Esztergom és Vidéke, 1915

1915-01-06 / 2.szám

Esztergom. 1915. XXXVII. évfolvam. 3. szám. Vasárnap, január 10. SPP« =5^ P0UT1HRI és TRRSRDRLMILRP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., üOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK. TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ES HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK: D

R- RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D

R KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Vágyaink és tennivalóink. Esztendők múlásán merengő lelkünknek édes reménysége: szépséges időknek, boldog jövendőnek, rózsás ébredése. A pirkadó hajnalnak halavány bíbora az epedő vágyódás izgató szine, s alkalmas a végtelenségig fokozott kívánságaink fölkeltésére. Mindnyájunk szivének hangosabb ma dobbanása, új célok eléréséért sóhajtunk, új csapások elkerüléséért remegünk. És közben sokat várunk a Véletlentől, a Sorstól, a Végzettől, vagy mondjunk helyesen: az Égtől. Várjunk is sokat, de ne mindent! mert jegyezzük meg, hogy az új idők boldogsága csak a mult idők jutalma lehet. Újjászületni, az életet élűiről kezdeni — sajnos — nincs „Esztergom és Vidéke" tárcája. Levelek. I. Leveledet várom . • Mióta elmentél Győzni a hazáért, Kedves Alaáárom, — Hej! mikor is volt már ? ! Hisz' fenyeget immár A fagyos, kemény tél. — Nincs egy percnyi nyugtomA szivem zokog, sír, Hiába csittítom ; Mivel hogyléteáről Rég nem jött hozzám hitFelőled kérdezem, Ha katonát látok; De egyik sem tudja: Hol és merre jártok ? Mikor a nap felkel, Könnyező szemekkel Sóhajtva nézek rá: Mikor jön föl szivünk Legboláogabb napja, Mely nékem jó fétfem' Épen visszaaája ? ! Ha lenyugszik a nap, Könnyem csak úgy szakaá ... Rossz sejtelmem támad: módunkban, de a múltnak tanulságait levonni, s élet-utjainkat a bölcseség köveivel kirakni — igenis hatalmunkban áll. Magasztos eszmék hassák át lelkünket, s adjuk meg cselekedeteinknek a nemes lelkület zománcát. A küzdelmektől, a lemondástól való irtózás az egyén keleti kényelmében, jól megalapozott anyagi függetlenségében keres menedéket, az epikureusok földszagú jólétében látja boldogságát, s feledi az ember igazi rendeltetését. Sokan elégnek tartják, ha megkeresik kenyerüket, s azt hiszik, evvel megtették a haza iránti kötelességeiket. Mások az öröklött vagyon fényében sütkéreznek, s azt hiszik, méltán várhatják a hazafiúi hódolatot semmittevésüknek. A társadalmi életet feldúlják a gonosz intrikák, a kaján irigység s a pestist lehelő pletykák. Mintha halott volnál, Úgy sirok utánnad ... Óh, Istenem, Uram, Ne hagyd ezt megérnem •' Ha te már nem élhetsz, Ne éljek már én sem . . . ! . . . Ne hagyj elepedni! Kedves Aladárom Csa egy szót írj, kérlek-' Ezer csókot küldve, Leveledet várom . . . II. (Egy ötéves fiúcska tollbamondott levele.) Éáes jó Apuskám •' Hova ment? Merre van? Oly régen elment már • • • • Mindenkitől kéráem: Hol van jó Apuskám. De senki sem mondja, Hogy maga merre járAnyuskámtól kérdem, Mikor reggel fölkel: „Édes jó Apuskám Nem jött meg az éjjel? Én róla álmodtam; Azt álmodtam: megjött, S ajánáékot hozott: Kardot, puskát, dobot • • •" Anyuskám azt monáta: Nem jöhet meg előbb Fölaprózott és részletekre váltott törekvéseinket a háború hullámai nagyjában egésszé tömörítették, s a közös cél fölött világosabban tündöklik életünk vezérlő csillaga, mint valaha. Sajnos, e nagy idők tüze sem tud megacélozni minden jellemet : a fékezetlen hiúság a csatatéren is megboszulja magát, s a jótékonyság angyalainak is megtépázza koronáját. S mit egyrészt az áldozatkészség az aranyszemekből összehordott, azt a másik oldalon lelketlen kufárok, holttesteken hízó keselyűk és hiénák kaparják széjjel. Csak egyet vállalunk nehezen : a fokozott kötelességteljesítést. Pedig ha nagy erőkre van szükségünk a háború sikeréhez, nem kisebb megfeszítés kell az új korszak megkezdéséhez. A nyers erőnek épenúgy hasznát veszi a nemzet, mint Édes jó Apuskám, Csak ha békesség lesz S nem lesz már háborúírja meg Apuskám : Mi az a háború Anyuskám e szóra Mindig oly szomorú. Könnyező orcáját Zsebkendőbe rejti. Nem tudom, miért sír?-' Hisz' nem halt meg senki ? •' írja meg, mikor jön, Édes jó Apuskám Fölveszem magamra Ünneplő, szép ruhám S kimegyek majd én is A vonat elébe Addig is sok puszit Küld a FERIKÉJE. III. Borzalmas csatánál borzasztóbb az éjjel, Mikor sebesültek nyögnek szerteszéjjel • • • Köröskörül holtak • • • Köztük ifjú hadnagy - •. Érzi: meg fog halni, nincs számára holnapNéhány sor írású levél a kezében. Jegyesének szánta bús bucsuzásképen. Annak a szép lánynak, kit ő többé nem lát, Nevében e levél mondja: Isten hozzád •' amennyire rászorul a szellemi sikerre. És csak az élvezheti nyugodtan a megvédett hazának béke-áldásait, aki elmondhatja magáról, hogy „többet tettem, mint ami kötelességem volt." Ápoljuk magunkban az önzetlenséget, s az* emberi tekintetektől való függetlenséget. Ne a messzeállók előtt kívánjunk tündökölni, hanem a magunk körében törekedjünk a boldogságot növelni. Ne kössük örömünket, üdvösségünket külsőségekhez, mulandó javakhoz, de tudjunk a mások javáért áldozatot hozni. Alázzuk meg magunkat, hogy meg ne aláztassunk, gyötörjük meg magunkat, hogy ne kelljen mások igájában nyögnünk. Forduljunk az Úrhoz, s tőle várjuk munkánkra az áldást, reményeinknek megvalósítását, de'ne legyünk kishitűek, s a sikert, az Előtör a hangja ezen gondolatnál. Lehanyatlik • • • Rászáll a vakéjű halál Otthon a hazában akácsoros ucca • • Sír egy gyönyörű lány levélre borulva Szelima álma. Irta : Muizer Béla. Vakítóan fehér, szűztiszta hó hullt a földre s mint valami végtelen fehér lepel borult hideg testével a török városra. A mecset, a sáhát kula, a szent kút, a temető mind fehéren illeszkedik bele az ünnepien komor téli némaságba. A minaretről a muezzin hosszú elhaló hangon hirdette a havas világnak Allah szent igéit. Mintha a márványkriptából beszélt volna maga Mohamed, úgy hallatszott a mozlim magasból szétáradó hangja. Talán a nagy próféta álma ott nyugodott a város felett, melyet lassan eltemetett a hó. Az apró emeletes török házak teteje sima, egyenletes lett a reájuk nehezedő vastag hótakarótól s ahol a