Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 99. szám
Esztergom, 1914. XXXVI. évfolyam. 99. szám. Csütörtök, december 10. FŐÚTI Ml és TRRUfí SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ES HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK: DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KÖRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTER SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. A szent kötelesség. A világháború kettős tényezője kettős áldozatot kíván a nemzettől; egyik a nemzeti ön- feláldozat lerovását véráldozatban kéri a hazától, míg a másik kötelességként lebeg fejünk felett ijesztő rémével akkor, ha a harcoló seregnek nélkülöznie kell ott a harctéren, ahol nem lehet kívánni egyébb áldozatot honfitársainktól, mint küzdeni, harcolni a tenger ellenség ellen. Egyik kötelesség a küzdő hadseregé, a másik a nemzeté, s az elválaszthatatlan kettős küzdelem egymást átkarolva harcol az igazság fegyverével a nagy ellenség-árral szemben. Azok, akik a véráztatta csatamezőn rójják le a honfiúi kötelesség legszebb áldozatát, a feláldozott egyéni érdekek elvesztésével mindent oda adtak „Esztergom és Vidéke“ tárcája, Egy baka levele. Most ráérek, írok, Kedves feleségem ! Remélem, levelem Talál egészségben- Ép' csatából jövök- Nem bánt már a golyó- Olyan csendes minden, Mint a Zala folyó - . . De borzasztó volt ám Ott a csatatűzben Annak örülök, hogy Meg nem süketültem. Ropogtak a puskák, Dörögtek az ágyúk- Még a szelüket is Alig hogy kiáltuk. De amint hallottuk : Fiúk, rajta, rajta •' A sok cudar muszka Fogát mind ott hagyta- Hullott ott az ember, Rendre, mint a fűszál, Melyet künn a mezőn Kifent kaszám talál . . • • ■ Megírom, de ne sírj '■ Meg se ijedj, kérlek ■' Egy kicsi kis golyó Lábam felé tévedt ■ . . a hazának, míg azok, kik itthon maradva a másik áldozatot hozzák meg, soha sem adhatnak a hazának annyit, hogy az önfeláldozó szavaival élve elmondhatnák: leróttam kötelességem a hazával szemben. A reánk zúdult vészben megnyílt életerős erőforrásaink egyike a milliós hadsereg, a tettek mezején dicsőséggel harcol ellenségeinkkel, a másik az itthon maradt nemzetnek kötelességtudása nyilvánul meg a reá háruló anyagi, erkölcsi teendők lelkiismeretes nagy munkájában. S ha visszapillantunk a há- korú négy hónapos múltjára, úgy látjuk, hogy erkölcsi győzelem összpontosul a nemzet küzdelmében akkor, amidőn elmondhatjuk, hogy az ezredéves Magyarország lakói közösen vállvetett munkával dolgozSérülésem könnyebb, Ne hullasd a könnyed’! Csókollak ezerszer, De még többször is, ha Hazaérek egyszer . . . L. Az egyenruha varázsa. (Elbeszélés.) Irta: Dr. Körösy László. Az egyenruha gyakran forradalmat csinál. Ezt bizonyítja a következő történet. Kassay Emilia kisasszony, csöndes falusi magányában, mindig bizonyos áhítattal tekintett az egyenruhára. Pedig az ő szerény szülőföldjén csak a kisbiró járt ilyen kosztümben. iMikor azonban a karácsonyi szünidőre hazavetődött a Gajdosék kamasz Lajkója, az már azután nagy szenzáció lett az Emilia szép szemében, mert selmeci akadémiai erdész egyenruhában pompázott, sőt még diszkardja is emelte tekintélyét. De Kassayék nem igen szívelték a Gajdos famíliát. Olyanféle viszonynak a beke megtörő lélekkúfár millió fegyvereivel szemben. Az anyagi áldozat kiapadhatatlan tárháza egyre ontja a nagy