Esztergom és Vidéke, 1915

1915-09-02 / 69.szám

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK : D

R RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D

R KŐRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Kitartás! Ha már hozzá szoktunk negyedévi folytonos diadalainkhoz az orosz harctéren, hozzá kell szoknunk a rendületlen kitartáshoz is. Erre az erényre oktat minket is Bethmann-Hollweg a nagy idők németországi kancellárja, ki a birodalmi gyűlés uj háborús ülésén nagyszabású nyilatkozatot tett. A németországi néplélek visszhangzott nevezetes beszédéből. A kancellár elsősorban köszönettel adózott hőseinknek, azután a szövetségeseknek. A történetirás számára pedig alaposan megcáfolta a párizsi, a londoni és pétervári rágalmakat Németország ellen és bebizonyította, hogy a világháborúért elsősorban Anglia íelelős, mert a szigetország min„Esztspgom és Vidéke" tárcája. A két hangyaváros. Nyári sétám rendesen két hatalmas hangyaboly mellet vitt el. Az erdőszélen gomörödött mind a két hangyaváros nem nagy — legalább nekünk nem nagy — távolságban egymástól. Egy kis völgyszerü mélyedés húzódott a két boly között, ez volt, ugy látszik, az országok határa. Ebben a világfelfordulásban melankolikusan erintett a két hangyabolynak csöndes, békés, munkás, szinte fanatikus szorgalma. Sokáig elnéztem népük látszóan rendszertelen, de alapjában mégis bizonyos titokzatos fegyelemnek alávetett sürgését. Vörös hangya volt mind a két nép. Néhány nap múlva már meg is különböztettem őket, mert észrevettem, hogy a? egyik népnek a feje, a másiknak a teste nagyobb. Alig észrevehetően, de mégis nagyobb. Békésen megfértek egymás mellett, mert akadálytalanul özönöltek át a dénáron akarta ezt a világpusztító harcot. Lélekemelő terv szerint vázolta azután, hogy az orosz járomból fölszabadított lengyelek önálló nemzeti életre hivatottak és a német-lengyel ellentét már teljesen megszűnt. Leghatalmasabb nyilatkozata azonban az volt, hogy Németország elszánt, minden érzelgéstől mentes, kemény és erős bizalommal biztosítja a nemzetek jövő jólétét és szabadságát. Ausharren! Kitartani! Ez most a mi uralkodó jelszónk, mert a franciák elkeseredett kísérletei a német íront áttörésére kudarcai végződtek. Olaszországot az első év negyedben szégyenteljes visszautasítás sújtotta makacs ostromában, a törökhadsereg pedig hősiesen védi a Dardanellákat szövetségeseinkkel pedig majdnem |egész Galikis völgymélyedésen és sem finánc, sem határőr nem állította meg őket, mikor egymás területéről cipeltek át pirinyó forgácsot vagy szalmaszálat. De hogy az a mélyedés volt a politikai határ, kitűnt abból, hogy a mint a nap leáldozó sugarai a közeli jegenyefa csúcsán lobogtak, a nagyfejüek visszahömpölyögtek a bal- és a nagy potrohuak a jobb partra s ettől fogva többé nem volt látható idegen alattvaló a két országban. A két hangyaboly vám- és kereskedelmi szerződésben, ugy látszik, ez áz időpont volt a külforgalom szünetéül becikkelyezve. Egy napon különös eseményre virradtam. A mint elértem a nagyfejű hangyák városát, ettől a határvölgyig nyúló fekete folyamot látam. A han gyanép maga volt az a folyam, mely lassan mozgott előre, hol megkeskenyedve, hol szétterjedve. Vajon hova vándorol ez a nép ? — tűnődtem. Mi készteti arra, hogy letegye a forgácsot, szalmadaradkát, elhagyja békés othonat s hangyafogalmak szerint bizonyára gyönyörű városát, mely ciát és Lengyelországot, valamint Litvániát és Kurlandot megszabadítottuk az 'orosz járomból : Ivangorod, Varsó, Kovnó egymásután elesett. Vonalaink az ellenséges országban erős bástyát alkotnak és erős hadseregünk uj csapásokra áll készen. Büszkén, félelmetlenül bízzunk tehát remek hadseregünkben ! De ki kell még erősen tartanunk a végső küzdelemben addigi mig a pálya fölszabadul a francia ármányoktól, az orosz hódítás vágyából és az angol gyámságtol megmentett Európa számára. Ilyen szónoklat hatása alatt szavazta meg a hatalmas Németország a tiz milliárdos hadi hitel javaslatot. Másnap tanulságosan fejtegette Kelferich államtitkár a mai háború összes költségeibüszkén emelkedett, szinte kicsi dombnyi magasságban a haraszt és csengetyüvirág erdejében ? Hamarosan megtudtam. A határvölgyben már javában verekedett a két szomszédnép. A másik város felül éppen olyan sötét folyam mozgott a határ felé, mint amonnan. A két ország közt kiütött a háború. Miért ? Ki tudná. Ki kezdte ? Fogalmam sincs róla. Miféle diplomáciai ravaszság vagy perfidia előzte meg, melyik részt terheli a vérengzésért és a hangyavilág békéjének feidulásáért a felelősség? Az én emberi tudalmamnak hét lakattal lezárt titok. Nekem beszélhet a nagyfejüek Grey-e vagy a nagytestüek BethmanHollwegje, én ebben a háborúban az ideális „semleges közvélemény" vagyok, melyet nem ronthat meg a hangyák Timese vagy aranya. Én csak még nagyobb melankóliával vehetem tudomásul, hogy a hol élet van, háború is van : ez tartozéka, folyománya minden földi létnek, minden földi békének, minden földi boldognek óriási arányait. Valamenynyi hatalom háborús napiköltsége pedig majdnem háromszáz millió márka. A havikiadások eszeiint meghaladják a nyolc milliárdot. Egy év alatt a háború összes költsége kerek száz milliárdot tesz ki. Egyetlen hónap németországi kiadása közel két milliárd, mely egy harmaddal több, mint az 1870—71. évi háború egész költsége. Erre a szédületes összegre csak az ellenség koalíciójából a háboruskodók kétharmada, Németország, Ausztria és Magyarország, valamint Törökország nem sokkal több, mint egy harmada az összes hadiköltségeknek. A hadviselő államok közül Németország, Ausztria és Magyarország és Anglia hosszú lejáratú kölcsnökkél biztosította a háborús költségek javarészét. ságnak vagy nyomornak, legyen az bár emberi vagy hangyányi. Nincs a világon örök béke, csak a kihalt csillagokban. Jó darabig elnéztem a hangyák felvonulását és csatáját. Persze hogy érdekelt. Hogyne, hiszen én ebben a háborúban olyan néző voltam, a ki nem a vezérkarok jelentéseiből, hanem a saját szememmel láttam a harc folyását. Sok hasznom azonban nem volt belőle mert ehhez is csak oly keveset értettem, mint az emberi sztratégiához. Az ellenséges hadak, mikor összeértek, összegomolypdtak, egymásba tolongtak és nekem érthetetlen „eltolódásokat", „ujracsoportositásokat", „frontváltozásokat" csináltak. Az egész harctér egy nagy zűrzavar hatását tette, melyben az egyes hangyák ölre mentek, rágóikat egymásba merítették és el nem bocsátották addig egymást, a mig holtan nem hullottak a földre. Roppant mulatságos volt, a mint elnéztem e pici ezrek és százezrek dühös, de néma, hangtalan küzdelmét az elesettek és szétmarcangoltak hulláin uj