Esztergom és Vidéke, 1915
1915-02-21 / 15.szám
4 ESZTáaMM és VIDÉKE. 1015. február 21. lenül szép buzdító beszédet intézett a közgyűléshez. Azon meggyőződését fejezte ki, hogy a nők ezután még fokozottabb lelkesedéssel fogják folytatni emberszerető szolgálatukat. Hogy ez a szolgálat annál sikeresebb legyen, befejezésül hódolattal kérte a bíborosnak főpásztori áldását. Ennek megtörténtévei emelkedett hangulatban oszlott szét a közgyűlés. HÍREK. Előléptetések háziezredünknél. A katonai rendeletek lapja közli a márciusi katonai előléptetéseket, melyből Esztergomot érdeklőleg közöljük a következőket: Századosokká lettek: Zsilinszky Károly, Marcsa Dániel, Nagy Emil, és Koffler Gyula. Főhadnagyokká lettek: Tibor Frigyes és Danilovics István Tartakékos főhadnagyokká lettek :Saente Mihály Stepanek János, Singer Ferenc, Tóth Kálmán, Rehola Ferenc, Molnár István, Maiina József, Angyal Iván dr. Trkal Viktor, Gansel Lipót, Schreier Károly Hell László, Weisl Ernő, Patek József, Armúth Mór és Schranzer Vilmos 26-os gyalogezredbeliek. Bevonulás elhalasztása. 1878, 79, 80, 81 és 82. évben született, besorozott népfelkelők az ujabb rendelkezés szerint nem f. év március 1-én, hanem március 15. tartoznak bevonulni. Hősi halált halt. Teller Károly 26. gyalogezredben százados az északi harctéren február 10.-én midőn szakaszát rohamra vezette egy srapnel darab homlokon találta s azonnal meghalt. Biró Dezső 26. gy. e. főhadnagy az északi harctéren február hó 5.-én 26. éves korában hősi halált halt. Hadbavonulása előtt hat héttel nősült meg. Halálos baleset. A lábatlani egyesült cement és téglagyár vérségi bányájában követ fejtett e hó 18.-án Bácskai János munkás, mikor egyszercsak a kőtörmelék megindult és a szerencsétlen munkást maga alá temetve halálrazúzta. Á vizsgálat megindult. Harcászati lövészet. E hó 24. reggel 8 órától d. u. 4 óráig az öreg téglaház, Strázsahegy és Sátorkő között éles tölténnyel harcászati lövészetet tart a katonaság — tehát ezen helyek közelében tartózkodni veszélyes és tilos. Tengeri vásárlása. A földmivelési m. kir. minister minden eshetőségre számítva 6080/915 ein. sz, a. elrendeli, hogy az országos gazdasági bizottság részére f. é. március l-ig mindenki a község elöljáróságánál nélkülözhető tengeri készlétét jelentse be. Az országos gazdasági bizottság a hatóságilag megállapított áron felül, készpénzfizetés mellett veszi a tengerit és pedig: lófogu és kevert tengerit métermázsánkint 27, cinquantini, putyi és fehér tengerit 30 kor. árban. Ezen felül a bejelentéstől számítva az előbbi tengerinél a mennyiben annak átvétele április vagy május havában |történnék havonta egy korona és az utóbbinál 50 fillér többletet fizet q.-kint. Egyben figyelmezteti a miniszter a termelő közönséget, hogy amenyiben ily önkéntes eladás utján nem jönne össze a kellő mennyiség — a hatóság által megállapított árban fogja a tengerit requiráltatni. Mezőgazdaság országos érdek. A világháború okozta nehézségek arra indították a földmivelési m. kif. ministert, hogy 2800/1915 sz. a. kelt rendeletével intézkedjék miszerint minden irányban biztosítsa az ország terményének fokozását. Ez okból segítségére siet a kiköltekezett, vagy a bevonult gazdának és összeiratja országszerte azokat, a kiknek akár tavaszi gabona, vagy takarmány magra van szükségük, sőt tovább megy, tekintetbe veszi a hiányzó igás, vagy kézi erő szükségét, nemkülönben a tőke hiányát is. A gazda kamatmentes kölcsönben kaphat