Esztergom és Vidéke, 1916

1916-06-04 / 43. szám

Esztergom, 1916. XXXVIII. évfolyam 43. szám. Vasárnap, június 4. POLITIKAI és TRRS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : ^ SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM j TELEFON 21., $ HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ 4 KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI . ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. f FÖMUNATÁRSAK: DR RÉTHEI PR1KKEL MARIÁN és Dr KÖRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR . NYILTTER SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA NEGYVEN EV ELENTŐSÉGESEBB jubileumot nem ült még félszázad­nál tovább viruló Takarékpénztárunk, de szülővá­rosunk sem, mint mikor ma Bleszl Ferenc vezér- igazgató negyvenesztendős takarékpénztári tevé­kenységének sikereit ünnepeljük. A komoly háborús világ vége felé ez a legderűsebb esemény Szent István szülővárosában. Ez elől pedig nem térhetett ki a derék férfiú szerénysége sem, mert ezt az ünnepet maga a 7akarékpénztár rendezte első tisztviselője érdemeinek megkoszorúzására. Nem lehet a mi hivatásunk a negyven esztendő tevékenységének adatait is elismerésünk koszorújába fűzni, mert ez a Takarékpénztár an- nalszének nemes hivatása. Valóban nincs senki városunkban, ki a közügyek fórumán meg nem ismerkedett volna Bleszl Ferenc ki­váló tehetségével és jellemével. Aki figyelemmel kisérte az ifjú Bleszl Ferenc takarékpénztári első szolgála­tát a Frey- és Reusz-korban, az már megjósolhatta legszebb jövőjét. Sehol sem találhattunk agilisabb, tevéke­nyebb, buzgóbb és szeretetreméltóbb titkárt, mint amilyen volt Bleszl Fe­renc az esztergomi Takarékpénztár­ban fiatalember korában. Fokról-fokra fölemelkedett azután mai állásába, az önálló vezérlet szol­gálatába, mikora közbizalom oda vá­lasztotta. Áthidalta a XIX. századot a XX.-kai. Mintha csak örökölte volna Fáy Andrásnak azt a jelszavát: „Hass, al­koss, gyarapíts, s a haza fényre derül! “ Gróf Széchenyi István „a legnagyobb magyar“ derék munkatársának, Fáy Andrásnak eszméje a Takarékpénztár, pompásan megvalósult városunkban, mikor az első kétemeletes épületet érdemelte meg. Ennek a háznak a címere és koronája a Takarékpénztár remek szimbóluma: a méhkas. A takarékpénztár méhkasába gyűlt akkor városunk és megyénk szorgalmának méze. Ez a méhkas serkentett minden iparkodó polgárt takarékosságra és bíztatott a ládafiókokban rejtőzött csa­ládi vagyon kamatoztatására. A gyümölcsözés első áldásaiból kerültek ki azután az első kölcsönök. Nagyfejedelem volt még az első években a százezerforintos évi forgalom, melyet később már a milliók szárnyaltak túl. KOSZORÚJA. Hagyományos szokás szerint Esztergom városa legelső pol­gárai szolgálták a Takarékpénztár ügyeit, emelték évről-évre tekintélyét és előkészítették a jövendő virágzó szolidolitást. Ez a jótékony polgári szellem ma is érvényesül és egyesíti Esz­tergom első férfiait a Takarékpénztár ambiciózus fönntartásában és korszerű vezetésében. Az esztergomi közélet tengerén akkor valóságos tengeri hajó jelent meg a bárkák után. A szirtek és örvények között azon­ban minden tengeri hajó sorsa a rátermett vezető kapitány ügyes kezére van bízva. Egyedül tőle függ az egész rajtalevő társaság vagyonos élete, haladása, veszteg- lése vagy hajótörése. Bleszl Ferenc még viruló férfi­korában került a hatalmas intézet hajóskapitányi állásába és azóta az irányítás még biztosabb, a haladás még kecsegtetőbb, a forgalom jóval élénkebb és a biztosság összehason­líthatatlanul szilárdabb lett. Amilyen biztosnak érzi magát a tengeri gőzhajón a kiváló kapitány mellett a reá bízott közönség, éppen olyan bizalommal végzi szolgálatát a kormányos, a gépész, a vitorlás, a matróz és valamennyi munkás. Valamennyi tökéletes gépezet és in­tézmény minden kerekének tehát tö­kéletesen együtt kell működnie. A Takarékpénztár mai igazgatója szerencsésen megtalálta elsőrendű főmunkatársait és valamennyi meg­felelő munkását. Szerencsés az az igazgató, akit minden alárendeltje hűségesen szeret és feltétlenült tisz­tel. Az ilyen egyetértő és együttérző szervezetben azután min­denki biztosra veszi, hogy a felelős vezér még a legválságo­sabb időkben is megóvja intézete egyensúlyát, biztosítja a sikert és előkészíti a szebb jövendő virágkorszakát. Bleszl Ferenc kivételes szakértelmét hazánk pénzügyi vezér- férfiai már régebben országos értékűnek becsülték. Az alakuló új Középponti Takarékpénzintézet szervezői immár az igazgatók díszes korába emelték. Ez a legújabb elismerés azonban nemcsak a mi jóhírnevű Takarékpénztárunk tekintélyét, hanem Esztergom városa örömeit is gyarapítja. Méltán kérdezhetjük: vájjon hány takarékpénztárunk szolgál-

Next

/
Thumbnails
Contents