Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 3. szám
1914. január 8. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 Az esztergomi múzeum. Vasárnap délben avatták fel az „Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat“ megújhodásának első biztató tanujelét : az esztergomi múzeumot, a Német uccai Einczinger- féle házban. A megnyitás d. e. fél 12 órára volt jelezve és a kitűzött időre oly nagy számban gyűlt egybe az érdeklődő közönség, hogy alig fért el a múzeum most még kisded helyiségeiben. Egyike volt a legelsőknek a megjelenésben Bogisich Mihály v. püspök, a társulat diszelnöke, lelkes szavakkal magyarázta az egyre sűrűbben gyülekező notabilitásoknak, hogy ez a helyiség bizony kicsiny, nagyon kicsiny, de majd csak megyünk valamire. A társulat oszlopos vezető tagjai, igy dr. Molnár Szulpic, főgimn. igazgató, Sinka Ferenc Pál múzeumőr szintén a múzeum kicsinysége és szerény berendezése miatt mentegették a társulatot. Nem igy ellenben a többiek, akik nem vettek részt a gyűjtés és rendezés munkájában. Dr. Fehér Gyula például kijelentette, hogy nem is gondolta volna, hogy ily rövid idő alatt ily érdekes és értékes gyűjtemény jöhessen létre s ugyancsak ezen véleményen volt Meszleny Pál főispán is és a megjelentek óriási többsége. Igazuk is volt, mert valljuk meg őszintén, a társulat reorganizációja óta eltelt idő oly csekély volt ahhoz, hogy egy a nyilvánosságnak is átadható múzeum létesülhessen, hogy a pesszimisták kell, hogy bámulattal álljanak meg és elismerésükéi adózzanak a vezetőségnek e múzeumért, melyről bátran mondhatjuk, rövid idő alatt mint városunk egyik legérdekesebb látnivalója fog kifejlődni, ha a társulat a megkezdett munkát ily arányban folytatja. A fővárosból báró Szalay Imre, a Nemzeti Múzeum igazgatója és Mihalik József kir. tanácsos, a „Múzeumok és Könyvtárak Orsz. Tanácsának“ orsz. felügyelője jöttek el a megnyitási ünnepélyre, mely megérkezésükkor kezdetét is vette. Bogisich Mihály v. püspök, a Tudományos Akadémia tagja, mint a társulat díszelnöke üdvözölte a megérkezett tudósokat és a jelenlévő előkelő közönséget és kérte őket, vegyék pártfogásukba az újraéledt társulatot és annak múzeumát. A beszédre báró Szalay Imre válaszolt biztosította a jelenlévőket a főfelügyelőség jóindulatáról, majd elismerését fejezte ki a reorganizálást kezébe vevő Vimmer Imre polgármesternek és a társulat lelkes tisztikarának a szép eredményért. Ezután Sinka Ferenc Pál ismertette a társulat történetét és újjáalakítását, mire a fővárosi vendégek megnézték a múzeum kiállított tárgyait, nem győzve elismerésüknek és dicséretüknek kifejezést adni a látott szép és ritka dolgokért. Meg is Ígérték, hogy a gyűjtemények osztályozására mielőbb szaktudóst küldenek le a központból, mert a tárgyak osztályozása és megfelelő elrendezése után a múzeum tudományos értéke nagyban fog emelkedni. Az ünnepség után Bogisich püspök a fővárosi vendégek tiszteletére a lakásán díszebédet adott, melyre a társulat tisztikara is hivatalos volt. Az ebéden számos felköszöntő hangzott el éltetve az érdemes tisztikart, a vendégszerető házigazdát és a megjelent tudósokat. A múzeumról egyik közelebbi számunkban szakszerű ismertetést írunk. A magyar kézműipar. Addig hirdettük önmagunk között a magyar kézmű- és háziipar dicséretét, addig énekeltünk róla, mig végre meghallották a külföldön is; és most jön az első hir arról, hogy a magyar kézműipar immár bevonult a nemzetköziseg hatalmas csarnokába, hogy a magyar csipke, a magyar hímzés, a magyar cserépedény kapós lett, nem éppen a néprajzi kuriózuma jussán, hanem azért, mert művészi értéke is van, A lipcsei Volkskunst (népművészet) kiállításról írva, egy