Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 61. szám
Esztergom. 1914. XXXVI. évfolyam. 61. szám. Csütörtök, julius 30. FOLITIKfílés TRRSR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK. TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTER SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. A Király szava. (M. L.) A béke uralkodója szózatot intéz nemzetéhez. „Legfőbb vágyam volt, hogy az Isten kegyelméből még hátralevő éveimet a béke műveinek szentelhessem és népeimet a háború áldozataitól és terheitől megóvhassam.“ „A gondviselés másként határozott.“ „Egy gyűlölettel telt ellenség üzelinei kényszerítenek, hogy a béke hosszú esztendei után kardot ragadjak Monarchiám becsületének védelmére, tekintélyének és hatalmi állásá- sának megóvására és területi épségének biztonságára.“ Népeit a háború izgalmaitól és pusztításaitól megóvni akaró uralkodónak mélységes fájdalma, de egyúttal a vérig sértett nemzetek fejedelmének öntuda„Esztieftjom és Vidéke“ tárcája, Tűnődés. Irta: Tolmács Miklós. I. Gyors az idők szárnya, Repülnek az évek S velük elrepülnek Az álmok, remények. És helyükbe többé Sohsem jönnek mások Csak almatlan éjek, Gyötrő csalódások. — Ez az élet útja . . . Mindnyájan azt járjuk! Szomorú sorsunknak Jobbrafordulását Mégis miért várjuk ? II. Ha a földi élet virágos kert volna, Melyben minden virág egymáshoz hajolna: Beh sok dalos madár vigabban dalolna ! De mert ez az élet csak kertszeli árok, Ahol bűnt lehelnek a halvány virágok : Beh sok holló, varjú szomorúan károg 1 . . . tos határozottsága is cseng ki a felséges aggastyán királyi szózatából. Az uralkodói szavak fenséges visszhangra találnak hűséges népeinél! A hazaszeretet és királyhűség ünnepi tüzei égnek e napokban a Monarchia lakosságának szivében ! A kettős birodalom nemzetei is megelégelték már annak a király gyilkos nemzetnek évek óta folytatott aknamunkáit és amikor reménységüknek, jövendő felséges uruknak, és az ő hűséges hitvesének orvul történt meggyilkolásával feltették gálád tetteiknek koronáját: a legszentebb érzelmeikben mélyen megsértett nemzetek egy- értelemmel a fegyveres elégté- tel-vevest követelték. Felséges urunk azonban, kinek a sorscsapásoktól olyany- nyira meggyötört jóságos szivén A fekete rák. Irta: Szabó János. Egy fekete szegélyű levelet és egy gyászjelentést kaptam a napokban. A levelet Gábor Jánosné írta, annak az özvegye, akinek a temetésére invitált a jelentes. „Okvetlenül jöjjön irta, mert az uram egy lepecsételt írást hagyott magára. A temetésre úgyis elmentem volna. Gábor János gyermekkori pajtásom volt, akivel egy-két egyetemi évet is töltöttem együtt. De talentuma és hajlamai a művészi pályára terelték, előbb fényképészeknek rajzolt háttereket, majd diszletfestő lett és amikor tiz évvel ezelőtt egy tárlaton találkoztam vele, már a sajtóban és művészi körökben elég jó neve volt. Nagyon megörült e találkozásnak és mindjárt meg is állapodtunk, hogy részben átmulatjuk, részben az emlékeink kicserélésére szánjuk az éjszakát. Amint a komor nyomtatványt és paraszti írást az ujjaim között forgatom, megint megelevenedik előttem ennek az éjjelnek minden kellemes és hátborzongató izgalma. Bizonyos, hogy barátom rám testált írása vo natkozással bir ama kalanddal, amelyet nekem akkor elmondott és amely az orrgyilkosok merénylete legmélyebb sebet ütött, nemes mérséklettel bevárta a szerajevói gyilkosság vizsgálatának befejezését nehogy igazságtalanul ítélkezzünk. És amikor e vizsgálat eredményei Szerbiára a lehető