Esztergom és Vidéke, 1915

1915-02-04 / 10.szám

egyforma fegyverrel és vitézséggel harcolunk egymás mellett a telhetetlen kalandorok ellen. Száz esztendő előtt szintén viharos felhők borultak Európára. Akkor keletkezett Napoleon rém uralmának megdöntésére az- első európai szövetség. Akkor valóban teljesen a mienk volt az igazság és együtt harcolt az angol, a német, az orosz és a magyar a francia császár ellen. És akkor ez a. nemes szövetség világtörténeti nemes hivatást is teljesített. A mai európai szövetség azonban nem világtörténeti célért, hanem világtörténeti ábrándokért egyesült. Ezért kell kudarcot vallania. A határtalan vágyuk határtalan haderőket állítottak sikra. De a hatalmas anyagnál még hatalmasabb a szellemi fölény. Az erkölcs sasszeme néz most az erkölcstelenség farkas szeme közé, a férfias bátorság veri le a vérmes vakmerőséget és a páratlan fegyelem győzi le a haszonlesés sáska hadait. A nagy európai viharban még fájdalom sok vér fog folyni, míg a kiontott vér óceánján megjelenhetik Nóé bárkájáról a béke galambja. Ez a vértenger mossa el pedig azt a végtelen sok szennyet melyet letiporták, vérét vették legszebb virágomnak, — a rózsáim királyának. — A szomszéd kutyája — hogy az Isten verje meg — az ugrott be a kerítésen egy macska után — és megfogta ott a rózsánál — letépte a virágok közül — szétmarcangolta a macskát — a nagy harcban letörték a legszebb rózsafámat — amelynek virága legszebb volt a földön amelyiknek csudájára járt a város és 1 koronával vették róla a nyiló rózsákat. — Oda a boldogságom — végem van — tudom — végem van nekem is. — Hagyja nagymama majd segítünk a bajon el kell onnan tüntetni azt a rossz kerítést, maholnap bemásznak az emberek az omlás folytán támadt résen — itt a városban már beszélik is, hogy a gazdag Pál Boérné úgy elszegényedett, hogy még a kerítését sem tudja már reperáltatni. Ne sajnálja a rózsáját hiszen az csak egy virág egy hervadó virág — és tudja — tudja-e hogy a rózsakertje helyébe ha egy olyan szép palotát húznánk mint itt a szomszédba ez amilyen, gazdagon fizetné ez a hely a kamatot boldogabbak volnánk mi is. — Hagyja a rózsáit építsünk helyette házat, nagyot, szépet, amilyenek itt vannak az uccában, vagy még szebbet, — hiszen ez ami uccánk — a mi nevünket hordja házain — s szégyen hogy egy ilyen kis viskó legyen fényes nevünk értékének elhomályosítója. az égbekiáltó gazságok halmoztak föl. Bízva bízzunk tehát az erkölcsök diadalában, mely megsemmisíti az erkölcstelenség Góliátjait a bátor Dávidok parittyáival és akkor meg lesz a béke szivárványa az Isten engesztelődése s a mi győzőink diadalmas boldogsága. Dr. Kőrösy László. Használjunk hadisegély postabélyeget. Az nj Magyarország. A harctérről fog hazajönni az új Magyarország: az új poéta, az új iró, az új művész, az új tudós, az új katona, az új politikus. — valamennyi hivatásának, foglalkozásának világdöntő harcokban megedzett s átformálódott új munkása. Minden eddigi sablontól eltérő új gondolatokkal, új színekkel, új érzéssel, új bátorsággal, akaratérővel és munkakedvvel fogják ezek megalapozni Magyarország második ezredévi életét. „Akit a háború meg