magyar következőket mondja: „Elérsz három egymásba nyíló, déli növénnyel dúsan feldíszített szobába, és megdobban a szived, mert szemben az ajtóval az angyalos magyar koronát látod, felette hatalmas betűkkel : „Ungarn“. És nem győzöl betelni szebbnél- szebb csipkékkel, amit a paraszt, asszonyok készítettek Kecskeméten, Kalocsán, a Bácskában és Kalotaszegen. Százfele térítők, asztalfutók, blúz, fehérnemű, divány- párna, a terem középén egy hímzett juhász lajbi, alatta báránybőrös cifra dohányzacskó. Majd tulipános cserépedény, sőt egy teknő, amit Maros-menti cigányok csináltak. A jobbra nyíló szoba Erdélyé : újra csipkék, hímzések, ké zimunkák, gyönyörű monogram- mok, égetett cserép és faedények, mig a balra nyíló szobában a magyar nép készítette ékszerek vannak elhelyezve, pompás üvegszekrényekben. Magas árakon megvették, szinte széjjel kapkodtak minden darabot; és a kiállításnak már vége.“ Végre elértük ezt is. Itthon nem volt hiány a lelkesedésben, de még a támogatásban sem. Művészi köreink, kiváltképpen az iparművészeti társulat folyton ébrentartotta a magyar kéziipar iránt való érdeklődést. Mindnyájan azon voltunk, hogy a magyar nép leikéből fakadó művészeti termékeket meghonosítsuk otthonunkban ; és nem régiben volt itt olyan divat is, amely a kalotaszegi varrotast domináltatta. Ennek az önmegbecsülésnek köszönhetjük, hogy most már mások is megbecsülnek, hogy a külföldön is észrevették azt a sajátosan nagy művészi értéket, mely ezekben az egyszerű, de egyszerűségűkben is nemes kézimunkákban megnyilvánult. De ez ne állítson meg bennünket a félúton. Még igen sok kihasználni való van ezen a téren. Minden magyar vidéknek más sajátos népművészete van, minden magyar járásnak meg van a maga művészete ; csak avatott szem kell hozzá, hogy azt észrevegyük, és kitűnő kereskedelmi érzék, hogy hasznosítsuk. Folyóiratokban, belföldön és külföldön egyaránt propagandát kell csinálni ennek az eszmének, újabb népművészeti formákat kell bemutatni képben és Írásban, egyszóval: dolgozni kell, előre törekedni és érvényre juttatni a magyar iparművészetet, jelesül a kézimunkát. A magyar nők — és ez leginkább kiviláglik a magyar nők kézimunkáiból — mindig azon dolgoztak, hogy férjüknek a létért való küzdelemben támogató társaik legyenek* A szövés és varrás kezdő stádiumai ennek a törekvésnek. Ehhez járult később a hímzés is ; es a magyar nőnek mindig volt ideje ahhoz, hogy házi foglalkozása melleit még találjon időt, kedvet es munkaerőt arra, hogy a szép kultuszának hódoljon. Az egyszerű parasztasz- szony keresetlenebbül, egyszerűbben csinálta meg ezt, és komplikáltabbul, de ép annyi lelkiismeretességgel az úrnő. Ebben nincs osztálykülönbség ; e téren egy nemzeti vonás van : a munka szeretete és a szépben való gyönyörűség érzete. Innen van, hogy ezeket az egyszerű népművészeti motívumokat a komplikáltabb iparművészet alap gondolat gyanánt vette, és hogy a varrotasok a magasabb rétegekben oly nagy népszerűségre tettek szert. Azonban az még kevés ahhoz, hogy a népművészet húsává és vérévé váljék a magyar nemzetnek. Kellene vándorkiállítások rendezése a vidéki városokban és egy állandó kiállítás Budapesten, ahol viszont az összes újabb népművészeti termékeket bemutatnák és innen kereskedelmi úton értékesítenék. Igaz, hogy ezzel szemben a hivatalos köröknek az az ellenvetésük, hogy ilyesmi már van nálunk, egyesületek vannak fiókokkal, raktárakkal, és nagyszerű hivatalnoki szervezettel. Mindez megvan, csak a vevők dolgában állunk nagyon gyöngén. Talán mert nincs kellő kereskedelmi vezetés, de egész bizonyos, hogy nem azért, mintha a magyar publikum idegenkednék ezektől a pompás és szokványos árúcikkeket mérföldekkel