Esztergom és Vidéke, 1915
1915-05-06 / 35.szám
SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK: D R- RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D R KÓRŐSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE S K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR, NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Rossz számítás. Regenten azt mondották: „Csata után okos a magyar." Ma igy változtathatnék meg: „Háború után válik okossá a magyar." Mert mostanáig még nem az ! Mint az előbbi mondás nem vált az ősök dicsőségére, ugy az utóbbi még kevésbé dicséri az utódokat, kiknek nagyobb műveltségüknél fogva sokkal előrelátóbbaknak kellene lenniök. De mi gyengébb számítók vagyunk apáinknál; csupa elszámitás vagy nem számítás, szóval: rossz számítás egész életünk. Ne gondolja valaki, hogy a 'hadmüveletekre céloznánk. Legkevésbbé sem. Azokba mi nem szólunk. Azok a hadvezérek dolga, kikben mi kötelességszerűen megbízunk, kiket mint laikusok nem akarunk bírálni, pláne felülbírálni. „Esztegom és Vidéke" teája. Nagyszombaton. Szomorú, fekete volt a karácsonyunk. Édes hazánk földjén akkor még ott voltunk. Most hogy ide jöttünk messze idegenbe. Fehér húsvétunk van, utunk hóval födve. A kis Jézus jöttét kedvesimmel vártam, De a lelkemben már aggódással jártam Szomorú, fekete, gyászos karácsonykor Voltam utoljára kedvesimnél otthon. Azóta eljöttünk, árva lett sok fészek. A magas hegyekről, most, hogy visszanézek, Gyorsan száll a lelkem a bús magyar rónán Ismerősök, hivek ajtajánál megáll. A bánatos hitvest kis köreben látom. Játszanak körötte, árva mind a három. Ölelgeti sorba, mind oly édes gyerek, Jó apjuk most hol van ?... s a hő könnyű pereg. Tovább megy egy házzal a résztvevő lélek, Galambősz jó szülők, megtörtek szegények. Kitudja merre jár lelkük szeme-fénye,? Jó öreg lelkűknek mindene reménye. Túl az utca félen, rácsos kis kapunál, A vándorló lélek szeretettel megáll. Ott a kis menyasszony, hő imát mond ajka. Hogy a feltett hősét Isten oltalmazza. Jóval közelebb fekvő, tehát égetőbben is érezhető bajok forognak a mi elménkben, mikor a rossz számítást emlegetjük minden kertelés nélkül, egyenesen megszólásképpen. A kemény próbára tett magyar gyomor ügyében emeljük fel panaszszavunkat — nem a minisztériumok, hanem az egész magyar polgári társadalom ellen. Ez az elszámító és nem számító. Áldozata nem is f anynyira a háború mostoha körülményeinek, mint saját rossz számításának ! Rideg tényállás, hogy Magyarországon, melyet századok óta nem alaptalanul Európa Kánaánjának szokás nevezni, majdnem Ínséggel határos szűkölködés van a legnélkülözhetetlenebb két élelmiszer: liszt és zsir dolgában. Az előbbinek megfelelő gyors és arányos elJó aggódó szivek, hozzátok szált lelkem, Most hogy a távolban húsvétot ünneplem Ünneplő lélekkel minden jót kívánok, Hallgassa meg Isten a ti imádságtok. Az elmúlt, szomorú, fekete karácsony A sok bánatával eltűnt, mint az álom, Helyette a húsvét fehér leplet öltött, Ezzel a lelkembe szép reménység ötlött . . . Én ebből azt érzem, a fekete bánat, Gyász és szomorúság, mind örömmé válnak A fehér lepelnek gyors elpusztulása Lesz édes hazánknak szép föltámadása. Báthy Dénes önkéntes, ebedi fátanító. Hontalan király. Irta: Dr. Körösy László. A világtörténet ismer ugyan földtelen királyokat, sőt földönfutó fejedelmeket, de hontalan