Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 24. szám
1914. március 22. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 szellemben. Válasszuk meg tiszteleti tagjainkat az esztergomi eredetű kiváló írók közül. Ne rójunk anyagi terhet tagjainkra, hanem inkább erősödjünk előbb a Kör üdvös és népszerű működésétől. A megalakítandó Irodalmi Kör rendes és bizalmas összejövetelei lesznek egyelőre hivatva a testületi és kartársi szellem kifejlesztésére és megerősítésére. Mihelyt együtt lesznek kalászaink, nemsokára meg lesz a tekintélyes kéve. És ha minden művelt város egy-egy ilyen értékes kévét jelent nemzeti működésünk magtára számára, akkor jóhir- nevünk és értékünk is gyarapodni fog az egyesek önérzetének erősödésével. Egyesüljünk tehát nemsokára kitavaszodó alkalommal kartársi együvétartozásunk át- érzésében és igy saját szellemi erőink értékesítésében mielőbb! Egy esztergomi iró. Hasznos akció. Előbb Erdélyből, most meg Zom- borból jön hire annak, hogy a névnapok ellen összefog a város irányadó népe. A hírre gondolkodóba esünk. Bácskából a sírva-vigadó ország kövér humuszáról száll a hadüzenet a névnapok ellen, s úgy tűnik fel, mintha a régi jó világot sirató lelkünk mélyén, sebet ütött volna a bácskai hiradas. Úgy tűnik fel, mintha Dénes, a lőcsei naptár szerkesztője, Hamis aneroid volt a szeretője, Azt ölelte, rázta hajnaltól napestig, Kötetekbe irta : a higany hogy esik. Nincs ekszpedició Szádeczky-ak nélkül Segy Szádeczky sincsen biztos reklám nélkül, Az egyiptomi ág a köveket törte, A nagy Ramzesz szobra orrát is betörte. Sarmaságh, a hires bazárlátogató, Kinél jobb vásárlót nem látott Kairó, összeszedett mindent, múmiát és tücsköt, Hazafelé hetven lim-lom csomaggal jött. Barcsy az ő komoly pápai kedvével, Majd bacillust ivott a Nílus vizével, Plátói szerelmet vallott Egyiptomban, Néhány lady szive majd hogy föl nem robbant! Fogarassy uram zaftos beszédével, Sokkal jobban csúszott a sok antik étel, Folyton versenyzett ő a dragománokkal, Ki lódít nagyobbat Egyitomon által. Az ifjú Vitális szűzi szeméremmel, Koketirozott a hárem hölgyikékkel, Föl is csapott volna hatalmas basának, De félt virgácsától kedves mamájának. Laudon generális nevét bitorolja A társaság egyik nagyon nyájas tagja, Ő volt a vezérkar kedves komornyikja S kairói pókok, bogarak gyilkosa. Ledniczky ihlettel emelt poharakat 5 éltette a derék honi malacokat, A kik Kairóban ritka polgártársak, Mert csak magyar konyhán tűrik el a nyársat. Szekeres Kassáról jeles etnográfus, A kinek megörült minden fotográfus, összevásárolta az összes képeket, Panorámát állít, még pediglen szépet. tradíciónkból veszítenénk, az életküzdés ezernyi gondja bárdolva hasogatná a régi jó idők poézisét. Ha már a Bácskában sem kell a dáridó, a cigány, a hangos jókedv, akkor nagy bajok lehetnek ebben az országban. A virtus innen, a jókedv fészkéből : Bácskából bocsátotta szárnyra a legendákat, amelyekről történeteket beszéltek az országban mindenütt, ahol mulatni vágytak az emberek. Mégis: nem tudunk megindulni ősi tradíciónk eme haldoklásán. Valahogy úgy érezzük, ideje volt a dinom- dánomokat beszüntetni. Az élet, a küzdés nagy hamvazószerdája az embereket megállásra, magukba szállásra bírja. Minek az oktalan költekezés, mikor a kaputos emberek ezrei szűkösen élnek, minek versenyezzünk abban, hogy adósságot adósságra halmozzunk ? Azzal tisztában vannak a Bácskában is, hogy az egymást túllicitáló családok dinom-dá- nomjai, melyek a kora reggeltől belenyúltak a késő éjszakába, veszedelmesen megingatták azokat, akiknek a határban nincsenek száz meg száz holdjai, csak úgy élnek máról-holnapra a fizetésből. Előbb egy, azután több