Esztergom és Vidéke, 1915

1915-09-08 / 71.szám

egyház fejét és a megboldogult her­cegérsek utódját a nagyemlékű ha­lotthoz fűzi, kötelességünkké j teszi, hogy mélyen érzett részvétünket fe­jezzük ki Eminenciádnak; kérvén a Mindenhatót árassza el bőséges ke­gyelmével a szivjóság mintaképét s adja meg az ő emléke nyomán mind­nyájunk békéjét. Kath. egyházunkat ért ezen sú­lyos vesztességben Eminenciádhoz fordul tekintetünk, ki az elmúlás e szomorú pillanataiban székvárosának és egy egész országnak megrendült közönségével gyászol. Benső megindultsággal tolmá­csolt őszinte részvétünk megújításá­val vagyunk Kegyelmességednek, Esztergom sz. k. v. tanácsa 1915 év szeptember 4-én tartott ülésében leg­alázatosabb szolgái dr. Brenner An­tal tanács jegyző. Vimmer Imre pol­gármester." Dr. Hajdú Tibor főapáthoz szintén részvéttáviratot me­nesztett a tanács a következő szöveggel: „Hajdú Tibor főapát Pannon­halma. Vaszary Kolos bibornok elhuny­ta felett érzett mély részvétünket méltóztassék annak biztosításával fo­gadni, hogy nagy halottunknak, mint a bencésrend büszkeségének emlékét városunk polgárságának egyeteme kegyelettel fogja megőrizni. Eszter­gom város tanácsa." A visszavonultságában is hű kisérője és megértője dr. Kohl Medárd püspököt a város nevében Vimmer Imre polgár­mester ezen sürgönyben érte­sitette a temetésen küldöttségi­leg való képviseletről: „Dr. Kohl Medárd Balatonfüred­Vaszary Kolos bibornok, váro­sunk volt érsekfőpásztorának, dísz­polgárának és atyai jóltevőjének el­hunyta a sz. kir. város tanácsát, tisz­tikarát és közönségét mélységes rész­véttel és fájdalommal érinti. Méltóz­tassék a város összes polgárságának nevében őszinte és mélyen érzett részvétünk kifejezését fogadni. Adja a Mindenható, hogy az el­hunyt nagy szivének jósága, főpász­tori működésének dicső emléke, tu­dományos munkásságának generá­ciók nevelésére kiható értékessége és magas közjogi méltóságában ki­fejtett működésének országos körű tekintélyessége, a nemzet békés fej­iődésének és Magyarország előreha­ladásának kiapadhatlan forrása legyen. Díszpolgárának végtisztességén a város közönsége küldöttségileg fogja magát képviseltetni. Vimmer. A pannonhalmi szent Bene­dek rend mélységes gyásza je­léül a következő gyászjelentést adta ki nagynevű halottjáról: A pannonhalmi szent Benedek­rend szomorú, de Isten akaratában megnyugvó szívvel jelen i a Rend örök díszének főmagasságú és fő­tisztelendő dr. Vaszary Kolos bibornok urnák volt pannonhalmi Főapátnak, Magyarország volt Hercegprímásának és esztergomi Érseknek, a Szent Ist­vánrend és Ferenc Jozsefrend nagy keresztesének, valóságos belső titkos Tanácsosnak stb. stb. folyó hó 3-án, kora 84 ik, áldozópapságának 61-ik, püspökké szentelésének 24-ik évében, az Egyház szentségével megerősítet­ten s ő Szentsége apostoli áldásával ellátottan Balatonfüredfürdőn bekö­vetkezett csendes elhunytát. A bol­dogult földi maradványai folyó hó 7-én d. e. 9 órakor fognak Balaton­füredfürdőn beszenteltetni s Keszt­helyre szállíttatván ott folyó hó 9-én d. e. 9 órakor tartandó ünepélyes gyászmise után a boldog feltámadás reményében a temetői kápolnában nyugalomra helyeztetni. Balatonfü­redfürdő, 1915. szeptember 3-an. Áldott legyen emléke I Az örök vi­lágosság fényeskedjék neki!" A város részéről Wimmer Imre polgármester, Brenner An­tal dr. tanácsjegyző és Bleszl Ferenc vesz részt a biboros fő­pap temetésén. A főkáptalan szeretett volt főpásztoráról gyászjelentésében következőleg emlékezik meg: „Az esztergomi főkáptalan mé­lyen megszomorodott, de Isten szent akaratában megnyugvó szívvel je­lenti, hogy szeretett volt főpásztora főmagasságú és főtisztelendő dr. Vaszary Kolos a római szentegyház bibornoka Magyarország volt herceg­prímása és esztergomi érsek, Őfel­sége valóságos belső titkos taná­csosa, a szent István rend főpapja, a Ferenc József rend nagykeresztese, ugyanazon