Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 47. szám
Esztergom, 1914. XXXVI. évfolyam. 47. szám. Csütörtök, junius 11. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ES HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK: DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. A kiharangozásról és az ágyúzásról. Furcsa vezércikktéma és Esztergomban fölötte kényes kérdés. De ha valahol, hát itten aktuális, mert Esztergom mind e mai napig „a harangozás és ágyúzás varosa“. Tegyük hozzá : eléggé helytelenül ! Bizonyos borzongás fut rajtam végig, mikor a harangozás dolgát toliamra veszem, mert nem ok nélkül tartok tőle, hogy tiszta s jó szándékból eredő hozzászólásomat sokan nem fogják megérteni, még többen félreértik, sőt némelyek majd illetéktelen beavatkozásnak bélyegzik és szinpadias műfelháborodással — mint szokták mondani —■ „fülük mellett eleresztik a szélnek“. Mindegy. Ahogy lesz, úgy lesz. „Üssenek bár—mondom Diogenessel — de olyan kemény botot nem találnak, mely engem visszariasztana“ az igaznak kimondásától — sok jo ember érdekében ! Tény az, hogy Esztergomban mértéktelenül sokat harangoznak. Bántóan, idegesítően sokat harangoznak ! Nem szólok az istentiszteleti harangozásokról, melyekhez semmi közöm, s amelyek amúgy is tűrhetően rövidek szoktak lenni. Hanem igenis szólok a halotti kiharangozásokról, amelyek nálunk — minden nagyítás nélkül ! — oly mértéktelen hosz- szúak, hogy akárhány gyengébb idegzetű embert beteggé tehetnek, nem kétlem, tesznek is. Esztergomban minden halottnak kerek egy óra harangozás jár ki napjában : félóra délben, félóra este. Ha most már több a halott, ami ekkora városban különösen ősz és tavasz idején rendes dolog, olyankor jóformán egész nap zúgnak a belvárosi templom éppen nem finom hangú harangjai. És ha még csak azok zúgnának ! De újabban, mióta a ferenciek új harangokat szereztek, azoknál is harangoztat a „nemzet“, úgy hogy akárhányszor valóságos versenyharangozás folyik naphosszat a királyi városban. Elképzelhetni, mily bántó, mily gyötrő ez a közelben lakókra nézve, főleg a mostani ideges világban. Én igazán csak mély részvéttel tudok gondolni rájuk, annál is inkább, mert magam is egyik kénytelen közeli hallgatója vagyok a belvárosi mértéktelen kiharangozá- soknak. Vagy talán meg lehet ezeket szokni ? No, én ezt teljes lehetetlenségnek tartom, vagy legfeljebb botfülüekről tudom elhinni. Szívesen venném, ha valaki meg tudna győzni ennek a be- teggétevően hosszadalmas kiha- rangozásnak vallási, kegyeleti vcgy bármiféle elfogadható okáról és céljáról; de sok gondolkozás után eleve is lehetetlennek tartok minden ilyféle igyekezetei. Jól van, rendjén van : harangozzanak ki minden halottat, de ne váljék ez a kegye- letes cselekedet mértéktelensé- gével az élőknek gyötrésévé ! Szép és helyes dolog a hagyomány fenntartása; de ott ahol a fenntartás sokaknak állandó hántásával kapcsolatos, igazán dőreség és makacság ragaszkodni hozzá. Hiszen nem is olyan régen még olyanabbul voltunk ebben a dologban. Gróf Csáky Károly plébánossága idejéig nem fél, hanem egy-egy órát harangoztak délben és este minden halottra ! Ha akkor a hagyomány és kegyelet különösebb sértése nélkül fél órára lehetett rövidíteni a kiharangozást, mért ne lehetne most eléggé megokol- tan még rövidebbé tenni legalább is negyedórával ! Példaképpen bátran hivatkozhatom itt arra, hogy manap már egyetlen város sincs Magyarországon, ahol a miénkhez hasonló félórás kihaiangozások volnának, csakis falvakban járja még ez a szokás, de ott se mindegyikben. A másik bántó szokás, a