Esztergom és Vidéke, 1916
1916-06-22 / 48. szám
Esztergom, 1916. XXXVIII. évfolyam 48. szám. Csütörtök, június 22. POUT! HR lés TRR5R SZERKESZTŐSÉG És KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMŰNATÁRSAK: DR RÉTHEI PR1KKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR . NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA A cigánykérdés elintézése. Tömérdek galibát okozott már vármegyénkben és városunkban évtizedek óta a rakoncátlan kóborcigányok garázdálkodása. Ez a naplopó népség ugyanis a szántóföldeken harácsolta össze bendője élelmicikkeit az éj leple alatt. Alig akadt aztán a megyében olyan parasztház, honnan a cigányasz- szonyok valamit el nem csentek volna. A cigány garázdálkodás legkritikusabb pontja volt eddig a dömös-visegrádi határ. A pestmegyei kóborcigányokat ugyanis a visegrádi csendőrség kikergette a határról és a lókötők akkor Esztergom megye határán folytatták tovább galád- ságaikat. Valóban nem ártott a háborús világban — a hol úgyis elég komoly bajjal kell harcolnunk — ezeket a kellemetlen és veszedelmes parazitákat meg- rendszabályozni. Belügyminiszterünk, a minisztertanács fölhatalmazásával, radikális rendeletet adott ki a cigánykérdés végleges elinté- i'zésére. A közérdekű rendelet elsősorban szigorúan eltiltja a ván- doi cigányokat a szokásos kóborlástól. Összeírják tehát a lakástalan elemeket épen ott, a hol véletlenül tartózkodnak, azután nyilvántartás szerint azonnal elhelyezik. A veszedelmes kóborlás kiirtására pedig a hatóság elkobozza tőlük szedett-vedett vonóállataikat és homályos eredetű járó műveiket. Elfogadható lovaikat kötelesek azonban hadiszolgáltatásképen átadni. Jövőre azután akár lovat, öszvért vagy szamarat csakis külön rendőr- hatósági engedeletnmel szerezhetnének. Az általános véderő érdekében a 18—50 éves cigány fér- fikat sorozó bizottság elé állítják és azokat, kik nem alkalmasak fegyverszolgálatra, valamint az élősdi cigánynőketaha- diszolgáltatásokról szóló törvény alapján, munkára kötelezik. Az állampolgári kötelezettségekkel szemben a hadbavonult cigányok családjai rendes hadisegítségben részesülnek, a munkára fogott cigányok pedig munkadíjat szereznek. De sem a hadisegítséget sem a munkadijat nem kaphatják kezükbe, mert ezeket a pénzeket az elöljárók kezelik, minthogy elsősorban ebből törlesztik a kóbor cigányok eltartásából eredő költséget. A munkaképtelen cigányok eltartásából származó kiadást mindaddig, míg az illetők illetőségi helyei megállapítva nincsenek, a toloncozási költség terhére, az állam födözi. Azután minden civilizálandó csavargó cigány, ki tizenkettedik évét már betöltötte, igazolványt kap és ugyanakkor min- deniknek kijelölik tartózkodása helyét, melyet rendőrhatósági engedelem nélkül egyáltalán nem szabad elhagyniok. Végül pedig arról is bölcsen gondoskodik az üdvös rendelet, hogy a cigányokat ezentúl rendszeresen beojtsák, közegészség- ügyi érdekből megvizsgálják és a fertőző betegeket rögtön elkülönítsék. Épen olyan nagy örömmel fogadjuk ezt a korszerű és alapos rendeletet, mint a mi, vagy hűséges szövetségesünk hadseregének valami új győzelmi hirét. Kujon. Az orvosi tudomány diadala a háborúban. A mai modern háború rendkívül sok tanulságot rejt magában. Ezekre a tanulságokra nagy embereink éles elméje részben már rávilágított, de rendszeres összefoglalásuk és értékelésük csak az óhajtott béke napjaiban válik lehetségessé. A nemzetek életére, haladására s e haladásnak biztosítására nézve elsőrendű feladat lesz a nagy harcból leszűrt tanulságok megvalósítása. Talán így is mondhatnók ; a jövő küzdelmében csak az a nemzet lesz képes versenyre szállni, amely minél többet tanult és okult a nagy áldozatok árán, amelyeket a mai háború kérlelhetetlenül követel. Nem