Esztergom és Vidéke, 1915

1915-01-14 / 4.szám

POUTIKRtés TRRSRDRLMILRP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK : D

R RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D

R- KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 8 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Sebesültjeink gondozása Esztergomban. Erről a dologról sok szépet lehet írni, de a hibákat sem illenék elhallgatni. Esztergom város úri asszonyai és leányai annak idején oly lelkesen felkarolták s akkora számban végeztek el az önkéntes betegápolónői kurzusokat, hogy ebbeli hazafias buzgalmuk minden dicséreten felül áll. Bátran és büszkén hirdethetjük, hogy önkéntes ápolónőink számát illetőleg bármelyik hasonló nagyságú vidéki várossal kiállhatjuk a versenyt. Ez a szám nemcsak hogy elégséges a városunkra jutó betegátlaghoz, hanem akár még más helyeket is ki tudnánk segíteni. A szám nagyságával mél„Esztogom és ffidéke" tárcája. Rímek a kórházból. Irta: Somogyi Imre. I. Katona-tragédia. 1. Búcsúzik Kis András '• „Én rozmaring szálam! Ne epezd, ne emészá magadat utánam. Kitelik az időm, aztán • • - jó az ég ám • • • Lesz nekem, lesz nekem gyönyörű bokrétám: Keresztül a falun, át a hidon, éren Ugy megyünk, úgy megyünk virágos szekérenElőttünk, utánnunk szép lovas legények, Gyolcs ingbe, gatyába, miná tiszta fehérek ; Ugy megyünk, ugy megyünk nagy muzsikaszóval Kendős hegedűkkel, pántlikás brúgóval. Pisztolyt áurrogtatnak, pisztolyt sütögetnek Még a magas egek is visszanevetnekKihajlik az útra az akácfák ága, Ugy hull ránk, ugy hull ránk szép fehér [virága ..." Fönt Galíciában sírt árkolnak, mélyet, Honvéd Kis Pál András élt huszonkét évet. Szegény baka egyre a gránicot rójja, Ott érte egy muszka-granicsár golyója - . — A szive téjékán piros virág nyílik, tóan párosul a gyakorlati nehéz hivatás komoly átérzése, és panaszszó nélkül való, készséges teljesítése. Természetesen itt már fokozatokat lehetne megállapítani, mert hiszen régi tapasztalat, hogy ugyanabban a munkában egyik többet bir tenni, mint a másik, egyik szorgalmasabb és kitartóbb, mint a másik, egyik odaadóbb s emberszeretőbb, mint a másik. Ki vonhatná kétségbe, hogy a mi önkéntes betegápolónőínk sem állanak egy arányban — mint szoktuk mondani — hivatásuk magaslatán ? Egyik följebb, másik alantabb! Vannak, kik kevés zajjal, a világ tudta s dicsérete nélkül valóságos őrző angyalai szenvedő harcosainknak. Viszont olyan is találkozik, aki többet ápol a nyelvével, mint kezeivel; mégis bővebb Szomorú arcához jaj áe nagyon illik; Ott mennek, ott mennek át a hidon éren, Ott viszik, ott viszik bokrétás szekéren, Előtte, utánna szép lovas legények Hallgató bánattól sápadó fehérek; Ugy mennek, ugy mennek szép muzsikaszóval Betakarva a dob fekete posztóval Kemény kommandóra a Manlicher zörren, Utolsó búcsúja az egekre dörren Hajlik a, hajlik a temető fej fáj a . - — Zuhog a nehéz föld a koporsójára - • • II. Intelem. Ha majd az élet viharos árja Szülő hazámból elsodor, Akkor tudod meg, hogy a hazátlan Lelki világa mily komor. Akkor tanulod meg szeretni a hont, Amikor keblén nem pihensz, S nem hull porára fájó könnyed Amit érette titkon ejtsz • • . III. Ködkép. Karácsony éjjelén Ott bolyong a lelkem Hol édes hazámért Harcoló hős lettem. Nagy csatamezőknek