Esztergom és Vidéke, 1916

1916-06-04 / 43. szám

o ESZTERGOM és VIDÉKE. 1916. június 4. tatott a hadikölcsönökre öt millió koronát? Melyik vidéki Taka­rékpénztár vezérigazgatója ér rá bokros elfoglaltsága mellett, még közérdekű üdvös szolgálatot is teljesíteni? Melyik takarékpénz­tárunk teremtett városában meg­felelőbb modern bérházakat vagy pompás fürdőt; és díszíti a vá­ros sétautait, a kietlen szent­tamási hegyet? Negyven esztendő alatt Bleszl Ferenc valóban igen sok értékes vívmánynak úttörője és intézője volt szülővárosában. Megelége­déssel tekinthet tehát eddigi szép aratására. Mi pedig végte­len örömmel, sőt büszkeséggel tekintünk reá, mert ideálja köz­érdekünk föláldozó szolgálatá­nak; ideálja a lelkiismeretes tevékenységnek; ideálja a vezér- igazgató minden elsőrendű eré­nyének; ideálja a legszeretetre­méltóbb előzékenységnek és ide­álja nemcsak a példás hazafi- ságnak, a puritán vallásosságnak és becsületnek, hanem még ide­ális a családi életben és a ba­rátság szentélyében is. Lelje tehát boldogságát első­sorban sikerei áldásában, pol­gártársai őszinte nagyrabecsülé­sében:, tisztelői és barátai igaz szeretetében és folytassa nemes hivatását a haladás és fejlődés útján olyan életkedvvel és egész­séggel, mint eddigi negyvenéví „Esztergom és Vidéke“ tárcája. Tavaszhoz. Érzem a langyos fuvalomban A zsendiilő élet lélegzetét, Csattog a dal künn nemsokára, Csak u tölgy ágait terjessze szét. Meglibben szárnya a pelénék, Megint zajos, vidám lesz a liget S a tavasz jöttét a természet Színes virágokkal ünnepli meg­Lelkemről elviszi az árnyat S helyette derűs boldogságot ad, Álmokba szövi njra-ujra Piros rózsáit • ■ ■ festő lombokat. Nézzétek a természet titkát Imádkozni a szív csak itt tanul, Belé vésődik a jó Isten .. Neve.. ■ nagysága kiolthat atlanul­Melengeti a szivet addig . Táplálja s reá újabb lombot áá, Míg egyszer a nap lehanyatlik S levetkezi testünk lombsátorát. Orion. ÖxSi Az egyes honvéd. (Egy orosz fogoly emlékeiből.) Már kétszer rohantunk szurony­rohamra az ellenség felé. S a ma­gyarok mindannyiszor helyükön ma­radtak, nekünk pedig hátrálnunk kellett. Az öreg parancsnokunk har­madszor is visszakergetett. Egy szá­maradandó becsű tevékenységét, mert akkor, aranyjubileuma meg­ünneplésekor, már koszorús élet­rajzába kerül ez a klasszikus mondat: — Exegit sibi monumentum aere perennius! Dr. Kőrösy László. * -♦*- »» »♦ -♦ Bleszl Ferenc. 1876—1916. Ritka benső ünnepet ül az Esz- gomi Takarékpénztár részvénytár­saság. A számok rideg világába szokat­lan melegség költözött, melynek ere­je kihat városi életük sok-sok réte­gébe is. Egy munkálkodásban eltöltött élet negyvenedik évfordulója avatja ben­ső ünneppé azt a napot, melyen Bleszl Ferenc takarékpénztári igaz­gató betöltötte szolgálatának, — e halandónak ritkán jutó szerencsés év sorozatát. Bleszl Ferenc 1876. június 1.-én lépett a takarékpénztár kötelekébe, hol a legalsóbb fokon kezdve hosz- szabb-rövidebb ideig a ranglétrának minden fokozatán állomásozott, vég­re 1906-ban egy rendkívüli közgyű­lésen egyhangúlag a társaság igaz­gatójává választatott, amely állásban immár 10.