Esztergom és Vidéke, 1915

1915-02-28 / 17.szám

ve minden tárgyat vagy eszközt, érzelmet és hangulatot, gondolkozást és cselekvést, minden néven nevezendő alkotó elemeket és emberi érzéseket egyelőre gyökeresen — megváltoztatott — főleg a harctéren küzdő milliók között. Nem tudjuk és nem tudhatjuk e háború végső következményét, de érezzük, hogy ennek lezajlása után valami lényeges változás fog történni, e korszakban, amelyre ugy vágytunk és a melyért annyi vér kell, hogy ömöljön, folyjon és áztassa e bűnös földet, melynek megtisztulásához drága embervér kell. A harcmezők fájdalmas sóhaja milliók szivében kelt viszhangot. S milliók ájtatos fohásza óvja a harctereken küzdő milliók életét. A fohászok mind egyformán szívből fakadók és az Isten kifürkészhetetlen akarata dönt azok felett. Gondolatunk nappal vagy éjjel, ébren vagy álmunkban ott röpköd a golyók záporában, a látszott, hogy oldalukat furdalja valami, de azért csak hallgattak. Már — a mulatozás közben — András uram búcsúzásának ideje is elérkezett. Elbúcsúzott tehet az öregektől, kik a megindult kocsi távozása után hahotában törtek ki. András uram csak épp hogy akis dombról lekocogott és csak a falu nagyutcájának közepén álló pocsétáig ért, midőn a kocsi hirtelen zökken egyet és András urammal a víz kellő közepébe sülyedt. Mintha a mennydörgős ménkű csapott volna le ... a kocsinak mind a négy kereke levált a tengelyről. András uram hirtelen dühbe gurult és mérgesen, dühösen feltápászkodik a kocsiból. Hirtelen más gondolat villan át agyán s fellobbant haragja lecsillapul. Eszébe jutott a Krisztus bácsiék esete, a kik kölcsönbe szedték ki a tengelyszögeket. András uram tehát lucskosan kacag és hallgat, a kocsis pedig sáros balkezével az oldalbordáját simogatja, jobbkezével pedig a keresztet hányja magára rémületében. Mit volt mit tenniök, mint összeszedték nagy üggyel bajjal a kerekeket s valahogyan a tengelyre illesztve hazakocoráztak. Most már nem maradt titok sem az öregek, sem az András uram csinyje és elmés tréfája. Megtudta az egész vidék s jókat mulatott azon. A három jóbarát hasonlóan mulatott, kacagott a kölcsönös rászedésen holtuk napjáig. . . . Elmultak a jó idők, elhunyt a jókedv . . , a kulacsokat és dohányzacskókat pedig ma már penzióba tehetjük. szuronyrohamok vad fergetegében, a csatatér bősz vérzivatarában, öveinknél, apáink, fiaink és testvéreink izmos karjaihoz acélpengéjéhez szivünk egész szeretetét, lelkünk egész melegét, akaratunk kemény szilárdságát egy könnyes fohászban összefoglalva, egy halk sóhajjal, belelehelve minden vágyunkat minden óhajunkat, minden akaratunkat és összes szeretetünket küldjük a harctéren küzdő testvéreinknek — a félisteneknek . . . F. Miskolcsy Kálmán. A Indások. Mindig voltak, vannak és lesznek az emberiségnek olyan selejtes alakjai, kik a Júdásárulás ocsmány szerepére vállalkoznak. Mindig voltak, vannak és lesznek az emberiségnek olyan salakjai, kik folyton a mások háza előtt sepernek, mig a saját portájukon a halomra gyűlt szemetet — melyben igen sokszor nemcsak megbotlanak, de el is esnek, — meglátni nem akarják. Ezek azok a Júdások, kik a békés családok megrontására törekszenek. Nincs ezek előtt semmi szent! Piszkos kézzel letépik az ártatlanságnak köntösét, hogy azt a gyalázat ruhájába öltöztessék. E nemzeteket megsemmisítő, országokat összeroppantó világháborúban számosan akadnak olyan magukról megfeledkezett alakjai az emberi nemzetnek, kik a zavarosban halászva Júdás áruló pénzén meggazdagosznak. De akadnak a társadalomnak olyan selejtezett alakjai, kiket a haszonlesésen kivül az irigység avagy bosszú vezérli az árulkodás rút bűnében. Ami kis városunkban is akadnak'ilyen lelketlenek, kik az irigység vagy a boszú gonosz indulatától ösztönözve az árulkodás rút bűnébe esnek. Egyik és másiktól halljuk, hogy ez az iparos, ez a kereskedő, az a hivatalnok, ahelyett, hogy a hadbavonulna, itthon éli világát. A személyt látja, de itthon maradásának okát nem tudja, avagy ha tudja is, de gonosz lelke nem engedi, hogy az igazság mellett szint valljon. Ezeknek az árulkodó Júdásoknak a felvilágosítására és a félrevezetettek megnyugtatására szolgáljanak az alább elmondott tények és események. Tudjuk, hogy az általános mozgósítás alkalmával, rengeteg számban vonultak be a hadkötelesek. Oly nagy számban, hogy a hadvezetőség maga sem hitte, hogy a hadkötelesek 