Vérvirágos táján • . . része van az elismerésben, mert nem rejti véka alá inkáob képzelt, mint megtett „áldozatait". Nem célozunk személyre ; nem akarunk alaptalanul se leszólni, se gyanúsítani senkit; csak azt mondjuk ki, amiről — talán kissé szigorú mértékkel, de — tapasztalást szereztünk. Azt szeretnők, ha Ítéletünk eltüntetné azokat a szépséghibákat, mely önkéntes ápolónőink egyébként joggal elismerésre váró közös nagy érdemét ez ideig némileg kisebbítik. Ezen szépséghibák egyike az is, hogy nem gyakorolnak, vagy nem mernek gyakorolni kellő ellenőrzést a kórházakbeli katonák ellátásával, tisztasági gondozásával és orvosi kezelésével szemben. Igy eshetett meg az a legutóbbi sajnálatos eset, hogy (maguk a betegápolónők Csönáes zokogással Édes anyám vár rámA kórágyon fekszemForró a homlokom, Oh nem víg, nem viáám Az én karácsonyom• • • Tűz ég a hegyeken, Sötét hollók szállnak • • • Bús gyertyafény mellett Otthon hazavárnak. Hűség a halálig. Majdnem mindenki ismeri azt a mesét, hogy egy kutya, mikor ura tárcáját kiejtette zsebéből, mindenféle módon figyelmeztetni akarta rá, visszamaradt, ugatott, gazdájára ugrált, mig végre ez azt gondolta, hogy a kutya megveszett, meglőtte. A kutya vérző sebét nyalva elvánszorgott a tárcáig és reá feküdt. Másnap ura ott találta őt az uton kiszenvedve s alatta a már elveszetnek hitt tárcát. Ehhez a meséhez hasonló történet esett meg néhány év előtt. Akkor történt, amikor Mendora városát a Cordillerák nyugati részében egy is!) heteken át suttogtak az üdülő katonák szánandóan elhanyagolthelyzetéről, míg végre is egy férfi tett följelentést a katonai felsőbbségnél. Ennek következménye volt a megejtett vizsgálat, meJy — hisszük — némi javulást hozott egy időre jobb sorsra méltó betegjeink helyzetébe. Ám a panaszt voltaképpen a helyzetet közelebbről ismerő ápolónőknek kellett volna megtenniök, mert az ő áldozatos munkájuk csak akkor lesz tökéletes, ha ápoltjaiknak nem csupán segítői-melengetői, hanem egszersmind a szó szoros értelmében védői is lesznek. El sem tudjuk képzelni, hogy esetleges panaszukat hallatlanra venné a katonai fensőbbség. Sőt jobban kétségkívül respektálja, mint a férfiak részéről történhető följelentéssket. Elismeriszonyu földrengés halomra döntötte. A legmagasabb romok is alig nyúltak ki félméternyire a földből. A város tizenhétezer lakója közül tizenötezer az összehalmozódott romok alá jutott. E szerencsétlenek között volt egy Tesser nevü ember is, aki családjával együtt házának romjai alatt feküdt. Mozdulni nem birtak a reájuk omlott kövek és gerendák miatt. Barátjainak egyike, ki kevesedmagával szerencsésen megmenekült, föl s alá járt a romok közt, hogy ahol lehet, segítsen valamit az ezer szerencsétlenen. Igy jutott véletlenül barátjának, Tessernek házához. A romok közt alig akadt rá a házra s annál kevésbé talált barátjának nyomára. Már éppen vissza akart menni azzal a fájdalmas tudattal, hogy barátját és családját ily szörnyű szerencsétlenség semmisítette meg. amikor a gerenda és kőhalmaz közül barátja kutyájának nyögését hallotta meg. Közelebb mént és egy gerenda alatt észrevette a szegény párát, hátulsó része egészen szét volt roncsolva, de azért elülső lábaival folyton kapart és borzalmasan vonított a romok egyik tájéka felé. \