túlhaladó művészi dolgoktól. Dolgozzunk a magyar népművészetért és támogassuk a kézi ipart, melyet immár a külföld is teljes mértékben méltányol. Mercator. Párisi levél. A párisi karácsony. — Reveillon. Mint egy hat héttel ezelőtt a párisi kávéházakban, a nagy Boulevard kávéházainak ablakaiban, piros betűs hirdetmények vonták magukra figyelmünket. Ezekben elláttak bennünket jó tanácscsal, hogy aki a párisi karácsonyi estén ünnepi vacsorát szándékszik enni, jól teszi, ha helyről idejekorán gondoskodik. Az idegennek, különösen a németnek, angolnak, magyarnak ez a felhívás mindenesetre kissé szokatlan sőt, mondhatnám, érthetetlen volt. Hát hogyan, a párisiak nem ülnek karácsonyt ? Pedig a kirakatok tömve voltak csodásnál csodásabb gyermekjátékokkal, melyek közül egy párisi babáért nem restéit a kereskedő 2 — 300 francot elkérni, ami természetesen még korántsem clou-ja az itteni játékáraknak, de csalhatatlan jele a szent karácsony ünnepének. Egy héttel karácsony előtt már csak arról beszéltek az emberek, hol és hogy tölti a Reveillon-t? Reveillon tulajdonképen az a vacsora, amit bálok alkalmával a szünórakor elfogyasztanak. Párisban ez fogalom. Az ucca forgalmán már délután két órakor meglátszott, hogy Páris nagy ünnep előtt áll. A Boulevard- okon, uccaszegeléseknél az amúgy is óriási forgalom életveszedelmessé kezdet válni. Siető emberek; kik az utolsó bevásárlásokat eszközölték, gyárakból hazatérő munkások, a hires párisi midinettée-k, irodai alkalmazottak tízezrével lepték el az utakat. A nagy Boulevard-ok két oldalán fabódék voltak felállítva és az emberek éppen úgy kínálták portékájukat, mint mikor Párkányban or- szagosvásárkor a templom mellett a tót földönárus igyekszik áruja kiválóságáról bámulóit meggyőzni. A kü- lömbség az, hogy mig ott a Janó lelkesült, itt egy-egy sátorban 3—4 szép párisi lány a világ legbájosabb mosolyával nyújtotta apró kis cipővel különféle édességeit kóstolóra, aminek igazán nem lehetett eilent- áilni és bizony hullottak a nem is jó izü széncukorért a sou-k. A vendéglőben 7—8 óra között csak a rendes közönség volt, a kávéház előtti terasse-ok, mint rendesen, tömve voltak. Az idő is kedvezett ; mert az egész nap szitáló eső elált és csodaszép lanyha est lett, mintegy elősegitendő a párisi kifogyhatatlan mulatozásra alkalmas hajlandó jókedvet. Mire léi kilenckor a színházak, music Hall-ok stb. megkezdődtek, az ucca kisé elcsendesült, mert ma Párisban illik valahol lenni és ez az „illik“ itt nincs kisebb hatással mint minálunk otthon. A magyar vendéglőben vacsoráztam egy szintén magyar barátommal — minden reményt feladtunk, hogy jegyhez juthassunk valahova. így céltalanul állván az Opera előtt egy idegen vezető lelkendezve ajánl operajegyeket. A párisi cselek tapasztalatból nem ismeretlenek előttem, s visszautasítottam, bizalmatlanságból, csak miután megmondta, hogy az Operával szomszédos jegyirodában a bérlő az utolsó percben visszaküldte a jegyeket, értékesítés végett vettem meg azokat 75 százalékkal olcsóbban mint a rendes napi ár; és igy ugyancsak olcsón jutottunk hozzá, hogy a párisi Reveillont az Operában ünnepeljük. Az előadás (Saint-Stäeus Samson és Dalila-ját és Massager Les deux Pigeons-ját adták) magas nívón állott, ezt felemlíteni ugye felesleges. Maga a közönség látványosság. A világ minden nemzete képviselve a parketten és páholyokban, az urak estélyöltözetben, a hölgyek grande toilettben nagy ékszerekkel, mint theatre parée alkalmával. Itt három Miss ül minden kiséret nélkül (nálunk kizárt dolog) ez három amerikai leány kikről a distinkció mesz- sziről leri, ott egy diplomata feleségével és leányával; és megindul a világ legszebb Foyer-jében a korzó