96 százaléka be fog vonulni. Ennyi hadkötelest egyszerre sem felszerelni, sem alkalmazni, sem beosztani nem lehetett. S igy a hadkötelesek feles számát, még pedig az idősebb évfolyamokat valamint a kevéssé alkalmasokat ideiglenesen szabadságolták. S igy bekövetkezett, hogy mig az egyik család összes alkalmas férfiai a harctérre mentek, addig a másik családnak férfi tagja itthon maradt és minden nap várja a behivó parancsot. A magukra maradt családanyák és férjes nők irigy szemmel nézték, hogy egyik másik családban itthonmaradt,munkabíró férfiak, békességben folytatják és végzik napi munkájukat. Nemtudva az itthon maradásának okát a hadvezetőségnél feljelentették. A hadvezetőség a törzskönyvből meggyőződvén a névtelen feljelentők alaptalanságáról, az ilyen áruló Júdásokat több helyen szigorúan megbüntette. Oh de ezzel a feljelentések nem értek véget, hanem mikor látták, hogy a harctéren könnyű sebet kapott katona itthon családja körében tartózkodik ápolás végett, azokat is feljelentették, hogy már meggyógyultak és alkalmasak a hadiszolgálatra. Ezek a lelketlen feljelentők — kik maguk alatt vágták a fát — elérték azt-amire legkevésbé gondoltak. Ugyanis a kormány tudomására jutván ezen ocsmány árulkodásnak, elrendelte a hadvezetőség útján hogy a családjuk kebelében ápolt könnyű sebesültek a kórházakban helyeztessenek el és könnyebb hadiszolgálatra alkalmaztassanak. Tehát ezután ők sem részesülnek azon családi örömben, hogy könnyű sebesült férjeiket és fiaikat családjuk körében ápolhassák. Pedig ezen árulkodó Júdások között vannak elég nagyszámmal olyanok is, kik hadbavonult férjükkel nem sokat törődve élik világukat. Nézzünk csak meg egyes magára maradt családanyát, kinek míg férje itthon volt, bizony mindnyájuknak kellett küzdeni az élet nehézségeível, hogy valahogy megélhessenek, most hogy gyermekeivel maradt, az állami pénztárból havonkint részére és gyermekeire kiutalt segély következtében gondnélkül folynak napjai. Sőt megbántani avagy rágalmazni senkit sem akarunk, de az igazságot legyen szabad minden időben kimondanunk; a sok között akadt akárhány, kinek míg férje itthon volt, alig került tisztességes ruházatra, most pedig, mióta férje a harctérre ment, viganója kétszer is megújult. Ne legyen közöttünk, az itthonmaradtak között széthúzás, hanem jó indulattal, közös akarattal igyekezzünk egymás baján segíteni. Ebben a nemzeteket romboló háborús világban ne irigykedjenek a magukra maradt nők az itthon maradt férfiakra. Kitudja minő testi fogyatkozás miatt maradtak itthon! Avagy a munkabíró katonai szolgálatra alkalmas, de itthon maradt családapák is tudják, hogy csak bizonytalan időre szabadságoltattak és a behívóra a beosztott hadsereghez nekik is be kell vonulniuk. Félre tehát a széthúzás, az irigység a bosszú és árulkodás ocsmány vétkével, az ily Júdásokat ki kell a társadalomnak kebeléből küszöbölnünk. Csak az összetartás a jó egyetértés az a lelki erény, mely e nehéz napok terheit, szenvedéseit és nyomorúságait -elviselhetővé teszik. Ha széthúzunk, ha nem lesz összetartás közöttünk, beteljesedik a költőnek szomorú jóslata. „Átok verte meg a magyart, Mert az soha össze nem tart. Pataky Béla. HÍREK. Vármegyei közgyűlés. Csütörtökön d. e. 10 órakor tartotta a vármegye közgyűlését a város székházának tanácstermében oly csendben, melynél csak a vármegyei képviselők száma volt kisebb — lévén az egész megyei gyűlés létszáma a tisztviselőkkél együtt 34.— Amilyen kicsi volt a szám, oly egyhangú is volt a gyűlés lefolyása csak itt-ott csúcsosodott ki némi kis momentum, amely persze mindjárt a háborút és a politikát vallotta szülő anyjául. Mi is lehetett volna más az első előterjesztés, mint üdvözölni az egész vármegye nevében hősiesen küzdő 26. gyalogezredünket. Elismerés a megvívott küzdelmekért és lelkesítő buzdítás a további harcokra, melyek csak teljes győzelemmel végződhetnek. A tárgysorozat 3. pontja szerint előterjesztésre a hadsegélyezés céljára a jövedelmi adók megállapító bizottságba — egyhangúlag Dr. Fehér Gyula, Bleszl Ferenc és Grósz Ferenc választattak meg. — Egyhangúlag tudomásul vétetett Nóvák János bajnai jegyző jól megérdemelt nyugalomba vonulása, valamint azon előterjesztés, hogy a vármegye 300 koronát adományozott a Vörös Kereszt céljaira. A magyar nemzet önállóságának biztosítását célzó Abaúj Torna vmegye átiratát szintén egy-