Esztergom és Vidéke, 1915

1915-01-10 / 3.szám

eredményt se tulajdonítsuk magunknak. A megújult hazának naggyá építéséhez hordjuk szorgalmasan a sziklából faragott kemény köveket, csiszoljuk és szépítsük azokat, hogy naggyá, hatalmassá, ezredéves multunkhoz mért büszkeségünkké, s boldog nemzetnek dicső tanyájává lehessen ! H. Használjunk hadisegély postabélyeget. Vöröskeresztesek. A katonakórházak karácsonyfáin kialudtak a gyertyák. Elmúlt az öröm lármája. A notabilitások elvonultak alóluk. A betegek a takaróik alá húzódtak. A közönség áldozatkészségének gazdagsága büszkén pihenhet azoknak a boldogságán, akik nem térhettek családjuk körébe a szent ünnepen. A karácsonyfák azonban még ma sem állanak sötéten. Letarolva is sugárzik róluk valami, amiről az ünnepélyek során kevés szó esett, mert akkor a beteg katonák napja volt. A díszben tündöklő fák visszaverődő fényességében ott rezeg elmúlás nélkül a vörös keresztes hölgyek önzetlen szeretete, nyugalmat áldozó munkásfüst kiömlött a padláslyukakon, széles fekete koromsávok ültek ki a hókristályok csillogó gyémántjaira. A város mintegy szakállas hodzsa, elfeküdt a völgyben s úgy nézett fel üvegesen fehér, meredt szemeivel a hegy ormokra. Éles, süvítő szél táncolt a hegycsúcsokon és a fergeteg vad irammal száguldott a tájék fölött. Ahmed bégek kertjében a puspántok és fenyőfák hóruhát öltöttek magukra. Éhes verebek repültek néha a fenyves alá. Hangos csiripelésük magukra vonta az angora-macskák figyelmét, akik ott leselkedtek a sövény mellett és az alkalmas pillanatot várták vérszomjas várakozással. A kert alatt csörgedezett a Czirkvena zöldes vize szürke sziklák között. Varjak tanyáztak a széles parton és egy csomó török iskolás gyerek. A pálinkafőzőkből törkölyillat áradt ki. Amint az esthomály beállt, a város észrevétlenül húzódott meg a Starcsevics évezredes tövében. Cifra lámpák gyuladtak ki a házakban s szobákban keleties fény, pompa libegtette meg varázserejű szárnyait. Cserépkályhák melegénél összeültek az emberek közös barátságpipát szívni és feketekávét szürcsölni. Külön a férfiak és külön a nők, mert ezt így írja elő a vallás. És ez olyan szép, hogy hozzá foghatót nem lehet találni. Egy érzelmi momentum a mohamedán lelkek világából . . . Vagy még ennél is több. A kifakult sdga

f a vigasztaló lélek, a szenvedéseket átölelő sziv. A vöröskeresztesek gyújtották meg a családi fészek melengető tüzét, az ő kezük simogatta le a marcona katonaarcok redőit. Ok segítették a családot nélkülözők lelkét megenyhíteni, felolvasztani; még a fájdalmakat is derült mosolygásba varázsolni. A kórházak termeiben rideg matéria marad az ajándék, ha az ápolónők nincsenek. Csodálni való ereje van a jó ápoló nénének, amikor a kicsinyességektől menten teljes lelki felelősséggel áll a vöröskereszt szolgálatában. Nem csak a betegre, de önmagára is áldást áraszt. Mert nem elég a sebek kötözése, nem elég az orvosságos tégely, nem elég a napi élelem bősége ahhoz, hogy a beteg gyógyulása biztosítva legyen. Ha nincs az ápolás összhangban a beteg lelki megnyugtatásával, akkor az ápolásban kevés köszönet van. Ha az ápoló egyénisége jó hatással van a betegre, ha nyájas arca, kellemes szavai, megnyugtató intézkedései a beteg arcáról