Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 99. szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1914. december 10. elöljárójuk, a vár parancsnoka megdicsérte. Nemcsak a kato­nai körökben, hanem a szövet­séges német nemzetnél is, sőt az ellenség előtt is általánosan tiszteltté válik a honvéd név, amely alatt most már mindenki a rettenthetetlen bátorság, lán­goló hazaszeretet, az önfeláldo­zásig menő bajtársi ragaszko­dás és kötelességtudás, hideg, világos fej és meleg, mélyen érző szív fogalmát érti. A mi katonáink ezek a hon­védek. Magyarok, kik oroszlán­ként küzdenek Galíciában és azonfelül a rengeteg orosszal és délen az embertelen, rabló- gyilkos szerb bandával. A hon­véd, aki már a hadgyakorlato­kon is tanujelét adta harcrater- mettségének, ma a gyilkos tu­sában a világ első katonái közé küzdötte fel magát. Kegyetlen napsütésben, mikor a nap su- garkorbácssal veri hátukat, zu­hogó esőben, hidegben, sötét­ben. sáros, piszkos pocsolyák között, vagy fenn a sziklák te­tején egyforma rideg bátorság­gal állják a tűznek és vasnak hihetetlen támadását. S mig mi itthon a kávéházban, vagy a kaszinókban kényelmesen lo­bogtatjuk a harci eseményeket vagy nyugodian pihenünk az ágyban párnák között, ők oda- szegzik mellüket a minket fe­nyegető veszélynek s megállít­ják a hömpölygő áradatot, mely * II. — kérdezte a _ diplomatikus mama. — Még nőtelen, de nem ártana már, ha rendezett viszonyok között élhetnék. — És miért nem nősült meg, ha az a szive vágya ? — adta föl az életkérdést a gondos apa. — Mert még nem találtam meg azt kérem, akit kerestem. Ekkor azután olyan vesékig ható, kutató pillantást vetett a szende Emíliára, hogy azt mind a három Kassay-tag rögtön észrevette. Kosztolányi Oszkár ekkor azt a villámhárítót állította föl: — Hol végezte a kisasszony ta­nulmányait ? — A székvárosban. Az apácák polgári iskolájában. Tavaly végezte be iskoláit. — Nincs még tizennyolc éves ? — Csak tizenhét. Még bálban sem járt. — Az idei farsangon csak bemu­tatják a szép kisasszonyt a város­ban ? — Ez a mi szándékunk is, Kosz­tolányi úr. Az állatorvos azután megtekin­tette a régi, kopott kastély másod­rendű állat-állományát, azután vég­telen szeretetreméltósággal elköszönt II. Az első bál izgalmai már hetek óta zsarnokian uralkodtak a Kassay- kurián. A mama előbb leányával Budapestre utazott báliruhakelme és megfelelő disz vásárlására. De a maga bálanyai gondjait is elintézte ugyanekkor. Azután megérkezett a székváros legnépszerűbb varrónője, aki álló hétig művészkedett, próbált, mig a hófehér csoda végre teljesen sikerült. bennünket, országunkat elsöp­réssel fenyeget. Őfelségének, a királynak minden katonaja igazán dicsé- retreméitó harckészséggel végzi kötelességét. De azt hisszük, hogy Őfelségének egyetlen ka­tonaja sem fog megneheztelni azért, ha azt mondjuk, hogy emeljük meg kalapunkat hon- védeink vitézségé előtt. Hiszen maga a nagy közös hadsereg, amely látta a mi honvédségünk születését, nagyra növekedését, meghajtja előtte az elismerés zászlaját, most nemcsak, hogy méltó bajtársát látja benne, ha­nem tapasztalja, hogy hazasze­retet, királyhűség, vitézség dol­gában példaképül szolgálhat má­soknak is. A honvéd a katonai erények típusává fejlődött, amelyre az egész ország örömkönnyel és büszkeséggel tekint, mert hi­szen