Esztergom és Vidéke, 1915

1915-04-11 / 29.szám

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK. TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. P0 ÜTI HR lés TRRSRDRLMILRR FŐMUNKATÁRSAK: D

R RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D

R KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Tavaszi reparáció. Hadvezetőségünk ismételve a legkomolyabban biztosított bennünket róla, hogy vitéz hadseregünk ércfalán minden orosz támadás megtörik és meg fog törni. A Kárpátok égbetörő bérc láncolatán nem bir áthatolni az ellenségnek legnagyobb áradata sem. Katonáink s hű szövetségeseink véresen visszaverik minden beözönlését. Ennélfogva mi, az itthonvalók teljesen nyugodtak lehetünk s bátran foghatunk felgyűlt munkáink elvégzéséhez. A tavasz nemcsak hivatalosan, hanem a valóságban is beköszöntött. Ilyenkor minden jóravaló gazda hozzáfog házának és házatájékának helyrehozásához. A közmunkák is elkezdődnek : városokban és falvakon egyaránt javitják-repa„Esztogom és Vidéke" teája, Mi is megyünk. Őszi időben, arany napsugárban, Katonák lépkedtek térdig a virágban. Szomorú asszonykák, Daloló férfiak, Egymás kezét fogták. Aztán megjött a tél, ment az öregje, Léptüket gyermekek sirása követteMindnek nagy volt gonája : Szivüket a sirás, Hátukat szíj nyomtaS hogy eljött a tavasz, immár mi megyünk: Anyánk áláó kezét szorítja két kezünk. Csókokkal halmozzuk, De sírnunk nem szabad. Hisz' katonák vagyunk! Virágot nem szórnak elénk az uccán, Csakegy könnyeslányszem néz a csákónk után, Szivem megszakaána, Ha nem vigasztalna: Hogy a nap rám ragyog, Hogy katona vagyok-' Müller Béla rálják az utakat, uccákat, hidakat, csatornákat stb. Esztergom városa még hallgat, még készülődik. Vagy nem is készülődik? Talán mindege rendben van ? Avagy a sok tennivalótól nem tudja, melyikbe kezdjen ? A lassúság régi hibánk. Az idejében való kezdés sem erényünk Az újításoktól meg egyenesen fázunk. Egy szóval mi azok közé tartozunk, akik — jöjjön tavasz, nyár, vagy bármilyen évszak — mindig csak fontolunk és — ráérünk ! Még jó,. hogy a nincsetlenség köpönyegébe burkolódzhatunk, mert végre is avval az ellenvetéssel, hogy — nincsen pénzünk, minden helyrehozást s uj alkotást elodázhatunk. Mi nem az a város vagyunk, ^hol a reformeszmék egyhamar termő talajba találKi a gazember ? (Elbeszélés.) Irta: Dr. Körösy László. (Vége.) II. A kikapott tót őrmester másnap csúnyán bekapva jelentkezik a postahelyiségben szolgálatra. A hadnagy ekkor már egy józan magyar káplárral dolgozott. Reá bízta azokat a küldemények kiosztását is, melyekben gyűrű, óra, cigarettatartó vagy másféle karácsonyi ajándék van. A pálinkás szagú őrmester azonban ismét csak hepciáskodni mer. — Hadnagy úr, tudom ám, hogy honnan veszi a sok pénzt a nagy murikra ! — Mit kotyogsz, gazember ?! — riadt reá a hadnagy. — Azt, amit mindjárt elmondok az ezredes úrnak. Verebélyi Kázmér ekkor haragját egy hatalmas pofonban volt kénytelen kiadni. — Azt hiszed nyomorult gazember, hogy én is bűntársad vagyok? nának. A szegény újságoknak hetekig, hónapokig, sőt évekig kell itten piszkálni, törni, szántani, fogásolni, hengerelni, mig egy-egy életrevaló gondolatot a hivatalos végrehajtó hatalommal el birnak fogadtatni, vagy bizonyos hiányokat s mulasztásokat helyrehozatni. Bőven szolgálhatnánk példaval, de ismerve a helyzet sanyaruságát, sokat nem akarunk markolni egyszerre; csupán két oly sürgető tennivalónkra mutatunk reá ezúttal, melyekre maga a beállott tavasz is figyelmeztet, ámbátor a megvalósulásnak nem valami nagy reményével, mert a hivatalos oldalon előre látjuk a régi tilalomfát : Nincsen pénzünk! Egyik, szerintünk elodázhatatlan tennivalónk volna a vasúthoz vezető útnak helyrehozása, illetőleg újjáépítése: kiTe [rongyos nem is tudod, hogy mennyi havi pénzem érkezik Budapestről ? — Azt nem tudom, hadnagy úr. Alássan kérem, bocsásson meg. És ekkor siránkozva ezt gyónta: — Gazember vagyok-e hadnagy úr, ha szegény feleségemnek küldök haza ékszert, vagy fiacskámnak aranyórát, vagy apósomnak aranyláncot? Nagyon szegény lányt vettem ám feleségül. Koldus családom lenne, ha nem segítenék most rajtuk. Megért most engem, hadnagy úr? Verebélyi szánakozva nézett a gyanús tótra. Szelídebben így szólt hozzá: — Nem tudtam hékás, hogy ilyen ágrólszakadt szegény ember vagy. De mond el őszintén milyen terved van most? Mindent elmondok, kérem szépen. Itt már nem szerezhetek semmit a családomnak. De ha jó irodába vagy raktárba helyeztetem magam, akkor még szerezhetek valamit öreg napjaimra. kövezése és aszfaltos gyalogjáróval való ellátása. Ennek az úgynevezett útnak állapota minden kritikán aluli, egyenesen botrányos, tűrhetetlen! Esős időben minden nagyítás nélkül bokáig érő habarcs, melyet a kocsik a szerencsétlen gyalog jövő-menők ruházatára fecskendenék bőségesen ; száraz időben falusiasán feneketlen por, mely egy kis szél esetén megint csak a szerencsétlen gyalogmenőket fojtogatja : ezek az épületes sajátságai a mi gyönyörűséges vasúti utunknak Nem ócsárolunk, nem gyalázunk ok nélkül, de ki kell mondanunk abbeli véleményünket, hogy egy ilyen előreláthatóan forgalmas útnak ennyire silányan — minden vizlevezetőcsatorna nélkül való! — meg készítése valósággal anti-mérnöki müvelet volt annak idején. Az azóta Erre a cudar nyilatkozatra már undorodni kezdett a nemes szívű, de erős jellemű hadnagy. Nem szólt semmit. Csak szépen kituszkolta a kamrából. A kidobott őrmester sután szalutált a hadnagynak. Verebélyi Kázmér most már teljesen tisztán belelátott a hamis képű hitvány fráter gonoszságaiba. Jelentést kellett tehát tennie az esetről. Ilyen katonát nem lehet tovább tűrni a mi becsületes hadseregünkben. A hidibírák, kihallgatás után, azonnal agyonlövették a sikkasztót és elásták ruhástul valami gödörbe. Az ocsmány esemény után Verebélyi magánügyei elintézésére néhány napi szabadságot kért. Első dolga volt persze a néhai tót őrmester faluját meglátogatni. Csakhamar megtalálta az őrmesterek saját házát. A csinos épületben uri ruhás fiatal asszony fogadja. Arany óralánc ragyog a selyem blúzán és föltűnő sok gyűrű a fehér kezén. Meglepetve tekintett a hadnagyra és udvariasan betessékelte a szépen