N nem Öl, azt egészségesebbé teszi?" — mondja Bismarck. Már is érezzük, hogy egészségesebbek lettünk. Egészségesebbek öntudatban, önbizalomban, gyakorlatias gondolkodásmódban. Sok Szavaira, a Nagyanya könnyel telt szeme bánatosan tekintett unokájára — majd elhaló, csendes hangon szólott hozzá. — Egyedül vag\ sarja a Pál családnak — nekem csak multam lehet — jelenem van — a jövőm a halál. — Egy élet áll eltöltött éveimben, kidőltek mellőlem a család erői — csak te egyedül vagy még az enyém a tied pedig az amit a Pál család a város alapítója örökségül hagy. — Unokám, az élet csal — ügyelj 1 nézd még az égbe nyúló házak ormán lengő gyász lobogót — én látom a multat — te nem ismered. Valamikor csendes — ilyen kis házak voltak azoknak helyein — volt benne azért boldogság — mert meg volt a megelégedés a béke hajléka. — Ma nagy paloták vesznek körül amelyek között elvesz a régi Pál család kis háza — de él família — míg azok ott a nagy házakból kihaltak — sírba vitte mindnyájukat a fény a városi pompa. — Unokám csak itt vagy boldog ebben a házban — hadd zúgjon körülötted a város zaja — tudd meg, hogy minden egyes csattanása a palota ajtajának a tönkre ment családok sarjainak koporsó deszkájaként hangzik amint dörömböl az a reá hulló földtömegtől, hogy azután a sírhanlon fel épült mauzóleumot csodálja a kárörvendő idegen. — Ez az én házam még, ha mindent látunk ma már érthetetlen kis hitüségnek, pipogyaságnak, nemzetrontásnak, a mi még alig pár hónappal ezelőtt életünknek általánosan respektált irányitója volt. Hogy gyöngék vagyunk, hogy nemzetünk oldot kéve, hogy pártviszály és nemzetiségi gyűlölködés képtelenné tesz minden egységes akcióra, hogy eltompulja nemzeti érzésünk és az egész magyar élet idegen befolyások martaléka lett, hogy szellemileg s anyagilag egyformán pusztulóban vagyunk, — ilyen nézetek nem egyszer találtak hangosszavu hirdetőre és széles körű visszhangra a közelmúlt Magyarországban. Megadással tűrtük a legsúlyosabb invektivákat és akárhány nekibúsult magyar azt tartotta, hogy legjobb tétlenül, összetett kézzel várni azt, amit az elkerülheted len sors reánk mér. Természetesen nem az egész nemzet volt ebben a hangulatban, de nem is annak zöme: a nép, melynek az egészséges lelkéhez különben se tudna hozzáférközni az efféle beteges lemondás. Hanem benne volt az a hangulat az értelmiség egy jelentékeny részében, mely aztán hazafias feladatának tekintette, hogy minél több -hivőtt toborozzon a maga keserű rezignációjának. És ma ? A világháború viharában egyszerre visszakaptuk nemzeti öntudatunkat, bizalmunkat, erőérzetünket. Viszszakaptuk addig nem ismert, el se képzelt arányokban. Huboldog vagy benne, gyermekem vagy, ha szereted — Nagyanyád — reám hallgatsz — így még élhetsz mint a Pál család méltó sarja. Eredj, az élet előtted, de szavaim vezéreljenek holtam után is — addig boldog leszel. Nagy tömeg tolong a Pál uccában egy palota előtt. Idegesen rohannak be a házba elegáns idegen urak — kihallatszik a nyitott ajtók egyikén — Nem elég a bank érdeltsége. Háromszázezer korona —• ki ad többet érte ? — Árverezik az ucca legszebb házát — Pál Márton szállodáját. Ötved év körüli őszhaju ember ír csendesen, magányosan, díszes irodában. — Egyszerre kiesik kezéből a toll, órája után nyul zsebébe — kilenc óra. — Most kezdődik. — Már ott van a gyászlobogó a házon — most igémek. — Ki az ? — Egy idegen Úr — a szomszéd ház tulajdonossá. — Ő gazdag a mult rózsája az övé lessz — sokszor kérte tőlem — már régebben — de a Nagy Anyám — érte nem adtam — pedig igaza volt. Szemei üvegszerűen néznek az asztalán fekvő képre, s megdermedve hidegül keze — ott találták meg ülve asztalánál Pál Mártont a Pál család utolsó sarját. szonnégy óra alatt erőssé, nagygyá, félelmessé nőt a magyar nemzet. És azóta folytonosan csak nő, belső erőben is, külső tekintélyben is. A pártviszály ugy eltűnt, a nemzetiségi válaszfalak ugy szétomlottak, mint ha pártoskodás és faji ellenkezés sohasem is sorvasztotta volna Magyarország életfáját. Nemzeti érzésünk ae egekig lobban és meglátja fényét az egész világ. A honpolgárok faji külömbség nélkül versenyre kelnek a haza Védelmében, a háború csapásainak és szenvedéseinek leküzdésében. Katonáinkat a háború legvitézebb harcosai közt emlegetik és a polgárság legfölemelőbb példáját adja az áldozatkészségnek. Erkölcsi és anyagi erőnk egyaránt könnyen állja a legkeményebb próbákat. Ilyen nemzetnek, ilyen országnak csak győznie lehet; aminthogy győzni is fog. És diadalmasan jön haza a csatamezőkről az új Magyarország, a nemzet fiatalsága, melyre nemcsak a természet rendje szerint vár az ország jövendő sor^ sának intézése, hanem most már azért is, mert ők hozzák magukkal azt az uj lelket, mely a világháború után következő életet be fogja tölteni. Arra pedig kár még most egyetlenegy szót, egyetlenegy gondolatot is vesztegetni, hogy mi lesz, hogyan lesz akkor, mikor az uj Magyarország hazajön ? De hogy az ország, a nemzet életében sok minden másként s jobban lesz, mint eddig volt, azt már is reménykedve sejtjük. ADAKOZZUNK az 1507 ágyra berendezett 8 kórházban fekvő sebesültjeink javára! A városok és a háború. A háború minden borzalmát szenvedjük már 6 hónap óta, mely idő alatt elhunytak legjobbjaink, avagy sebesülten fekszenek kórházainkban, nemesen tűrve azokat a fájdalmakat, melyeket, nekik az ellenség lövedékei és a fáradalmak okoztak. Szivünk vérzik, szemeinkből a fájdalom könnyei peregnek, midőn egy-egy sebesült-szállitmány érkezik, látva szeretetteink arcán azt a rettentő szenvedését, melyet kiállottak e hosszú küzdelmek alatt. Fájdalmaink közepette megnyugtatólag hat azonban az a szeretet, az a részvét, az a nemes buzgalom, amely városainkat áthatja hős katonáink ápolásánál. Amikép meghajtjuk hős katonáink előtt a honszeretet babérkoszorúzta zászlaját, úgy az egész nemzet meg-