Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 46. szám

2

ESZTERGOM és VIDÉKE.

1914. junius 7.

elbeszélés, vagy egyébb idevalósi kötet kallódik, mert nincs aki összegyűjtse.

Hajdan Majer István püspök szerzett össze rengeteg esztergomi nyomtatványt. Ez az efemernek tetsző óriási anyag azonban valamikor nemcsak az esztergomi kereskedelem és ipar életjeleit, hanem könyvnyomdáink érdemeit is megörökíti városunk kultúrtörténete számára.

Ami becses, azt ne engedjük pusztulni. Úgy látszik ez a nemes hivatás az új nemzedékre vár. Akinek hajlama van a múlt kegyeletes emlékei iránt, az — kellő tanulmányok után — kellemes passziót fog találni az értelmes és érdemes gyűjtésben.

Majd minden esztendő új adatokkal gyarapítja városunk történetét. A barlanglakokat nemrég geológusok konstatálták megyénkben. De alaposabb ásatások még nem történtek.

Köztudomású, hogy kicsiny megyénkben és kis városunkban nagyszerű történeti emlékek találhatók. A prehisztori- kus tárgyak tőlünk jórészt a Nemzeti Múzeumba kerültek, mig a Simor-Muzeum meg nem alakult.

Külön specialistát foglal le a kelta érmek, az avariszk emlékek gyűjtése. A török világból pompás aranypénzeket, remek gyűrűket és egyéb ékszermaradványokat találtak.

Mindezekkel az adatokkal

cserepárt és egy zenebandát küldött ki Gödöllőre. így egy szakasz katona feltűzte szuronyát, s egy tiszt Plesz- nik házába vezette őket.

A kéményseprőmestert és két segédjét otthon találták.

— Pleszniket keresem — hápogta s nagyokat fújt.

— Én vagyok — felelte a tót származású jó hazafi.

— Na, te lázadó Kossuth-kutya, most megtanítunk emberségre.

Plesznik meghökkenve nézett a villogó szuronyhegyekre.

— Muháné megírta a kérvényében, hogy csak te árulhattad el becsületes, jó érzelmű urát a magyaroknak.

Plesznik önérzetesen tiltakozott a vád ellen.

— Hallgass Kossuth-kutya, fogj ásót és kövess bennünket.

A mester kénytelen volt engedelmeskedni.

Pribékeidet is hozd magaddal — mutatott a két segédjére.

Erre ők is követték mesterüket. A cserepárok szuronyok közé fogták s a kéményseprő fája alá kisérték őket. így hívták azt az akácfát, mióta Muhát felkötötték rá.

Amint megérkeztek, a tiszt rári- pakodott:

pedig fölakarom hívni a komolyabban gondolkodó ifjúság figyelmét arra, hogy kedve és készültsége szerint, csakis egy- egy történeti fejezetnek szentelje fáradságát, mert valameny- nyit képtelen egy emberi erő elbírni. Okos munkafölosztással azonban néhány együttérző fiatalember elérné azt a célt, hogy a gyűjtés valamennyi nevezetesebb ága nemsokára gyümölcsöznék Esztergom és az új nemzedék dicsőségére.

Gyűjtő.

Fürdők és fürdőzők.

Tavasz végén, nyári szezon közeledtével, miről volna időszerűbb beszélgetni, mint a fürdőkről és fürdőzőkről. Társaságban, családban az érdeklődés a nyaralás, a fürdőhely felé fordul, az újságokban, prospektusokban, reklámoszlopon csábító szépséggel körülfonva jelentkeznek a nagy fürdők és a kis fürdők s néhány hét múlva előkelő bőröndök milliói repülnek szerte az országba, a szomszéd Ausztriába s az egész világba, széthordani a verejtékkel vagy fürge könnyűséggel összeszedett bankókat. Ilyenkor aktuális a fürdő kérdés és ilyenkor lehet megállapítani, menynyire fürdőző nemzet a mamagyar. Ha ezekből a látszatokból következtetni lehetne többre is, az ember készséggel állapítaná meg, hogy a nyári 'két hónapban mindenki fürdik az országban. Pedig dehogy für- gik, dehogy! Csak fürdőzik. Csak fürdőző nemzet vagyunk,

— Ki fogod ásni a testét a legényeiddel !

Nincs az a rossz csiger a világon, amitől savanyúbb képet vághatna az ember, mint a szegény, becsületes, jámbor Plesznik vágott erre a parancsra.

— De uram, hiszen én nem vagyok sirásó — tiltakozott szerényen.

— Egy szót se, mert mindjárt a fán lógói! — förmedt rá a tiszt.

Plesznik erre nagy busán hozzáfogott a jeltelen, letaposott s a földdel egyenlővé tett sir felbontásához.

Két legénye erősen segített neki. Egy óra alatt kiásták Muha holttestét. Nem volt koporsóba zárva s már teljesen szétmállott. Ekkorára a cserepárok elhozták oda a koporsót is.

Plesznik megállóit, homlokáról mogyorónyi veríték csepegett s kérdően nézett a tisztre, aki befogta az orrát.

— Az ujjaiddal szeded össze a testrészeit s úgy rakod egymás mellé a koporsóba! — rikácsolta a tiszt.

Legényei most is segíteni akartak neki, de a tiszt kardlappal kergette el őket.

