Esztergom és Vidéke, 1916

1916-07-16 / 55. szám

2

ESZTERGOM és VIDÉKE.

1916. július 16.

Közérdekű Válasz.

(B- Szabó Mihály úrnak.)

Kedves Barátom !

Közérdekű Leveled megaposz- trafálta itt-ott Iparosaink jövőjéről írt vezércikkemet.

Kifogásolod első sorban, az iparos elnevezést. Pedig ez a szó még gróf Széchenyi István Kossuth Lajos korszakában honosodott meg. Iparosaink hajdan valóban mesteremberek vagy kézművesek voltak. Ha azonban a mai földművest nem sértheti a népszerű paraszt megszólítás, akkor a modern mesterember sem rösteli, mikor iparos-nak címezik.

Semmiféle túlzás nem egészséges. De az iparos elnevezés nem rangot, hanem csak foglalkozást jelent. A népszerű István Bácsi

, Mayer István püspök,, mint a magyar iparosok igazi barátja, levélpapirosain ezt a jeligét használta: „Isten áldja a tisztes magyar ipartI“ Az iparkodás egyébként a szorgalmas mesterember ambícióját fejezi ki, melyből azután az ipar meg az iparos szó sarjadzott. A népszerűség igéje tehát testté Ion nemcsak közéletünkben, de irodalmunkban is.

Hogy sokkal drágábban szállít ma a ruházati iparos, mint a háború előtt, azt logikusan megokolod a nyers anyag ritkaságával és a megfogyatkozott munkaerők lényegesen emelkedett munkabérével.

De vájjon nem drágított-e más iparos, íőképen az élelmi- szeres? Nem három-négyszeresítson ; míg ő a jövő boldogságukért teszi és nemcsak egy embert ment meg vele, hanem ki tudja, talán az utókornak is szolgálatot tesz.

Másnap, mikor Domokos fölkereste, már készen volt a tervvel; előadta, hogy egy milliómos nagynénje van a fővárosban, igen különcködő asz- szony, bár nagyon fukar, de ha kedvében járnak, gavallér is tud lenni. Elmegy hozzá, hátha sikerül tőle a szükséges összeget megszerezni. Míg beszélt nem merte a tekintetét fölemelni, félt, hogy Domokos a leikébe lát, s kiolvassa igazi gondolatát.

Domokos, mint a sokat csalódott emberek, nem nagy bizalommal fogadta a tervet, de mint aki már az élettől úgy sem sokat vár, nem is ellenezte.

Már vagy félév múlott el, mikor Lenke ismét visszatért és átadta Domokosnak az ötezer koronát. Domo kos csak nehezen tudta magát a helyzetbe beleélni, úgy tűnt föl neki mintha a sors csalóka játékot űzne vele, nem akart a szemének hinni, hogy az a sok arany mind igazi ami előtte fekszik és amivel régi álmát valóra válthatja. Többször megforgatta az aranyakat, hogy nem-e csak értéktelen sárdarabok. Töprengéséből Lenkének az arcán végig simító keze és kissé halavány ajkának, de annál szenvedélyesebb csókja rázta föl.

— Ugye meg mondtam, hogy megszerzem, igaz, hogy sok poklon mentem addig át, de mégis megtörtem a néni furkarságát.

sen drágább-e ma a hús, a fűszer, sőt a gyógyszer ? Ki merne ma építő-, fa-, vas-, vagy fémiparossal dolgoztatni ? Nem szökött-e föl azután a papiros és a festék ára sokszorosító ipa- rankban ? A háború magyarázata, de nem mentsége rendkívüli időink rendkívüli árainak.

Tökéletesen osztozom azonban abban a józan nézetedben, hogy a Balkán-államok iparának és kereskedelmének fölvi- rágoztatására és bölcs irányítására a középeurópai érdekkörbe necsak a német a magyar az osztrák, hanem a török és bolgár nemzet képviselete is belekapcsolódjék. Ezt kívánja nemcsak a balkáni, hanem a kis- ázsiai ipari és kereskedélmi üdvös politika is.

