Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 27. szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1914 április 2. pitányból és a fogalmazóból) hetenként váltakozó állandó éj­jeli központi szolgálat szervez- tessék s a szolgálattevőknek éjjelenként 5—5 K, neki pedig az ellenőrzésért 1 — 1 K álla­píttassák meg külön díjazásul. A tanács természetesen nagyobb emóció nélkül magáévá teszi az indítványt s a javaslatot a közgyűlésen kellő időben elő­terjesztvén, 28, mondd: huszon­nyolc szóval (a minden tanácsi javaslatot megszavazó 28 szó­val !) határozattá emelteti. A javaslat rendőrkapitányi és tanácsi megokolása mind­össze annyi, hogy az éjjeli központi szolgálatot a bel­ügyminiszter kötelezően köve­teli, illetőleg elrendeli az állami támogatás terhére. Egyik tamáskodó képvise­lőnek kívánságára felolvastat­ván a belügyminiszteri leirat, kitűnt, hogy a megokolás nem egészen fedi a valóságot. A leirat ugyanis csak annyit kíván (nem követel és nem el­rendel !), hogy a támogatásból azokban a városokban, ahol még nincs és ahol szükséges, éjjeli szolgálat szerveztessék. Ez pedig egészen mást jelent, mint a rendőrkapitány és a ta­nács megokolása mond! Hanem hiába derült ki ez az igazság, és hiába argumen­A biró káromkodva lejtett a kocsmába. Dühösen ordította: — Mi a fenét csinálok most má avva a harminc zsák zabba ! A vendéglős furcsa kárörven- déssel ezt hajtogatta : — A zab nem romlik el, hanem mi lesz most már ezzel a sok kész étellel ? Mikor a kocsmában a többi ven­dég sunyi mosolygással nézte a ver gődőket, a pörlekedők is csakhamar megjuhászódtak. Április elsején csakugyan nem volt tréfa, hogy a vendéglős ingyen kiszolgálta a huszárpörköltet a sze­gény népnek. A biró pedig hiába kereste a szomszéd faiuban ezt a bizonyos ló­kötő huszárt. Tudták ugyan, hogy náluk járt, mert az egyik beteg paj­tása helyett jött az apjához egy kis puskaporért. A mikor megkapta, a városba indult és ott ült föl vonatra De ezt nem kötötték a biró orrára, hanem az egyik falubölcse ezt mondta : — Hátha csak amojjan maska­rás huszár járt inagukná ?! Így sült el a falusi áprilisi tréfa és igy nem sült ki a szerző. A föl­sülteken persze sokan nevettek — és sokáig. II. A második sikerült áprilisi tréfá­nak egy komoly, agglegény tanár esett áldozatául Budapesten. Néhány kibuktatott, régi, de azért már jó állású tanítványa esküdött tált higgadtan és alaposan dr. Zwillinger képviselő a javaslat ellen, a tanács makacsul meg­maradt mellette; s a 28 elszánt képviselőből álló „többség“ lel­kesedéssel szavazta meg az éj­jeli szolgálat 2190 K költségét (persze mindjárt előlegezéssel a jövő évi támogatás terhére!). A polgármester még szavazás alá sem bocsátotta dr. Zwillin- gernek abbeli indítványát, hogy amennyiben a javaslatot elfo­gadnák, az éjjeli szolgálat dija legalább is 2—2 K-ra szállít­tassák le (de ezen nem cso­dálkozunk, mert a képviselők indítványainak ilyetén mellő­zése mostanában rendszerré kezd válni a közgyűléseken!). Érdemileg bírálva most már az elfogadott határozatot, a legridegebb tárgyilagossággal megállapíthatjuk, hogy a meg­valósítandó éjjeli központi ügye­letesség Esztergomban fölösle­ges, hiábavaló, luxusdolog; 2190 K-nyi külön díjazása