Esztergom és Vidéke, 1915

1915-01-24 / 7.szám

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK: D

R RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D

R KÖRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. 6 K ELŐFIZETÉSI ÁRAK EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA NépnevelésügyüDk jelenben. Nem is kell messze vissza tekintenünk a múltba, talán egy évtized előtti kultúránkra, midőn voltak megyék az alvidéken, hol 45 százaléka a gyermekseregnek az iskolán kívül nőtt fel. De a Dunántúlnak is voltak megyéi, hol tanköteleseknek 25 százaléka nem járt iskolába. Istennek legyen hála, ez a visszás állapot megszűnt. A tanítók, tanügybarátok, községi elöljárók és tanfelügyelők közösen egyetértve oda fejlesztették a népnevelés ügyét, hogy a dunántúli megyéknek elenyésző csekély, alig 2 százaléka nem jár iskolába. Szépen megindult népneve„Esztejjom és Vidéke" tárcája. Memento . . . — Somogyi Imre verseiből. — I. Emlékek útja. Eszembe jutnak régi álmok, Könnyek, amiket régen sírtam, Vágyak, amelyek lánggal égtek, S versek, amiket régen írtam. Eszembe jutnak . . . s valahonnan Harangszó csendül át a mezőn, S a régi könnyek, álmok, vágyak Eltűnnek mind a nagy temetőn . . Öreg biblia. Ott áll egy ódon, régi kapcsos könyv Sok könyvvel együtt a szekrényemen ; Nagy, szent ereklye; keggyel őrizemöreg betűkkel, emlékül, nevét Felírta régért belső oldalán öreg betűkkel valaki — anyám . . . Ebből tanulta az első betűt 5 a legvégsőt is egyszer majd fia Ebből felejti el, ha jő a nagy vég . . . — Sok cifra könyv közt jó anyám emlékét Őrzi egy régi, kapcsos biblia . . . lésügyünk, ebben a háborús világban már eddig is visszaesett avagy vissza fog esni. Nemcsak azért, mivel sok helyen az iskolák tanítóit a harctérre szólították; nemcsak azért, mivel sokhelyen avatatlan kezekbe került a népnevelés ügye, — ami csak a tanítói tekintély rovására történik, — hanem azért is, mivel a községek nyilvános helyiségét ; az iskolát sokhelyen a sebesült katonáink részére lefoglalták. Igaz, hogy a sebesült katonáinknak testben lélekben való gyarapodására mindent el kell követnünk, hogy mielőbb felgyógyulva harcképesek legyenek. S ahol más alkalmas magános és nyilvános helyiségek nincsenek, még az iskolákat is e célra fel kell használnunk. Azonban van sok község, Műharag. (Korrajz.) Irta : Dr. Kőrösy László. I. Az iskolában. Dr. Boronkay Árpád, a világtörténet hatalmas tanára, a rettenetes órák nagymestere volt Budapesten. A világtörténeti leckéket épen azért világfájdalommal hallgatták az ifjak. A hatalmas termetű, oroszlán hangú tanár úr, magyarázat közben, nem tűrt semmiféle incidenst sem. Egy tüsszenteni szándékozó fickót még az ekszplózió előtt kiidézett a katalauni csatatérre, a következő kommandóval. — Lepény Marci ! Mi lelte ismét a maga mindenbe beleütköző pisze orrát ? Persze ! Ugye Aätius csiklandozza az ormányát ? Hogyan áll itt ? Mint valami haldokló kukacz! Mutassa meg a mai térképen, hol volt Catalaun ? A megrémült fickó a térkép elé tántorgott. Rómánál kezdte a katalaumi csatatér keresgélését. A világtörténet szigorú tanára ekkor fölháborodva emelkedett föl a roppanó dobogón és nérói gyönyörsok város, hol elég nyilvános helyiség van, hol ha a közönség szórakozását feláldozná, nagyon jól lehetne berendezni a sebesült katonák kórházává. De