Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 54. szám
2 ESZI i^GOM és VIDÉKE. 1914. julius 5. Hogy miért mennek a fővárosba? . . . Egyszerű a felelet ! Egyszerű, mint a nyakleves ! A szabad pályán lévő embernek az a diplomája, ha a fővárosi lapok elismerik munkásságát és érdemeit. Erre törekszik tehát. Sokszor hirdettük s hirdetjük még mindig a régi kitartással, hogy alakítsunk s alapítsunk városunkban úgy, mint e célra alkalmas városokban kulturegyesületeket, amelyeknek a minden irányú haladás mellett, nagyrészt az legyen a céljuk, hogy decentralizáljanak, s hogy megteremtsék azt a nívót, amely kritikai és művészi munkálkodással megüsse a főváros nívóját, illetve vele egyenrangú legyen. G. E. »♦»♦♦♦♦♦»♦» -»» •»» ♦♦ ♦» Áz aratás kezdetén. Aranykalászt lenget a nyári szellő és az aranykalász Péter- Pál napjára már jóformán megérett a learatasra. A homokon a gyorsan érő rozsba már beállóinak a vidám aratók s ahol a tavalyi őszi szárazság, a május 4-iki fagy helyenként kart nem okozott, — általában reménykedő munka folyik, hogy Azóta szegény jó apuskám egészsége is megrendült. Most már állandóan Budapesten tartózkodunk. Apuska eladta aranybanyáit, jószágát és épt létéit. Gyáva vőlegényemet pedig kegyetlenül kikergette lakásunkból. És mivelhogy az a bizonyos mentőm nagyon szeret és igen jóravaló fiatalember, azt határozta apuskam, hogyha jóravaló kész ember válik belőle, akkor nem bánja — ha vőlegényem lesz . . . Blanka nem folytatta tovább megindító előadását a nagy megindult- ságtól. Epen ekkor jelent meg a drámai hangulatú társaságba az a vígjátékba való gavallér, aki tavaly fogadásból ezer rózsát vesztett és aki jó Gammádként a jó sherryt hozta. Hilda eleinte ideges lett, mikor az érdekes figurát megpillantotta, de azután megmosolyogtatta társaságát is, midőn ellenállhatatlan udvariassággal igy szólt hozzá : — Kedves barátom, hozzon kérem megint három pohár sherryt. A fiatal ember, aki „kedves barátommá“ lépett elő egyszerre (persze csak egy pillanatra), rohanva-rohant a vendéglőbe. Útközben azonban eszébe jutott a tavalyi fiaskó és igy a főpincért küldte ki az érdekes, de „veszedelmes“ társaságba. Az egész tündérszigeten nem beszéltek az este egyébről, mint a három margitszigeti grácia csodálatos regényeiről. Ekkor a társadalmi titkos szavazások az erélytelen mamák kárára gyarapodtak. Sőt akadtak olyan szigorú erkölcsbirák, akik a mai anyák közt majd több olyan lényt talál, aki az Isten áldása megjutalmazza a munka verítékét, fájdalmát. Minden jel azt mutatja, hogy csendes, békés és megelégedett aratás lesz. Es csak ott, ahol egy-két hangosszavú konkolyhintő kiabál és' zavarbontást szít, ott kell a hatóságnak rendet csinálni és az adott szó, a szerződés szentségének érvényt szerezni. Általában azonban a magyar munkás okult néhány evek keserű tapasztalásából, a melyet részint maga átélt, részint másoknál látott. Néhány év előtt olyan emberek, akik a gazdasági munkás helyzetét, megélését, kereseti viszonyait nem ismerik, kiadták a jelszót, hogy nem kell szerdődni aratásra, csak az utolsó minutum- ban. Kényszerhelyzetbe kell hozni a gazdat, hadd ijedjen meg, hogy kipereg az érett búza a földre es egyévi küzdelmes fáradság semmivé lesz. Ha ezt látja a