Esztergom és Vidéke, 1916
1916-08-27 / 67. szám
Esztergom, 1916. XXXVIII. évfolyam 67. szám, ______________Vasárnap, augusztus 27. SZ ERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : ^ SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM j TELEFON 21., $ HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ ^ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI . ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t FŐMŰNATÁR SAK: DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős : LAISZKY JÁNOS vtEGjELEN1K: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. > t * t t t 4 ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE NEGYEDÉVRE 3 K 6 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR . NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Képzelődés. (Budapesti járvány.) Egyik legmakacsabb társadalmi járványunk bacillusa a képzelődés. A mai budapesti idegek sokkal kényesebbek, sőt íinnyásabbak, mint apáinké. Épen azért nem világvárosi idegek, melyeket nemzetközi udvariasság, hagyományos tapintat és úri nyugalom jellemeznek. Valóban sehol sem tapasztalható idétlenebb tolakodás vagy pedig udvariatlanabb tülekedés, mint a forgalmas közlekedő eszközökön. A villamos kocsikban a képzelődő fővárosiak azt hiszik, hogy az első ülőhelyek őket illetik meg és nem az együgyű vidékieket. Középkori erőszakkal törnek tehát keresztül az emberi gátakon. Ez az erőszakosság nem magyar virtus, hanem fővárosi járvány. Ezeket a mindennapi ádáz incidenseket már megszokta a választékosabb Ízlésű közönség, mely ezt a járványt pesti specialitásnak nevezi. Csak az idegenek idegenkednek az ilyen megszokott kellemetlenségektől. Ilyen idegen úr került össze a napokban a villamoson egy jónevű és ismert belvárosi főállatorvossal, ki ünnepi alkalommal díszes egyenruhában, hétköznapi szolgálatában pedig rendes polgári úriöltözékben látható. Valószínű, hogy az a bizonyos idegen ajkú és művelségü szekerész főhadnagy Ozarovszky Henrik, talán valahol megirigyelhette a magyar állami fő- állatorvosi egyenruha tekintélyét, sőt le szólhatta magában ugyanakkor. Mert a katonai egyenruha nem hajlandó sohasem kibékülni a postások és távírók, a vasútasok, az állat„Esztergom és Vidéke“ tárcája. Tábori misén. Feldúlt kápolna sarkába húzódom- Kinn zúg az ének szívből szárnyalón, Magyar bakáknak hosszú oszloprendje Imára térdel a fagyott havonMagyar szívekből esdö szent fohász száll Magas tiónodhoz boldog Szűz Anyánk, Fogy régi hűségről emlékezően, A pusztulástól mentsd meg szép Hazánk ’■ A Benned bízó hő imánk szavánf Megnyílik százezernyi sírhalom ■ . . Halott ajkakról élők kórusában Felsír a fojtott, könnyes fájdalomÓh, mennyi élet tört a semmiségbe, Óh, mennyi vérből mennyi áldozat ■' S mi lesz a végső, szent jutalmunk érte3 A szebb jövő, vagy átkos kárhozat ? Tekints le ránk országunk égi Anyja ! Hallgasd meg hő imánk ; a szálló dalt- A célnál, végső, döntő számadásnál Ne hagyd el néped, állá meg a magyart! Dr. Gyomlai László A makrapipa. (Harctéri epizód.) Volhiniai makacsul veszedelmes tűzfészek maradt. Küzdelmes hónapokon keresztül innen készült a folyton gyarapodó' orosz hadsereg tartományainkba betörni. Rettenetes véráldozatot hozott azonban az agyon hajszolt orosz had, míg a háború második esztendeje után egy új Ni- kolajevics jelent meg Brusszilov tábornok képében. Erről a mozgalmas fordulatról társalogtak a mi derék honvédeink egyik határszéli földalatti erőssé günkben. A titokzatos nagy szélcsönd ugyan végzetes vihart jósolt, de a mi elszánt és edzett vitézeink azért nagyon nyugodtan pipáltak fedezékük előtt és végtelenül örültek, mikor parancsnokuk az új orosz hadseregről beszélt. A főhadnagy ugyanis azt mondotta, hogy a háború kitörése óta, két esztendő alatt, tizenöt millió katonát soroztak be Oroszországban. Ezt egy olyan derék férfiú közölte velünk, ki mint nagy svéd kereskedő igen sok esztendőt töltött a forgalmasabb orosz városokban és orvosok vagy pénzügyőrök nem kombattáns egyenruháival. Csakis a magyar származású közöshadseregbeli, tisztjeink gondolkodnak alkotmányosabban erről a kényes kérdésről. Az is valószínű, hogy dr. Ráthonyi Zoltán, budapesti IV. k.