Esztergom és Vidéke, 1916

1916-06-18 / 47. szám

POUT!HR!és TRRSRDRLMILRR

Esztergom, 1916.

XXXVIII. évfolyam 47. szám.

Vasárnap, június 18.

SZERKÉSZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL :

SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21.,

HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK.

*

*

t

t

*

FŐMŰN ATÁR SAK:

DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős :

LAISZKY JÁNOS

MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

1

!

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K

EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR . NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR.

HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA

Városaink

új gazdasági politikája.

Helytelen dolog volna a magyar városok háborúelőtti gazdaságipolitikáját teljesen egyenlő mértékkel mérnünk; de annyit kétségtelen ténynek lehet megállapítani, hogy csak igen kevésben volt valódi önállóság és életrevalóság. Két tipikus sajátság ötlik különösen szembe városaink eddigi életében : egyik a kormány kegyeinek módfelett! hajhászása, másik a pótadónak határtalan növelése. Az előbbi a különféle kedvezések elnyerése s az államsegély nagyobbítása végett folyt, az utóbbi pedig azért, mert városaink meglevő anyagi javaikkal nem tudtak kellőkép gazdálkodni. Szóval városi politikánk a háború előtt híján volt minden önállóságnak s élelmességnek ; kormányprotekcióra, dajkálásra, gyámkodásra volt berendezve. Tútor- ság alatt pedig tudvalévőén nem igen lehet gyarapodni, hanem inkább visszamaradni, szegényedni.

Több mint valószínű, hogy városainknak a háború után az új helyzet parancsoló kény- szerűsége alatt ki kell lépniük a gyermekszobából, nagy részt saját erejükre támaszkodniuk, a megélhetés fő forrásait és módjait önnönmaguknak keresniük.

Eléggé sajnálható, hogy erre eleddig nem csupán városaink nem vetnek semmi ügyet, hanem egyáltalán vajmi kevesen gondolnak Magyarországon. Evvel a végzetszerűen várható nehéz sorssal komolyabban sehol sem törődnek. Rája elő nem készülnek. Mindent a kormányra hagynak, amelytől nálunk mindenki egyedül s kizárólag várja üdvösségét.

Németországban, hol a városok már a háború előtt is hasonlíthatlanul jobb, intenzivebb, élelmesebb gazdasági politikát űztek, mint nálunk, sokkal többet foglalkoznak a jövendő új helyzettel, mint Magyarországon, hol mostanáig inkább csak pótadót tudtak emelni, mint jövedelmet. Ott már folyóiratok keletkeztek, me- I lyek egyenesen ezt a célt szolgál ják. A városokban pedig külön bizottságok dolgoznak új jövedelmi források keresésén s a régiek gazdaságosabb kihasználásának módozatain. Hol vagyunk mi ettől ?

A magyar hagyományos lassúság és nemtörődömség sok mindent megmagyaráz, de városainknak ezt a fatalisztikus mozdulatlanságát még az örökölt nemzeti hibák sem teszik érthetővé. A jövőre való nemgondolás városainknál a jelen esetben közel áll a lassú ön- gyilkossághoz. Soha meg nem bocsátható vétség önmaguk ellen, melyért tán még a dédunokák is szenvedni fognak.

Legalább valami keveset tennénk. Legalább annyira eről- tetnők meg magunkat, hogy városainkban bizottságokat alakítanánk, melyek haladéktalanul hozzáfognának a kényszerű intenzív új gazdasági politika megszervezéséhez. Ha még eny- nyiresem érzünk hajlandóságot, mit fogunk majd akkor tenni, mikor a nyomorúság egyszerre csőstül szakad a nyakunkba ? Addig térjünk eszünkre, míg nem késő. Addig készüljünk elő a kikerülhetetlen mostohább sorsra, mig az idő hatalmunkban van. Priscus.

„Esztergom és Vidéke“ tárcája.

Balog Túri Kata.

