Esztergom és Vidéke, 1915

1915-01-28 / 8.szám

S7« SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK: D

R- RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D

R KÖRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K . EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Erőpróba. (Ü. L.) Két hatalmas lokomotív elkészített sima pályán akadály nélkül rohan. A sinek összekötésének helyein ütemes dübörgést hallatt, mintha ez lenne lüktető ütőere. Sebességükben kerekei mintha kifutni akarnának alóluk. Terhet húznak maguk után. Számtalan kocsit, bombákkal megrakva. Mindenikben tüzes, izgató anyag. Berohannak a reggelbe, bele az estébe. Áthasítják az éjszakát. Berohannak hónapokba, évekbe, átszakítják a tért, az időt. És e két erőtől duzzadó hatalmas szembe kerül egymással. Vad futásában azt gondolta az egyik, hogy mindig csak előre haladhat, s nincs hatalom mi útjába álljon. Ugyanaz az erő áll most vele szemben. „Esztogom és Vidéke" tárcája. Memento . . . — Somogyi Imre verseiből. — in. A falum. Még úgy fülembe cseng a harang szava, Amint szép halkan estimára kondul; — Még látom, amint áhítatos arccal Asszonyok, lányok jönnek a templombul. Még látom az uccát csöndes éjszaka, Amint nagy-nagy néha elmegy valaki, — 5 a kis házak kigyúlt ablakszemükkel Néznek az ucca éjszakájába ki. — Még megsiratom, — ha visszahívnának Azok az egyszerű, csöndes emberek! — Mért is dobtam én hitvány martalékul A gyilkos városnak oda lelkemet ? IV. Egy régi várkertben. Itt minden zeg-zug hajdanta virág volt; Szelid estéken ezer rózsa dalolt Harmatos arccal egymáshoz simulva. Itt minden bokron fülemilék vertek, Ha lehullottak a kincses éjjelek A kert kanyargó, sima utaira. Mérgében tüzet szór. Nem tér ki egyik se útjából. Egymásnak rohannak. Összecsap a két lokomotív. Rettenetes karambol. A nagy erőtől — melynek feszítő ereje az összecsapásnál se lankad — fölemelik egymást. Magasra föl, mintha egymásra akarnának mászni, mig a biztosító szelep el nem pattan, s akkor mind a kettő élettelenül zuhan a mélybe. Belevágódnak a földbe, eltemetik saját magukat. És a kocsik, melyeket teherrel megrakva oly hosszú időn keresztül rohanva vittek, egymásra szaladnak, a bombák felrobbannak. A föld is megreszket bele.^ Egy hatalmas tűzláng csap fel, aztán elalszik. Hamu. égett üszkök maradnak nyomában s egy szánalmasan siralmas küzdőtér. Itt minden úton fiatalok jártak, Lágyan susogva tüzes csókra vágytak Rózsanyiláskor ezüstös éjszakán. Gyémántos álom, zene volt itt a Mult! Most kóró zörög a virágok helyén S a bús, bozótos, 'öreg utak mentén Varangyos békák mászkálnak undokul Itt a szines Mult hitvány ronggyá fakult Műharag. (Korrajz.) Irta: Dr. Kőrösy László. II. A háborúban. Tíz év múlva dr. Boronkay Árpád tanár úr, már mint tartalékos kapitány készült a világtörténet gyakorlására. Egykori tanítványai akik az érettségin fényesen megfeleltek a történetből is, végzett önkéntesek voltak már valamennyien. Földhalmaz, görbült vas darabok, hamurakás marad meg sötét emlékekép a két hatalmas alkotmánynak, s annyi évtized lüktető erejének. Vájjon melyik győzött ? Ilyen most a népek erőpróbája. Évtizedeken keresztül rohant előre fejlődésük lokomotivja. Beleszaladt a reggelbe, az estébe. Szalagot hasított a sötét éjszakából. Átmérte a földet. Meg volt rakva a népek izgatott munkájával. Túlfeszített kapzsi vágyával. Minden indulat és szenvedély, minden törekvés és szándék, minden lázas előretörtetés, mint egy-egy tüzrakta bomba feküdt a kocsikban. Tulfeszitettségükben felrobbanástól lehetett tartani. S várták a robbanást, hogy győzze A budapestiek nemcsak az iskolában, de a világháborúban is összekerültek. Ha a huszárságnál szolgáltak a lovasságnál, ha a tüzérséggel foglalkoztak, az ágyúknál, ha pedig a bakákhoz tartoztak a közös vagy honvéd hadseregben találkoztak egymással. Most már a kollegialitás új korszaka virrad föl. Most már teljesen ismeretlen motívum lett a műharag. Dr. Boronkay Árpád a budapesti honvédség mozgósításakor akadt össze nevezetesebb tanítványaival. A deli fiatal urak jórészt hadnagyi vagy zászlósrangban jelentek meg. Az a tíz esztendő természetesen egészen új világot teremtett. A tanítványokból önálló férfiúk lettek. Jeles mérnökök, népszerű ügyvédek, híres orvosok vagy keresett építők keletkeztek a régi gárdából. A világtörténet ismert tanára még mindig nőtelen volt és így nem érzékenyült el egy csöppet sem, mikor arról értesült, hogy most már nem világtörténet tanítása lesz az ő hivatása, hanem világtörténet csinálása. Rendkívül érdekes volt mikor először Lepény Marcival találkozott. A csinos hadnagy fölségesen festett. le azoknak tüze a konkurrens népeket. Szaladt előre az iparban, kereskedelemben, a tudományban, az irodalomban. A haladás lokomotivja egyre gyorsabb lett, Már át-át csapott idegen területre is. Itt látta meg, hogy egy másik hatalmas erő közeledik felé. Kitérni egyik se akart. Hátrálni szégyen. Egymásra ment a népek ereje. Össze van feszítve az erő. Átugorni nem lehet, fölemelték hát egymást s feszitő erejükkel most a levegőben tartják egymást. Kétségbeejtő látvány. Vájjon melyik fog hamarabb ledülni. A bombák már is egymás után robbannak fel. A nagy erőtől önmagunkat emésztik. Szétpattannak, hatalmas lángot vetnek. Boronkay kapitány elragadtatással parolázott vele ! — Kedves Marci, kihitte volna, hogy mikor olyan dühösen magyaráztam Atiltát és Aätiuszt, hogy akkor már a világháborúra készültek a kulisszák mögötti Hát hallja mi történt azóta magával, kedves Marci ? — Kedves százados úr, jelentem alássan, már hét év óta házas ember vagyok. Két angyal, pardon, három angyal tulajdonosa. Az apám gyárát vezetem. De azért végtelenül örülök, hogy a magyarok Istene ismét öszszehozott engem a kedves százados úrral. Hanem még több tanulótársam is velünk együtt fog ám harcolni. — Ki jön még a régi gárdából közénk. Marci öcsém ? — A Gomba Albin pajtásom is, százados úr. Az a rövid nadrágos, harisnyás diák építő mérnök lett. Pompás műtermében hat segéddel dolgozik. Már Albin is családos. Biztos, hogy ő is boldog lesz, ha arról értesül, hogy egykori kedves tanárunk ami parancsnokunk a háborúban ! — No, Marci öcsém, az már csakugyan valóságos, Deus ex machina I Isteni esemény ? Hát még ki kerül hozzánk ? — Az én iskolatársaim közül,