gazda, ugyancsak fog a munkással parolázni és annak minden kívánságát teljesíteni fogja. De nagyon rosszul számítottak. Mert a gazda nem lehet kenyszerhely- zétben és az utolso pillanatban nem szaladgálhat aratokért. így aztán idegenből hozott aratokat s a régi aratok odahaza hoppon maradtak, száza és százan kereset nélkül. Igyekeztek volna már elseerződni a régi részkereset mellett, de hiaba. Régi gazdájuknak már megvoltak az inkább rabszolgája, mint barátnője gyermekeinek. De a három grácia és a három vádlott mama nem törődött semmit a világgal. Megint koccintottak. Megint nevettek. Még Lea is mosolygott, csakhogy szomorúan, de csodálatos érdekességgel. Majdnem sajnálkozva néztek reá. Egyszerre csak fölkelt és egészen más hangnemben ezt mondta : — És most lejárt kötelezettségem. Isten veletek leányok! Ne találkozzunk ezentúl azért, hogy boldogságot hajhásszunk és csalódással számoljunk. Amiben még tavaly nem hittünk, higyjünk abban szentül az idén : hogy a leány gyermekboldogságának sorsára Isten után az édes anyának van legáldásosabb befolyása. Mert a mai naptol kezdve még azt is hiszem, hogy a mi sorsunkat nem a Margitszigeten intézik, hanem sokkal felsőbb régióban. Ha igazán boldogok leszünk, akkor önként találkozunk és örökre jó barátságban maradunk. Nagy csalódásra és súlyos kiáb rándulásra legjótékonyabb a csöndes magány. Ne állítsuk ki tárlatra fajdalmunkat, mert akkor jó embereink is csak sajnálni fognak minket. A büszke szenvedés megöli a gúnyt és fölöslegessé teszi a kiváncsiaskodó részvétet. És ekkor a boldogságuk megalapításában az anyai tanácsra semmit sem hajtó barátnők szépen elváltak öröm nélkül és már leánykori álmok nélkül. Ők sokat vesztettek illúzióikból. De az élet legtöbbet nyer a megpróbáltatásokat átszenvedett lelkektől. aratói és sajnálkozva mondotta, hogy mivel ismételt felszólításra nem akartak vele szóba állani, nem is vehetik rosss néven, ha ő neki, — bár nagy sajnálattal tette, — el kellett maradni régi aratóitól és idegen munkásokkal kellett szerződni. Ha jövőre vissza akarnak hozzá állani, kész örömmel fogadja őket, csak azt kéri, hogy az aratási szerződést idejében kössék meg. Persze, hogy ezt a kérését a következő évben teljesítették is a munkások. De abban az évben bizony keserves időt láttak, az aratási részkeresetből kimaradtak. Csak az tudja, hogy mily mértéktelen nyomorúság költözhetétt egyes munkás haj- lébába, aki a munkásember kereseti viszonyait ismeri és tudja azt, hogy a kenyérre valót egész télre az aratási részkeresetből szerzi meg. Aki nem all aratáskor munkába, annak csak nyomorúságban van része — újig. De el lehet képzelni, hogy az az idegen ember, aki az aratokdt kiszavalta a rendből és mézes-mázos beszédével elhitette, hogy nem kell jó előre leszerződni, hanem meg kell várni a búza beérését, az ékes- szavu ember abba a határba, — pedig pár esztendeje történt az eset — ugyan nem mer elmenni, annyira félti az irháját. De lesnek is rá gyönyörűségesen, mert hiszen szenvedett nyomorúságukat nagyrészben ennek az idegen izgatásnak köszönhetik. A mezőgazdasági munkásra nem származik semmi hátrány abból, ha jo előre, akár már télen is elszerződik a munkába. Afelől egész bizonyos lehet, hogy ő munkája bérét, akármilyen