Odalenn a faluvégen Muzsikálnak reges-régen,

Szépen szól a nóta: —

A falu szép csillagának Balog Túri Katicának Van a kézfogója- —

Szép csillag a Balog Kata Égszin szeme, barna haja Bárkit megigézne:

Égszínkék szép két szemének, Csókjainak, szerelmének Bódító a méze. —

En is voltam rabja néki,

Én is adtam csókot néki Valamikor régen; — '

Amikor még lelkem álma Csillagképek alakjába Ragyogott az égen- —

De mióta nem ragyog ott,

Azóta bús, beteg vagyok,

Fáj a szivem, érzem '■

Meghalok én nemsokára,

E cudar, komisz világba Nincs már mit remélnem ■,.

Fikó Sándor.

Kifogástalan úr.

(Kisvárosi karcolat.)

Új tagnak jelenkezett a kaszinóban az újonan áthelyezett állami hivatalnok. Minden új lakó új eseményt és minden új tag új várakozást szokott jelenteni a kisvárosi kényes társadalomban.

— Az áthelyezett új ember azonban — az uralkodó közvélemény szerint — tucat értékű szokott lenni. Egyik jövevény épen olyan, mint a másik ! Pontos gép, pedáns fölfogású, ovatos társalgó, kimért minőségű és értékű, valamennyi in- váziós. Mintha már csak közelednék Madách Imre „Ember tragédiájának“ utolsó falansztere, épen olyan szakmányos szakember és szakértő ma minden jótt-ment új hivatalnok . . .

Körülbelül ilyen vegyesvonaton járt a belvárosi társadalom esze, mikor az új ismeretlenről tárgyalt.

És mégis megjelent. Előbb két butorkocsira való választékos gar- szon berendezése. Azután meg a tulajdonos, de csak — gyalogszerrel.

— Még háziállata sincs, vélekedtek a függönyök mögül. Rettentő önző agglegény lehet 1 Egy fejjel magasabb a mi tisztviselőink rendes

mértékénél! Bizonyára veszedelmes stréber! Azután olyan kifogástalan a ruhája, a modora, a megjelenése, mintha csak elsőrendű képmutató vándorszínész lenne. Se nem szőke, se nem barna, — suttogták az eladó leányok. Se nem szép, se nem rút; valami gyanús, gesztenyeszsinű a haja és az angolbajúsza, kék a szeme, nincsen aranyozott foga, sem arany jegy gyűrűje. így ítélkeztek a fiatal asszonyok. A város első szabói azonban kiállottak üzletük ajtajába és onnan gusztálták a kifogástalan anyagú és szabású budapesti öltözéket.

Hasonlóan cselekedtek a lábbeli művészek, sőt a divatkereskedők. Mert kifogástalanabb cipője még a főispánnak sincsen, hallatszott az egyik uccában.

— Valóságos szenzációs illúzió az új ember új nyakkendője! Kifogástalanabb még a főispán titkárénál is, aki persze a székesfővárosban tékozolja el itteni jövedelmét, — monologizált a legfényesebb kirakat tulajdonosa a főtéren.

Az új embert tehát mindenki külseje szerint értékelte. Egyedül a rozoga házmester tudta az új lakó nevet. Ez a tudománya többet jövedelmezett egy-két óra alatt mint csirize egy-két hónap alatt. Sőt külön

jutalomdíj fejében még azt is megsúgta a hirhordóknak, hogy az a kifogástalan új lakó az ő púpos leányát fogadta meg takarítónőnek.

A vendéglőben egyelőre csak a futóvendégek asztalához telepedett. Ennélfogva a kiváltságos törzsasztal törzsfőnökei gyanús szemmel méregették a vigécek közé keveredett vendéget.

A kaszinó majd minden áldott nap választmányi gyűlést szokott rendezni, hogy odahaza mérsékeltebb kifogásai lehessenek az úrinőknek, ha azúr tovább kártyázik. Természetesen egyhangúan megválasztották a postán kifogástalanul jelentkezett új tagot, sőt a tagságijegyet az évi nyugtatvánnyal, a kaszinó egyenruhás szolgája vitte el nyomban neki.

Végre megjelent a város első klubbjában. De mintha még csak vendég volna, szerényen bevonult az olvasószobába, ahol kifogástalanul üdvözölt két szundikáló öreg urat, akik, mellett valami husz-huszonöt újság ásítozott.

A csöndes olvasóhelyiségből nyílt a nagy billiárd terem, ahol már erősen összekoccantak a talmi elefánt- csont golyók.

A terem sarkában uralkodtak a kártyahősök, a becsületbírák, a köz-