A művelt iparos ideálom. A néhai Putankó István Tarkasági Elnök az ellenkezője. Ebben az intelligens kérdésben már együtt őrölünk a kultúra malmában. A közeli jövő iparosaitól azonban mármegköveteli a korszellem, hogy necsak kiváló technikusok, hanem életrevaló kereskedők is legyenek. A háború után tehát szintén megkövetelheti az esztergomi iparosság is az államtól, hogy részesedhessék az új nemzedék a XX. sz.-nak megfelelő alsó- és felső ipari szakoktatásban.

Hajdan a katholikus legény- egye sülét volt az esztergomi mesterlegények jellem és szellem csiszoló kaszinója, hol korszerű fólolvasásokat élveztek, jó könyveket olvastak és romlatlan társaságban szórakoztak,

Azt hogy : „sok poklon mentem addig át“ igen sok önérzettel és meggyőződéssel mondta Lenke, míg az utóbbi mondatnál, mikor az állítólagos nagynénjéről beszélt, elcsuklott a hangja és keserves zokogásba fűlt. Szeretett volna Domokosnak mindent meg vallani, hogy az a nagynéni csak költött személyiség, s az a halom arany az örömtanyán szerzett szerelem adó ; igen az öröm, tanyán, hol mint egy háremhölgy egyetlen átlátszó ruhában táncolt, tetszette magit a sok éhes férfiszem előtt és a legtöbbet ígérőnek odadobta magát. — Szeretett volna így mindent megvallani, aztán a lába ele feküdni, hogy tapossa el mint egy férget. Azonban Domokos iránti szerelme nem engedte, hogy őt is magával rántsa a mélységbe. Az ő boldogsága romján még fölépítheti Domokos boldogságát, hisz úgysem kíván az élettől többet, csakhogy őt boldoggá tegye, kiért még az eletét is adná.

Egyik év múlt a másik után, s Domokosnak a ta’álmánya révén nemcsak a neve lett világszerte ismerté, hanem óriási vagyonra is szert tett, s a legteljesebb mértékben boldog volt.

Lenke csak férjének és kis fiának élt. Az élet lassan-lassan a feledés porával himtette be a múltján azt a fekete foltot és csak olykor-olykor rebbent m'eg, ha ismerős arc került elé, kiről hirtelen nem tudta, honnan ismeri, hátha „azok“ közül való.

sőt még műkedvelő szinelő- adással is. Ekkor bontakoztak ki Csepreghy tehetséges asztalos legénynek országos nép- színműírói első sikerei.

A ki a németbirodalmi serény iparosvárosainak néhány tipuszával személyesen megismerkedett, az megismerkedhetett ugyanakkor a virágzó német ipar föllendült kultúrájának páratlan szervezetével is. Minden német szakiparosnak nemcsak szaklapja van, hanem szakegyesületi szakkönyvtára. Serkenti azután a rohamos haladást a nagyszerű pályadíjak sarkantyúja. Ilyen üdvös szervezetben a német ipar már műiparrá nemesedhetett. Tökéletes intelligencia nélkül ma már valóban lehetetlenség az ipar határáról a művészet határa felé haladni. A mai német műiparos azonban tökéletesebb a rajzolásban, mint akárhány hangos u. n. festőművészünk. A modern német műiparos invenciója is jóval korszerűbb és célszerűbb, mint akárhány u. n. művészünk drágalátos tervezete.

De ahol a világhíres Zsolnai vagy Thék született és boldogult, ott már fölfedezték a magyar műipar húmuszát. Nem lélekemelő példája a magyar ipar diadalának páratlan dunai vashídaink alkotása? Az esztergomi műipar termőföldjét is elő lehet készíteni, ha alapos alsó- és felső iparos oktatás termékenyítené meg a közeli jövőt új vívmányokkal.

A régi mesteremberek még gyalogszerrel, per pedes aposllyenkormindígúgy érezte, mintha mély szakadék támadna mellette, s csak hajszálon függ, hogy bele nem zuhan.

Egy napon Domokost, mikor az kis fiával -épen sétakocsizáson volt, Keresztessy volt osztálytársa kereste föl. A vendéget Lenke fogadta. Keresztessy mikor Lenkét megpillantotta, fölkiáltott :

— Lorika! Hogy kerül maga ide, hisz úgy tudom illés nős ?

