogy melyik oldalon szegték meg arcpirulás nélkül a nemzetközi jogokat, a semlegesség törvényeit, a szent tulajdont, az adott lovagias szót az esküt, szövetségi szerződést ? Oly megdöbbentően nagy becsületelleni hibákat követtek el, hogy pl. a román hadüzenet épen azért lepte meg a központi hatalmakat, mert becsületes lelkűk még csak gondolni is' alig> merészkedett ily mélységes erkölcsi törpeségekre. Azért az erdélyiek menekülése egy szempontból a magyar becsületesség diadalútja és nem gyávaság, vagy tehetetlenség! • Kérdem már most olvasóinktól, hogy mindezen jeleknek, eredményeknek ugyan mi az oka ? Nagyon komoly kérdés ez. Meggyőződésem szerint az igazi ok helyes kitalálása döntő hatással van a háború szerencsés befejezésére, de még .inkább az annyire óhajtott és boldog békeidők kialakulására. Ha a nemzet zöme kitalálja az igazi okot, megjegyzi, beírja szívébe és ezentúl le nem veszi szemét róla, követi jövő útjain, mint a napkeleti bölcsek a csodálatos csillagot, akkor már előre repes lelkem az örömtől, mert jól lesz minden. Mi ugyanis úgy érezzük, hogy ,a mi erőnk az Isten, akinek szent nevére hivatkozik a német birodalom nagy császára. A mi erősségünk a vallás, a hit, amely bennünk él és élt a nagy veszedelmet megelőző időkben is. Mi nem a háború borzalmai közepette tanultunk meg imádkozni és Isten nevét emlegetni, a mi katonatestvéreink már hadbavonuláskor a Teremtő akaratába vetett gyermeki bizalommal indultak útnak. És győznie is annak kell, akiknek Isten neve nem a végveszedelem perceiben jutott eszébe, hanem az, aki nem átallotta Istenben való hitéről tanúságot tenni a békés polgári élet csendesebb napjaiban sem. Ezért valljuk rendületlenül : a győzelem csak a mi lobogóinkat koszorúzhatja. A zsák tekintélye. Ugyan ki hitte volna valaha, hogy valamikor még a zsák tekintélyéről is lesz szó ? Mert a zsák valóban igen tekintélyes helyet foglalt el a háborús világban. Divide et vinces. Oszd meg a munkát és gvőzesz. Mióta megszűnt a néptelen falvakban a rendes lótar- tas, mert a jobb állományra szüksége volt hadseregünknek, azóta selej'es tehenekkel vagy lusta ökrökkel bonyolították le a mezei munkát meg a fuvarozást. De mikor az árdrágítók lavinás manipulációival a marha is aranybányává alakult, a gazdátlan szekereket lassan-lassan tákolt, kézikocsi kezdte helyettesíteni. Még egyszerűbb és gyakoribb te szónak szocialisztikus érteimé- ben egyáltalán nem létezik, mert semmi előjoga sem lehet az ipari munkásnak arra, hogy munkásnak csupán önmagát tartsa s az érdemet és elismerést a kézimunka kiváltságának tekintse. t Ezt a végső következtetést kétségkívül alá fogja írni minden elfogulatlanul gondolkodó s érző ember ; amint bizonyára igazat ad Méhelynek abban is, tagjainak egyetlen közös érdeke van, mely a tudóst s a kézi munkást, mezőgazdát, iparost és kereskedőt egy táborba kell, hogy egyesítse, s ez : a munka megbecsülése és érvényesülése akadályainak eltávolítása. Priscus. Miért győzünk mi ? Feladtam a kérdést egy hadnagynak. Hogyan lehet az, hogy az egész világ ellenünk támad és mi még mindig vagyunk. zett Oszkár táborilapja az orosz harctérről és apósa tudósítása az olasz határról, a mi hat napra megnyugtatta az itthonmaradtakat. Néhány hosszú hónap múlva azonban Dalnoky Oszkár főhadnagy sorai egyszerre csak elmaradtak. A városban persze ktüstént suttogó hírek kezdte keringeni : Megsebesült. Fogságba került. Valami kalandja van ! A két első szomorú hirt jóhiszemű, az utóbbit a rossz hisszemű háborús szalmaőzvegyek terjesztették. Most már Margit is olyan hallgataggá vált, mint anyósa. Egy ilyen szorongó napon elhatározta Margit, a különbejáratú szobát kiadják mások háborús gazdálkodása szerint. A második üres héten azonban a töprengő fiatalasszony visszagondolt az ő ura sajátszerű fejlődéstörténetére. Hátha megtántorodott . . . suttogta a fájdalom démonja. Megpróbálkozzék más kétségbeesett feleség példájára valami tűzpróbával ?.. . — szólalt meg háborgó lelkiösmerete. Tanácstalanul végződött azonban a lelkiharc. Ismét súlyos sébesültjei- hez sietett anyósával. Késő estén szoktak hazatérni fá radságuk kipihenésére. De a testi fáradalmat könnyebb' kipihenni, mint á lelkit, Margit álmatlanul töltötte az éjszakát. Ekkor valami halk kopopást hallott ablakán. A függönyök mögül a holdvilágos uccán, észrevette diadalmasan mosolygó férjét. A következő pillanatban már vidáman fölébredt az anyós is és versengve, rohamosan fölöltöztek. A kizárt kapú előtt álló Oszkár karjai közé zárta feie+ ségét és sokáig összeforrott a két szerelmes lélek. Végre szóhoz juthatott a fiatal asszony : — Miért nem írtál uracskám? — Mert meg akartalak lepni fiacskám. Bevonultak a családi fészekbe. Ott már elmondhatta Oszkár azt, a mitől egy két év óta szeretett volna megszabadulni : — Ella barátnőd, az én különös unokanővérem, tudatta velem, hogy bérbe adtad az uccai szobát valami nőtelen úrnak. Erre mindhárman kacagtak. Épen ebben a pillanatban bandukolt hazafelé az éjjeli bagoly postatiszt holtra fáradtan. Hajnalodon. Ki pillantottak az ablakon. — Ez a múmia lakik itt? — kérdezte Oszkár hatalmasan nevetve. — Mi is most látjuk először, uracskám. A kiadott szobakulcsát a házmester adta át neki. Ugyanez veszi föl a havibért is. — Tehát ti is először láttátok ! De majd lát ám még ma valamit az az Ella, meglássátok, ha megleckéztetem egy kicsit az ő fölösleges tűz- próbája miatt ! Es azután boldogan mosolyogva iddogálták az illatos hajnali teát. Dr. Kőrösy László.
