Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 84. szám
1914. október 19. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 Omnia iám fient, fieri quae posse negabam! A legmerészebb magyar képzelet gondolhatott-e vájjon csak fél évvel is ezelőtt arra, hogy magyar emberek, vérbeli magyarok a piros-fehér-zöld színekkel összefűzve, szivük fölött, büszkén fogják viselni a feketesárgát, azt a „swarz-gelb“-et, melynek égisze alatt annyi nemzeti megrövidítésünk, sérelmünk és gyalázatunk történt — nem is olyan régen ! És akadt volna-e oly naivkönnyenhivő közöttünk, ki komolyan elhiszi, hogy soviniszta vad-magyarok valaha nyomban saját nemzeti énekük akkordjai után tisztelettel állva hallgatják végig és megéljenzik a „Gott erhalté“-t, azt a „Gott erhalté“-t, amely elválaszthatatlan szemünkben az aradi gyászesettel, a feledhetetlen aradi gyászesettel! Nem bámulatba ejtő, nem rendkívüli, nem csodás harmónia ez, valósággal csodák-csodája ? Ha majd a mostani világháború történetét meg fogják írni, ez elfogulatlan historikusok kétségtelenül megállapítj ák, hogy a monarchia népei közül legnagyobb erőkifejtést, vitézséget a magyar tanúsított benne. Am azért nem a páratlan harci bátorságban van és lesz nemzetünknek igazi nagysága és dicsősége, mert a vitézség nekünk mindenha tulajdonunk, öröklött fajbeli erényünk volt. Hanem igenis akkor lettünk igazán naggyá, amikor le bírtuk győzni magunkat, mikor egyszerre feledtük azt, amit feledni olyan nehéz ! Ha valaha, most igazoltuk magunkon azt az örök latin közmondást, hogy — fortior est, qui se, quam qui fortissima Vincit moenia : vitézebb, ki önmagát, mint az, ki a legerősebb bástyákat győzi meg. Önlegyőzésünk jutalma csak egy lehet: szükségszerű megbecsülésünk. Amit a századok óta karddal, szóval és tollal vitt küzködéseink nem bírtak meghozni: nemzetiségünk és államiságunk teljes érvényesülését, azt a mostani válságos időkben tanúsított csodás önuralmunknak okvetlenül maga után kell vonnia. Sokat reméltünk már fölhe- vülve, merészen, hiában. Most azonban nyugodtan és bizton várhatunk. Prisons. Takarékoskodjunk, de másokat is élnibagyjunk! Midőn olvasom a jótékonyság gyakorlóinak névsorát, miként járulnak szép adományaikkal sebesült katonáink és azok visszamaradt családjainak segélyezésére ; lelki öröm tölti el szivemet, hogy az irgalmasság szép erénye nemcsak szavakban, de tettekben is nyilvánul nemzetünknél. Hiszen magyar nemzetünknek egyik kimagasló erénye, az irgalmasság a könyörületesség szép erénye. Ha olvassuk nemzetünk történelmét, s abban megörökített történelmi eseményeket, vájjon mi köti le figyelmünket, mint nemzetünk őserénye a vendégszeretet és ebből következő könyörületesség. Olyan szép jellemvonása ez a magyar nemzetnek, melyhez hasonló nincs a kultur nemzetek között. Olyan szép erénye ez nemzetünknek, mely előtt az idegenek is kalapot emelnek. Látjuk és tapasztaljuk ezt a jelen háborús világban, midőn a sebesült katonák között az ellenség katonái is hasonló elbánásban részesülnek. A magyar, ha vele bánni tudnak, még az ingét is odaadja. Ó, de ezt az áldozatot nem kívánja hazánk, adjon mindenki any- nyit, amennyit megszorítás nélkül adhat. Akinek több adatott, attól többet is várunk. Az irgalomnak Istene, az áldásoknak osztogatója nem az adomány nagyságát, hanem a szív jóságát tekinti. Ha úgy összegezem a jótétemények nagyságát azon meggyőződésre jutok, hogy hadbavonult katonáinknak nincs miért aggódni itthon maradt családjuk miatt, mivelhogy az irgalmas szivűek nem engedik, hogy szükséget lássanak. És ez szépen van igy az emberi életben a nemzetek között megörökítve, mert ha édes véreink védenek bennünket és hazánkat ; kell, hogy mi is megvédjük, megoltalmazzuk annak családját. 0, de az éremnek van ám árnyoldala is, hallgassuk csak az egyik ismerősünket, ki szomszédjának újságolja, hogy a sebesült katonák és azoknak itthonmaradt családjainak ápolására 100 koronát adott. Igaz, ugyan, hogy a jelen szűk esztendőben tőlem ez nagy áldozat volt, mikor nekem is vannak gyermekeim és vannak kötelezettségeim; de majd csak megtakarítom. Igaz, hogy kellene egy télikabát, mert a viseltes kabátomban megszólnak. Egypár lábbeli is kellene magamnak és gyermekeimnek, de majdcsak megleszünk, így gondolkodnak százan, ezren és százezerén, de arra nem gondolnak, hogy azok az iparosok miből élnek, miből ruházzák és tartják el családjukat. Ha nincs munka, nincs bevétel ; de azért csak élni kell ! Míg tart a megtakarított fillérekből, míg a betétkönyveknek van értéke a takarék- pénztárakban, addig csak megvannak zúgolódás nélkül, de mikor már minden elfogyott, mikor nincs mit elővenni ; akkor a koldus tarisznyát akaszthatják a nyakukba. íme szives olvasóm ez az éremnek másik oldala. Nem mondom én, hogy most a megpróbáltatás nehéz napjaiban megmaradjunk a költekezésnek bőség-sarújában, hanem