Esztergom és Vidéke, 1916

1916-10-01 / 77. szám

POUT! HR! és TRRSRDRLMILFIR

Esztergom, 1916.

XXXVIII. évfolyam 77. szám.

Vasárnap, október 1.

SZERKÉSZTOSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : i

SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM j

TELEFON 21., $

HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ $

KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI .

ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. f

FŐMŰN ATÁR SAK :

DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KÖRÖSY LÁSZLÓ

Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős :

LAISZKY JÁNOS

MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

A

♦

*

♦

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 0 K

NEGYEDÉVRE 3 K

EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR . NYILTTER SORA 50 FILLÉR.

HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA

Hasznos volna-e nálunk az élelmezési diktátor- ság létesítése?

Németország, mint ismeretes, a háborús élelmezés ügyének egységes rendezésére már jóideje külön teljes hatalmú tisztviselőt : diktártort állított.

Monarchiánkban a német példa mindig kapós lévén, a Lajtán túl és innen ezúttal is nem egyszer felmerült már a követésének gondolata. Nálunk, Magyarországon különösen a legújabb időben esett róla szó : részint az újságokban, mint a kormánytól állítólag tervbevett szándékról, részint az ország- gyűlésen, mint időszerű kérdésről. Azt mondhatni tehát, hogy az élelmezési diktátorság felállításának eszméje már nálunk is egész komolyan kezd kisérteni. Ennélfogva éppen nem

látszik céltalannak azon kérdés megvitatása: hasznos volna^e

Magyarországon a német példa utánzása ?

Hangsúlyoznunk kell, hogy mi — amint meggyőződésünk szerint ezt máskép tenni nem is lehet, nem is szabad — minden pártszempont mellőzésével, a legteljesebb elfogulatlansággal akarunk e fontos ügyhöz hozzászólani.

Hogy a közélelmezés terén minalunk : Európa Kánaánjában is tömérdek baj és rendetlenség van, az oly száraz tényállás, amely bizonyításra aligha szorul. Az is kétségtelen, hogy minél Jovább húzódik a háború, annál inkább szaporodnak élelmezési mizériáink.

Ha keressük ennek az okait, egyebek mellett főkép kettőben fogjuk megtalálni: egyrészt a

termelők s a közvetítők szinte fokozatosan erősbülő nyerészkedési vágyában, másrészt a kormányintézkedések elvitathatatlan hibáiban és hiányaiban.

Nem azért vannak nálunk bajok, mint például Németországban, vagy Ausztriában, hogy készleteink nem volnának elegendők, hanem mert mind termelőinken, mind közvetítő kereskedőinken egyre jobban erőt vesz a hirtelen meggazdagodásnak nemtelen vágya. Egyik csoport ugyan a másikat vádolja a bajokért, de tulajdonképpen egyik tizenkilenc, a másik egyhíján húsz. Előbb a zseb teljék, azután a szegény haza is boldogulhat, ha tud ! — ez a titkos jelszava mind a kettőnek. A kormány pedig, ha egybenmásban menthetjük is, de egyébként hiába szépítjük a dolgát, igen gyenge, úgyszólván tehetetlen velük szemben.

Korlátozó rendeletéi többnyire elkésve adódnak ki s akkor is egymásnak ellentmondók és olyanok, hogy tömérdek kibúvó van rajtuk a furfangos kufárok számára, kik aztán élnek is bőven az alkalmakkal ! Nem kell sötétenlátó pesszimizmus, sem részrehajló pártindulat annak megállapításához, hogy közélelmezésünk eddigi felsőbb intézése az erélytelen- ségnek és kapkodásnak, sőt bizonyos értelemben a fejetlenségnek tagadhatatlan jeleit mutatja.

Ha most már az ember egybeveti egyrészt a folyton növekvő bajokat, másrészt a gyógyításukra való módok és eszközök elégtelenvoltát, csakis arra a végső konklúzióra fog jutni, hogy nemcsak hasznos, hanem egyenesen kívánatos volna, hogy a közélelmezés irányítása nálunk is egy erélyes kézbe adassák, azaz, hogy az élelmezési

„Esztergom es Vidéke“ tárcája.

Ének az éjből.,.