-ik évét tölti. Már az emelkedő állásokban is tekintélyes szava volt a társaság ügyeinek' kezelésében es irányításá­ban, de személyes képességei és szaktudása igazában 15 évi titkári működése alatt bontakoztak ki; mig vezető tevékenységének súlya az zad kozákot vezényeltetett hátunk mögé szöges kancsukával. Hát men­nünk kellett. Előre ! A biztos halálba. Hónaljáig érő hóban elvickeltünk. Verejtékezett a homlokom a fárasztó tusától. Rettenthetetlen ellenség volt a kárpáti hótenger. Ré ní.ő, vérfa­gyasztó üvöltéssel kúsztam előre a süppedékes hóban. Száz és száz ha­lál fütyült el mellettem. De sajnos, egy se talált. Pedig bizony úgy vár­tam. Legalább egy ólomdarab meg­kímél a további szenvedéstől. De egyre késett az óhajtott halál. Már egész elértük a magyarok rajvonalát. Alig voltunk harminc lé­pésnyire. Egész jól láttam már az átellenes harcot. Vérben forgó sze­mekkel verécegett végig a hóba vájt lövészárkából. Már én se féltem. Va­lami zsibbagás települt agyamra, ami elvette a gondolkozásomat. A magyar egyszerre csak felugrott he­lyéből s hegyes szuronyával rohant elejbém. Meg akart előzni a táma­dásban. A villogó szurony láttára felhördül­tem. Az élet szikrája lobogott fel bennem. Lövésre tartott puskával hirtelen megvettem lábamat s vár­tam. El voltam készülve a legrosz szabbra. Hevesen lüktetett agyam és a szívem. Kilőttem a puskámat egyszer. A 1906. évet követő időkre esik. Ez időben lett a részvényesek ritka egyértelműséggel nyilvánult bizalmá­ból a társaság igazgatója. Ez a bi­zalom pedig idővel csak erősbödött s minden szimbólum betetőzőjeként hatalmas törzsökös fává nőtt. A takarékpénztár utolsó 10 évé­nek minden jelentősebb mozzanata szorosan az ő nevéhez fűződik. Ő ;az a szigorúan fegyelmezett agy, nagy látókörű férfi, kinek kedve, ambíciója intézete érdekevei minden­ben azonos. Evek szerint felsorolhatnék, mind­azon létesítményeit, melyeket inté­zete további emelkedése érdekében léptetett életbe. Meghonosította az intézetnél az ame­rikai rendszerű házi takarékperse­lyeket, a Gazdasági Egyesület köz­vetítése mellett a megyei állatte­nyésztés nemesbítése érdekében köl­csön útján szerez gazdáinknak faj állatokat, ő fúratta fokozatos fejlesz­tés érdekeben a Szt. István fürdő telep artézi kútját, az 1909. évben ke­resztül vezeti a társaság alaptőkéjé­nek 2 millió K-ra való emelesét, fel­állította a „Sale-deposíts“ pénztári, megindította és vezeti a mozgalmat az összekötő villamos vasút létesíté­sére, legutóbb óvatos kézzel vezette át intézetét a moratórium keskeny hiúján és a hadikölcsön jegyzés gyűjtés terén is jelentős szép sikert ért el. E kettős ünnep, 40 éves szolgá­lati és 10 éves igazgatói működése évfordulóinak örömnapja. Ez időkben kifejtett közreműkö­déséhez fűződik a társaság, — vi­déki intézetek sorában — ritkaság számba menő emelkedésének súly­magyar kissé megingott. Még egy­szer azonban nem volt időm lőni. A magyar írét bakugrással előttem termett s szuronyával mellembe döfött. — Elájultam. Csak a segítőhelyen, talán harmadnapra ébredtem fel. Ágyam körül magyar orvos foglala­toskodott. Tehát fogoly lettem. Ez kissé szomorúvá tett. Akármilyen humánusan is bánnak az emberrel, azért csak fogoly. Egy hétre rá annyira jobban let­tem, hogy a harctéri kórházból to­vább szállíthattak. Hordágyon feltet­tek egy döcögős parasztkocsira. Elég sok szalma volt rajta, de azért bi­zony