termés is lesz, meg fogja kapni. Hiszen az uj munkástörvény a gazdát a munkással szemben vállalkozónak tekinti, akinek el kell szenvednie az Isten látogató kezét, ha sújtja és termést nem ad. Ellenben a munkás, ha akár tizenketted, akár tizennegyed részére szerződött is a kicséplendő búzának, nem kockáztat semmit arra az esetre, ha a búzája meghibásodik, vagy semmi, vagy silány termés lesz. Mert azt mondja a munkástörvény, hogy gazdasági balsiker esetén a munkásnak a munkába állás előtt jogában van kérni, hogy a megállapított részkereset helyett az azon vidéken, akkor fizetni szokott napszámbért kapja. Vagyis a szerződésnek a részkereset kiszolgálására szóló része kötelezi a gazdát, de elfogadása természetesen a munka megkezdése előtt, nem kötelezi a munkást. így tehát nem mondhatja a munkásember, hogy ő eleve aratási szerződést nem köthet, mert hiszen nem.tudja, mire kösse ? Nagyon is tudja, hogy őt a törvény abban a részben, hogy ingyen ne dolgozzék, megvédi. Bizony ez a törvény a gyöngébb védelme. Mert aztán ki védi meg a gazdát, akinek egy rossz termés esetén adóját és köztartozását épen úgy meg kell fizetni, épen úgy kell fizetnie a földjén lévő kölcsön kamatát, mintha jó termése lenne. Aki igazságos ember, annak el kell ismernie, hogy a gazda, különösen, ha nincs anyagilag jó helyzetben, sokkal súlyosabb, gondterheltebb napokat lát, mint a munkás, aki neki napszáma munkájáért mindenesetre kijár egy-egy rosztermésü évben is. De ha az ember igazságos, pedig legyen az minden ember, akar gazda, akár munkás, el kell ismernie, hogy a munkás törvénynek erre a gyöngébb léit védő intézkedésére nagy szüksége volt ? Ez a méltányos és valóbban igazságos. Az aratás gyönyörű munkája a rendben álló magyarnak és bár hamarább kel, mint a dalos pacsirta és későbben nyugszik mint némely esteli csillag, bar alig van pihenése és megállása, ezt a nehéz férfias erőt kivánó munkát gyönyörűséggel jókedvvel és vasegészségei végzi. Legyen ilyen a mostani aratás is! Terítsen Isten gazdag áldást ennek a sanyargatott országnak lakosságara, akikre valóban ráférné egy bő termő esztendő annyi nehéz napok után. Szemelvény Dr. Zafféry Károly szalézi áldozópap, nyug. íőgimnáziumi igazgató művéből. „Ez a rövid cikk volt a jelen nagy műnek az első forrása. Már több éven át tanulmányoztam jelesebb magyar Íróink műveit s belőlük kiszedegettem a szebb kifejezéseket anélkül, hogy tovább gondoltam volna. Ezenközben — mint a magyar Szalézi Értesítő szerkesztője — értékesíteni akartam tanulmányaimat és a fenti cim alatt az itt következő cikket írtam, jegyzeteimből ösz- szeállitva a viharra vonatkozó idézeteket. Megtudtam, hogy a szalézi magyar kispapok szónoki hévvel olvastak föl egymásnak a cikket. Később egy akadémikusnak küldtem be a cikket. „Rendkívül érdekesnek“ találta. Egy elsőrangú tekintélynek ilyen nyilatkozata nagyobb dolgokra bátorított. Feltettem magamban, hogy szemelvényt állítok össze legjelesebb magyar műveinkből; de alig reméltem, hogy könyveket kaphassak az akadémiától én, külföldön, (Olaszországban, Torinóban) lakó, ebben a nagy segítségben részesülhessek. De ime! Megnyílt előttem az Akadémia könyvtára és ha művem előszavában 330 forrásműre hivatkozhatom, azt legnagyobb