Fut be az éjbe — Mint aki félve Félne a fénytől: —

Tűzszemíí siklói Csendben, az éjben Zúg a vonat ■. ■

Két ifú szív dobban benn a néma éjben, Az éjbe szaladó, dübörgő vonatban- Ugyanarról álmot — meseszerű szépet Szövöget színezve mindkettő titokban- Nem arról, hogy ők még egymásé lehetnek, Vagy, hogy az ajkukról egy szó toppén el- S megnyílik számukra az a szent liget,

Hol egyesült szívük boldogságra lel- Útjaik elváltak.. • Nem lesz már találka .

De lesz-e majd másik, aki rájuk vár ?

Külön vált iájuknak lesz-e állomása ?

Vagy csak utaznak, mint izzó Szaharán S nem találnak sehol üdítő forrásra ? ■'

Ahol bevetődnek epedő lelkűknek szomjas

[mély ire

A boldogságból egyetlen sugár -J /

Míg a vonatnak Zeng a zenéje S fut be az éjbe:

Benn a vonatban Messze búcsúznak Mélytüzű lelkek És neki vágnak Újutú létnek,

Vágyva — keresve:

Hol a boldogok élnek Hol örökön-örökké Boldogan élnek - ■ ■ L.

Az áldott jó férj.

Méhész Bálint fekete ünneplő köd- niőnét kefélgette az első szobában ; a templomba készült. A felesége anyja, kinek a 40 hold földecskéjén és házában laktak, becsoszogott a szobába. Összetöpörödött, kiszáradt öreg asszony. Mumiaszerű ráncos arcában, apró, savószínű szemei mélyen bennültek. Mikor a szobába ért, fölemelte görcsös botját, mellyel két- rét hajlott felső testét támasztotta alá és megfenyegette a vejét.

— Persze, ehhöz értötök ti: puc- ba-parádéba kihúzni magatakat; el- urizálni amit én keservesen összeku- porgattam. Egyebet se tudtok csak a kíszbe beűni és a más keserves keresményébű urizálni. — Sipított az öreg asszony.

— Ugyan anyámasszony, legalább vasárnap haggyon bíkibe.

— Mit? — én haggyalak bíkibe — fortyant föl az öreg asszony és savószínű szemei fölcsillogtak, mint a prédára csapó hiúzé. — Hát má az igazat se szabad megmondanyi. En, aki égisz hetembe csak az igát húztam, vagyont szereztem, ne merjek szóni egy semmiházinak, aki a kíszbe beleül és heremódra emíszti a kíszet ? Az anyád fajtája vagy égiszén. Annak is csak az urimód köllött. Egyik cimbora ki, a másik be, mindig csak a dinom-dánom.

Az embernek lángvörös lett az arca az anyja gyalázásának hallatára fejébe szállt vértől és torkon ragadta az öreg asszonyt. •

— Az anyámat meri kee gya- lázni, akinek rosszabb sora vót az apám mellett mint egy cselédnek és csak szomorúság vöt a sora ? De be- léfojtom a szót!

Mikor elvette a kezét az ember az anyósa nyakáról, az mint a körül ázott korhadt fa vágódott el élettelenül. A zuhanásra a fiatal asz- szony is beszaladt a konyhából és jajveszékelt :

— Mit tettél ? Megfojtottad az anyámat!

A szája rángatódzásából lehetett látni, mennyire erőlteti magát, hogy a sírása örömkacajra ne váljék azon belső örömre, hogy most már végre hozzájut az örökséghez, a saját ura lesz. — Az ember kétségbeesve tördelte a kezét. Az asszony hozzá simult:

— Hát ha már megtörtént, csak más meg ne tuggya. Úgyis öreg vót má szeginy.

Az embernek kissé fölcsillant a szeme a biztatástól és bambán kérdezte :

— Mit csinájunk vele ?

— Bejelentjük, hogy meghót, úgyis öreg vót már, s nem keresi senki se, hogy hogyan hót meg.

— Persze úgyis öreg vót, — nyugtatta magát az ember. Átnyalábolták és befektették az ágyba az öreg asszonyt. Másnap jött a halottkém, megállt aszóba ajtajában, honnan az amúgy is nehéz íevegő a huila szagával vegyülve kellemetlenül vágódott az arcába.

— Ugye még tegnap meghalt és azóta nem is mozdult ? Na jó, délután eltemethetik.

A zsebkendőt az orrához szorítva, gyorsan elsietett.

(Bef. köv.) Németh Pál.