Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 6. szám
Esztergom. 1914. XXXVI. évfolvam. 6. szám. Vasárnap, január 18. POLITIKAI és TRRSRDfíLMILRP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FELELŐS SZERKESZTŐ: FŐMŰN KATARS : DR GRÓH JÓZSEF DR KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ARAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Mit várunk a közigazgatási reformtól? Irta: Ktnety Károly egyetemi tanár. T. Szerkesztő Úr ! A minket éveken át szorosan összekapcsolt kedves kötelékre hivatkozva, czikket kérőn tőlem ; azt kéri, hogy Írjak valamit b. lapja számára a közigazgatási reformról. Szívesen irok. Hiszen valóban igen kedves nekem annak a múltnak emléke, az a példátlan szeretet és bizalom rnely- lyel Esztergomban megajándékoztak, melyet szerettem volna a város érdekében elért több., sok . . . eredménnyel viszonozni . . . Alig sikerült valami nevezetesebb ... Ha tán a reáliskola kifejlesztésétől és államosításától s a városok némi állami segélyezésének kivívásától („quorum pars fui“) eltekintek, a beváltatlan Ígéretek súlyát érzem. Adós maradtam az összekötő vasút kivitelével melyet annyi buzgalommal kezdtünk, ados a királyi törvényszékkel, adós a kir. Pénzügyigazgatósággal és tovább . . A viszonyok kedvezőtlensége erősebb• volt mint az én csekély akaratom . . . Hiaba zörgettem, nem nyittatott . . ., hiába kezdeményeztem, célhoz nem jutottam. így lett a munkáslakások dolgával is . . . melyet pedig Darányi kilátásba helyezett . . . No de hagyjuk ezt . . . kívánom, hogy a mit a múlt nem hozott meg, sikerüljön a városnak a kedvezőbb jelenben. Most egy nagyhatalmú áldásos kéz is segít Önöknek, az Érsek Herczegprimás, Esztergom legjobb barátja . . . De hiszen nem is ezekről akarok cikket Írni, hanem arról, hogy az a korszakos reform a mi a helyi közigazgatást át formálandja, rejt-e valami üdvöt és boldogabb jövőt Esztergomra . . . A mennyire némileg tájékozva vagyok, ez a organikus nagy reform a városokra is jelentős változásokat hoz . . . A városi tisztviselők választása valószínűleg megmarad ugyan, de a városi rendőrség államosítása nem kis terhet vesz le a város népéről. A törpe vármegyéket kike- rekités, respective egyesítés utján normális nagyságúak váltják föl. Esztergom megye is a törpék, a legtörpébbek, vagyis kikerekitendők között van. A kikerekités után is kell, hogy Esztergom maradjon a nagyobb vármegye székvárosa ; ez az ősi érseki város hiszem nem is fog mellőztetni . . . minden igénye megvan az elsőbbségre. Mint nagyobb vármegye székhelye gyors fejlődést remélhet a város. Nem marad sokáig kir. pénzügyigazgatoság nélkül, de sok valószínűséggel bir a kir. törvényszék felállítása is. A közigazgatási reform fontos része lesz a „városok háztartásának lábraállitása.11 Egyszerűen tönkrejutnak vidéki városaink a rettenetes pótadó teher alatt; tudom, hogy Esztergom is horribilis pótadóval küzd ; aránytalanul szegény lakossága huzamosan ezt alig bírja el. Szó van arról, hogy a mai csekély fokú állami segélyezés fokoztassék; de consideratió tár„Esztefljom es Vidéke“ tárcája. Téli sérénáde. Irta : Sárkány Sándor. Most újra tél van. Havazik■ Éj van, mint akkor s azóta annyiszor! . . . Akkor ? . . Régen volt . . Kinézett ablakán s én arra jártam minden éjszakán . . . Emlékszik-e szép Madamme ? . . . Kacagott rajtam az uccán a szél; szemembe vágta a hideg havat; mert nem sejtette az se t’án, hogy majd egy havas éjszakán enyém lesz ajka szép Madamme. Bár tél volt. Havazott■ Éj volt: az ajaka ajkamra rátapadt; s mig csiingöttem az ajakán, azt esküdte ez éjszakán, hogy szive lángol szép Madamme. S most újra tél van. Havazik. Éj van, s nem lángról, csak szikráról álmodom. De jégvirág fehérük ablakán, a szél hideg havat szór énreám és kacag rajtam szép Madamme. „Gyalázatos gazember.“ (Esztergomi elbeszélés.) Irta: dr. Kőrösy László. (Folytatás.) Végre bealkonyodott. Kábult fejjel, tántorgó léptekkel hagyta el siralomházát, csinos hónapos szobáját és be sem zárta többé. Az uccán kevesen jártak. De minden erélyesebb lépésre, vagy csörrenésre megdöbbent és megállóit. Nem akárt többé bajtársaival találkozni. Lopva, óvatosan érkezett meg egy kis mellékuccába. A jó ismerős ház kapuja alatt mégegyszer kiegyenesedett, fölemelte a fejét és becsöngetett. Egy elszontyolodott vén cseléd nyitotta ki az ajtót. — Mit csinál a kisasszony ? — Elutazott. — Kivel ? — A mamájával. — Hová ? — Nem mondták. Hanem itt van egy levél a főhadnagy urnák. Lehóczky János bement a szobába, ahol minden fiók és szekrény nyitva és üresen bámult reá. Mintha csak betörők jártak volna itt. Leroskadt az egyik karosszékbe és elolvasta a levelet. Szörnyű tartalma lehetett. Az anya írása. A vén cseléd nyöszörögve telepedett le egy székre és igy bámult szánakozóan a szép fiatal főhadnagyra, akárcsak a siralomházban szokás. Háromszor is elolvasta az első sort: — „Ilyen gyalázatos gazember nem érdemli meg az én szerencsétlen lányom egyetlen könnycseppjét sem,“ — „Gyalázatos gazember!“ — sóhajtotta keservesen. Két gyilkos szó. Két tőrdöfés. Egyúttal sirfölirat. És ez a két rettentő szó kergette ki a világból. Ez a két szó lett most egész életrajza. Sokáig tanácstalanul nézett a szomorú lámpásra. Sehogysem birt eligazodni kínos gondolatain. És nem volt képes végső elhatározásig érlelni utolsó, gyötrelmes töprenke- déseit. Végre erőt vett rajta a „gyalá- za'os gazember“, aki most már csak egyszer jelenhetik meg akárhol — legutoljára. Izzó lelkiismerete égetni kezdte minden csöpp vérét. Egyenruhája undorral vádolta. Minden emléke elvesztette fényét. Csupa iszapot látott maga körül. Beszennyezett emlékek, bepiszkított virágok, megbecstelenitett arcképek, átkozódó gyűlölt lavinái nehezedtek lelkére ebben az elpusztult családi szentélyben. A szeretet háza undok férgek tanyája. A szeretet boldogító verőfénye helyett kárhozatos átok fogadja. A vén cseléd megértette a boldogtalan fiatal ember szörnyű fáj- dálmát és sírva fakadt. Bántotta azonban Lehóczky János főhadnagyot ez a meg nem érdemelt részvét. Hirtelen fölkelt és parancsoló hangon ezt mondta : — Ne rimánkódjék Kató néni: Nem szokás egy „gyalázatos gazembert“ megsiratni! Mondja meg, ha hazajönnek, hogy itt jartam legutoljára. Adja oda azutan a kisasz- szonynak ezt a virágot. És megfelezte a négy thea rózsát. Megcsókolta mind a kettőt, letette az íróasztalra és szótalanul távozott, Késő este volt már, mikor hazaért. Megnézte az óraját. Tiz-tizenkét órája maradt még mindössze. Megdöbbent, mikor a tükörbe nézett. A „gyalázatos gazember“ állt vele szemben, akinek még csak az az egyetlen kötelessége maradt: meg-
