Esztergom és Vidéke, 1916

1916-05-14 / 37. szám

Esztergom, 1916.

y W «»'W »» »» vw vw

XXXVIII. évfolyam 37. szám. Vasárnap, május 14.

SZERKESZTŐSÉG És KIADÓHIVATAL : ^

SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM $

TELEFON 21., \

HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ ♦

KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI i

ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t

FŐMŰN A TÁRSAK:

DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KÖRÖSY LÁSZLÓ

Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős:

LAISZKY JÁNOS

MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

—- - - ^ -- -• - áá

I

ELŐFIZETÉSI ÁRAK EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE NEGYEDÉVRE 3 K

8 K

EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR . NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR.

HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA

Rokkantjaink jövője

országos kérdéssé változott. Első rangú gondolkodóink és állam férfiaink akarják hazánk védelmében megrokkant hőseinket fölemelni az út széli porból a megérdemelt megbecsülés régiójába.

Nemzeti becsületi kérdéssé vált tehát rokkantaink jövője. Az Országos Gazdaszövetség gyűlésén Prohászka Ottokár székesfehérvári megyés püspök azt ajánlotta, hogy egy darab hazai földdel kell megajándékoznunk azokat, kik az egész ország védelmében rokkantak meg. Ez az eszme valóban lélekemelő. De a földszerzés módját már alig lehet helyeselnünk. Mert nem nyúlhatunk hozzá sem Szent István örökségéhez vagyis főpapságunk vagyonához, sem pedig a tízezer holdnál terjedelme sebb főúri birtokhoz.

„Esztergom és Vidéke“ teája.

A mi kálváriánk.

Templomi csöndben, mélységes gyász után Fölbúg halkan a bús orgonaszó,

Belopja magát az emberi szívbe,

Oly selymes, oly szép, andalító- „Föltámadt Krisztus!" És halleluját zeng Könnyes szemmel a hívók éneke, —

S a magyar nemzet tragédiájában Megismétlődik Krisztus életeAz Igazságot mikor megcsufolták, Töviskoszorút font a rossz világ,

S most is nyílik még—messzi hegyek alján Szivek véréből sok piros virág. ■ •

S járjuk tovább a kálváriánkat,

Kereszt súlyától sebes már vállunk ;

Tavasz csókjában, glóriás szent fényben Vájjon lészen-e föltámadásunk ? 'Somogyi Imre.

A Magyar Társadalom tudományi Egyesület minapi gyűlésén, a Nemzeti Múzeum dísztermében dr. Czettler Jenő előkelő hallgatóság előtt már praktikusan tárgyalta rokkantjaink jövőjének közérdekű kérdését.

A szakférfiú helyesli, ha rokkantjaink földet kapnak jutalmul. De ezt csakis megfelelő és körültekintő telepítéssel lehetne megvalósítani, a hogyan az már Németországon bevált.

Hanem a német telepítéseknek már történeti múltjuk van, mert a poroszok még Nagy Frigyes király korában fogtak ehez az üdvös művelethez. Még a közelmúlt példája is szokatlan arányú áldozatkészségre vall. Az utóbbi években ugyanis egy milliárd márkával hatvanezer családot telepítettek a német birodalomban.

Nálunk azonban a szervezet hiánya miatt inkább a társadaKárpáti tragédia.

iL

(Folytatás.) Utánnyomás tilos.

A jó vacsorának, de főleg Szirmay éles szemének köszönhető hogy a jókedv hamarosan olyan magas fokra hágott, hogy a zongora-húrók is csengve-bongva rázták magukról a hosszú pihenés alatt finoman reájuk tapadt port. — Ugyanis vacsoraközben az élelmező tiszt bajtársi szerétéiből az utolsó két üveg pezsgővel kedveskedett, ami Szirmayt arra indította, hogy kutató pillantást vessen körül. (Nyilván azon az alapon, mint amelyen Kohn Mózes mikor járőr szolgálata alkalmával hat muszkát meglátott, visszatérve egész seregről tett jelentést. Mikor azt kérdezték tőle, hogy hát hogyan vannak elhelyezkedve, természetes nyugodsággal felelte: Azt bizony nem tudja, mert csak hatott látott, de nem hinné, hogy olyan nagy csapat ellen, mint a miénk csak hatot küldtek