rend lovagja a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja, a hittudományok tiszteletbeli bekebelezett tudora, gyémántmisés áldozár stb. szeptember hó 3-án dé­lután 1 órakor életének 84-ik, áldo­zópapságának 61-ik és bibornoksá­gának 24-ik évében,'hosszas beteg­ségének Isten akaratának való meg­nyugvással viselt szenvedései és a betegek szentségeinek többszörös ájta­tos felvétele után, Balatonfüreden visszaadta nemes lelkét Teremtőjé­nek. A boldogult főpásztor holttes­tének beszentelése f. hó 7-én (ked­den) d. e. 9 órakor Balatonfüreden történik, f. hó 9-én (csütörtökön) d. e. 9 órakor pedig Keszthelyen, a temetőkápolna sírboltjában helye-' zik örök nyugalomra. Lelkiüdvéért az ünnepélyes szentmiseáldozat f. hó 10-én (pénteken) d. e. 9 órakor Ő Eminenciája dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás mutatja be a Mindenhatónak az esztergomi főszé­kesegyházban. Esztergom, 1915. szep­tember hó 6 án. Adj Uram nyugo­dalmat neki ! És az örök világosság fényeskedjék neki 1 Nyugodjék béké­ben 1 Amen ! A gyászszertartáson a fő­káptalant Molnár János, Brühl József és dr. Rott Nándor pre­látusok képviselik. A szent Benedek rend helyi székházából a temetésen dr. Molnár Szulpic igazgató, Par­csami Henrik, dr. Mattyasóvszky Kasszián és Kurbély Vince taná­rok fogják kisérni a főpapot utolsó utján. És amig tollúnk az elmú­lásról e sorokat rója, addig lel­künk mélységes gyászában Va­szary Kolos nagyságának adó­zik. Hisz mélységes lelke hü­tükre volt a békét teremtő bölcs­nek, a szent lemondású em­bernek, törhetlen magyarságú hazafinak és történelmünk cso­dálatos ismerőjének. Halála nem újság szenszáció, hanem egész magyar társadalmunk osztatlan gyásza^melyet nemcsak a legma­gyarabb rend, hanem ezenkí­vül elsősorban városunk egé­sze, megtörve érez. A millé­nium kimagasló alakjától fel­emelkedett lélekkel búcsúzik az egész ország, midőn nemes lelke a nagy egyszerűségből az örök fénybe költözik. V. I. Dr. Walter Gyula, az „Orszá­gos Kath. Tanítói Segélyalap" elnö­ke Vaszary Kolos bibornok elhunyta alkalmából következő sorokat intézte dr. Kohl Medárd püspök úrhoz. Méltóságos és Főtisztelendő Püspök Úr I Bánatos szívvel, szomorkodó lé­lekkel, könnyes szemekkel állja kö­rül az egyház és haza a ravatalt, amelyen Vaszary Kolos bibornok, volt hercegprímás áldott hamvai nyugosz­nak. A legfájóbb érzések azon pálya munkásainak lelkét nyilalják át, a kiknek homlokán a közművelődés megalapozásának fáradságai által saj­•tolt veritékcseppek gyöngyöznek. Annak a nagylelkű egyházfőnek el­költözése felett búsonganak, aki iz­zasztó munkájukat nemcsak meleg érdeklődéssel kisérte, hanem buz­dító méltánylással, bőkezű áldoza­tokkak is jutalmazta. „Az Orsz. Kath. Tanítói Segélyalap" arany betűkkel hirdeti a tizezerekre menő adományt, amellyel a b. e. bibornok az „Orsz. Kath. tanítói Árvaház" létesítésére irányuló törekvéseit előmozdítani ke­gyeskedett. A legmélyebb hála és elévülhetlen kegyelet elengedhetlen adója azért is az a fájdalmas rész­vét, amelynek érzelmeivel a boldo­golt elköltözésére tekint. Midőn ez érzelmeket a Segélyalap tagjai ne­vében kifejezésre juttatom, meiy tisz­telettel maradok Esztergom, 1915. évi szeptember hó 4-én. Dr. Walter Gyula, elnök. Uj esztergomi praelatus ka­nonok. Ő felsége Kanter Károly bu­davari apátplébanost esztergomi mes­terkanonoktíá kegyeskedett kinevezni. Fegyelmi vizsgálat. A leg­utóbbi képviselőtestületi közgyűlés ugylátszik olyan lavinát mozdított meg, melynek megállási pontja ez idő szerint még ismeretlen. Hogy út­jában kiket fog elsöpörni és elta­karni ez a jövő titka, de hogy a városházán divó és már régen sej­tett, de biztosan nem tudott rend­szer megfog változni, annyi bizo­nyos. Az ily alapos változások min­denkor megrázkódtatásokkal járnak, sőt áldozatokat is követelnek, ez a dolog természetében rejlik és bár­mily humánusan gondolkozzék is