Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 13. szám

Esztergom, 1914.

XXXVI. évfolyam. 13. szám.

Csütörtök, február 12.

FOUTIKfíl és TflRSfíDfíLMILfíR

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL :

SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21.,

HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ES HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK.

t

♦

t

*

I

FELELŐS SZERKESZTŐ : FŐMUNKATÁRS :

DR GRÓH JÓZSEF DR KŐRÖSY LÁSZLÓ

LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ

LAISZKY JÁNOS.

MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK

EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE NEGYEDÉVRE 3 K

6 K

$ EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR.

NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR.

* HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT

t KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA.

>.................................................. _ _ .

A tisztújitás küszöbén.

Rohamosan közeledünk a városi tisztújitás felé. Mégis vajmi kevés szó esik róla mind a képviselők, mind a polgárság körében, sőt a helyi sajtóban is. Pedig itt volna az ideje, hogy komolyan elmélkedjünk és szót váltsunk róla, annál is inkább, mivel a következő tisztújitás a város olyan életbevágó kérdéseinek megoldása előtt, milyenek a vízvezeték, csatornázás stb., kétszeresen fontos reánk nézve. E kérdések cselekedni akaró és tudó egész férfiakat — nem Pato Pálokat — kívánnak; éppen nem közömbös tehát reánk nézve: kik kerülnek a város vezető pozícióiba.

A tisztújitásnak egy szabad államban, melyben a polgárok valóban tudnak élni a szabadsággal, egyáltalán előkészületet kívánó magasztos ünnepnek kellene lennie, a leszámolás: büntetés és jutalmazás napjának. Sajnos, minálunk, hol a szabadság inkább agyonhány- torgatott jelszó, mint vérré vált életelv, igazában kisértet napja választókra és tisztviselőkre egyformán, amennyiben az előbbiekre nézve csábitó alkalom a hatalom éreztetésére, az utóbbiakra nézve pedig a meg- hunyászkodásra.

Hinni merjük, hogy Esztergomban kivételesen jobban ünnep lesz az áprilisi tisztújitás, melyre a tisztviselők többsége önérzetes bizalommal, a képviselők pedig kivétel nélkül minden indulattól ment igazságérzettel készülnek. Mindamellett, úgy véljük, nem felesleges igyekezet részünkről, ha a képviselőtestületnek máris

figyelmébe ajánlunk egyetmást, amikről a város jól felfogott érdekében eleve tanácsos lesz gondolkodnia. Csak a legfőbbekre akarunk rámutatni:

így megfontolni valónak tartjuk: vájjon 1, eddigi munkásságuk alapján a tisztviselők egytől-egyig érdemesek-e arra, hogy hivatalukban továbbra is meghagyassanak; 2, nem kel- lene-e némely állásokban felfrissítésről gondoskodni új, fiatalabb erőkkel; 3, nem lehetne-e nagyobb takarékosság céljából bizonyos fölös állásokat megszüntetni.

Különösen fontos az arra- valóság, a rátermettség kipuha- tolása: megvannak-e az újra

pályázókban (legfőkép természetesen a vezető állásokra pályázóban) a kellő szellemi s erkölcsi képességek, meg-e a munkaszeretet, a pontosság, az

udvarias figyelem a város közönségével szemben. (Nem is olyan lényegtelen ezen utolsó kivánalom, mert az utóbbi időben több panaszt hallottunk afelől, milyen udvariatlanok és nyersek egyik másik hivatalban a felvilágosítást kérő és jogkereső polgárokkal szemben !).

Vidéki városaink tisztviselőire sok a panasz mindenfelé, hogy nagy részük a leggyöngébb elemekből való, olyanokból, kik sem az iskolákban, sem más életpályákon nem tudtak boldogulni; s hogy ennek következtében a vidéki városházak tulajdonképpen a helyi tehetetleneknek menedékhelyei. Nem hisszük, hogy e panasz Esztergomra is akkurá- tosan ráillenék, de annyit tudunk, hogy nálunk is könnyen nyílik ajtó a városházán a ke„EszisBígom bs Vidéke“ tárcája.

Meghalt a papunk.

Irta : f Estéli András

volt nagykéri tanító.

Zokog a szív, hull a könnyek árja, ElboruLt az ég falunk fölött.

Hű pásztorát a nép nem találja,

Jó Urához visszaköltözött.

Síró szemmel feléd nézünk, Isten, Bocsáss meg, ha könnybe fúl szavunk, Árva lett a nyáj, pásztora nincsen,

Ma reggelre meghalt a papunk

Szomorúan konduló harangnak Gyászos szava vitte szét a hirt.