lomra szabad támaszkodnunk ebben az ügyben, mint a bankokra. Külön, altruisztikus pénzintézetet kellene tehát erre a nemes célra létesítenünk. De az állam támogatására is rá lennénk utalva főkép a járadék- pörök, az örökbérlet, a jelzáloghitei és az örökösjog reformálása végett. Mert méltányosság szerint a rokkantak telepe nem szállhatna idővel másra, mint özvegyére vagy pedig gyermekeire.

A megoldás első kérdése a földszerzés. Magyarországon a Duna—Tisza között óriási homokterületek, másodrendű legelők kínálkoznának erre a célra. Ezt a megjavított országrészt művelhetnék rokkantjaink saját javükra,

A második kérdés, a hitel megoldása már bonyodalmasabb. Németországon a rokkanttól csak tiz százalék lefizetését követelik, mikor járadékait tővolna. Szirmay is bizonyára igy okoskodott : ahol kettő van, ott lehet több is. Csakhogy ő nem nyugodott meg a puszta következtetésen, hanem kémlelt tovább.) Csakhamar föl is fedezett egy rosszul rejtett helyen vagy 40—50 üveget és kezdte fik- szírozni; amit az élelmező-tiszt mikor észrevett, hirtelen a homlokához kapott:

Ni, majd el is felejtem, hogy ma kaptunk egy újabb készletet.

Nagyot bökött a tisztiszolgája oldalán : (kinek azelőtt néhány órával halálbüntetést helyezett kilátásba, ha valakinek elárulná, hogy pezsgő érkezett.)

— Te ökör hát csak olyan rövid eszed van neked hogy pár óra múlva nem tudod mit raksz be a házba ? Mért nem jártatod a szádat, hogy még van több pezsgő is ?

Nemsokára az egész készlet előkerült. A tisztek átfázott tagjaiban forrón kezdett pezsegni a vér, amit a zongoraszó, mikor Annuska finom,

késítik. Nálunk azonban a legnagyobb földkölcsön a hetvenötszázalékos birtokvásárló és tehermentesítő-kölcsön volt eddig szokásos altruisztikus pénzintézeteinkben. Tehát ezen az alapon huszonöt százalékos lefizetést lehetne csak elérni. Tudjuk azt is, milyen szerény rokkantaink járuléka, ennélfogva a vagyontalan rokkantakat csakis a posta takarékpénztár és a biztosító társulatok karolhatnák föl állami ellenőrzés mellett.

A harmadik kérdés- a települőrokkant kiszemelése, munka- képessége, vagyoni állapota, eddigi foglalkozása vagy pedig meg- bizhatósága szintén külön lelki- ösmeretes tanulmányt követel. Megérdemelnék azonban új telepeseink, hogy foglalkozásuk inkább értékesítő vállalkozás lenne, a mi külön szakismeretet kívánna.

200—300 ezer emberről van szó, a kinek telepítése azonban

hosszú ujjai a billentyűket megérintette még csak jobban fokozott. A lelkekhöz vezető ut zsilipjei mindegyiküknél kinyíltak, amit csak valami nagy .közös öröm vagy bánat árja bir föltépni. Mélyen rejtett titkok kerültek őszinte szavakban felszínre. Szirmait is elfogta az érzés könnyeket morzsolgatott szét a pilláin és oly lágy hangon mint a párját vesztett gerle szólt:

— Ne higyjétek, hogy én alapjá- banvéve rossz ember vagyok, csak a világgal és önmagámmal meghason- lottam. Elvesztettem azt, akit legjobban szerettem aki boldoggá tett volna, s a keserűség, bánat elöntött. Ha láttam mást örülni vagy boldognak lenni ez csak olaj volt a tűzre. Ha másnak fájdalmat, szenvedést okozhattam, szinte enyhülést hozott az a tudat, hogy más is szenved ; ahogy növekedett másnak a szenvedése, abban az arányban csökkent az enyém. (Bef. köv.) Németh Pál.

QxQi