Esztergom és Vidéke, 1915

1915-02-28 / 17.szám

hangulag fogadta el a vmegye és nem zárkózott el Kassa város átirata elől sem, amely á hadbavonultak adóbefizetését elhallasztani kívánja. Persze.szorosan a háborúval kapcso­latban van azon előterjesztés is, hogy Vécsei Kálmán fizetéstelen gyakor­nokot a vármegye, kifejtett munkás­ságáért 200 korona jutalomba része­síti és elfogadja Debrecen azon in­dítványát, mely minden uzsorának elejét veendő — állami monopólium­má kívánja tenni a háború tartamára az összes élelmiszereket. Szándéko­san csoportosítottuk igy a háborús dolgokkal összefüggő eseményeket, hogy annál jobban kiemelkedjék a vár­megye politikai része is, mely ha nem is pártoskodik most, de a jövőbe nézve megóvta ellenzéki jellegét és a központi választmányba a követ­kezőket vállasztotta meg : Brutsy Já­nos, Szekér Gyula, Dr. Hulényi Győző, Mattyasóvszky Lajos, Dr. Fe­hér Gyula, B. Kobek körnél, Pongrác Kázmér, Dr. Zwillinger Ferenc, Etter Gyula, Erdősy István, Hermann Jó­zsef, Hegedűs Gyula, Tóth János, Vimmer Kálmán, Kernstok Károly Soos Károly, Eggenhofer Ernő és Dr.'Tarnai Bélát, akik közül a jelen levők az esküt nyomban le is tették. A 71. pontból álló tárgysorozat a vá­laszt ást is bele értve 55 perc alatt tárgyaltatott le. Sinka Ferenc Pál városi köz­gyám, szabadságolt népfelkelő főhad­nagy, katonai szolgálattételre újból behivatott s már el is utazott. Hiva­tali nelyettesitésre még intézkedés nem történt. Ujabb adományok a „Vörös Kereszt" részére. Természetbeni adományok megváltásából 440.70 K, Nagyölved község gyűjtése 20 K, Epől község gyűjtése 10.10 K, Schenkengel Antal adománya 50 K, Dr. Berényi Zoltán adománya 20 K, Esztergomi főszolgabíróság útján jött 72.10 K, A nemesszivű adományo­zók fogadják az egyesület hálás kö­szönetét. Adakozások. Az Oltáregyesület­nek szívesek voltak adakozni sebe­sült katonáink fehérneműire: Nagy­mélt. Főkáptalan 200 K, Brülh Jó­zsef pr. kanonok 81.13 K, Bayerné Schalkáz Gizella egy vég vásznat és 6 drb. imakönyvet, Pach Jolán teára 2 K, és még a mult alkalommal küldött meleg ruhát és egy vég vásznat, úgyszintén Pach Józsefné is fehérneműt, Schmid Lujza 3 pár ér­melegítőt. Hálás köszönettel nyugtázza özv. Reviczky Gáborné. Polgárőrség száma ismét meg­fog csappanni, mert újabban ismét töbeknek kell bevonulnia. A létszám­csappanást természetesen a közérdek sinyli meg, különösen akkor, ha azok sem tartják be az őrséget akik vállalkoztak rá. — Ugy tudjuk, hogy többen vannak, akik annak idején vállalkoztak polgárőri szolgálattételre, de mert besoroztattak, kiléptek. Ter­mészetesen akik bevonulnak nem te­hettek mást, hanem a katonai szolgá­lat alól felmentetteket okvetlenül vissza várja a közvélemény. Adakozások a segély aktióra. A háborúban küzdő, önfeláldozó de­rék katonáink visszamaradt család­jaik javára újabban adakoztak: az Esztergomi Főkáptalan január és február hóra, a VI. és VII. részlet fejében havi 150 K, összesen 300 K, Brühl József praelatus kanonok, az eddigi 