a harci dicsőség babérja­iból sok koszorúra valót szerez­tek maguknak. Hőstetteiket min­den költeménynél szebben^ be­szélik a napiparancsok és Őfel­ségének számos kitüntetése. Hőstetteikről bizonyságot tehet­nek az elfogott muszkák és szerbek nagyszáma. Hőstetteik örökké élni fognak. Ott voltak a legelső csata­sorban fent Lublinnál, lent Sá­báénál. Gyilkos puskatűz irtotta soraikat, de utjaban állottak az ellenségnek, mint kemény szik­Sor került az új női selyemöltözetre is. Ennek költségét azonban az úrnő „saját zsebpénztárából“ födözte. Kas- say úr szintén kivasaltatta az evek óta pangó szalonruháját. A varrónő pedig nemcsak a honoráriumtól, ha­nem a nagyszerű ellátástól is pom­pásan meghízott nyolc nap alatt. Még a vén kocsisnak is új libériát szereztek. Az első bálban rengeteg gaval­lért mutattak be a buzgó rendezők a remek leányzónak, aki szívesen táncolt a lelkes ficsurokkal. A mama régi ismerőseivel enyelgett, a papa szintén ősi cimboráival kötött új ba­rátságot. Kosztolányi Oszkár a parádés egyenruhájában az egyetlen nem civil volt a teremben. Érdeklődést keltett tehát nemcsak a menyecskék táborában, de az eladóleányok légió­jában is. Szívesen szerették volna többen elcsípni, de az új állatorvos legszívesebben mégis csak a remek, Kassay Emíliával mulatott. A második francianégyest is vele járta. Emilia büszkén lejtett a leg- daliásabb táncossal. Szünórában tehát a báli fórumok már el is jegyezték a fiatal párt. Emilia pedig óriási remek virág­csokorral tért haza diadalmasan. Másnap megjelent a kastélyban a lóvag. Nem hivatalosan, hanem gavallérosan. A Kassay-kúria ekkor minden ambícióját megfeszítette. Olyan fé­nyes áldomás került az ebédlő asz­talára, hogy az állatorvos elragadta­tással élvezett végig minden jót. A dáridó után Emilia a szalon­ban bájosan zongorázni kezdett. A zárdái szolid etűdöknél azonban job­ban tetszettek a vendégnek a magyar la, melyről visszapattant az el­lenség minben támadása. Maguk előtt söpörték az ellenséget, melyet hátulról kancsukával és revolverekkel kényszerítettek a tisztjeik a támadásra. A negy­vennyolcas honvédeknek, a ku- rucoknak, vagy talán nagy Hu­nyadi Mátyás fekete harcosai­nak unokái ezek, akik az édes anyatejjel szívták magukba a nagy Szittya-országbol hozott erényeket. Ezek a vitéz honvé­dek pedig mezők békés munká­sai, kik reggeltől estig époly szívós kitartással fogták az eke­szarvát, vagy a kapanyelét, mint most a panganétos manlichert, kicsiny műhelyek szorgos mun­kásai, kik dalolva ülnek a mun­kaasztal mellett, jámbor keres­kedők és pontos hivatalnokok, kik a pult vagy az Íróasztal mellett végzik élethivatásukat s most elfelejtjük, hogy kik és mik a polgári életben, mert most csak az állig fegyverben álló katonákat látjuk bennük, akik fiatal, egészséges testüket állították a veszedelem elé gá­tul, hogy családi tűzhelyeink, otthonunk, s véres verejtekkel gyűjtött vagyonunk megmarad­jon nekünk, magunknak. Az életüket, testi épségüket adják a mi jóvoltunkért. A ma­guk vitézsége és bátorsága ál­tal a magyar nemzet dicsősé­gét gyarapítják, az ő véres ál­dozatuk által a magyar jöven­népdalok, mert azokat énekelni is tudta. Mikor a szülők valami ürüggyel kénytelenek voltak távozni, Koszto­lányi hevesen megragadta Emilia zon­gorázó kezét és ezt mondta: — Emilia 1 maga lesz