nemzeti áldozatot; s legutóbb is a haza hivó szavára összehalmozott milliárd csak erősítője annak a szent hitnek, hogy győznie kell az igazság fegyvereinek, még akkor is, ha minden muszkája a világnak magyar vért szomjazó torokkal ordítaná is reánk a halálos Ítéletet. S mikor éreznünk kell azt, hogy e háború a megtámadott létünk védelmének szent háborúja, s mikor tudjuk azt, hogy legszentebb kötelesség Isten után a hazaszeretetben nyilatkozik meg, — a béke hangos frázisai elszálltak messzeség elvesző ködébe, akkor, midőn tettekkel kell bizonyítani hazaszeretetünk sokszor hangoztatott nagyságát. ban voltak egymással, mint a scha- kespeari Rómeó és Julia kőszivű családtagjai. Pedig szegény Lajkónak akkor még bajusza sem nőtt, tehát nem is igen értett még a kurizálás művészetéhez. Végre mégis csak teljesült Emilia szive vágya. Valóságos egyenruha jelent meg szerény kastélyukban. Azt pedig a székvárosi új állatorvos mutatta be. Ez az egyenruha már valóban katonásan feszitett. Arany zsinór ragyogott fekete tiszti sapkáján. Hatalmas kardja pedig nagyszerűen zörgött. Kassayék nagy megilletődéssel fogadták a nevezetes vendéget, aki első pillanatra olyan otthonias lett, hogy nyomban levetette tiszti kabátját. Ekkor azután bemutatkozott a dalia szive és termete szerint. Arany paszomántos dolmány feszített rajta. Emilia tehát elragadtatással ismerkedett meg életnagyságban a hatásos egyenruhával. Az is észrevette, az első látogató tehát olyan nyájasan csókolt kezet az úrnőnek, hogy az zavarában kisietett az éléstárba. Eletepárja udvariasságát azonban megakarta előzni maga Kassay Gusztáv úr, aki a szomszéd szobába settenkedett. Mig az udvarias mama a legAz önfeláldozás, a tettekre hívó kötelesség szózata cseng fülünkben a nagy nemzeti harc pusztító tusájában ; a nagy veszedelem nagy áldozatokra hív fel — s a kötelességtudás földöntúli erővel visz a küzdelembe azon szent meggyőződéssel, hogy az a szent jel, amelyet honfitársaink vérével festett az ellenség a Magyarhon kék egére, mindnyájunk előtt szent, mert megtanultuk és tudjuk, hogy : „a haza mindenek előtt!“ B. A honvéd. Kuzmanek tábornoknak, Przemysl hős védőjének egyik leveléből tudjuk, hogy az oroszok által minden oldalról körülzárt vár védőinek nagy része honvédekből állott és áll. Szivünk megdobbant, mikor a lelkes katonákat legilletékesebb gusztusosabb sonkaszeleteket vagdalta és a figyelmes papa a legzamatosabb papramorgót szemelte ki, addig az új egyenruhás úr megismerkedett a kastély csitri, de csinos nimfájával. Maga Emiliá kezdte a vasat verni: — Mióta katonatiszt, Kosztolányi úr! — Kérdezte mohó kíváncsisággal. — Tartalékos tiszti rangom van ugyan szép kisasszony, de hivatásom szerint magyar királyi állatorvosi egyenruhát viselek. — Jé, nem is tudtam, hogy Kosztolányi úr orvos ? — Állatorvos, kedves kisasszony. Ugy-e van a papának lova, tehene, sertése, kutyája, baromfia? Azok az én pácienseim. De nem unatkozik-e aranyos kicsikém a falusi életben ? — Nem, Kosztolányi úr, zongo- rázok, olvasgatok, kézimunkázok, a barátnőmmel levelezek és segédkezem az anyuskámnak. Ekkor lépett be Kassay úr a zamatos dió nektárral. A vendégnek a házi gyártmány is Ízlett. De még inkább meghódította a remek sonkaszeletek sora és a fölséges vörösbor, amit Kassayné szolgált föl gusztusosán. — Nőtelen-e még Kosztolányi úr?