520 K, újabban ismét 100 K, Sándorné Koperniczky Boriska VI. részletkép 10 K, és Gloger Antónia koszorú megváltás cimén Zeke Jó­zsefné elhalálozása alkalmával 10 K, Ezeken felül a segélyaktió pénztá­rába adakoztak még: Magos Sán­dor c. kúriai biró, a háborúban el­esett hőseink özvegyei és árvái ja­vára 20 K, továbbá az árvák javára Zeke Józsefnénak szánt koszorú megváltása fejében a Buzárovits cég személyzete 15 K. A jószívű' és ha­zafias adományokért ez uton mond hálás köszönetet Bleszl Ferenc pénz­kezelő bizottsági elnök. Városi közgyűlése. Közepes látogatottság mellett folyt le a vá­ros pénteki közgyűlése, melynek ele­jén örömmel vették tud .másul a bí­boros hercegprímás újévi válaszának azon híradását, hogy tavasszal meg­kezdődnek az uj tanítóképző nagy­szabású építkezése. Ugyancsak öröm­mel hagyják helyben Nyárasdy Já­nos 5000 koronás ösztöndíj alapít­ványának alapitóleveiét. Ezután meg­választották a központi választmány tagjaivá: Brutsy János Farkas Ti­vadar, dr. Fehér Gyula, Horváth Mi­hály, Magyary László, Marosi Jó­zsef, Mátéffy Viktor, dr. Prikkel Marián, Tóth János, Trexler Antal, dr. Wipplinger Ödön és dr. Zwillin­ger Ferenc eddigi tagokat. Megsza­vazták a bérkocsi-iparosok díjtételei­nek 25%-os felemelését; de e tárgy­nál erős bírálatok hangzottak el egy­részt a bérkocsitulajdonosok önké­nyeskedő, helytelen eljárásai, más­részt a bérkocsisok többszörösen beigazolt zsarolásai ellen. A rendőr­kapitány azzal védekezett az erély­telenség vádja ellen, hogy a felet­tes forum egész rendszeresen le szokta szállítani a tőle kirótt esetle­ges büntetéseket. Hosszabb vita folyt a város sikterületi vadászatijo­gának bérbeadásáról, melyről a beér­kezett utóajánlat miatt ugy döntöt­tek, hogy a szigeti rész bérbevevő­jének ajánlatát elfogadták/ mig a másik két határészre uj árverést tűznek ki. Bizonyos felháborodással vette tudomásul a közgyűlés az uj közvágóhíd építésénél a vállalkozó részéről történt ama jogtalan eljá­rást, hogy a felépített falakat a vá­ros tudta s beleegyezése nélkül be­fedvén, Diamant Béla mészáros mes­ter rendelkezésére bocsátotta koplal­tató gyanánt. A kisebb bejelentési, bérbeadási s kérvényezési ügyeket szokott gyorsasággal intézte el a köz­gyűlés. Drágaság elleni mozgalom. Esztergomvármegye állami és vár­megyei tisztviselői, valamint állami tanítói f. hó 20-án gyűlést tartottak, hogy megbeszéljék azon módozatokat melyek alapján a jelen elviselhetetlen drágasággal megküzdjenek. Többek felszólalása után a gyűlés elhatá­rozta, hogy kérvénnyel fordul gróf Tisza István miniszterelnökhöz, mely­ben azért folyamodnak, hogy a kor­mány által rekvirált élelmiszerekből szükségleteiket a háborút megelőző árakon engedélyezze. Továbbá kül­döttségileg felkeresik Esztergom szab. kir. város rendőrkapitányát, hogy erélyesen ügyeljen a most különö­sen működő lelketlen élelmiszer uzsorásokra. Tekintettel az ügy köz­érdekű voltára, élénken fogjuk kisérni a mozgalmat és magunk részéről a tudomásunkra jutott