tehát az államtól tavaszi gabona vetőmag, takarmány magot és készpénz kölcsönt is a megmunkálásra, vagy pedig közmunkából kikerülő igás és kézi munkaerőt. Városunkban az összeírás már javában folyik és ámbár árpa, zab és mohar magra van is némi szükség, de munkaerő és pénzbeli segélj t alig kér egy-kettő. Tekintettel a munkás hiányra gazdáink kukorica helyett ez évben inkább árpa és zabot termesztenek. Adományok a sebesült katonák részére. Ujabb adományok az Oltáregyesületnek katonáink céljaira/ Dr. Walter Gyula c. püspök 100 kor., dr. Machovich Gyula pr. kanonok 100 K., Machovich Jánosné 10 K, Eichner György (Garam-Kövesd) 9 kilo mézet, Pelczer Lipót plébános Kéméndről szives volt 7 hósapkát, 19 pár érmelegitőt küldeni, mint Poór Sándorné és Szegő Józsefné munkáját, Lindtner Jánosné 6 hósapkát, 5 pár érmelegitőt, Dr. Gönczy Béláné 3 pár érmelegitőt, Simonyi Józsefné csendőrőrnagyné a következő fehérneműt volt szives küldeni: 30 drb. ing, 12 drb. alsónadrág, 12 drb. zsebkendő, 2 drb. trikóing, 2 kilo tépés, 200 drb cigaretta, 1 csomag újság. A sebesültek részére teára a következők voltak szívesek adakozni: özv. Andrássy Jánosné, özv. Bedros Józsefné, Bártfay Gézáné, Bayer Károlyné, Brenner Juliska, Beck Jánosné, Draxler Alajosné, Erős Rezsőné, özv. Frey Ferencné, özv. dr, Földváry Istvánné, Gottmann Istvánné, Grósz Ferencné, Laczkó Vilma, Leitgeb Jánosné, Magos Sándorné, Marosy Ferencné, Marosy Józsefné, Magurányi Józsefné, Magyary Lászlóné 2—2 K, Meszleny Pál 4 K, Nedeczky Miklósné, Oszterer Rudolfné, de Pott Gusztávné, özv. Reviczky Gáborné, Simonyi Józsefné, Schmindt Lujza, Vimmer Imréné, özv. Zubcsek Mihályné 2-2 K. hálás köszönettel nyugtázza özv. Reviczky Gáborné. Sebesültek érkeztek. Pénteken reggel 381 sebesült katona érkezett városunkba, hogy hősi, nehéz harcokban szerzett sebeik és betegségükre enyhülő ápolást és kezelést nyerjenek. Megható volt közönségünkjóindulata a hősökkel szemben A kocsikon szállított súlyosabb sebesülteket valóságosan elhalmozták minden jóval, majd a gyalog jövő könnyebb sebesülteket tömték alma, cigaretta, narancs és kaláccsal. Urinők és földmíves asszonyok valósággal vetélykedtek az adományok kiosztásában és nem egy szemben csillogott a könny, mely az elesett, vagy harctéren levő fiú, férjnek szólt. •— A helybeli Vörös Kereszt egylet nagymennyiségű üdítőt, Neubauer János pedig 50 liter elkészített theát küldött ki az érkezett sebesülteknek. A Schrank-féle likőrgyár Ferenc József út 15/17. szam alatti gyártelepén ízlésesen berendezett kisárúsitást is létesített. E jónevű cég gyártmányai ilyképen a fogyasztó közönség számára is most már közvetlenül és szigorúan szabott gyári árakon hozzáférhetők. Adományok a Kolos kórház sebesültjei részére. Perényi Kálmánnétő 5 üveg bor a s súlyos betegeknek, 25 üveg borszéki ^vizet. özv. Lintnernétől 2 ndgy üveg befőtt. Simonyi Józsefnétól Reviczky Gáborné utján 30 drb. ing, 17 drb. alsónadrág, 12 drb. zsebkendő, tépés, 2 doboz cigaretta, olvasni való füzetek. N. N.