Esztergom és Vidéke, 1915

1915-04-11 / 29.szám

történt javításai pedig — rövidesen porrá váló mészkőtörmelékkel ! — csak rosszabbították az állapotát, amely ma a lehető legsilányabb, annál is inkább, mert kaparót-egyengetőt csak néhanapján szokott látni. Mi csodáljuk Esztergom polgárainak türelmét, hogy nem zúdulnak fel ezen állapot ellen, különösen mostan, mikor a bérkocsik egyre nagyobb szűke miatt mind többen kénytelenek gyalog járni az állomásra. Talán, azzal vigasztalják magukat, hogy hiszen elhanyagoltság dolgában ha nem is múlják felül, de másvárosunkbeli utak is vetekedhetnek a vasúti úttal. Ez teljesen igaz. Előre látjuk, hogy példaképpen mindjárt hivatkozni is fognak az új Csernoch János-útra. mint amelyen a kocsik esős időben tengelyig szoktak süppedni a sárba. Bizony-bizony ez a szebbre hivatott út sem válik Esztergom dicsőségére, mert ez ideig szintén rikító példája a gondozatlanságnak. A kocsiutja minden valamirevaló alapozás nélkül: némi téglatörmelék és csekély murva ráhányásával készült s javításban eddig nem részesült. Egyébként az útnak külső kerete sem igen méltó ama tisztes névhez amelyet magán visel. bútorozott lakásba. Egy úri ruhás úr szivarzott a karosszékben és újságot olvasott. Annak is vaskos arany óralánc díszlett a mellényén. A térdén nyargaló, pesti ruhás fiúcska nyakában pedig egy aranyérmes aranylánc csillogott. Verebélyi Kázmér azonban katonásan legyőzte felháborodását, de nem fogadta el a nádszéket, hanem rövidesen így szólt: — Látom, hogy maguk nem szorulnak segítségre! És nyomban el is hagyta a tolvajtanyát. Mikor visszatért a harctérre, azonnal jelentést tett az ezredesnek a kivégzett őrmester összeharácsolt otthonáról. Egyúttal engedelmet kért, hogy megmotozás végett az elásott embert ekszhumáltathassa. A káplár lehúzta a tetemről a csizmákat. Az egyikből kihullott az a bizonyos értéktelen arckép. A másikban nem akadt már semmiféle bűnjel. A hadnagy ezt a kedves arcképecskét elvitte a katonák elé és így szólott: — Fiúk! Kicsoda várt köztetek karácsonyra ujdonszülött gyermekéről arképet ? A sorból gyorsan kilép egy csinos közlegény. Több ottvaló magánháznak, kertnek s még inkább bizonyos egyesületi házaknak falazata oly elhanyagolt állapotban van már a Dunaszabályozás óta, hogy ezt szerintünk a rendőrségnek semmi esetre sem volna szabad tűrnie. A faültetések idején tavaly azt jósolgatták többen, hogy ez lesz majd a városnak egyik legszebb útja. No hiszen szépen valósul jövendölésük! A mostani háborútól — mondják — bizton várhatjuk, hogy utána minden meg fog változni, még pedig jó irányban. Bár úgy lenne s bár ezt a változást a mi sokat tűrt városunk érezné meg legelőször! De mi nem igen merünk reményleni. Argus. Kereskedelmünk a háborúban. Több mint féléve, hogy a háború körülöttünk dúl; s íme, nem váltak valóra azok a jóslatok, melyeket békében annyira magunkévá tettünk. Agazdsági élet teljes megadását, az üzleti forgalomnak a minimumra való reductioját hittük. Csak fokozta e meggyőződésünket az augusztus havi teljes üzlettelenség s ha a detail-kereskedelem a nagy általánosságban, még ma nincs a békében megszokott normális — Én vártam kérem, jelentem alássan, hadnagy úr, mert a feleségem már egy hónap előtt megírta, hogy karácsonyi ajándékul megküldi fiacskám első arcképét. — Ez az ? — Ez, kérem. A rámája is a mienk. És a boldog közlegény összeesőkolta az aranyos fiacskája mosoly gós képmását. Verebélyi Kázmért ez a nemes atyai érzés annyira meghatotta, hogy nyíltan elmondta a szakasz előtt a sikkasztó, gazember őrmester üzelmeit. A boldog, fiatal apa pedig ekkor áhítatosan így szólt: — Alássan köszönöm a hadnagy úr szívességét. Nincs az a gyémánt vagy kitüntetés, mely engemet boldogabbá tehetett volna, mint ez az első fiacskám első arcképe! * * * Verebélyi Kázmér ettől a neve zetes naptól kezdve már nem mulatott többé, hanem fölösleges havi jövedelmét a szegényebb sorsú, de gazdag jellemű közkatonák javára szentelte. ponton, viszont az engros üzlet oly hatalmas lendületet vett, mihez foghatót még nem tapasztaltunk. Eltekintek a napi szükségleti cikkektől, melyekben ha nem is a fogyasztás, de a -vásárlás statisztikai adatok szerint nagyobb volt, mint békében, mondom, figyelmen kivül hagyva ezt, mert itt majd mindenki abban a tévhitben volt' hogy nem lesz