pe­dig — a legenyhébben szólva — bűnös pazarlásszámba megy, melyért nem lehet a rendőrka­pitányt és a tanácsot eléggé el nem Ítélnünk. Számos évek tapasztalata tanúság reá, hogy nálunk kü-' lön éjjeli rendőnisztviselői szol­gálatra abszolúte semmi szük­ség sincsen, mert ami kihá­ugyanis össze arra, hogy kamatostól leróják valahára megtorlásukat. Is­merték az öreg ur szigorú életrend­jét és pontosan fizető természetét. Március utolsó napjaiban valami tizenkét levelet Írtak ugyanannyi el­sőrendű firmához persze a tanár ur nevében Korán reggel, hétkor bekopogtat valaki a lépcsőházba nyíló névje­gyes ajtón. — Ki az ? — kiáltotta a tanár ur öltözködés közben, boszúsan. — Kérem új szalónruhát hoztam a tanár úrnak az Andrássy-útról, — jelentette egy nyájasan mosolygó szabósegéd, a mint a szobába lej­tett. — Micsoda tévedés ! — mon­dotta harsány indulattal a fésülködő öreg úr. — Nem rendeltem én most seholse szalónruhát! — Pedig kérem, a főnök úr ren­deletére mégis csak itt hagyom az öltönyt, mert a tanár úr levele az irodában van és arról tudósítja a céget, hogy egy közép termetű, vas­kos alakú új szalónöltözetet május elsején tetszik kifizetni. Letette az asztalra a csomagot és udvariasan elköszönt. Alig tette be maga után az ajtót, újra kopognak és ekkor megjelenik egy másik bátyus budapesti alak és ezt szavalja : — Kérem szépen, itt van a nagy­ságos tanár ur uj fehérneműje. El­sőrendű egy tucat ing, egy tucat alsónadrág, tizenkét prima törülköző és ugyanannyi remek zsebkendő gás éjjelente előfordul, azt enélkül is mindig el lehetett és lehet intézni. Egyébként is nem szabad elfelednünk, hogy egyik rendőrbiztos amúgy is a városházán lakik, tehát ál­landóan kéznél van. Ha pedig nagyobb kihágási eset kerülne elő, éppenséggel a kapitány urak is fölkelthetők, mert ugyan ki hallotta valaha, hogy ők csak nappal kötelesek a rendre felügyelni, éjjel pedig nem! Az éjjeli szolgálat jövőbeli külön díjazása meg a legsú­lyosabb megítélés alá eshetik nemcsak a dijak nagysága miatt, hanem főképpen azért, mivel rendőrfőtisztviselőink kép­zettségükhöz, munkájukhoz és szolgálati idejükhöz képest igen jól, majdnem aránytalanul jól vannak űzetve, s hozzá még megengedett szép mellékkere­setük is van. Hogy könnyelmű állításról vagy elfogultságról senki se vádolhasson bennünket, rideg számokkal bizonyítunk. A város jelen évi költség- vetése szerint a rendőrkapitány lakbérrel és ruhaáltalánnyal együtt 5076‘67 K fizetést kap, ami bizony igen szép dotáció 5, mondd: öt évi szolgálat után. Még meglepőbb a két al- kapitánynak és a fogalmazónak mesés monogrammal. Május elsején, szives rendelése szerint elküldi a fő­nök úr a szaldirozott számlát. A tanárt kezdte a guta kerül­getni. Valóságos betömött tűzhányó dolgozott benne. De ki se törhet a tolakodó ellen, mert azonnal elpá­rolgott. Ugyanebben a pillanatban egy csintalan suszterinas dugta be kócos fejét. — Kezét csókolom — jelentette bátran, — itt van kérem a tanár ur lábmértékszáma szerint készült hat pár uj cipő mindenféle alkalmatos­ságra. Az inas borravalóra való kacsin­tást vetett a majd szét pukkanó dü­hös urra, mert azt vélte, hogy öltöz­ködés közt tört be hozzá. Minthogy pedig a tanár ur nem a