-től könyvek. Pleva Ferenenétől 78 drb. narancs, 2 doboz szivarvég. Verebélyinétől 25 pakli dohány. Érkezett ezenkívül a kórház Röntgen alapja részére Magurányi Jenőtől 40 K. A szives adományokért ez uton mond köszönetet a kórház igazgatósága. Adományok a sebesültek részére. Sebesülteink istápolására és az általam megjelelendő célra a mult héten a következő adományok folytak be hozzám: Mattyasóvszky Ida, Schuppler Károlyné és Schuppler Annustól (Bajna), mindannyinak saját kézi munkája ; Skadra János esp. plébánostól (Garam-Kövesd), híveinek adományaképen; 24 ing, 15 alsónadrág, 17 zsebkendő, 6 törülköző, 3 lepedő, 1 párna, 3 huzattal, 4 drb. bot, és 33 korona, Henning Jánosnétól 200 üveg gyógyvíz, dr. Reinisch Antalnétól (Garam-Kövesd) 6 korona Porgesz Bélától 2 üveg szilvórium, Fábián Antalnétól (Ozora, Tolna megye) 15 drb. vegyes gyermekruha, vánkushuzat, zsebkendő, alsó nadrág, ing és 2 drb. imakönyv, Balog Sándorné sz. Schmideg Lenkétől (Epöl) 3 K, Schmideg Sándortól 3 K, Pphilipp Konrádtól, Zeke Józsefné koszorújának megváltása címén 10 K, Veisz Mórtól 20 K, özv. Herczegh Lajosnétól 10 K, utóbbi 3 az (Esztergomi Friss Újság útján); Szölgyémy Ignáctól 20 korona. Ezenkívül a főgymnazium tartalékkórházba küldtek: Marcsy Józsefné 1 üveg szilvóriumot, Marcsy Ferenc gvorsforralók és edénye-, ket, Draxler Alajosné 50 drb, diós kiflit, Oltáregyesület 2 drb. műtő kötényt és 2 üveg rumot, Schmied Lujza 2 évfolyam képes újságot, cigarettlitt Bálint Lajosné 10 drb. cigarettlit és 5 üveg forralt bort. Fogadják, mindannyian hálás köszönetemet. Ez alkalommal felkérem mindazokat, a kiknek bármily nyelven írt, felesleges imakönyük van, hogy azt, a sebesültek részére — hozzám beküldeni szíveskedjenek Esztergom, 1915. február 20. Perényiné. A magyar hadifoglyoknak! Az idegenben lévő magyar hadifoglyok sorsának enyhítése céljából megindított gyűjtési akciónak városunkban is szép eredménye van már. Bleszl Ferenc takarékpénztári igazgató itt is^fényes jelét adta hazafias áldozatkészségének, 100 koronátküldvén a polgármesternek. A magyar hadifoglyok számára eddig a következő adományok folytak be : 100 koronát adott Bleszl Ferenc; 25 koronát az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank; 20—20 koronát adtak: Rajner Lajos püspök és dr. Fehér Gyula praelatus ; 10—10 koronát: Vimmer Imre, Csupor Istvánné, jedlicska Rezső, Kecskeméthy János, Magurányi József, Kerschbaummayer Károly és az Esztergom-vidéki Hitelbank; 6 koronát: Brenner József; 5—5 koronát; Számord Ignác, Buzárovits Gusztáv, dr. Krasznay Gábor, Meizler János és Karkas Elek; 4—4 koronát: Rudolf Istvánné és Reusz Ferencné; 3 koronát: Eincinger Ferenc; 2—2 koronát: Rudolf Erzsike, Rudolf Ervin, Rudolf Loránd, Brenner Ferencné, Porgesz Béláné, Kósik Ferenc, Jalkóczy István; 1—1 koronát: Draxler Ferenc és özv. Mukicsa Andrásné. — Az eddig kimutatott adományok összege: 295 korona. A gyűjtést folyó évi február hó 24-én lezárjuk. Tanuló felvétetik Laiszky János könyvnyomdájába Esztergom Simor János ucca 20. Ló osztályozás. Nyergesuj falun f. hó 29.-én Bajna, Mogyorós, Bajót Piszke, Lábatlan, Süttő, és Dorogon 30.-án Uny, Leányvár, Csév, Csolnok, és Dág, — Sárisápon 31.-én Epöl, Kirva és Nagysáp, — Esztergomban április 1-én Kesztölc, Pilisszentlélek, Pilismarót, Dömös, Tát és Tokod községek részére. A párkányi járásban Kernend Kural, Nagyölved, Magyarszölgyén, Köbölkút, Bucs és Párkány székhelyeken április 6—12ig fog a lóosztályozás megtartatni. Jóravaló fiú, urasági inasnak kerestetik. Hol? megmondja a szerkesztőség. SCHRANK BÉLA ÉS ÖDÖN császári és kir. udvari szállítók w*r LIKŐRGYÁRÁNAK m- KISÁRÜSITÁSA a cég Ferenc József út 15/17. szám alatti gyártelepén MEGNYÍLT. Összes gyártmányaink — PALACKOZVA ÉS KIMÉRVE — szigorúan szabott gyári árakon ! KIS MENNYISÉGEKBEN IS KAPHATÓK Müncheni világhírű Salvator idény sor palackokban csak a Központi Kávéházban kapható.