Nagy sokára e borzasztó munkával is elkészült a mester. Ekkor a tiszt rázáratta velük a koporsó fedelét s megparancsolta nekik, hogy a

amely az elrontott gyomrát, a fájó lábait, a fogyó erőit kúrálja, vagy szórakozik, pihen, üdül, a lányát adja férjhez és galambokat lövöldöz, egyszóval fürdőzik, de nem fürdik. Fürdőzni lehet viz és kád nélkül, szappan és rendszer nélkül, a fürdőzés még nem fürdés. A fürdőzők statisztikájából legfeljebb azt lehetne megállapítani, hogy hány embernek telik arra, hogy nyáron elhagyja a megszokott lakását és hogy a doktorokat, vállalkozókat, szállodásokat, fürdőtulajdonosokat gazdagítsa. De nem lehet megtudni, mennyire fürdenek nálunk az emberek.

Erre sokkal megbízhatóbb forrásokra van szükség. Csak a statisztika világitó számoszlopaiból derül ki, hogy fürdőzők és fürdők, üdülők és tisztálkodók számaránya mily messze jár egymástól. Nos, ha azt nem tudjuk is biztossággal, hogy a nyári két-három hónapban hány ember all be a reménykedő és vidám fürdőzők közé, azt igenis felbecsülték már, hogy mily mértékben fürdik télen és nyáron rendszeresen az ország lakossága. Tehát: meg lehet állápi- tani, hogy nem vagyunk fürdőnemzet. Abból a statisztikai felvételből, melyet a belügyminisztérium a Társadalmi Muzeum és a Magyar Népfürdő-Egyesület együttesen állítottak össze, kiderült, hogy az ország tizennyolc és félmillió lakosa közül 73'7°/o, azaz tizenhárom millió ember olyan helységben lakik, ahol egyáltalában nincsen nyilvános fürdő. Ez a tizenhárom millió ember tehát vagy otthon fürdik, a maga angol higiénikus felszerelésű cserép-fürdő kádjában vagy hintón és Pullmannfőuccán keresztül, lépésben vigyék a temetőbe. Elül a zenebanda haladt s Bethoven gyászindulóját játszotta.

A koporsó után a tisztek mentek s egy félszázad díszbe öltözött cserepár. Mikor a zene elhallgatott, tompán pergett tovább a gyászposztóval bevont dob — mintha csak a fájdalom sziszegő sírását utánozta volna. Az özvegy búsan ballagott a koporsó után s folyton befogva tartotta az orrát. Midőn a sírba eresztették a kivégzett kémet, a pap beszentelte, a cserepárok sortüzet adtak, mintha katona lett volna.

így adták meg a végtisztességet a magyar hazaárulónak és osztrák vértanúnak.

Plesznik oly rosszul lett, hogy csaknem elájult és legényei vitték haza.

Hanem a vádaskodó özvegy nemsokáig maradhatott Gödöllőn. Kinézték onnan. Senki se szólt hozzá, mindenki elfordította a fejét, ha találkozott vele.

Muha tehát beváltotta utolsó szavát : csakugyan visszajött, de ezzel is csak a feleségét keserítette meg, mert szöknie kellett Gödöllőről.

kocsin jár a szomszéd nagyvárosba fürödni. Akkor tudniillik, amikor ez a tizenhárom millió ember bankigazgató lesz vagy nagyvállalkozó vagy esetleg néhány ezer hold földnek az ura. Addig egyelőre még nem fürdik. Lehet, hogy némelyik fürdőzik közülök, lehet, hogy pár ezer valamiféle nyomorult teknőben vigasztalódik olykor, egyrésze a nyári két hónapban „lefürdi“ az egész évre szóló porciót, de egészben el lehet mondani, hogy az ország minden négy lakosa közül csak egy él olyan városban, ahol bármikor módjában van fürdeni. Három pedig nem fürdik, hogy Eötvös Károlynak adjon igazat, aki tudvalevőleg megállapította már statisztika nélkül is, hogy csak az úr, a zsidó, meg a beteg ember fürdik, de a magyar ember nem fürdik.

Igaz, hogy a német birodalomban ugyanilyen pontosságú statisztikai felvétel mást konstatált. Azt konstatálta, hogy ott a lakosság 42-5%-a, tehat körülbelül minden második ember él olyan helységben, melyben nyilvános fürdők vannak. De — hja a német, az más! Az jómódú, iparűző, régibb kultúrájú, hol vagyunk mi még azoktól — fogják mondani a kényelmes bölcsek. Azok akik mindent megértenek és mindent elintéznek egy indulatszóval. Pedig hát ha az mind igaz is, akkor sem következik szükségképen, hogy bele kell törődni. Nem következik, sőt bizonyosan nem igaz, hogy a földművelő-nemzetnek ne lehetne épen annyit fürdeni ép oly rendszeresen — télen- nyáron — mint az iparűzőnek. Nem igaz, hogy amit a jobb gazdasági körülmények még nem tettek szükségletté, azt ne lehetne elfogadtatni neveléssel, szoktatással.

(Bef. köv.)

A nemzeti érzelem fejlesztése a népiskolában.

E világban, a felvilágosultság e korában közkinccsé lesz a tudomány minden vívmánya; a haladás előnyeivel szemben a hátrányok is mutatkoznak s minden nemzeti eszmének és haladásnak halálos ellensége a kozmopolitizmus terjesztgeti felettünk karjait. Pedig nekünk magyaroknak szükséges ettől felni. A nemzeti élet szomorú jelei sürgősen kiáltanak felénk, hogy a nemzedéket máskép kell nevelni s ne engedjünk se a tanítás, se a nevelés terén idegen eszmeáramok hóbortjának, mert a kelet és nyugat közé ékelt magyar nemzet a második ezredévben úgy töltheti be világtörténeti hivatását, ha faji sajátságait a nemzeti érzelmek nemes galy- jával oltja be, szokásban, erkölcsben,