visszaéléseket könyörtelenül hozzuk nyilvánosságra. Helyközi távbeszélő használata bármennyire is tilos volt nem hiva­talos beszélgetésekre, mégis történ­tek visszaélések, melyek megszünte­tésére újabb rendelkezést bocsájtott ki a belügyminiszter. Adományok. Sebesültjeink istá­polására, s illetve az általam ibiegje­lölendő célra, a mult hét folyamán a következő adományok érkeztek hozzám: Dr. Drahos János főszent­széki jegyzőtől 5 imakönyv, Vaniss Duczikától 4 imakönyv és képes fo­lyóiratok, Kitzinger Irmától 4 ima­könyv, P. A.-tól 3 imakönyv, Ku­bicza Ferencnétől 2 imakönyv és 6 K, Simonyi Sándornétól 6 imakönyv, Parcsami Henrik főgym. tanártól 12 imakönyv és tankönyv, Vitek József­től 1 imakönyv, Kertész Ödönnétői (Gyiva) 3 1. tej, 150 drb. pogácsa és sütemény, Dóczy nővérektől képes folyóiratok és 4.72 K, gyűjtés, Hajdú Istvánnétól (a jfőgyímn. kór­ház részére) 2 nagy üveg almabefőtt, Berki Kálmánnétól 4 imakönyv, 6 zseb­kendő, 2 pár rövid harisnya és 1 retikül (utóbbi átadatott a belvárosi gyermek­otthonba), Szelle Károly (dunamocsi) jegyző gyüjtéseképen, mint a köz­ségbeliek kézimunkája: 25 hósapka, 12 pár csukló védő és 10, pár térd­védő, dr. Reinsch Antalnétól (Ga­ramkövesd) 10 liter tej, 40 narancs és 18 drb. borogató ruha. Köbölkút községből gyüjtésképen : 500 szent­kép, ima és imakönyv, 75 rózsafü­zér és érmecske, 50 bot, 2 tyúk (levesnek megfőzve, a főgimn. kór­ház részére szállíttatott be), 4 fej káposzta (a belvárosi gyermekotthon­nak adatott át) és 17 04 kor.; — Pleva Perencnétől 60 narancs, 25 pipa szárral és 50 pakli pipadohány Klovati Dezsőtől 7 pipa szárral, Klomann Nándornétól 10 kor., Bö­löny Dénesnétől (Kassa) olvasniva­lók. Ezenfelül Draxler Alajosné szi­ves volt 36 drb. vánkus-huzat meg­varrását vállalni és teljesíteni. Fo­gadják mindannyian hálás köszöne­temet. Esztergom, 1915. február 27. Perényiné. Sorozás. Ismét viszik a legények elejét. Párkányi járásban a sorozás már befejezést nyert még pedig nagy­szerű eredménnyel amenyiben 85% vált be. — Az esztergomi járásba a sorozás folyamatban van. A magyar hadifoglyoknak még a következő adományok folytak be: 30—30 K-t adtak: Brühl Jó­zsef prelátus és Komáromy Ferenc 20—20 K, Bogisich Mihály püspök dr., Venczel Antal, Koperniczky Ferenc, dr. Walter Gyula, Komáromy Fe­rencné; 10—10 K, Blümmelhuber Ferenc, dr. Horváth Ferenc, Masz­laghy Ferenc, Komáromy Ernő, Farkas Jenőné, özv. Diamantné és Palik Julia (Komáromszentpéter); 5—5 K, Magurányi Gizella, Brutsy Já­nosné, Strompf Ignác, Scheiber Rezső, Marosy Ferenc, Bruckner Ödön és Kuti Sándor; 4—4 K, Magos Sán­dor, Leitgeb János, Meszéna Kálmán 3—3 K, dr. Prokopp Gyula és Klep­pek Alajos; 2—2 K, Schroth Amál, Szalkay Józsefné, Etter Nándor, Roch­litz Arthur, Schvach Sándor és Lő­rinczy József, összesen 295 korona. Az először kimutatott 293 koronával a begyűlt adományok végösszege 588 kor., mely a Magyar Vörös Kereszt-Egylet központi pénztárába (Budapest, Vár, Disztér), míg a gyűjtő ív a Hadifoglyokat