a kiérdemült s kényelemhez szokott közönség inkább feláldozza a gyermekek iskolahelyiségeit, csak ne kelljen neki eddigi megszokott kényelmes szórakozásáról lemondani. S mi ennek a szomorú káros következménye? Az, hogy a gyermekek tanítóikkal együtt egyik helyiségből a másikba vándorolnak. Még jó volna, ha e vándorlást a költöző madaraink vándorlásával lehetne összehasonlítani, mig ősszel melegebb tájakra költöznek, de tavasszal ismét visszatérnek, felkeresve a kedves kis helyet családjuk megalapítására; addig a tanulók rel tanulmányozta az ártatlan vértanú kínszenvedését, — Marha ; — ordította reá. — Atilla járt ugyan Róma előtt, a mit minden villamos kalauz is tud, de Catalaun azért még sincsen Itáliában ! Valamelyik fiu az első padban kétségbeejtő mimikával iparkodott súgni. De csak két veszedelmes betű csúszott ki a száján: Fr . . . Rohamosan rajtakapja azonban a tanár űr az istentelen súgót. — Hahó! Kifelé Gomba Albin! — riad a kis bús magyarra, kinek ijedtében le is röpült a cvikkere az orráról. Mutassa meg ennek a világhírű trotlinak, hogy hol van Catalaun ! Gomba Albin egész biztosan Franciaország mai Chalousjára bökött nagy diadallal. — Hát azt hiszi maga a tudatlanság csimborasszóján, hogy ezzel már készen vagyunk ? Mi ? Undorodom a maguk telepathiai bandájuktól ! Mert ez az arcátlan humbug országos szélhámosokat termel. Mondja meg gombaeszű Albin, ki győzött Catalaunnál? Aätiuge vagy Atilla ? A szövetséges római hadsereg-e vagy pedig a hunnok tábora ? De jaj annak, aki megint bele mer szemtelenkedni a feleletbe? sok helyen tanítóikkal együtt vándorolnak. Oh bár a nagy Úristen hallgatná meg könyörgésünket, hogy érettünk küzdő honfiaink karjaiba kitartó erőt adva, tavaszra, győzelmes hadseregeink mindenfelé a dicsőség zászlaját kitűzve leigáznák letipornák ádáz ellenségeinket; akkor kedves tanítóink tanulóikkal együtt, mint vándormadaraink, visszatérhetnének régi kedves helyükre. Jelenlegi kultuszminiszterünk elrendelte, hogy mindazon városok és közégek iskoláiban, hol a tanítás veszélyeztetve nincsen, nemcsak hogy megkezdődjék, hanem folyamatban is maradjon, sőt még az ovodahelyiség is fenntartassék a kis apróságok részére. Kiszámíthatatlan nagy kára És végig korbácsolja atillái tekintetével mint a negyvenhét vértanút. Lepény Marci ekkor már olyan semmivé lapult, mint valami igénytelen lepény. Gomba Albin pedig szepegni kezdett. Tudta, hogy iszonyú dilemma csapdájába került. Mert ha azt mondja, hogy Aätius győzött, annak viharos elégtelen a jutalma; ha pedig Atillára fogja a diadalt, ugyanaz a lesújtó honorárium jár érette. Tehát bölcsen hallgat. Dr. Boronkay Árpád tanár úr ekkor ismét menydörögni kezd: — Alávaló gazember. Azt hiszi maga, hogy némi földrajzi ismeret már elegendő történeti tudás ? Takarodjék himpellér felfogásával 1 Majd megtanulja a vakációban I Mars ! Ekkor az osztály ismert strébere. Feiglbaum Dolfi, áll föl a negyedik padban és gyanúsan billegeti két tintás ujját a puskaporos levegőben. A világtörténet tanára azonban rögtön ráolvassa azt a végzetes szentenciát: — Üljön le az a handlé ' Jöjjön ki az a kis ravasz, a Karikás Laci 1 A kis áldozat kigurul az amfiteátrum vesztőhelyére. Az ártatlan nebuló még a felső osztályokban is alsógimnazista egyenruhát visel. — No kis maskara — förmed reá a tanár úr lesújtó tekintetet