Esztergom és Vidéke, 1916

1916-07-09 / 53. szám

Esztergom, 1916,

XXXVIII. évfolyam 53. szám.

Vasárnap, július 9.

FDUT/Kfíí és TRRS

SZERKESZTŐSÉG És KIADÓHIVATAL :

SIMOR JÁNOS-UCC A 20. SZÁM TELEFON 21.,

HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK.

FŐMŰNATÁRSAK:

DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KÖRÖSY LÁSZLÓ

Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős:

LAISZKY JÁNOS

MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 8 K NEGYEDÉVRE 3 K

EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR.

HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA

Ne nyugtalankodjunk.

'

Két ember leült kártyázni. Az egyik folyton nyert, a másik mindig veszített. A vesztes fél végre is megunván a szerencsének ezt az egyoldalú részrehajlását, lecsapta a kártyát, felállt s igy szólt: Nem játszom tovább. És minden érzékenyebb veszteség nélkül távozott onnan, hol nem terem számára babér.

Más két egyén is kártyázott. Ezeknél már a szerencse isten- asszonya nem adta minden szerelmét kedveltjének, hanem köz- be-közbe kacéran rámosolygott a másikra is. Ez lett veszte a boldogtalannak. Mert a néhamegnyert játszma szüntelenül szította játékszenvedélyét s a csábítástól elvakulva nem törődött vele, hogy mindenegyes nyereség tizszeres-húszoros bukást von maga után. így kergette őt a hazug mosolyú szerencse fejjel neki a falnak.

Ha ennek a reánkszakadt világfelfordulásnak mindenegyes

— jelentékenyebb, jelentéktelenebb — mozzanatát tisztán csak magasabbrendű erkölcsi erők irányítanák s befolyásolnák, akkor — azt hisszük — győztes katonáink már régen visszatérhettek volna békés otthonukba. Akkor ellenfeleink már régen belátták volna hogy céltalanul folytatják véres játékukat, dőre reménységgel fogyasztják életerejüket, hiába áldozzák fel valami el nem érhető délibábért fiaikat, vagyonukat, nemzeti becsületüket.

Az egész földkerekségnek szerencsétlensége, de az antanto- soké elsősorban, hogy ebbe a vérfagyasztó drámába s a cselekmény folyásába időközönkint

— mindig epizódszerűen — bizonyos másodrangú erők is beleavatkoznak. A Szerencse hely- lyel-közzel felülteti szekerére ellenségeinket is, bizalmat önt a csüggetegekbe, bátorságot a bátortalanokba, vakmerőséget a gyávákba, finom ujjával odamutat az ígéret földjére s a tömeg ingerlő vágyai eltelve, lihegve rohan, hogy elérje. Ám a tömeg csak későn veszi észre, hogy lidércfény után szaladt, hogy a szerencse cserbenhagyta, hogy csak mókázott, kacérkodott, incselkedett vele, hogy annál biztosabban tönkretegye.

így csábította el a Szerencse istenasszony az orosz óriást tavaly egészen a mi szent Kár- pátainkig, hogy ott zúzza ösz- sze fejét, így mosolyog rá ma is szemének hamis, de ellenál- hatatlan tekintetével. Mosolya megfosztja eszétől a cár érzéki •örömökre szomjas vezérkarát, megfeledkeznek a kárpáti temetőkről, a gorlicei napok borzalmairól, hatalmas orosz várak és erősségek kapitulációjáról és a — ha kell — Moszkváig való fejvesztett szaladásról, nekik mindenáron offenziva kell.

Valóban nagy igazság van abban, hogy akit az Isten meg akar verni, annak elveszi az eszét.

Csak legyünk egy kissé türelemmel. Ne nyugtalankodjunk igazán nincs rá semmi ok. Hisz a megújult orosz támadás sarkában ott leselkedik a fekete végzet. Lecsap reá föltétlenül, mint keselyű a dögre, mint sólyom az áldozatára. Csak az alkalmas pillanatot lesi. Az orosz puszták felől jövő szélnek, mely lelkünk nyugodt vizét felkorbácsolta, parancsoljuk meg, mint Neptunus a tengert felkavaró Zefirnek s Eurusnak: Most mindjárt takarodjatok el! Hogy mertek ily hatalmas vizhalmokat hányni ? Majd adok én!

„Esztergom és Vidéke“ tárcája.

Övé a győzelem.