zsebe, ha­nem az ajtó felé gesztikult, a fürge inas tüstént egy székre rakta a cso­magot és még idejekorán menekült. A komoly öreg ur ekkor teljesen elvesztette már a fejét. Kétségbeesve nézett a csomagokra és tanácstalanul bámult magára a tükörben. Amint igy monologizál, már megint előtte hajlong egy uj jövevény. Sima mozdulattal tesz a tanár ur íróaszta­lára egy diszkrét kis csomagot. — Tiszteletét küldi a főnök ur és a megrendelt arany, kronométer, genfi órát. Az ötszáz koronáért, tanár ur intézkedése szerint, jövő hó elsején jelentkezem. Ásszolgája 1 A villámcsapások olyan gyorsan következtek egymásután, hogy a meg­döbbent tanár ur szinte belekáprázott az eddigiekbe. De a többit már olyan fizetése — képzettségükhöz vi­szonyítva. Az első alkapitány ugyanis összesen 4225, a má­sodik 3700 s a fogalmazó (4 —5 évi szolgálat után!) 3630 K javadalmazásban részesül. Hogy mind a három egyene­sen fényes fizetés, legjobban átlátjuk, ha meggondoljuk, hogy egy albiró egyetemi végzettség­gel, jogi doktorátussal és ügy­védi vizsgálattal nem kap any- nyit, mint nálunk a rendőrfo­galmazó, holott ez az alkapi- tányokkal együtt semmiféle akadémiai kvalifikációval se rendelkezik! Hozzájárul még az, amit a beavatottak nagyon jól tudnak, hogy rendőrfőtisztviselőinknek kivétel nélkül még néhány száz koronára menő megengedett mellékkeresetük is van a rend­őrkapitány úrral egyetemben ! No már most, kérdjük, nem a szó szoros értelmében való pazarlás-e ilyen javadalmazás mellett a főtisztviselőknek a teljesen fölösleges éjjeli ügye­letességért évente egyenként még 608—608 K s a kapi­tánynak az ügyeletesség néhai ellenőrzéséért külön 365 K extradijazást adni? Ha ez nem tékozlás, nem könnyelmű pénz­kidobás a város részéről, akkor semmi sem az! Mi nem irigyeljük ajófize­fásultan fogadta, mint valamikor ki­rándulásakor az erdőben ért zivatart. A tanár ur tehát némán fogadta a beszédes papirkereskedő segéd szál­lítmányát, az esernyős különös kül­deményét, a fitos orrú cukrászinas tortapirami'sát, a csemegekereskedő aszpikos tengerirákját, a pezsgőgyár irodájának huszonnégy üveg ágyúját, a hangszergyáros koncert hegedűjét és hatalmas vadászkürt trombitáját, végre — már majdnem elájultan — egy cilínderes, arancsiptetős házasság- közvetítő ur óriási albumát néhány száz mennyasszonyjelölttel. Azután háromnegyed kilenckor véget ért ez a rettentő tatárjárás és a tanár botját és kalapját véve, meg­vető pillantást vetett az össze vissza hentergő ádáz holmikra. Rázárta a betörőkre szobája ajtaját és szédül­ten ért le az utcára. Szegény öreg ur, a sok váratlan látogató miatt nem is ért rá regge­lizni. így érkezett az iskolába. Pont kilenc múlt tiz perccel. Rögtön belé­pett osztályába. Sohasem osztogatott annyi elégtelent a tanár ur, mint áp­rilis elsején. Óraközben fölmenekült a tanári könyvtárba. Kerülte kollé­gáit. Végre a rettentő órák és még rettentőbb szekundák is elmúltak. Iszonyú hangulatban indult pont tizenkét órakor a Zrínyi-utcába. Soha világéletében nem járt itt. A tanár ur néhány szabatos kör­mondattal adta elő élete legszokatla­nabb eseményét. A rendőrségen azon­ban humoros tisztelettel fogadták. A rendőrtanácsos igy nyilatkozott;

Next

/
Thumbnails
Contents