Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 8. szám

1914. január 25.

ESZTERGOM és VIDÉKE.

3

Az utazás igenis szórakoztató, felüditő és tanulságos élvezet, de nem a nálunk eddig űzött kevésbbé rokonszenves, feltűnést kereső és fölületes „magyar“ módon, mert ez csak arra jó, hogy folyton szaporítja hencegő tudálékosainknak amúgy is fölös számát.

Dr. Réthei Prikkel Marián.

♦- ♦ » ♦» 4» ♦» <> M •» • » **

Rendszertelen jótékonyság.

(Farsangi elmélkedés.)

Most, a farsang idején talán nem egészen érdektelen, ha mulatságainkról, azok mikénti rendezéserői és eredményéről elmélkedünk.

Nálunk a mulatságokat rendszerint valamely jótékony-, vagy kulturális cél érdekében szokták tartani. Ebben nincs semmi rossz, sőt ellenkezőleg: dicséretre méltó cselekedet, de csak akkor, ha a cél igazán a jótékonyság, vagy a kultúra, s ha a mulatság igazán csak eszköz, s ha ez az eszköz minél olcsóbb, hogy a kitűzött szép és nemes célra minél több jusson, minél több maradjon.

Sajnos azonban, hogy ha e mulatságok mikénti rendezését közelebbről vizsgáljuk és végeredményét tekintjük, azt kell tapasztalnunk, hogy a legtöbb esetben nem a jótékonyság s a

Ez némán bólintott fejével, aztán tovább nézte az ellenség tűzharcát. Az osztrákok most hosszú csatárláncban, szuronyt szegezve rohamot intéztek a híd ellen.

Zichy fagyosan vizsgálta Görgei vonásait. Egy izom se rándult meg azon, még a szempillaja se rezdült. Nyugodt ez az ember, mint egy hószobor a jégsivatagon.

A honvédek gyilkos össztüzet adtak az osztrák csatárláncra. A golyók széles uccákakat vágtak az előre rohanók között. Az osztrák tisztek kardja megállást intett. A csatár- lancok tüstént megállották.

Egy tiszt intett egy osztrák céllövő vadásznak s az hideg nyugalommal célbavette Görgeit.

De e pillanatban valamelyik honvéd fegyvere eldördült s a vadász arcra .bukott. Erre többen vették célba Görgeit, de ő meg se moccant. Zichy se.

— Tábornok ur, kiáltott fel ijedten Pusztelnik, nem látja, hogy hányán céloznak önre?

Görgei nem válaszolt, mintha nem látna és nem hallana. Csak állt, mint az ércszobor.

A honvédek sortüze azonban előbb dördült el s tisztán lehetett hallani az osztrákok zuhanását és jajkiálltását. Most észreveszi Zichy, hogy kartáccsal akarnak végigsöpörni a hídon.

Hirtelen megfordul s mélyen, csodálkozó tekintettel Görgei szemébe néz.

— Tábornok ur, kár lenne az életéért.

kultúra a cél, hanem az valójában csak ürügy és lepel, melybe a rendezőség s a közönség takarózik, s hogy a bevétel és kiadások, közötti különbözet, az eredmény a legtöbbször semmi, vagy oly kevés, mely szót sem érdemel.

A belépő-díjakból befolyó jövedelem egy tekintélyes részét ugyanis a táncterem, a világítás, a díszítés, a falragaszok, a meghívók, a rendezői jelvények, a táncrendek költségei s a zenedíj emészti föl. Ezek a rendes és elmaradhatatlan kiadásai a mulatságoknak.

De vannak rendkívüli kiadások is.

Hogy a rendezők a „mulatság fényét emeljék“, vagy hogy „az erkölcsi sikert biztosítsák“, valami különös ingert, valami különös vonzóerőt is akarnak adni a mulatságnak, mely közönséget az abban való részételre ösztönözze, csábítsa. S ezt akként vélik elérni, hogy a fővárosból valami közepes tehetségű művészt, művésznőt, vagy irót hozatnak le, akiknek két-három daláért, hegedű vagy zongorajátékáért, vagy 15—-20 percig tartó szellemtelen, unalmas felolvasásáért, amellyel a „jeles“ író éppen tizedszer „boldogította“ már a jó, a jámbor vidékieket, 200—300 korona „tiszteletdíj“-at fizetnek ki, az utazási és ellátási költségeken kívül és vonnak el a jótékonyság és kultúra helyi oltáráról.

Pedig, ha egy kissé körülGörgei ránéz az ő szúró, átható tekintetével, aztan a gróf felé fordítja a lovát.

— No, ha ön azt hiszi, hát menjünk. Én eleget láttam.

Zichy előre bocsátotta a tábornokot, aztán ő is megfordította a lovát. Mindkettő megpörgette a sarkantyúját s a két paripa elvágtatott.

E pillanatban eldördült a kartácsra töltött ágyú és apró szilánkokká forgácsolta a hidlásfőt, ahol egy pillanattal előbb még Görgei és gróf Zichy állottak.

A csatatéri párbaj véget ért Görgei ellovagolt a viz partján. Zichy mindenütt nyomában. És amint a golyók a vízbe huilva, susiorgó hullámokat vertek, úgy tetszett Görgei- nek, mintha árnyak jelentek volna meg a vizen, mintha ott hullámza- nék előtte a cseppelszigeti bitó s a rajta vergődő áldozat szederjes ajka ezt lihegné :

Tovább bírtad mint ő, itt is te győztél.