tükröznek vissza, akkor az az ápoló néne magasan áll azok fölött, akik a kórházban gépies munkát végeznek, vagy éppen a betegben bizalmatlanságot keltenek. Az Isten lelke szerint való ápoló észreveszi egyéniségének lelki értékét, amelyet nem lehet senkitől se megtanulni. Aki munkájába lelket önt, az mindenekírású és megsárgult levelű korán hívőinek évszázadon át kialakult erkölcse, melynek tiszta megértéséhez mohamedán sziv és lélek kell. Ahmed bégek szomszédja Szuljaga Cseivan háza sötéten áll, mintha gazdátlan volna. A kertre néző kis ablak mindent megmagyaráz. Elhaló világosság oson ki a kis ablakon és megcsillogtatja a szállongó finom hópihéket. Hallotti csend van a házban, hetek óta mindenki nesztelenül jár; és aggodalmas félelem sötét árnyéka vonja be a szülők bánatos, fehér arcát. Szelima szobája az, amelynek ablaka a kertre néz. Olajos mécs csüng le a szoba mennyezetéről, és kísérteties fény szóródik szét a szobában. A kereveten fekszik betegen Szelima selyem párnák közt. A halál hideg csókot lehelt észrevétlenül az arcára, melytől olyan lett, mint egy élő márványszobor. Az anyja sokszor föléje hajolt, megcsókolta és a fülébe súgta: Egyetlen édes gyermekem. Ugy-e, nem fogsz meghalni, nem fogsz itthagyni, nem fogod megkeseríteni árva szivemet. Szelimának mozgott a szája, de hangot nem adott. Fájdalmas vonaglás volt minden mozdulata a beteg török leánynak. Az anyja beszélt hozzá: Szelima! Te vagy az én téli virágom. A tél hidege meg fog tartani frissen, nem fogsz elhervadni s ha jön majd a tavasz, a napsugár meggyógyít. Sápadt színedet élénk pirosság váltja fel s aranyszőke hajadon a napsugár fénye meg fog fölött megbecsülésre, tiszteletre érdemes. Vittorino da Feltréről mondják, hogy puszta arckifejezése is gyógyított. A gyógyítás művészete tehát nincsen sem ranghoz sem osztályhoz kötve. A büszkeség és szerénység közül a gyógyító balzsamot vájjon melyik hordja inkább magával ? Aki a betegség mellett megtinomitja felelősségérzetét ? vagy az, aki ottan előirt jogokat és kötelességeket gyakorol csupán ? A vöröskereszt besorozta a nőt a legelőkelőbb társadalmi hivatásba, a beteg ápolásba; de csak úgy, hogy az igaz bensőséggel és ügybuzgó lélekkel történik. Ami ezen kívül esik, az csak folt, amely a magasztos munka fényességét homályosítja. Az ország védelmében szenvedő beteg ágya mellett állani, a legszebb, a legelőkelőbb emberi cselekedet. A katonakórház a vigasztalásnak, az önzetlenségnek, a hazaszeretetnek akadémiája, a békességnek, a szeretetnek temploma. Aki abban tisztalélekkel imádkozni nem tud, az megérzi, hogy nem bírja viselni annak a keresztnek a súlyát, amelyet a keblére tűzött. Aki pedig az abban buzgólkodó eredményes munkát — ne adja Isten — megzavarná, azzal úgy keliene bánni, mint Krisztus a kufárokkal a jeruzsálemi templomban. Azért látom én a vörösketörni. Szelima félálomba merülten hallgatta anyja szavait. Álmában tán paradicsomban járt, hol ő téli virág lett a próféta palotájának ablakában. Szelima arcát letakarta anyja kék selyem szövettel, hogy álma zavartalan és nyugodt legyen. Egyedül maradt Szelima a szobában. Mély álomra hunyta szemeit. Anyja benézett olykor a szobába; és fájdalmas tekintete a kék selyemre esett. Mikor