az én fele­ségem ! — Jé : — sóhajtott a meglepett hajadon és végigsiklott a gavallér parádés egyenruhája pompáján. — Eljönne-e hozzám feleségül, Emilia ? — Jé! Ezt kérdezze meg csak anyuskámtól Kosztolányi úr. Én ehez nem értek. Ekkor már a gavallér mind a két kacsóját forró csókjaival hal­mozta. A bajusz azonban annyira megcsiklandozhatta a nimfa tenyerét, hogy mosolyogva kapta el hirtelen mind a két kezét. Kassayék már érezték, mi járat­ban van a bál királya, a bál király­nőjénél. Végtelen boldogok voltak tehát mikor leendő vejük kinyilat­koztatta, hogy nem reflektál semmi­féle hozományra, mert állása után gondtalanul föntudja tartani család­ját. A száz holdas és némikép el­adósodott földesúr tehát hálát adott az Istennek, hogy ilyen derék és önzetlen kérője akadt az ő kin­csüknek. Kassayné úrnőt pedig ezekkel a szavakkal vigasztalta a szeladón : — Kérem, nagyságos asszony, az én édes anyám olyan plsőrendű szakácsnét küld, hogy senkinek se lesz olyan háztartása a városban, mint nekünk. így ment férjhez azután a bakfis Emilia az első hódító egyenruhához. (Bef, köv.) dő határait tolják ki a végtelen felé. Illik róluk megemlékeznünk, mert ők csakugyan egészen a mi fiaink. Ha az ő dicsőségük­nek ragyogása fényt vet mire- ánk, illik nekünk megemlékez­nünk róluk és a hősi nagy munkájukról. Oda kell állanunk a hátuk mögé s egész szerete­tünk melegét kiönteni rájuk, hadd lássák és érezzék, hogy szemünk és szivünk őrködik felettük. Nyíljon meg az ő szá­mukra minden pénztárca, min­den szív, hogy a mi derék har­cos fiaink se éhséget, se hide­get ne érezzenek, de egyáltalán semmiféle szükséget -ne szen­vedjenek, amikor érettünk har­colnak. Legyen az övék minden gon­dolatunk, mert hisz a miénk az ő dicsőségük. A honvéd név méltó a benne rejlő nagy és szép gondolathoz, amelyet csak a magyar nyelv tud ily szépen és találóan kifejezni. A honvéd nevet a történelem beiktatta a hősök közé s azok a népek és nemzetek, kik eddig nem is­merték a magyar honvédet, ka­lapot levéve tisztelettel állanak meg a magyar honvéd vitézsé­ge előtt, aki bajonettjével és kardjával szerezte meg magá­nak az egész világ elismerésé­nek cserfakoszorúját. A téli háború borzalmai ellen katonáinknak prémre van szükségük. Akinek van nélkülözhető, küldje e címre tiadsegélyző Hivatal Bpest Váci ucca 38. sz. A posta díjtalan szállítja. | DR. ANDOR GYÖRGY 11 Egy olyan ember halálát gyá­szoljuk mélységes fájdalommal, aki nek élete szépen illusztrált nyitott könyv volt s belőle a példás papi életnek, a tudomány erejének, az egyéniség szimpátiájának és a ko­moly munka szeretetének fénye su­gárzott ki mindnyájunk tanulságára. Az idő, mely tőle elválaszt, még any- nyira közeli, hogy nem tudunk szaba­dulni a fájó s megdöbbentő érzés benyomásaitól. Férfi kora delén va­lakit ledőlni, egy mindezideig fiata­los és derűs életet hirtelen letűnni látni, még gondolatnak is meg­rázó ... És ha valahol, úgy Esz­tergomban, ahol 15 évig lakott, érzik meg elsősorban azt a veszteséget, amelyet Andor György halála jelent. Munkás életének javarészét itt töltötte közöttünk. És mert e város* szemlélte szerető figyelemmel pályája emelkedését, tevékenysége kialakulá­sát, azért nehezen fogjuk tudni felej­teni, gyakran térünk majd vissza emlékéhez s sokáig maradunk leiké-

Next

/
Thumbnails
Contents