Zichy Pál gróf e rettentő párbaj óta csodás tiszteletet és ragaszkodást tanúsított Görgei iránt. Elégté telt kapott, az istenítélet döntött. Görgei ott állt egy negyedóráig a pokol izzó tornácán és várta a halált. De Isten nem küldte el érte, mert még vétek nélkül való volt. Amit pedig később vétkezett, azért százszorta nagyobb büntetés a hosz- szú földi vezeklés.

nézünk magunk között, menynyi művészt és művésznőt, mennyi tanult, okos és tollforgató embert találunk itthon is, akik el tudnának bennünket szórakoztatni abban az egy-két órában, mely a tulajdonképpeni mulatságot, a táncot s a dári- dót megelőzi. S ezek a helybeli művészek és művésznők és tollforgató emberek, — a mellett, hogy egy fillérjébe se kerülnének a rendezőségnek, nem játszanék a nagyot és előkelőt és nem úgy lottyantanák oda művészetüket és tehetségüket a közönségnek, hanem teljes ambícióval törekednek arra, hogy élvezetet és szórakozást nyújtsanak.

Egy másik szokásos és nem kevésbé helytelen módja a jótékonycélú farsangolásnak: a látványosságokkal összekötött tánc- mulatságok. Ezek a látványosságok tulajdonképpen a női toi- lettek terén való versengésből állanak és „jelmezestély“ vagy „élőképek“ formájában jelentkeznek.

A szereplők „jótékony“ célra való tekintettel nem utasíthatják vissza a rendezőség ezirá- nyú kérelmét, s mert egyébként is könnyű a békát vizbe- ugrasztani, a papák utólagos jóváhagyása reményében „beugranak“. És midőn a Bözsike, Tinike, Fifike — kisvárosi életünk e csillagai — 150—200 koronás jelmezben, melyet a mulatság után legföljebb ablak-, vagy portörlő rongynak használhatnak — mint Ámor, Vénusz, Urania, Csipkerózsa, Pipacs, vagy Búzavirág, néhány percre kiállanak a színpadra, mely idő alatt a „mamák“ arca büszkeségtől és boldogságtól sugárzik, — addig a „pápák“ kebléből nehéz sóhaj tör elő, és megjelenik előttük egy rém, a kifizetésre váró szabószámla képében.

E számlabeli összegek 10 °/o-ával hány éhező száját lehetne betömni és hány didergőt lehetne meleg szobához juttatni ! . . .

No, de kérem, ekkora kis lukszust csak megengedhet magának az ember a „jótékonyság érdekében ! . . .

Aztán jön a szünóra és megindul a poharazás. A régi világban megtette a helyi karcos is; s az már lukszus volt, ha valaki néhány üveg muskotályt megeresztett. Ma ? Ma csak a paraszt iszik bort, az úrnak, az igazi úrnak pezsgő való, 20—30 korona értékű

összetört pohárral garnirozva; s ha a pezsgős üveggel még a cigány bőgőjét is bezúztuk, akkor már igazán „sikkesen“ mulattunk.

A régi jó világban leányaink egyszerű és olcsó karton ruhában farsangoltak, hálóztak, — ma, ebben a szűk, nyomorúsággal teljes világban, drága selyemben. bársonyban cifráik ódnak. És mindezt a jótékonyság ürügye, leple alatt. Ma is láthatunk ugyan elvétve még egykét meghívót, melyen ott fityeg a rendezőség felhívása, hogy: „Kéretnek a hölgyek minél egyszerűbben megjelenni“, — de e kérelem már maga is elég arra, hogy hölgyeink minél nagyobb lukszussal és eleganciával jelenjenek meg a mulatságon.

Régente a jótékonyság mellett az igazi fesztelen mulatság volt a cél; ma a bál: női toilette kiállítás, melegség, hangulat és jókedv nélkül.

Ily viszonyok között igazán nem volna csoda, ha a farsang végén, a jótékony célra bálo- zók anyagi felsegítésére rendeznének egy jótékonycélú mulatságot.

Dr Csák Árpád.

Reflexiók.

Szép csendesen s régtől megszokott : Pató Pál-féle magyar stílusban folynak, folydogálnak az általánosan ismert Unger-ügyből kifolyó tengernyi akták kifogyhatatlan végzései, melyek mint fenyegető rémek, a fö- lénk tornyosuló viharfelhők menykövei gyanánt cikáznak időről-időre felénk.

A hellyel-közzel megjelenő tudósítások és újsághírek, persze a közhangulat irányítása és lehetőleg : el- csititása érdekeben hozattak és kerülnek a nyilvánosság elé.

Azért nekünk sem lehet célunk a konfuzus ügy sokfélekép csava- rintott fázisait boncolgatva, újra feleleveníteni s azt elejétől végig, — az egyetlen baklövésért, úgyis elegendőképen meglakolt — családfő és annak, ezáltal szerencsétlenül járt ártatlan családja iránti kegyeletsértés kegyetlenségével újra feltálalni az egész aldatlan históriát . . .

S ha önkéntelenül reátérve, beszélni akarunk róla, tesszük ezt azért a jogos aggodalom miatt, hogy itt is minden bizonnyal kileszünk téve ismét egy váratlanul súlyos teherviselés állandó következményeinek, — az amugyis tulcsigázott városi pótadó szaporodásának, melyet egy kissé érettebb megfontolással; vagy talán : kevésbé szenvedélyes politikai álláspontok csökönyössége nélkül, szépen el is kerülhettünk volna !

Igazságos, vagy igazsagtalan volt-e azon eljárás, mely Ungert a hivatalon kívüli immorális cselekedetéért, a többi hasonlóan bűnözők enyhébb elbírálása ellenében, hivatalvesztésre ítélte, most nem kutatom s vitatni nem akarom. Miután azonban most már a miniszteri döntések is a kellő világításba helyezték ezen kérdést, világosan láthatjuk, hogy teljes elégtétel szolgálta-