leg- kompromittálóbbak voltak: a békét fenntartani óhajtó királyunk még utoljára is módot adott a saját vesztébe vakon rohanó nemzetnek, hogy hibáit belátva, javulást Ígérve a Monarchiával újból jó szomszédi viszonyba léphessen. De az elvakultságon nem győzedelmeskedett a belátás, a gyülölséget nem változtatta barátsággá mérsékletünk és jóindulatunk ! Szerbia elvetette a neki nyújtott mentőhorgonyt, nem lépett rá a saját vesztéből kivezető útra, amelyet pedig mi magunk készítettünk számára; azóta is olyan gyakran megvibrálta idegeimet. Egy művész korcsmában vacsoráztunk, onnan egy mulató szeparé- jába vonultunk. Előbb pezsgőt bontottunk, aztán spanyol borok kerültek az asztalra. A festő vontatott, el- csukló hangon beszélt, a bíborvörös falak és a lila selyemmel letompitott villanyfény még fokozták az elmondott esetnek a misztikumát, ami pedig már egymagában is elég különös volt. Gondolhatod, mondta János, hogy sok megaláztatást és nélkülözést gyűrtem le, amig végre pozíciót tudtam szerezni. De csak pozíciót, mert az egyéniségemet a művészetemben még mindig nem találtam meg. Festettem női portrékat ügyesen, de a magam karaktéra nélkül. Negyven esztendős vagyok és nem mondhatom magamról, hogy akár egyetlen képemmel is meg volnék elégedve. Tavaly Velen- czében voltam, ahol megláttam a nőt, akiről azt hittem, hogy az egyéniségemet vissza tudta volna adni. A szivem és agyam olyan volt a közelében, mint gyerekkoromban. A Dánieli szállóban laktam ahova harmadnapra jött a nő. Szürke utiruhában, sapkában járt, a kezében állandóan a Ba- decker és, mint a legtöbb egyedül ám lássa csökönyös konokságá- nak következményeit! A hű magyar nemzet mellőzve a pártvíszalyokat, feledve politikai, társadalmi és feleke- kezeti ellentéteket, az újjáéledt ősi magyar hadi erények teljességével egységesen áll apostoli királya zászlai alá; a testvérország lakossága hasonlóképen. A hadsereg a lehető legteljesebb felkészültséggel, bámulatos lelkesedéssel várja és állja majd a harcot: a hazáért és királyért! Németország, a hűséges szövetséges, dicsőséges uralkodójával, II. Vilmossal az élén, félreérthetetlen határozottsággal áll Monarchiánk mellett, nemcsak diplomácia tekintélyével, hanem fegyveres erejével is. Olaszország is kész arra, hogy szükség esetén szövetségeseit támogassa. Ezzel szemben Szerbia még utazó urinő, nem törődött a környezetével. De én törődtem vele. A szemében kiállott szenvedéseket és átélt gyönyöröket födöztem fel. Meg akartam ismerkedni vele, ebédnél melléje ültem és elkértem az újságját: egyetlen megjegyzés nélkül ideadta. A múzeumban folyton a sarkában voltam és a képekre, amiket hosszasan nézett, szakszerű megjegyzéseket tettem : egy udvarias, de kelletlen frázissal értésemre adta, hogy fölösleges vagyok. Persze minél jobban mellőzött, annál inkább vonzódtam hozzá. Éjjelente eksztázisba ejtett ez az állapot és minthogy nem beszélhettem vele, föltettem, hogy másként fogom megismerni. Láttam, hogy a bőröndje feltűnően hasonlít az enyémhez és tudtam, hogy a ruhatárban tartogatja. Én is oda vitettem a kofferomat és másnap elutaztam. Persze a titokzatos hölgy bőröndjével. Triesztig nem is gondoltam arra, hogy kinyissam a sárga bőrkoffert. Itt azonban a hotelban már égtem az izgalomtól és vésőt meg kalapácsot hozattam. Közben azonban hallom, hogy belülről valami kapargatja a lopott bőrönd oldalát. Az első pillanatban arra gondoltam, hogy egy eltitkolt csecsemőt hoztam magammal és jobban odafüleltem a koffer falához. A gyerek