igenis legyünk takarékosak, de a takarékosság mellett hagyjunk másokat is élni. Ne hagyjuk azért iparosainkat munka nélkül, adjunk nekik munkát, hogy a szorgalmas és becsületes munkával családjukat tisztességesen eltarthassák, nehogy áldozatkészségünk, jótéteményünk által, másoknak romlását, anyagi pusztulását idézzük elő. Az én szerény véleményem, hogy adjunk annyit, amennyit adhatunk, anélkül, hogy adományunkkal másrészről kárt okoznánk. Vannak nagy birtokosaink, tőkepénzeseink, nagy- vállalkozóink, gyárosaink, gazdag bérlőink, kik minden megszorítás nélkül nagyobb összeggel járulhatnak katonáink és az elárvult családoknak felsegélyezésére. Nyissák meg erszényüket a bőséges adakozásra, de mi csak annyit adjunk, amennyit minden nehézség nélkül adhatunk. Gondoljunk iparosainkra és azoknak családjaikra. Nem kívánnak azok tőlünk ajándékot, nem kívánják, hogy őket eltartsuk, hanem csak azt kérik, hogy adjunk nekik munkát, hogy ne kelljen iparukat beszüntetni, mert csak akkor leszünk ám bajban, ha katonáink itthon maradt családjainak gondozása mellett iparosainkat éhezni hagyjuk. Mint mindig, úgy a jelen nehéz napokban legyünk takarékosak, de másokat is hagyjunk élni. A sebesült katonák és az árván maradt családok mellett pártoljuk hazánk iparosait, így fogunk a nehézségekkel megküzdeni s így lesz hazánk a szabadságnak hazája. Sürgősen ítélkezzenek az iparhatóságok. A kormányrendeletek valóságos zuhataga árasztja el most a hatóságokat. Ezerféle dologban van szükség sürgősen magasabb utasításra, amelyben egyáltalán nincs hiány. Most érkezett le egy igen nagyfontosságú, szociális értékű leirat, amely a munkások és alkalmazottak ipari és kereskedelmi jellegű pőrével foglalkozik és kimondja azok elsőrendű sürgősségét. A belügyminiszternek a vármegyék alispánjához, és a városok polgármestereihez, mint másodfokú iparhatóságokhoz intézett rendelete ismerteti az iparügyekben eddig tett kormány- intézkedéseket. Nagyon kényes és sok megfontolást igénylő kérdés ez, mert az iparügyi és iparbirósági tárgyalásokat is az az állandó veszedelem fenyegeti, ami a törvényszékieket. Nincsenek sem tanuk, sem pedig felek. Legalább az alperes majdnem minden esetben hiányzik, elvonult katonának. A kormány úgy látta, hogy az ipari alkalmazottak munkások bérkérdése forog legtöbbször kérdésben azoknál az ipari pöröknél, amelyeket most indítanak az alkalmazottak. A legtöbbször tehát valósággal ekzisz- tenciális kérdés az ilyen pör az életét napról-napra tengető ipari munkásnál. Ezért a kormány értesítette az elsőfokú iparhatóságokat, hogy amennyiben csak lehetséges, úgy intézzék a tárgyalásokat, hogy a panasz beadásának napján már meg is hozhassák a végzést. A panaszt a munkástól el kell fogadni, akár szóban, akár írásban adja is be az elsőfokú iparhatósághoz. Hasonló gyorsaságot vár az elintézésben a kormány a másodfokú iparhatóságoktól is. A megyegyűlés. Esztergom vármegye törvényhatósági bizottsága pénteken tartotta rendes őszi közgyűlését a városház nagytermében, melyen több jelentős ügy került elintézésre. A közgyűlést Mész- lény Pál főispán nyitotta meg szép szavakkal. A világtörténelem legvéresebb és egyúttal legdicsőségesebb háborúját éljük, — úgymond a főispán. Próbára van téve a nemzet reménye és kockára az egész jövő nemzedék. Gyermekeink a csatatereken vérüket ontják a haza boldogsága és dicsőségéért. E nehéz napokban mindenki teljesíti szent kötelességét. A hadvezér, a tisztek, a legénység egyaránt a kötelesség szavára hallgatva mennek előre a nemzet jövője érdekében. Biztos reménységgel várhatjuk a csaták kedvező eredményét. Megelégedéssel konstatálhatjuk, hogy a társadalom is megteszi kötelességét. Különösen a jó falusi nép áldoz megható módon a haza oltárára. Mindnyájan epedve várjuk a csataterekről érkező híreket, de talán senki sem olyan nagy aggodalommal, mint dicsőségesen uralkodó királyunk I. Ferenc József, ki most ülte 84-ik névünnepét, az egész művelt világ tiszteletétől és népeinek lankadatlan szeretetetétől övezve. Ez alkalommal Esztergomvármegye törvényhatósága is küldje föl őszinte üdvözletét és szerencsekivánatait a trón zsámolyához. Méltóztassék engem megbízni, hogy az üdvözletét illetékes helyen tolmácsolhassam. A megyegyűlés a főispán ez utóbbi szavait már állva hallgatta és lelkes éljenzéssel nyilvánította az üdvözléshez való hozzájárulását. Meszleny Pál főispán ezek után meleg szavakkal emlékezett meg az új pápa trónralépéséről, ki első volt a világ eme szomorú eseményei közepeit azok között, akik a béke akciót megindítani törekedtek. Inditván3'ára a megyegyűlés elhatározta, hogy a biboros-hercegpri- más közvetítésével tolmácsolja a törvényhatóság őszinte üdvözletét a kath. egyház fejének. Végül megemlékezett röviden a főispán Károly román király haláláról, akinek utóda remélhetőleg szintén oly bölcs uralkodója lesz orszá-