-beli főállatorvosnak igen sok olyan katonatiszti barátja van, aki szívesen sétált az egyenruhás állatorvossal Budapesten. Ilyen előzetes lélektani magyarázat világítja meg ezután azt a kellemetlen fővárosi eseményt, melyet a budapesti sajtó j is kénytelen volt megörökíteni: — „A 19-es jelzésű Központi Villamos kocsin igyekezett- a Rákóczi-út felől a Ferenc. József-híd felé déltájt dr. Ráthonyi Zoltán főállatorvos. Az Aranyossy-féle vaskereskedés előtt óhajtott leszállani és épen azért, mikor már közeledett a kocsi a megállóhoz, a lépcsők felé igyekezett. A kocsi ajtajában állott akkor Ozarovszky Henrik szekerész főhadnagy, kitől az állatorvos megkérdezte, hogy meddig utazik. A főhadnagy arra az elutasító feleletére azonban, hogy semmi köze hozzá, dr. Ráthonyi Zoltán rögtön kikerülte és a Pipa-uccai megállóhelyhez érve, leszállóit. Lehetséges, hogy a gyors leszállás közben véletlenül meglökhette a főhadnagyot ki még mindig a lépcsőn vesztegelt, mert hangosan rákiáltott a kiszállóra : — Szamár ! — Maga az ! — felelte visz- sza dr. Ráthonyi Zoltán. Ekkor a szekerész főhadnagy leugrott a kocsiról és kirántva kardját többször rásújtott a menekülő főállatorvosra, ki botjával igyekezett az ütéseket kivédeni, de azért fejét és felsőtestét mégis több vágás érte. A vérző ilyenformán alaposan ismerte a viszonyokat. Az újabb tűzvonalba majd két millió oroszt állítottak. A front mögött három millió sorakozott. Áz orosz helyőrségekben pedig két millió harcos tartózkodott. Mindez ösz- szesen hat millió ötszázezer orosz katonát jelent. Éhez az óriási számhoz még hozzá kell adnunk negyed- félmilliós foglyot és összesen öt millió sebesültet és halottat. A mostani új orosz támadás hadereje tehát egy millió nyolcszázezer emberre becsülhető. Az is érdekes, hogy immár a cár minden újon'ctömege a frontra került. Igaz, hogy sok katonájuk van, de kevés a tisztjük, sok a muníciójuk, de csekély a szakavatott tüzérségük. Tehát nincs okunk félnünk fiúk. Az is igaz, hogy sok lúd disznót győz ; de ez már nem igaz, hogy az oroszoknak ilyen váratlan disznó szerencsében lehetne bizakodniok. Nagy figyelemmel, sőt valóságos áhítattal hallgatták ezt a tanulságos és aiapos beszédet, mikor egyszerre csak észrevette a főhadnagy, hogy a folyó mögötti orosz állásból egy gránát röpül felénk. — Födözékbe ! — harsogott a parancs és az egész csapat honvéd hamarosan bele ugrált a biztos lövőárkokba. Egyedül csak egy baka nem fogadott szót, mert kedvetlenül pislogott arra a helyre, hol az imént szórakoztak és a honnan szomorúan tekintett gazdájára elhagyatott makrapipája. A derék főhadnagy minden bakáját szerette és ótalmazta tehát se- hogysem tetszett neki, hogy az egyik nem engedelmeskedett az ő jóakaratéi parancsának. Ez az egész jelelent nem tartott tovább néhány másodpercnél. Elbeszélésünk tehát nem tarthat lépést a rohamos eseménnyel. A kint veszteglő baka is észrevette a felénk kanyargó halálmadarat, hanem a főhadnagya feddő tekintetét is és mindamellett keservesen pislantott a mátkája ajándékára, az új makrapipájára, mely parázsként piroslott ki a lehengerelt fűből. A kínosan tépeiődő vitéz már szeretett volna hamarjában gyíkká változni, hogy ne vegye észre szándékát az ő imádott parancsnoka. Épen össze akart már zsugorodni, hogy átlopózzéc makrapipájáért, mikor a hatalmas erejű főhadnagy megragadta a vállánál és a következő pillanatban lelökte a lövészárokba.