az a kocsi csak rázott. A ko­csin már valaki feküdt. Fejére volt húzva takarója, de a köpenyegéről rögtön láttam, hogy magyar katona a társam, De ő nem volt kiváncsi úgy látszik az utnév társára, mert még csak fel se pillantott a taka­rója alul. A fagyos rögön nagyokat zökkent a szekér. A mellemen levő behegedt seb felszakadt a nagy zuzódástól. Lázam nőttön-nőtt. Nagyon nyöszö­röghettem, mert a társam kibújt ta- karója alól s kiváncsi egykedvűség­gel nézegetni kezdett. Hirtelen remülés fogott el. Rögtön ráismertem. Igen, ő volt az. Az a pontja, mely főként az utolsó 25 évben domborodott ki, mikor befo­lyásos állásában fáradságot nem is­merve, mélytüzű és széles vonalú alkotó energiájával oly erős, mint szerencsés kezekkel szabott irányt a társaság vezetésének. Bár első sorban s mindenkor, min­den tettével á takarékpénztár embe­re, nagy elfoglaltsága mellett tudja idejét még a közügyek körül való működésre is beosztani, hol hasonló hasznos munkásságot fejt ki. E korántsem teljes sorozata mű­ködése kiemelkedő mozzanatainak eléggé jelzi sokoldalú tevékenységét: igazgatósági tagja a Magyarországi pénzintézetek országos szövetségé­nek, a Magyar takarékpénztárnak központi jelzálogbankjának, a Hun­gária biztosítónak ; tagja a várme­gyei törvényhatóságnak, a közigaz­gatási bizottságnak, alhndó választ­mánynak és nyugdíjbizottságnak, tagja városi képviselő testületnek pénzügyi gazdasági, építési és kór­házi bizottságnak, az iskolaszéknek, elnöke az esztergomi kereskedelmi társulatnak, a vármegyei igazoló vá­lasztmánynak, a városi ellenőrző bi­zottságnak, a városi villanytelepnek és más egyletnek. Továbbá mint legújabb tevekénységi körről, a köz­reműködése lévén nagy sikert elért Setahely szépítő egyesületről és a háborús segély akcióról kell szót tennünk. Ami pedig már kis városi keretéből országos hírűvé emelte : az a megtisztelő elismerés, mellyel a Pénzintézeti központ szabályzatainak összeallítasára felkért szűkebb körű bizottság tágjává neveztetett ki; leg­újabban pedig ugyanezen intézet igazgatósagi tágjává választotta meg. nagy dióbarna szemű szakállas ka­tona. Az az. Még a sapkáján ott fittyegett az egyes szám. Határozot­tan ráismertem. Ü volt az ellenfe­lem. Akit meglőttem s aki engem mellbe szúrt. Valami fagyasztó érzés lepett meg. Ha ez a marcona sza­kállas katona rám ismer, hogy én lőttem meg . . . Biztosra vettem, ha megismer, letaszít a kocsiról. S én felszaggatott sebemmel ott fa­gyok a januári hidegben. Behuny­tam gyerekesképzelődessel szemeimet s vártam a biztos halált. De csak kesett az. Egyszer csak kibökött pár szót a társam. Keveset értett oroszul. — Szomjas vagv ? Fe nyitottam s emeimet s fájlalón néztem rája. Eszembe ötlött hamar­jában, ez a magy r mégis csak meg­ismert. De azért nem lök le a ko­csiról. Talán az faradságába is ke­rülne. Inkább a könnyebb végit fog­ja a dolognak. Mérgezett szívvel küld ki ebből a zimankós árnyékvilágból.De mert nagyon gyötrött a szomjúság a növekvő láztól, hát rábólintottam. Előkorotászott egy kulacsot a szal­ma alól. Jót húztam belőle. Ha már mérgezett a viz, hát legyen értelme. A viz üdítően hatott. Hiányzottt be­lőle az előre fantáziázott méreg. Ez a tudat megnyugtatott. Elég jól

Next

/
Thumbnails
Contents