Esztergom és Vidéke, 1915

1915-04-04 / 27.szám

SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. POLITtKRIés TRR5RDRLMILRP. FŐMUNKATÁRSAK: D

R- RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D

R KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA A feltámadás ünnepén. „Minél sötétebb az éj, annál fényesebben ragyognak a csillagok." De micsoda fényözön áradna szét a nagy világ mindenségben, ha akkor, midőn legsötétebb az éj, hirtelen az égboltozat közepén teremne a Nap ? ! . . Nagy, koromfekete éj borult az első nagypénteken nemcsak a Golgothára, hanem az egész világra akkor, mikor látszólag győzött a gyűlölet, győzött a gonosz. . . Élet-halál harcba kezdett a pokol. Rávetitette fekete lelkének minden gyanakodását, vakmerő ítéletét, irigységét, rágalmazó képességét, hamis esküre való készségét, feneketlen gyűlöletét azokra a lelkekre, melyek szenvedélyüket követve — átengedték magukat neki; és mind-mind összegyűjtötte őket, „Esztergom és Vidéke" tárcája. Föltámadott! Kinyílt a föld ajka - . . Egy szó — dicső, diadalmas ének — Csengve-csendül rajta: „Föltámadott -'" Vége már az éjnek, A feketeszemű, nagypénteki éjnekJertek Júdás lelkek-' Akik azt hittétek, boldogságra leltek, Ha Ő, kit gyűlöltök. — Bár bűn nem volt benne — Sírba lesz temetve. Jertek és fürödjék Lelketek a fénybeŐszinte bánattal bánjátok a multatÉljetek ezentúl az igaz hivek közt, Akik állandóan Krisztushoz simultak. Boruljatok térdre! Hulljatok elébe! Igaz. élő hittel nézzetek szemébe! Erős fogadással tegyetek le esküt: „Urunk, Jézus Krisztus, követünk mi tégedMert mármíis tudjuk: Te vagy az Út, Élet. Ki utadat járja, örökké él Véled. Követünk mindenha életbe, halálba, Amíg végóránk ütAlleluja-'" . . . Kinyílt a föld ajka - . . Egy szó — dicső, diadalmas ének — Szárnyalt a magasbaharcba vezette az Igaz t

