Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 29. szám
Esztergom. 1914. XXXVI. évfolyam. 29. szám. Csütörtök, április 9. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK: DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. A városi tisztújitás. A városi tisztújitás megtörtént nagyobb érzelmi kitörések nélkül akár örömben, akár elégedetlenségben; megtörtént minden hagyományos jubiláció nélkül, mint szokták mondani: szürkén és egyhangúan. A képviselők ha nem is teljes, de elég nagy számmal voltak jelen. A hangulatuk inkább komor, mint komoly; tekintetük jobban borús, mint ünnepies. Nekünk úgy tetszett, mintha a szivek mélyén valami titkos keserűség rágódott volna, hogy ez a tisztújitás másként is történhetnék, jobban is történhetnék! . . . Legkevésbbé sem állítjuk, hogy ez a keserű érzés minden képviselőben egyformán megvolt. Nem, annyira naivaknak nem tetetjük magunkat, mert nagyon jól tudjuk, hogy elég sok maradi képviselő van, kiknek mindenki és minden jó, kiknek kényelmes elve „nihil innovetur!“, azaz: semmi újítást, maradjon minden a régiben! — és „quieta non movere!“, vagyis: a nyugodt, békés állapotokat nem bolygatni! Annyi azonban bizonyos, hogy még ezek ábrázatán se tükröződött ezúttal a szokásos táb- labirói megelégedettség, amely azt vallja Mohameddel, hogy a sietés vétek, a lassúság erény. Szóval: alighanem nagyon csalódnék, ki az ellenjelölt nélküli egyhangú tisztújitásból a képviselőtestület teljes megnyugvását magyarázná ki, Nem titok többé, hogy máris sokan vannak és napról-napra jobban szaporodnak, kik egyrészt új, fiatalabb erőket, másrészt új rendszert, még pedig új gazdálkodó és munkateljesítő rendszert kívánnának a város vezetésében. Mi leplezetlen őszinteséggel sajnáljuk, hogy a személyi fel- rissités már most nem esett meg, s úgy hisszük, legkevésbbé sem igazi jóakarói a polgár- mesternek és a pénzügyi tanácsosnak azok, kik őket magas korukkal járó nyilvánvaló gyengeségeik dacára maradásra bírták. Ezek — ismételjük meggyőződéssel — néhány naiv lélek kivételével nem jóakarók, hanem ravasz ugratok, kik saját titkos céljaikat szolgáljak a marasztalással. A polgármester és a pénzügyi tanácsos urak minden valószínűség szerint ily ravasz ugratok áldozatai. Sajnos, azt kell állítanunk: áldozatai, mert előre látjuk s előre tartunk tőle, hogy erről rövidesen alkalmuk lesz fájdalmas tapasztalatokat szerezni. De tulajdonítsák önmaguknak, kik inkább hallgattak a simaszáju csalfák édeskés fuvolázására, mint tisztes koruk parancsoló szavára! Felemelt homlokkal merjük hangoztatni, hogy mi sokkal jobb akaróik vagyunk e nyers szókimondásunkkal, mint a marasztaló csalafinták legyező hízelgéseikkel ! Nem kell látnoki képesség, csupán reális gondolkodás annak előre való megmondásá- hoz, hogy mind a polgármester urnák, mind a pénzügyi tanácsos urnák rövid időn belül egyre nagyobbodó kellemetlenségekben lesz része a közgyűléseken. Hogy miért? — Azért, mert akik a város mai vezetését, gazdálkodását és a tisztviselők munkateljesítését ..Esztergom es Vidéke“ tárcája. Amerre az Ur áthaladt . . . (Cedron kövei felém kiáltanak. Bána:omnal nagyobb nincs az ég alatt . ..) Akkor is tavaszra vártának a lelkek. S mi lett a tavaszból? Mért nem szállt a tajra, Hogy legyen az imént ébredt természetnek Üde-zöld ruhája . . ? Nem volt arra bimbó; Fáztak mind a fák. Levél se fakadt ott; Megnémult az ág. Nem járt arra szellő, Mely tavaszt lehelt. Madár is kerülte Messze azt a helyt. Nem bujt elő arra Egyetlen virág : Nem remélhető ott Az ég harmatát . . . Az a hely ott arra Átokvert világ: Hol Cedron kövei vértől könnyesek; Hol az Ur kereszttel vállán áthaladt . . . (Bús Cedron kövei felém intenek. Bánatomnál nagyobb nincs az ég alatt . . .) Vince. Az anya. Irta: Géczy Ede. Az asszony játszotta a klasszikusokat. Ismerte az ókori irodalmat éppenúgy, mint korunk ultramodern irányait. Egy-egy nevesebb festőművész vásznát órákig elnézegette, mindig találván benne valami újat, mi azután sokáig lekötötte figyelmét. Nagyon szerette különösen Goya pu- fókképü, szelidtekintetü, fehér angyalkáit, melyeket a mester tömegesen helyezett el hires vásznain. Az asszony művészlélek volt. A férj egy vasgyárnak volt egyik kis tisztviselője. Aránylag csekély jövedelméből pontosan fizette a terhes adók összegét. Családja eltartásáról szerényen gondoskodott: szakácsnőt azonban nem tarthatott. Az asszony végezte a háztartás összes teendőit beletörődött megadással. Látszólag nyugodt temperamentum volt. Napi munkája végeztével titkos, álmodozó lelki-világának ábrándozó káprázatába menekült s olyankor felejteni látszott közvetlen környezetét. Órákig elnézegette a közeli vasgyári kémények gomolygó füstjét. Ez új volt elölte, hisz alig pár hónapja, hogy a felvidék e csodaszép rejtekébe jöttek, — elhagyni kényszerülvén a kultúrfő- város ünnepi zaját. A kémény füst felhői a messze szürkeségbe tűntek; s az asszony sápadt arcán nehéz könnycsepp gördült alá, mert ismét veszni látta a pompát, a fényt, az előkelő társaság nyüzsgő életét, melynek még a közelmúltban boldog részese volt, s melynek csalóka valójába most csak túlhevitett fantáziájának hiú képei altatták beteg lelkét. Képzeletben — hajdan fényes szalonjukban fogadta a szellemi és a született arisztokrácia kiválóságait ... Az utolsó füstfelhő is elszállt a hosszú gyárkémény öblös torkából. Az asszony tágranyilt, nagy, fekete szeme a végső füstfelhőket kisérte, melyek a bizonytalan, nagy messzeségbe vesztek. Fáradt fejét lehorgasztotta s lelke csakhamar visszazökkent a rideg, egyhangú gyártelepi élet halotti medrébe. Drotter Pál, a kis tisztviselő egykor szerencsés börziáner hírében állóit. Milliókra becsülték vagyonát. Egy ideig kedvezett is neki a szerencse, mig egy nagy arányú, sikertelen spekulációja csakhamar tönkretette annyira, hogy pazar kiállítású bútorainak legszükségesebb részeit is alig mentette meg. Drotter Pál, rezignált s állást vállalt e csendes kis vasgyárban. Jelenleg egész kuitúrtevékenysége abban összegeződött, hogy gondosan táplálkozott s az emésztés zavartalan processzusára ügyelt. Bellát, feleségét sehová sem vitte. Maga sem tette ki lábát a házból szórakozás végett. Megutálta a művészetet, a pénzt, az embert; mindent-mindent utált, csak a feleségét imádta s gyermekeit rajongta körül. Bella az anyagi szegénység e szokatlan keretében sem tudta nélkülözni a kultúr-eletet és sehogyan sem tudott abba az isszonyú végzetbe beletörődni, hogy a legprimitívebb fizikai lénnyé alacsonyodjék. * * * * A kis vadregényes gyártelepre az édes nyugalom csendes, éji leple hullt s úr és munkás paraszt a napi munkában holtra fáradtan pihenni tért. Drotterék kicsiny kapuja kinyílt; Bella hosszú alakja surrant ki rajta. Kis levélkét szorongatott kezében s csakhamar kebelébe rejtette. Ugyanekkor a felső végről a temető felé tartott egy szikár, magas termetű festőművész, óvatos, nyugodt léptekkel — a találka titkos helyére, a temetőbe. Drotter csakhamar tudatára ébredt a szomorú valóságnak, mert a