királyt kevésbbé. Szegény Albert néhai belga király a haszonleső angolok prédája. Azok tanácsára tagadta meg a német hadsereg útját. osztása minden állami rekvirálás és közigazgatási irányítás dacára mondhatni: országszerte a legnagyobb panaszokra jogosító. A lakosság sem a megillető mértéket nem kapja meg, sem idejében nem jut liszthez. Ugyanezt jelentik minden oldalról vidéki lapjaink. No és a zsírral még inkább országos a bajunk. Hihetetlen magas már az ára; felülmúlja a patikai árakat; és még mindig emelkedőben van! Ugy látszik mint ha egyre közelednénk ahhoz az időhöz, amikor szomorú valósággá válik rajtunk ama közmondás, hogy — szegény ember vizzel főz ! Mert maholnap még a gazdagabbak se tudnak zsirt venni. . Ki, vagy mi ennek az áldatlan állapotnak az oka ? Magyarországon mint mindenért, ugy fezért is a korRövid idő alatt sorra összeomlottak a bevehetlen belga várak és erődök. A bevett Brüsszelből a király kénytelen volt Antverpenbe menekülni. Ez a hatalmasan megerősített kikötő pedig várva-várta az angol segítséget. Meg is jelent Churchill angol miniszter az angol katonákkal. Az angol államférfiú végsőig való ellenállásra buzdította a fél milliós város védőit. Negyvenezer britt katona helyett azonban csak húszezer kiképzetlen alak érkezett Belgiumba. Ekkor már megcsappant az ostromlott város kedve. Guise tábornok, a város hangos védője, azt a rendeletet adta ki, hogy minden lakos vonuljon a pincékbe. Robbanás és tűzvész elkerülésére a gázcsövekét el kell vágni. Jó lesz sok ivóvizet gyűjteni edényekben. Aki a pincébe vonul, köteles ásót, kapát vinni, hogy kiáshassa magát a romok közül. Végre a pincék utcai ablakait homok zsákokkal kell betömni. Beseler tábornok az erődök bemányt és a közigazgatást érik erősebbnél erősebb vádak : Miért nem gondoskodik? Miért nem orvosol ? Miért nem vet gátat ? Miért nem siet a polgárság védelmére és segélyére? Miért nem igy, miért nem ugy? * Pedig — szó, ami szó — a fensőbbségét ez esetben nagyobb részt méltatlanul érik a vádak. Senki sem gyanúsíthat bennünket arról, hogy a kormánynak uszályhordozói volnánk; de ezúttal mégis védelmére sietünk, mert igazságosan gondolkodva, mi magában a most jajgató polgárságban — urban és parasztban egyformán — látjuk a jelen szükség okait. A magyar polgárság a hibás, mert nem számított és elszámította magát. Természetesen azt csak a jó Isten mondhatta volna meg vétele után, okt. 7-én, éjfélkor megkezdte a város bombázását a rettenetes német ágyúkkal és a mi hires osztrák-magyar mozsarainkkal. Csakhamar fölgyújtották azonban az angolok és a belgák kikötő petróleumtartóit és hadiszertárakat. Pokoli tűz dühöngött tehát a városban, melyet romjaiban akart csak átengedni a fejetlen védősereg, Antverpen folyóvize vérvörössé vált, mikor az égő várost tükrözte. A hullámok holttesteket ragadtak tovább. A kiszabadult rabok Hollandiába özönlöttek sok ezer menekülővel. Fullasztó gázok borították a pusztuló várost hét kilométernyire. Albert király és felesége a kétségbeesett tömeg lavinájában jelent meg egy közönséges katonai gépkocsin. De a királyi pár a város eleste előtt még nem akart távozni. A fűtött udvari díszvonatot bomba tette tönkre. Ekkor robbant föl a gázgyár óriási tartója, a sztearingyárak sora, végül velőtrázó robajjal a leghatalmasabb antverpeni puskapor torony is levegőbe repült.