Boltíves templom. zord homálya Tűnik - - - foszlik ■.. semmivé válva Szerte a sötét elmenekül- Villan a mécs és bíboros lángja Hajnalt viszi az éjszakába Övé a babér, diadalt ül

Fénnyel bevonva Mária szobra Előtte térdel a porba omolva Egy öreg asszony, egy édes anya- Szemében kínzó fekete bánat Lelkében kétségek tengere árad,

Hangtalan mozog az ajakaElesett. • • vége -.. sohase látom,

Jeltelen sírját meg se találom.

Itt hagyott,- •• elment--, nincs több remény. Hatalmas Isten mért vetted el? . Csurdoltig telik meg már a kehely,

Nevet a bűn -. - zajlik az ÖrvényRózsás volt az arca, kacagott az ajka, Virággal dalolva úgy ment el a harcba, Vakmerő hős volt a gyermekem- Borzalmas véres csatatér felett Gúnyos örömmel halál ül ünnepet - - - Fiamat ki adja vissza nekem ? - - Igazgyöngy csillan Mária szemében,

Angyali ének csendül az éjben- Elcsittul lassan a küzdelem,

Ragyogva kél a szeretet napja Fájó szivekre balzsamot ontva Örökre övé a győzelemGálffy Elza.

gxQ.

Az yperni Madonna.

Irta Meyer AlfrédRihárd; a nyugati harctéren.

Ha az elmúlt hosszú flandriai hónapokra gondolok, akkor alig találok olyan hetet, melyet a Madonna valami csodával meg nem ajándékozott volna.

A flém-Madonp«k, Memling, a két Van Eyck, Dávid Gézárd és igen számos régi ismeretlen művész alkotásai mind érdekeltek.

Néha Brüggeben, Gentben, Antwerpenben és másutt szintén lebilincseltek a névtelen mesterek remekei.

Nemrégiben ismét gyarapodtak Madonna-emlékeim, mikor az yperni csatlakozott hozzájuk, mely hajdan a csarnokot díszítette. Hogy hol van most vagy pedig egyáltalán megvan-e még, azt senkisem tudja. Hanem egy pompás patinájú, rézmetszetes pompás másolata egy katonatiszt asztalán áll.

Ugyanez a tiszt, ki iratai közül gyakran tekint a Boldogságos Szűzre, néhány hónap előtt minden áhitat nélkül megsemmisíttette tüzérségével azt az yperni megfigyelőtornyot, melyet az ellenség megszállott. A parancs és a végrehajtás minden érzékenykedés nélkül teljesedett.

Elet és művészet . . . Halál és művészet . . . Mindenkinek meg van a maga öröme, szeretete, bánata vagy fájdalma.

A tiszt már kétszer is megsebez sült, sőt elvesztette egyetlen fivérét, kivel hat év előtt Ypernben több szép napot töltött.

Ez a város most már hónapok óta haldoklik. De bizonyára máskép hal meg, mint Brügge.

Irigyeltem a tisztet kincséért, melyet eredetiben láthatott tehát már régen a szívébe zárta, mikorén 1915 egyik forró júniusi napján az ősrégi yperni posztócsarnok hegyes tornyait először pillantottam meg.

Hadilábon állottam azóta önmagámmal. Valamelyik napon meg akartam kérni a tisztet, hogy szíveskedjék legalább egy délelőttre a Madonnát kölcsönadni íróasztalomra.

Mosolyogva teljesítette kérésemet. Valami fény ragyogott ekkor lelkemben. A Boldogságos Szűz homlokáról napfény ömlött isteni kisdedére és öltözete fehér, puha redőire.

A régi vörösrézlemez aranyban és ezüstben csillogott. A finom ajk remegett. És a finom ajkon valami bűvös mosoly vonult végig.

Délfelé elszomorodtam, mert kincsemet vissza kellett adnom. Elho- máb’osodott ekkor boldogságom derűje.

Délután már a kölcsön ügye köztudomássá vált. Sok szívben sóvárgott ilyen óhaj : „Én is szeretném

bírni.“ Megkörnyékezték a katonatisztet. De hivatkozott elveire ; „Nem lehet. Sajnálom.“ És egy este mégis csak eltűnt a Madonna.

— Elutazott. Tizennégy napra, — így szóit a tiszt — anélkül, hogy hivatalos útlevélről gondoskodott volna. Egy régi jó barátom, a mi ezredünk harctéri helyettes orvosa vitte el. Ypern környékén foglalatoskodik. Igen szépen megkért. Azelőtt könyvet írt a németországi középkori városházakról. Valóságos szakférfiú. Tizennégy nap múlva visszatér. Remélhetően a Madonnával...

— Remélhetően ... ismételgettem magamban. Pedig biztosra vettem, hogy az ellenkező történik. Hat nap múlva már biztosabban tudtam, hogy egy angol gránát tönkretette