ellen. Igy ezen lelkek égboltjára nehezedő sötétség nagyobb, rémesebb volt, mint az a szomorú homály, melyet délután három óra tájban a Nap okozott azzal, hogy szomorún behunyta könynyező szemét: elsötétedett . . . Ebbe a világra rászakadt, ijesztően néma, fekete éjbe — mikor még aludt a piroslángú hajnal — hirtelen óriási fény lövell belé. Onnan tört elő, azon helyről, melyet a vétkek nagy Áldozatának a hivő szeretet nyugovóul adott. A sírból — a halál palotájából a háziúr legyőzése után — indult útjára az a fénysugár, mely átragyogta az egéss világot, fölkutatta annak minden zegét-zugát; áttüzesitette atmoszféráját, az ég csillagait épúgy, mint a föld tündöklő csillagait: az emberek szemeit és ezeken keresztül vilSzent himnusszá szőve Zeng a lelkek ajkán: „Föltámadott •'" • . . L. V. Karcolatok. Irta: Somogyi Imre. Humor a halál torkában. Nem mese és nem frázis az, hogy a magyar katona még akkor is, ha a füle mellett, zizegnek a golyók s feje fölött fütyülnek a gránátok: pipára gyújt s olyan vicceket ereszt meg suttyomban, hogy a kacagástól reng belé a föld is. Békeidőben angol hidegvér-nek nevezték ezt az efféle jelenséget, de az igazi neve : magyar virtus. Igen, mert ahhoz nem kicsi virtusság kell, hogy valakinek tréfálkozni való kedve legyen, amikor minden pillanatban elszólíthatja egy láthatatlan fekete kéz ebből az árnyékvilágból S ha valaki ilyenkor viccel, ahhoz következés képen — bizonyos súlyú lelki erőre van szükség, amelyet csakis a nyugalanva a lélek misztikus birodalmába verődött és rezgésbe hozott így minden jó kebelt vadonatúj himnuszt fakasztott a hitükben megerősített igazak ajakán... E csodás himnusz csak egy szóból állt: „Föltámadott". . . . Valamint egyes emberek életében, úgy egész nemzetek életében is előfordul olyan, hoszszabb-rövidebb időszak, melynek — ha alkalmas névvel akarjuk jelölni — leginkább megfelel ez a név: nagypéntek. A magyar nemzet életében már nem egyszer tünt föl a nagypéntek árnya. De talán most tekint le ránk ez az árny legkomorabban, legfélelmesebben. Nem egy irányból, hanem az égtáj minden irányából szállottak felhők nemzetünk egére. Sűrű, nehéz felhők, melyek a gyűlöletből, az erkölcstelen haszonvágylomból, a fizikai nyugodtságból meríthet. A magyar ember pedig szereti megmutatni mindig: akár a lakodalmi vagy korcsmai verekedésen, akár a „búcsú" beli sátrakban, vagy a fonóban — hogy nem fél. Ehhez pedig nem csak a vér hidegségére, hanem „mersz"-re is van szükség, s ez a mersz nem más, mint a virtus. A virtuskodás különféle megnyilvánulásokon alapszik, amiknek jellemzéséhez persze mélyebb megfigyeléseken alapuló lélektani magyarázatra volna szükség, melyet azonban itt elmellőzök. Annyi tény, hogy az eddigi harctéri események eléggé megvilágítottak az ezeréves magyar nevet, mely et, valaha még őseink vontak be ragyogó fénnyel, de amelynek patináját egyes műveltségben utazó nemzetek szerették volna a „kultúra" szent nevében elhomályosítani. Azonban a magyar — magyar marad, hiába táncol a nagy Medve, hiába zajong a feneketlen Moloch; mert nem hiába hull a könnyek árja és nem hiába ömlik tenger piros vér. ból, a rosszul fogalmazott önérdekből, a mindent megszerezni vágyó hatalom vágyból forrásozva sűrűsödtek össze, kapcsolódtak egymásba. De — sajnos — nemcsak e külső eredőkből, tevődnek öszsze e föltornyosult felhők. A nemzet hibái, bűnei: a sok helyt büszkélkedő, esztelen vallástalanság, erkölcstelenség, közönbösség, tunyaság, pazarlás, árulás : mind egy-egy fertőző pocsolya a haza kebelén. Ezekből a gyilkos mocsarakból mérges párák e mel kedtek a nemzet egére; pedig ezt már egyébként is terhes fátyol takarta; fátyol, melyet ellenséges lelkek szőttek fölébe. Nemcsak virágok •— hisz' úgyis alig látjuk őket, legföljebb bágyadt illatuk száll felénk — hervadoznak e homályos létben, hanem lelkek, életek, melyeknek el-elcsukló léAhová a magyar üt, ott meglátszik az ütés helye. S a „rozsdamarta" magyar kard csak kifényesedhetik, de el nem törhetik! Ez idő szerint, a világháború viharában mondhatnánk-azt is, hogy a kultúra és ököljog vívják egymással rettenetes küzdelmüket. S ekkor, mint a villám, sujt le a magyar kar a barbár orosz fejre. Mert nagy tévedésben leledzett a hármas ántánt, mikor azt hitte, hogy a kultúrát az erkölcstelenség és bigottság emelik a modern világnézet piedesztáljára. íme, maga a história üti rájuk az utálat bélyegét, s bizonyítja kézzelfoghatóan a magyar nemzet lovagiasságát. Franciaország, mielőtt puha, bársonyos kacsóival Oroszország durva, mocskos markába csapott volna: Magyarországot a műveltség iskolájába járó szekundás diáknak képzelte, — s most elismeri alattomban, a minden téren való érvényesülésünket. Elismeri, hogy egyformán tudunk harcolni úgy a tudomány, mint a technika fegyvereivel.