Esztergom és Vidéke, 1915

1915-03-04 / 18.szám

FOLITIKRIés TRRSRDRLM/LRR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., rlOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETÓ KÖZLEMÉNYEK. TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ES HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK: D

R RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D

R KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS l LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Elhibázott jótékonyság. Ne segélyt adjunk a uépnek hanem munkát! Gyönyörű karitativ munka folyik most az országban. Segítenek mindenkit, a ki csak igazolja, hogy a családfentartó hadbavonult. Legyen áldás a jó szivek munkáján! De legyen szabad reávilágitanunk arra is, hogy a társadalomnak ez a jótékonysági nagy adója rettenetes erkölcstelen eredményeket szül. Nem kertelünk, nem titkolódzunk, hanem feltárjuk az igazi helyzetet! A népsegélyezés és a hadisegély pénzek a nép soraiban kevés kivétellel, az urhatnámság az igény fokozás, a naplopás elősegitői lettek. Bárkivel beszéljünk ez ügyben, mindenki „Esztergám és ffidéke" tárcája. Dráma hat sorban. öreg anyóka néz egy. füzetet: Ez is elesett, az is ott veszett . . . A szemüvegje könnyet harmatoz, Alig-alig lát, de tovább lapoz, Egyszer felsikolt .... Végre is megáll, Akit keresett: megtalálta már! Bodnár István. Tempora mutantur. (Karcolat.) Irta: Dr. Kőrösy László. Dr. Tarjagos Albin agglegény urnák ez a mindennapi közmondása volt, a mindennapi kenyere: — Tempora mutantur et nos mutamur in illis. (Az időkváltoznak és mi is velők változunk.) A termetes főgimnáziumi tanár daliás élete korszakában honvédkapitány volt, katonai szolgálata végén. Ezt bizonyítja ékesen garzon szobájának egyetlen festménye. Ezen a tud egy-egy rettentő példát. Egyik arról tud, hogy az azelőtt dolgos mosónéja ma 120 koronát kap havonta és egy szemet sem dolgozik, ellenben naponta megiszik három üveg sört. A másik arról, hogy a szomszéd iparosné már nem vállal varrást, mert mióta az ura hadba ment, annyi pénzt kap maga és gyermekei után, hogy mindennap megehetik egy doboz — szardiniát. A harmadik arról panaszkodik, hogy favágót drága pénzen nem kap stb. stb. stb. Nem a mi kötelességünk itt adatokat felsorolni. De felesleges is. Tény és köztudat, hogy soha annyi ingyenélő, munkakerülő nem volt, mint amennyi akad a segélyezett népek között. Azelőtt reggeltől estig dolgozó nők, férfiak, leányok, fiuk, akik ma a munkaerőtől megfosztott képen még tüzes a szeme, korom fekete a hajkoronája, hatalmasan kipödört a bajusza, üde az arca, nyilt a homloka és még szomjas a piros szája. Ha az agglegény naponta reá pillant az egykori hősre, önkéntelenül elmonologizálja ezt a jelszavát: — Hja Albin ! Tempora mutantur! És ilyenkor tagadhatatlanul kissé elégikus a kedve. Mert a mai szeme fénye az aranycsiptető, a fejekoronája ezüst disz, a bajusza hófehér, az arca háziurasan kövér és az ajka duzzadt. Tehát szinigazságot mondott. Az összegyűlt ötvenes évek azonban még mindig megkímélték életerejét és kedvét, mert sohasem volt tékozlófiu. Hős korszakát kivéve, józan élete korszakai valóban a mértékletesség hónaljai a munkásság rendes órái és a pontosság kimért percei szerjnt perdültek le gépies pontossággal. Semmiféle szenvedély még ideiglenesen sem lakott domború mellében. üzemekben, háztartásokban, kereskedelmi és iparvállalatokban játszva kaphatnának kenyeret munkáért, henyélnek, lopják a napot. És miért ? Mert csak egy kis savanyitott uborka arcot kell vágni és ott a bőséges segély pénzben , természetben! Á jótékonyságnak, ha arra szükség van, mi vagyunk a legaltruistább szószlója. De viszont kell, hogy a legnagyobb keserűség hangján szóljunk, látva, hogy ez a rettenetes terhet képező jótékonyság teljesen elhibázott, kárbaveszett. Ez nem egyéb részünkről behunyott szemmel való pénzkidobásnál, sok segélyezett részéről pedig a jótékonyság kiuzsorázásánál. Ma, mikor annyi felé kell munkáskéz és annyi célra kell adakozni, ezen téves irányban nem lenne szabad könyörületeskedni. Ép azért emelünk most A társaságokban udvariasan társalgott az élénk úrnőkkel, tréfásan a fővárosi cinikus kisasszonyokkal, vidáman az urakkal, fesztelenül a hangosabbakkal, bizalmasan és tapintatosan különböző kartársaival de rendkivül szigorúan és komolyan bánt tanítványaival. Nem mosolygott, de azért kinevette a tudatlanság légionáriusait. Nem haragudott, habár hatalmasan mennydörgött néha baritonja á fegyelmezés perceiben. Katonás tempót követelt. A zömök termetének jól rimlett a kurta, de izmos ujja, széles kéz. A jobb kezén uralkodott hatalmas arany pecsétgyűrűje, mellyel nem igen óhajtottak közelebbről megismerkedni legcsintalanabb diákjai. Tekintélyesen domboruló ékes mellényen vaskos aranylánc tündökölt. Ezután a jelvény után az ismeretlenek háziúrnak tartották. Nyáron világos szürke, máskor pompásan vasalt fekete cilinder ragyogott erős fején. Szalonkabátja kifogástalanul imponált. szót, hogy erre a siralmasan ferde helyzetre felhivjuk a népsegités szervezőinek a figyelmét. Hangsúlyozzuk, mi nem vádolunk senkit, mi csak konstatálunk. Sok a munkaalkalom. Ez az első. A kereskedelmi és iparkamra azt hisszük szivesen érdeklődnék, hogy hol — menynyi munkáskezet lehet elhelyezni, a vármegyei gazdasági egyesület a város gazdasági osztálya detto tud adni számos munkaalkalmat. És mégis a segélyzettek száma aránytalanul nagy. Mert a segélyzettek java része olyan egészségi viszonyok között van, hogy nem dolgozik, nem keres, mert — nincs rászorulva, futja a segélyből. Értesülésünk szerint Esztergomban kerek számban 1200 személy 25000 koronányi állami segélyben részesül két hetenként, tehát nyilvánvalóan jóTakarosan öltözködött, de sohase szertelenül. Évi lakása elég szerény egy szobás és konyhás udvari helyiség volt. A tiszta konyhában lappangott spanyolfal mögött kiszolgált takarítónője, aki szokatlan mesterkedéss9l tartotta fönn a szigorú és rendes tanár ur csinját-binját. Ezen a szerény lakáson is megtakarított évenkint ezer koronát lakpénzéből. Évtizedek óta ugyanabba a körúti polgári vendéglőbe járt, a fehér asztalon külön nagy szobába, a hová a budapesti társaságok majd minden műfaja találkozott naponkint kétszer Ebben a zártkörű társaságban sohasem jelent meg asszony vagy női lény. Sőt idegen vendég sem. Mert a négy hosszú asztal negyvennyolc tagja egytől-egyig kipróbált törzsvendég volt. Jellemezték ezt az érdekes társaságot a saját előfizetésű lapjai. Ott függtek a falon, berámázva a Magyarország, a Pesti Hirlap, a Budapest, a Mátyás Deák és a Vasárnapi Újság.