Szelima felébredt, úgy érezte mintha betegségből egy új életre kelt volna, mely titokzatosan fogja körül. Felült a kereveten. Nem érzett fájdalmat a mellében, mint máskor ; s szive is gyorsabban dobogott. Szép szőke haját gondosan megigazította. Meg fog gyógyulni — gondolta magában és anyja boldog lesz, mert ő lesz a téli hervadhatatlan virágja, mint ahogy álmodta . . . Amint így tűnődött álma fölött, bement hozzá anyja és szerető csókjai özönével halmozta el. Szelima, mint egy angyal, odahajolt az anyjához és suttogva mondta: — Édes jó anyám ! Szépet, nagyon szépet álmodtam. Hallgasd csak meg a te téli virágodat. Jól van drága gyermekem, beszélj mit álmodtál — monda nyájasan az anya és leült leánya mellé a kerevetre. Szelima megcsókolta az anyja arcát és halkan susogta : — Egy igen szépországban jártam álmomban. Csupa hó és jég resztesek csodás munkájának ragyogását még most is, a már elsötétült karácsonyfák tövéből kisugárzani, mert ezek a vöröskeresztesek lélekkel, szívvel gyógyították a betegjeiket. Az önzetlen ápolónőket, a legnemesebb nők közé kell sorolnunk, akikre ráillik Tennyson idézete: „Csak közönséges agyag és közönséges föld, azonban Isten alakította ki és az angyalok könnyeikkel szelídítették a nő tökéletes formájává." A szenvedő testvérnek nyújtott segítség godolata, lelki rabság, melynek láncai a kórházhoz kötik az igazi ápolót. A szelid magatartás, a segítő türelem, az ápolás szelleme, a kimondott szó, az önmegtagadás, az arckifejezés, a szellemi erő, az egyetértő lélek, béke szeretés, a gyengeségek megbocsátása mélyen belegyökeredzik az ápolás sikerébe és eredményébe. Ezek a tulajdonságok nemcsak a vörökeresztes ápolónőknek szükségesek, hanem követelő szükség gyanánt az orvosok, szolgálattevők, a segítő személyzet lelkének tulajdonságai is. Csak így gondolható az együtt érzés lelki ereje, mely akkora energiát kölcsönöz, amely minden fizikai és lelki szenvedésre valódi balzsam és vigasztalás. Aki irgalmas testvér akar lenni, az nem lehet érzékeny, izgatott, féktelen, gondatlan, uralomvágyó, mert nem tud megnyugtatni, kimélni, türevolt minden, a fák, a virágok vastagon zúzmarásak. Én mentem egy uton és egy nagy szakállas emberrel kerültem össze. A szakálla, a bajusza csupa zúzmara és jégcsap volt. Féltem tőle, de igen barátságos volt hozzám és azt kérdezte tőlem, hova megyek az uton, hisz ahová vezet, onnét nincs többé visszatérés. Szomorúan lecsüggesztettem fejemet felelet helyett, mire a szakállas öreg megfogta a kezemet és azt modta : — Menj vissza édes gyermekem anyádhoz, kinek ölelő karjai várnak. Én szótlanul engedelmeskedtem. Visszafelé indultam,az uton. Még csak a felére értem, mikor erős fáradságot éreztem. Megpihentem az útszélen s mikor fel akartam kelni, éreztem, hogy megfagytam, beborított a fehér zúzmara és téli virágként hajlongtam a szakállas öreg trónusa előtt. — Ezt álmodtam — mondotta Szelima gyönyörűséggel és utánna elkezdett köhögni, úgy, hogy egész teste megremegett bele. Az anya nem tudott szóhoz jutni. Tudta, mit jelent az álom. Egy hét múlva Szelima meghalt anyja karjai közt. Élettelen testét belecsavargatták fehér selyembe és eltemették Mekka felé fordított arcai. Most téli virágok nyílnak a sírján .. .