Lenke úgy érezte, mintha az egész vére a fejébe szorult volna, amitől mint a tenger ahol villám belesújt, forrott, kavargott. Öt éve, hogy ezt a nevet móljára hallotta, s most amikor már-már mindent elfelejtett, csak mintegy egy rossz álom foszlányai élt emlékében a múlt, elkapja az őrvény és huzza le a megsemmisülésbe. Nyugalmat erőltetve magára szólt, csak a hagján érzett át a ben ső remegésének rezgése :

Ön úgy látszik téved, én Domo- kosné vagyok, kikérem magamnak, az ilyen goromba bizalmaskodást.

Keresztessy gúnyosan felkacagott:

— Igazán jól betanulta a tisztességest adni. Hát már egészen elfelejtette a Józsanénit. De mindjárt mutatok valamit, akkor talán emlékezni fog. Nézze ezt a fényképet, ott csináltam egy alkalommal, mikor olyan szépen táncolt, a legszebb mozdulatot örökítettem meg. Mondhatom, olyan szép alakot azóta sem láttam.

Lenkével forogni kezdett a világ, a feje zúgott, mintha fejbe kólintottolorum, járták vagy inkább vándorolták be az európai iparvárosokat, a vasút előtt. Az inasnak azonban igen sokáig kellett tanulnia, míg valami remekével érettségét be nem bizonyította ; tehát valami egész újat kellett teremtenie szakmájában.

A mai intelligens iparos csak úgy nem avulhat el, ha holtáig tanul. Ha pedig városunkban mielőbb szerveznék az iparoktatás mindkét fokozatát és az állam megfelelő szakkönyvtárral ajándékozná meg iparosainkat, akkor valamennyi iparosunk írásban és szóban kifogástalanul kifejezhetné intelligenciáját.

Annak idején a remeklő esztergomi új legények kiállítását kaszinónk termeiben rendezték. Az egyik ilyen változatos és látogatott kiállításon ügyesen stilizált vas dió- és mogyoró — töröt vásároltam egy kis ötletes szerkezetű ékszertartó szekrénykével, melynek egyik fiókja hátára ezt írta a remeklő fiatal iparos : Csinálta Maar Lajos

Esztergomban, 1885. kiállításra.

Hol vannak azok a régi jó idők ?

Ha nem is nagyon gyarapodott iparosságunk száma hathét évtized alatt, de mégis csak megmagyarosodott a sok német mesteremberi család. Ez pedig iskoláink érdeme. A háború előtt négyszáznál több, képesítéshez kötött önálló iparosunk volt; ez a szám a segédek és inasok létszámával háromszorossá szokott válni, 1823-ban, az akkori művelt városi szenáták volna. Szinte apatikusan ragadta meg a falon lógó pisztolyt és Ke- resztessyre lőtt, ki hangtalanul vágódó t el. A következő pillanatban a következő lövés is eldördült és Lenke vonagló tagokkal rogyott össze.

Domokos mikor hazaérve a szobában benyitott, először is Keresz- tessyt pillantotta meg. Fölemelte a mellette levő fényképet, amelyben feleségére ismert. Valami nagy keserű fájó érzés markolt a keblébe, és emelkedett föl a torkáig, hol mint egy vérszívó vámpír körülfonta és fojtogatta. Zavaros gondolatok czikáztak at agyán. A felesége iránt, kit eddig bálványozásig imádott, megvetést gyűlöletet kezdett érezni. Kétségtelenül hitte, hogy Lenke megcsalta kijátszotta.

Az asszony nyöszörögve emelte föl fejét és hivolag nyúj otta karjait fia felé, hogy még egyszer utoljára keblére vonhassa.

Domokos erősen megragadta a fia kezét és kivezette a szobából.

— Nem szabad oda menni, az nem a te anyád, az egy rossz asz- szony.

A kis fiú fogékony lelkében értelmetlen képzetek rajzottak és megszeppenve követte az apját. — Az asszony karjai vissza hanyatlottak és ajkai még egy utolsót vonaglot- tak, aztán lelke kiszállt porhüvelyéből, emelkedett föl a magasba, hogy ott megtalálja, amit a földön úgysem talált volna meg : a megértést, megbocsátást. Németb Pál.