élelmiszere, s igy hónapokra igyekezte szükségletét fedezni. Hogy más példát ne említsek, a hónapokkal ezelőtt észlelhetővé vált sóhiányt sem idézte elő más, mint a túlzott előrelátás s nem lett volna talán az a maximális ár, melyet a vevőközönség meg nem fizetett volna, csakhogy mennél nagyobb mennyiséget sikerülhessen felhalmoznia éléskamrájában. A forgalomnak a megnövekedése a textil szakmában keltette a legnagyobb meglepetést. S ha e változást nem is normális üzlet hozta, örömmel kell vennünk e sok viszontagságot átélt szakma fellendülését, mert az utolsó évek nagy vesztességei, mely különösen a textil kereskedelmet sújtotta, oly nagy arányúak voltak, hogy félni kellett ez üzletág tönkremenésétől. Régem nem viseltünk háborút s nem is láttuk előre, hogy annak a sok-sok millió embernek, kik ma a harctéren vannak, mennyi mindenre van szüksége. A muníción és az eletfentartáshoz szükséges cikkeken kivül a textilszakma volt az, melynek igényoevétele a hadvezetőség részéről elsőrangú feladat volt. Ruházati cikkek, fehérnemüek, takarók oly nagy mennyiségben kellettek, hogy alig volt megbízható ajánlattevő,, kit a hadvezetőség ne fogadott volna szívesen. Természetes, hogy az óriási kereslet, valamint a nyersanyag hiánya a leggyorsabb időn belül szokatlan, nagy áremelkedést idézett előS ma ott tartunk, hogy a gyárak nagy része kizárólag a hadvezetőség rendeléseit intézi, a melyik pedig még fenntartott néhány szövőszéket régebbi megbízói részére is, az szinte megfizethetetlen árakat kér. Már most a detailkereskedő, kinek minden igyekezete állandó, szép raktárt tartani és szükségletét előnyös árakon beszerezni, a nagykereskedelem felé fordul, hol még jelentékeny készletet talál s a gyárnak a nyersanyag napi árán kalkulált áraihoz viszonyítva, elég elfogadható áron jut szükségletéhez. Az a nagy forgalom a textilszakmában, melyről most oly gyakran hallunk, tehát nem a normális üzletmenet visszatértét jelenti, hanem egyrészt a hadvezetőség nagy megbizásai folytán előállott nagy árukeresletet, másrészt a detailforgalom koncentrálását a nagykereskedelem felé. Tagadhatatlan, hogy a nagykereskedemnek e befészkelődése fogja.a békében a reorganizálás munkáját elvégezni; s bizonyos, hogy a hitelezőknek megapadása, az áru értékének emelkedése fogja a szakmának régóta várt átalakulását meghozni. Ha tehát az üzletmenet nagy általánosságban nem is csökkent volna, a háború alkotta kivételes helyzetek, az általános drágaság, a harcba lévő alkalmazottak családjának segélyezése, a künnlevőségek részben való elértéktelenedése, a különféle adó és adakozási megterhelések, melyek első sorban a kereskedőket érintik, oly súlyos terhek, melyeknek megszüntetője: a béke után, ha íehet még jobban vágyódni, mint mi mindig, úgy igazán áhítozunk utánna. KD. Kíméletlen szigort kérünk. A háború sohasem volt gyermekjáték, de különösen nem az most. Ellenségeink már előre osztozkodtak őseink által szerzett és véren megtartott hazánkon. Tervük keresztül vitelére nem kíméltek semmi áldozatot és mig védelmünkre harcba szállott hős csapataink közül ezrével esnek el a gyilkos golyótól, ezrével kerülnek ki nyomorultan a csatákból, borzalmas áldozatot hozva hazájuk és családjukért, addig kiéheztetés veszedelmét akarják zúdítani az itthon maradt családokra a kapzsi, minden emberi érzésből kivetkőztetett ellenfeleink. A kormánynak tehát védelemről kellett gondoskodnia saját határain beiül is. Szigorítani kellett elsősorban is eminens érdekből a liszt fogyasztást. Védekeznie kellett és megvédenie kellett a családok százezreit, nehogy azok lelketlen uzsorások kezébe kerülve, gyomruk miatt egész létüket legyegyenek kénytelenek tönkre tenni csak azért, hogy ezen lelketlen emberek zsebeibe milliók folyjanak be. Összeiratta tehát a készleteket és az adott viszonyoknak megfelelőleg gondoskodott a szükséges minimumról. Határidőt szabott a készletek bevallására és ez a terminus lejárt. De valljon be lett-e vallva minden készlet ? Nem és nem! Sokat az uzsora tartott vissza ettől és sokan jobban szeretve gyomrukat a hazánál, nem akarnak részt venni a mindenkit sújtó háborús nyomorúságból — eltitkolták készletüket, sőt a megszabott minimumot segítik fogyasztani, tehát meglopják a szegény nyomorgó embert.^ Csalnak tehát és lopnak, mely cselekményük* oly súlyos a