Fájt a szive ifjúnak és aggnak,

Még az apró csecsemő' is sirt. Partfogója volt az elhagyottnak,

Árva benne jó atyát talált,

Most azok is megtörtén zokognak . . . Mért küldted még érte a halait ?

Hagytad volna, Uram, őt közöttünk, Áldásod volt rajtunk, a mig élt;

Mert, ha a bún göröngyén elestünk, Haragodban mindig megbékélt.

De most nincs, ki bűnök ellen óvna, Fájó szívvel ő is elhagyott,

Leszállóit a hideg koporsóba,

Árvák lettünk, a papunk halott.

Mig köztünk élt, tiszta volt a lelke, Mint az égből hulló hópehely ; Megnyugvását csak Tebenned lelte, A mennyország vágya vitte el.

Adj, Uram, hát neki nyugodalmat, Bocsásd meg, ha vétett ellened, Nyissa meg számara nagy irgalmad Örök üdvöt osztó szent eged . . .’

A főherceg jön.

Irta: f Marton István.

Kaszárnyát építettek a városunkban s természetesen olyan helyre csinálták, ahol a házak a legértékesebbek voltak. Megvett a város a legszebb utcarészen vagy húsz házat a szokottnál háromszor-négyszer magasabb árban, ezeket szétverték és helyükre terveződött a kaszárnya.

Meg kell adni, hogy a házak tulajdonosai majd valamennyien bennt ültek a képviselőtestületben, amely a kitűnő tervet kieszelte s igy kijárták azt is, hogy a szétvert házak anyaga is az övék maradt, amit jó pénzért eladtak a kaszárnyaépitő vállalkozónak, akinek szerződésében természetesen ki volt kötve, hogy a kaszárnyát csakis vadonat uj anyagból szabad építenie. Ez a vállalkozó nem utolsó ember lehetett a maga szakmájában, mert a húsz ház anyagát olyan csudálatosán belevarázsoíta az uj kaszárnyába, hogy a képviselő- testületből kiküldött „felülvizsgálati bizottság“ észre sem vette, hogy például a kaszárnya egyik kapuja azelőtt Niedermájer szódavizgyáros házának alkatrésze volt.

A város lakossága a helyi lap mérges cikkei révén egy kissé zúgolódott ugyan, de a polgármester és néhány képviselőtestületi tag időközben arany érdemkeresztet kaptak és ez a körülmény más irányba terelte a közfigyelmet. Mikor pedig hire fu- tamodott, hogy a főherceg-hadtestparancsnok városunkba érkezik, hogy megtekintse az uj kaszárnyát, az emberek lelkesedése határt nem ismert.

A képviselőtestület öles hirdetményeken tette közzé az örömhírt s egyben a megállapított ünnepi tervezet pontos megtartására kérte a „nagyérdemű hazafias közönséget“. Az ünnep sorrendje a szokásos „Reggel szent mise a belvárosi plébánia- templomban“-nal kezdődött és „Este kivilágítás és katonai takarodó“-val végződött. Közbe is esett még vagy tizenöt pont, de ezek közt csak a

„Fogadtatás a Széchenyi-téren“ érdemelt különösebb figyelmet.

Minket, iskolába járó gyermekeket, ez izgatott leginkább. Az iskolákban szigorúan kiadták a parancsot, hogy a nagy nap reggelén mindenki ünneplő ruhában pontosan megjelenni tartozik, mert az összes iskolák kivonulnak a Széchenyi-térre, hol, mikor a fenséges főherceg megérkezik, rá fognak zenditeni az „Isten álld meg a magyart“-ra. Ott is maradtunk ezentúl mindennap fél órával tovább az iskolában, hogy az „Isten álld meg“-ben gyakoroljuk magunkat.

Csak azokat kergette haza a tanító, kik rongyosak voltak, akiről tudta, hogy nincs ünneplő ruhájuk s igy a „Fogadtátás a Széchenyi-téren “- ben úgy sem vehetnek részt. Engem is hazazavartak, mert a cipőmből kikandikált a lábam, de azt hazudtam, hogy „az apám tisztelteti a tanító urat, holnap vesz cipőt.“ Hazudtam, de olyan csodalatos szépen a lelkembe varázsolták a „Fogadtatás a Széchenyi téren“-t, hogy nem tudtam ellentállni. Az éneklésben azonban nem sok hasznomat vették, mert a nagy meghatottságtól a „Nyújts feléje védő karcnál mindig sírva fakadtam.

Csak akkor tért vissza ilyenkor jókedvem, ha a nagy zsivajtól meg-