Gyámolító és Tudósító hivatalhoz (Budapest, Üllői-út 1. sz.,) küldetett. Fogadják a nemeslelkü adakozók a polgármes­ter hálás köszönetét. Értesítés. Jövedelmi adó alá eső adózóknak a város pénzügyi osztá­lya ezennel tudomására hozza, hogy vallomásiveik beadására a határidőt nagym. m. kir. Pénzügyminisztérium 21203/915 sz. körrendeletével f. é. március hó 31-ig meghosszabbította. Akik ezen kedvezményt igénybe ven­ni szándékoznak, kötelességüket ezt írásban vagy szóval a fenti hivatal­nál bejelenteni. Végül a kik vallo­másaikat március 31-ig be nem ad­ják 1% birsággal lesznek sújtva. Tizennyolc-hatvan évesek ösz­szeírása. Ismét szárnyra keltek alap­talan hirek. Azt híresztelik, hogy a 18—60 éveseket katonai célokra ösz­szeirják. A híresztelés természetesen nem felel meg a valóságnak ilyen formájában. Mint minderuesztendő­ben, ezúttal is összeírják azokat a 18—60 esztendőseket, akik esetleg árvédelmi munkálatokhoz közerő gya­nánt kirendelhetők. Drágább lett a sori A kőbá­nyai sörgyárosok közösen elhatároz­ták, hogy március 1-étől a sörnek az árát hl.-kint 8 koronával feleme­lik. Ennek következtében a helybeli vendéglősök szakosztályának bár­mily nehezére is esik, de kénytelen a sör árát ezentúl hl.-kint 8 koro­nával megemelni. A Schrank-féle likőrgyár Fe­renc József út 15/17. szam alatti gyártelepén Ízlésesen berendezett kisárúsitást is létesített. E jónevű cég gyártmányai ilyképen a fogyasztó közönség számára is most már köz­vetlenül és szigorúan szabott gyári árakon hozzáférhetők. Hadi beszédek. A honvédelmi ministerium Hadsegéiyző Hivatala népszerű füzetekben kiadja azokat a tanulságos és léleknemesitő beszéde­ket, amelyeket a háború óta legkivá­lóbb államférfiaink, főpapjaink, tudó­saink, íróink és politikusaink tartot­tak a nyilvánosság előtt, az Országos Hadsegéiyző Bizottság felolvasásai sorozatán. A hazafias, igaz magyar szellemtől áthatott beszédek retorikai szempontból is rendkívül becsesek. Gondolatokban gazdag, gyönyörű munka valamennyi; a közönség jól teszi, ha a tizfilléres füzeteket meg­vásárolja és összegyűjti. Nagyszerű és maradandó emlékei lesznek e fü­zetek annak a hazafias föllángolás­nak és együttérzésnek, amely a nem­zet minden rétegét oly megható mó­don egyetlen táborba terelte a magyar nemzeti becsület és a magyar nagy­ság védelmére. Eddig gróf Apponyi Albert, Csernoch János, báró Hazai Samu, gróf Tiszaistván, gróf Andrássy Gyula, Prohászka Ottokár és Rákosy Jenő hadibeszédei jelentek meg. A füzetek Az Általános Beszerzési és Szállítási R. T. útján (Budapest, V. Kádár utca 4.) rendelhetők meg, de kaphatók a dohány tőzsdékben is. A befolyó tiszta jövedelmet a há­borúban elesett vagy a kapott sebek következtében elhalt katonák özve­gyei és árvái javára fordítják. Választói jog. Választói jogi vizsgák, arcképes igazolványok út­mutatója címen Gyerkes Mihály szé­kelyudvarhelyi állami elemi iskolai ig. tanító igen ügyes és gyakorlati könyvet irt, melynek könnyed nyel-

Next

/
Thumbnails
Contents