lehet feladatunk, hogy ebben a néhány sorban levonjuk a háború összes tanulságait. Hisz erről kötetek szólhatnának. E helyen csak a háború egyik legfontosabb ügyére akarjuk felhívni olvasóink szives figyelmét : az egészségügyre. Nagy harcunk sok tekintetben kivívja csodálkozásunkat. Csodáljuk hőseinknek bámulatos kitartó erejét, az emberi szervezetnek hatalmas ellenálló képességét, meglep bennünket e háborúban érvényesülő modern technika szinte csodás fejlődése, de emellett tisztelettel hajiunk meg az orvosi tudománynak az emberpusztító háborúban tapasztalt haladása, illetőleg nagy eredményei előtt is. Valljuk meg: e háború kellemes csalódással járt reánk nézve. Tudjuk, hogy minden háború szomorú kísérői a ragályos betegségek, amelyeknek borzalmas fajai különösen akkor lépnek fel, ha a harc e betegségek termőföldjén, a Keleten folyik. Midőn kitört a háború, nem volt-e meglehetősen általános vélemény hazánk határai közt is, hogy a fegyveres ellenségnél hatalmasabb ellenségek : a ragályos betegségek végig pusztítanak majd országunkon ? S mit látunk a harcnak ennyi ideje múltán ? A veszedelmes ellenség diadalmas ellenfélre talált az orvosi tudományban. Mert ha fel is lépett támadólag a betegségek erős serege, az egészség derék vezérei, az orvosok kevés áldozattal verték vissza a támadást s győzelmükkel megszerezték a mi teljes bizalmunkat és reményünket, hogy ez az ellenség nem fogja áttörni a frontot, ahol az orvosi tudomány ébersége áll őrt. A bevált védelmi rendszabályok biztossága s azoknak szigorú megtartása feltétlen győzelmi eszköz a legrettenetesebb ellenséggel szemben is. De az orvosi tudomány fényes győzelmét látjuk nemcsak a háborúban nagyobb mérvben fellépő ragályos betegségekkel szemben, hanem a sebesülésekkel szemben is. Hány ezer és ezer súlyosan sebesült hősünk ragadhatott újra fegyvert a kezébe ? Hány, szinte a csodával határos műtétet végeztek orvosaink napjainkban ? Azt hiszem, nagyon tanulságos könyv volna az, amelyben orvosaink fényes diadalaikat összefoglalnák! Ha betekintünk a múlt idők háborúinak történetébe, azt látjuk, hogy a betegségek sokkal több katonának életét oltották ki, mint a fegyver. A magyar orvosi karnak egyik kiválósága, Grósz Emil egyetemi tanár, „Az orvostudomány a háborúban“ c. előadásában számokban tünteti fel a múlt háborúinak emberveszteségeit. Érdekes dolgokat beszélnek e számok ! A krimi háborúban a franciák 20.000 katonát vesztettek sebesülés s 65.000-t járványos betegségek által ; az amerikai polgár- háborúban 110.000 katona halt meg fegyvertől, 225.000 betegségben. Mar az osztrák-porosz háborúban 12 000 fegyver által okozott halállal szemben 16.000 betegség-halál áll, a német-francia háborúban 1870/71- ben 28.000 német katona esett el fegyvernek áldozatául s 15.000 halt meg betegségben, pedig a járványok ereje nem gyengült. Ma már az orvosi tudomány eredményes laboratóriumi tudományos munkássággal alaposan megismerte a himlő, typhus, kolera és más járványos betegségek kórokozóit s velük szemben védő intézkedéseivel érős pajzsot ad kezünkbe. De ezen védelmi intézkedéseknek csak úgy lehet áldásos eredményük, ha érvényű szerzünk nekik nemzetünk minden rétegében. Hazánk szép haladást mutat az egészségügy terén ; de épen a mai háború mutatja, hogy ezen a téren nem lehet megállapodás. A ránk zúdított nehéz küzdelemből erre nézve is le kell vonnunk a tanulságot s az egészségügyet a legfontosabb állami feladatok közé kell soroznunk. Az az anyagi áldozat, amelyet államunk az egészségügy fejlesztésére szentel, a legnemesebb tőkebefektetés, amely legbővebben hozza meg a maga kamatait. Mindenesetre ezen a téren is versenyre kell szállnunk a külfölddel s nem szabad visszariadnunk semmi áldozattól, amellyel