valaki, bármennyire sajnálkozzék a személyek felett; az igazságos em­ber soha nem áldozhatja fel a közt az egyéni érdekeknek. Hivatalos ténykedésben nincs barátság, nincs szívesség, hanem csak mindég az egyenes hivatalos ut és ha ezt be­tartotta volna Esztergom város ta­nácsa, akkor az alispánnak nem nyílott volna alkalma a tanács el­len fegyelmi vizsgálatott elrendelni, mint ahogy azt elrendelte a tanács tagjai ellen, mert egyes tisztviselők­nek fizetési előleg maximummát jóval meghaladó előlegeket utalványozott és a fizetésekre foganatosított birói letiltást nem respektálta. A tanács ezen szívességével az illető tisztvi­selőkkel semmi jótéteményt nem gyakorolt és önmagának nemcsak kellemetlenséget szerzett, hanem megrendítette a közönség bizalmát is önmaga iránt. A görgeteg megindult, csak legyen azután aki megállítja útjában s mi örülnénk neki legjob­ban, ha pályáján nem maradnának hullák és sebesültek. Esztergom vármegye terü­letére alakított jövedelemadó felszó­lamlási bizottság névjegyzéke. Elnök : Magurányi József ügyvéd, főkáptala r ni ügyész. Helyetteselnök: Dr. Hulé­nyi Győző vármegyei tiszti főügyész, A pénzügyminiszter által kinevezett rendes tagok Dr. Hulényi Győző vm. tiszti főügyész, Magos Sándor ny. kúriai biró, Hajdú István jószágigaz­gató. A vármegye által választott rendes tagok Dr. Fehér Gyula prael. kanonok, Bleszl Ferenc tptári igaz­gató, Grosz Ferenc tptári igazgató! A pénzügyminiszter által kinevezett póttagok : Wetzler Fülöp sörgyáros, földbirt, Pósa Béla ny. tisztartó, föld­birt, Erőss Rezső kápt. jószágigazgató. A vármegye által választott póttagok : Dr. Katona Sándor ügyvéd, Schrank Béla gyáros, Brutsy János föld- és házbirtokos. Előadó: Dr. Koszmov­szky Adolf m. kir. pénzügyi s. titkár. Tárgyalási határnapok: 1915 szep­tember 14-18. Az Esztergomi Takarékpénz­tár jótékonysága. Az a nemes lel­kesedés, amellyel a hazafias magyar­ság az oroszok betörése folytán el­pusztult kárpátaljai községeket önkén­tes adományok által akarja újra és jellegében is magyarrá építeni, az egész országban és igy a magyar pénzintézetek körében is, megértésre találván, e célra a Pénzintézetek or­szágos szövetsége gyüjtőivén, a ha­zafias áldozat készségéről közismert vezető intézetünk, az Esztergomi Takarékpénztár 1,000.- koronát jegy­zett, sőt e mellett a vezetőség még abban is megállapodott, hogy ameny­nyiben e honmentő aktió javára helyben is mozgalom indulna, ehhez is szívesen fog még hozzájárulni, hogy méltó részt vegyen a szép és nemes eszme minél sikeresebb meg­valósításában. Halálozás. A kivételt nemis­merő halál könyörtelenül csap le, is­teni akaratból egyaránt sorttartva szegény és gazdagnál, hogy megsza­kítsa a szeretet, a szenvedés láncát és gyászba döntse az elköltözött hoz­zátartozóit. Leg'kérlelhetlen látogatást tett az Ur kifürkészhellen akaratából Párkányban Klement István házában és magával ragadta áldott lelkű ne­jét szül. Geiger Annát e hó 4-en. A közbecsülésben álló család iránt ál­talános a részvét annál is inkább, mert a végtisztességen sem lehetett jelen az egész szeretett család, lévén fiuk távol Oroszországban. A te­metés 6-án nagy részvét mellett folyt le. — Tragikus módon meg­halt Wandra Józsefné szül. Fodor Erzsébetet pénteken d. u. helyezték örök nyugalomra. — Élete virágjá­ban halt meg. Halmos Lajos főreál­iskola,. VI. o. végzett tanuló, akinek hűlt tetemeit szombaton helyezték örök nyugalomra. — Alig temették el a korán elhunyt fiatal embert már nővére: Henczi Mariska követte őt a túlvilágra. — A mélyen sújtott szü­lők alig fognak tudni vigaszt találni. Az izr. hitközség elöljárósága ezúton értesiti templomi ülőhelyek bérlőit, hogy belépőjegyüket a főün­nepeken templomjövetelükkor maguk­kal hozzák. kenyérsütők kerestetnek az ANKER BROTFABRIK­ban Wien, X, Absberggasse 35. Költségek megtéríttet­nek a felvétel után.

Next

/
Thumbnails
Contents