mely ellen szót emelek s amelyet nemcsak mérséklendőnek, hanem egyenesen pusztítani valónak ítélek : az ünnepi ágyúzás szokása. Ez is bántó, sőt bántóbb dolog a hosszú kiha- rangozásnál! És nem is illik a mai békeszerető korba. Abban is hagyják már mindenfelé, csupán mi esztergomiak ragaszko„Esztßfgom és Vidéke“ tárcája. Az élet filozófiája. Hogy mi az élet? Küzdés, csupa harc Amelytől fonnyadt s ráncos lesz az arc, Örök viszályok tengere, Pusztító orkánok helye. És mi csak húzzuk a súlyos igát, Elfojtva, bensőnk fájdalmas jaját Mászva a sok lépcsőfokot Míg a szív utolsót dobog. Kuntz Ferenc. Tanulságos példák. Irta: Dr. Kőrösy László. 1. A szegény asszony imája. (Legenda.) Mikor Krisztus Urunk a földön járt, sok csodát művelt, sok jóra tanította tanítványait, fáradtan egy kis faluba érkezett. Letelepedett az első árnyékos fa alá és Péterre tekintett, mert tudta, mit akar. Végre Péter nagy nehezen megszólalt : — Uram, Istenem, ugyebár sok, nagyon sok bajt találtál ma is útközben. A rossz ember legázolja a jót. A vallásost kineveti a vallástalan. A szegény vérét kiszija a gazdag. Az erényt legyőzi a bűn. Aki bírja, marja. Jaj, Uram Istenem! Elszámolhatatlan sok rossz van ezen a világon. Pedig én szívesen megkönyörülnék a szegényen, szívesen segítenék az ártatlanul üldözöttnek, fölemelném a szenvedőt az utszéléről, csak valamivel több hatalmam lenne, én Uram Istenem a világ megjavítására. Az Ur szelíd jósággal tekintett az ő háborgó tanítványára. Az öreg halász esedezve tette össze két kezét Es ekkor jó szívvel ezt kérdezte: — Azt hiszed Péter, hogy te képes lennél megváltoztatni a világot? Jól van. Próbáld meg. Vedd át egy napra a Mindenható hatalmát, de azután gondoskodjál ám mindazokról, akik hozzád könyörögnek a siralom völgyében. Es átadta botját Péternek. Ekkor galambok szállottak a szegényes faluból a szikomórfára. Péter mélyen meghajtotta fejét, átvette a hatalom jelképét, az Ur botját és a falu felé iparkodott. Útközben egy igen szegény öreg asszonnyal találkoztak, aki foszlányos ruháiban, mezítláb vezette kecskéjét a szabad legelőre és igy szólott hozzá jóságosán : — Eredj, Isten nevében, egyetlen kecském a legelőre. Lakjál jól. De mentsen meg téged a jó Isten minden vadállattól, rossz embertől és veszedelemtől. Tudod édes kecském, hogy árváim várnak odahaza. Azoknak kell egy kis kenyeret keresnem. Eleresztette kecskéjét és visszasietett a faluba. — Hallottad Péter az elhagyatott szegény asszony buzgó imáját ? íme, most isteni hatalmad van, tehát oltalmazd meg az elhagyatott állatot minden veszedelemtől. Jól megértsed, mit kíván az a szegény asszony! Estére kötelességed a kecskét a szegény asszony házába vezetni. — Ezt fogom cselekedni Uram, Istenem ! És Péter buzgón őrizni kezdte a magára hagyatott kecskét. De az csakhamar ugrándozni, sőt futkározni kezdett. Annyira megvadult az öreg pásztortól, hogy egyenesen az erdő felé iramodott. A halász eleinte csak bírta a futást, sokáig kergette a kecskét, de azután elfáradva és kedvetlenül vezette az özvegy asszony házába. Ekkor megszólal az Ur : — Tehát meggyőződtél Péter arról, hogy milyen végtelen nehéz az Isten gondja és munkája ? Péter az Ur elé térdelt és esengve igy beszélt: — íme, visszaadom botodat, Uram Istenem és alázatosan bocsánatot kérek tőled a leggyarlóbb ember bűnéért, hogy hatalomra mertem vágyódni. Most győződtem meg én Uram Istenem, hogy mit jelent az egész nagy világ kormányzása, mikor még az a kecske is kifogott rajtam. És az Ur megbocsátott az ő első apostolának, aki többé nem akart más lenni, mint első hive.