ember vált ki a mulatozók sorából, s amikor már elegen voltak, amikor hiába vádolták meg őket fösvénységgel, garasoskodással, a családi személyek, visszavonuló emberek mosolygásán megakadt a mámoros emberek szeme és most a józanság hadat üzen a névnapoknak. Nagy, országos jelentőségű dolog ez, nem árt, ha mentői többet foglalkozunk vele. Nemcsak a garasok megmaradását jelenti ez a vérnélküli harc, hanem a néperkölcsök javulását is. Mihelyt a régi udvarházakból nem hallatszik ki a tivornya hangja, a nép is alább hagy a kurjongatással és nem vágyik a korcsmába. Megmarad a garasa, meg az egészsége is. Ha tehát komoly a zombori akció, jelentőségét nem lehet kicsinyelni. De ha csak amolyan szalmaláng, akkor el se kezdjék 1 Nem sokat érne, ha a névnapot abban hagyva, más keresett és képzelt jogcímen meginnák azt, amit nyertek a réven. Hisszük azonban, hogy a zombori akciót komoly asszonyok mozgatják és ha ők akarják, bizzunk a sikerében, a siker országos követésében. V. I. A zsolna -fiumei vonal Esztergomon át. Székesfehérvárott Grósz Bernát városi bizottsági tag kezdeményezésére mozgalom indult meg, mely az országos lapokban is felmerült azon célzatot, mely szerint Felsőmagyar- ország forgalmát Zsolna, Pozsony, Nagykanizsán át szeretnék Fiume felé irányítani, Székesfehérvár város javára akarná akként módosítani, hogy a felsőmagyarországi forgalom — állítólag rövidebb utón — Zsolna, Komárom, Székesfehérváron át vezettessék Fiúméba. A tervet egyik fehérvári laptársunk, a „Székesfehérvár és Vidéke“ a következő igen megszívlelendő módosításokkal propagálja: „Tévedés, hogy ezen útvonal a legrövidebb volna, mert a vasúti utBodnár a nagy Sued nagy ellenlábasa, Félt is tőle minden hotelnek lábasa, A vén piramisok elpirultak szörnyen, S érzék törpeségük Bodnár közelében. Marcsiss meglehetős jól sikerült tót lord, Aki minden pincért és portást összehord, Keresi egész nap, merre van a szmoking? Ahol minden székben egy-egy lord pajtás ring. Idódly már harmadnap ráunt Egyiptomra, Mivel rosszul szeleit a makra pipája, Visszaszökött volna ő igen szívesen, Hogyha kompassza lett volna a zsebében. Szép Kraxelhúbernek majdnem baja támadt, Hogy Pozsonynak nézte magyar karavánat; Memnon szobraival is németül beszélt, Pedig a lelkében ősi magyar vér élt. Gecsdnyi madarász s állatszeliditő, Krokodilusokkal nyelvükön beszélő Hanem ebéd után megtörtént már vele, Hogy a galambokat Íbiszeknek nézte. Utolsó tagja a derék karavánnak, Kinek a kollégák vérpadot kívánnak. Mivel tövisestül nyújtja a szép rúzsát 5 mert kerékbe törte a jó magyar múzsát. Irám mindezeket dicső Egyiptomban, Messze a hazától, nehéz bánatomban, Azt forgattam egész utón jómagámban : Becsukhatnak ezért sötét áristomban. (Mintha utitársaim kórusa zengett volna : Valóban !) Utazás közben azonban nem szabad az attikai sót odahaza feledni. Majd minden múzeumban ilyen tilalmakat olvastunk: — „M. M. Les visiteurs sont instamment priés de ne rien graver ni eerire sur le monuments !“ Tréfásan egymásra pillantottunk és azonnal tudtuk, hogy ez a sértő figyelmeztetés nem nekünk szól. Mert eszünk ágában sem volt ezért megneheztelnünk. Vagy gondoljunk vissza arra a dicső szamárkorszakra, midőn csak a Bismarck, Eszterházy, Kaiser, König sib. nevű üg>es egyiptomi háziállatok vittek oda, a hová egyéb* kent el nem juthattunk volna! Emlékeznek e még kedves kartársaim arra a vérmes, nagyszájú, de különben nem rossz májú dra- gománra, aki harsány hangon ezt kiáltotta reánk : — Nem mehetni, tehát várni az urak, mig minden szamár együtt lesz ! Ki neheztelt meg végül arra a vidám szókimondó franciára, aki a tengeri vihar napján, a halálra vált misszeknek csintalanul ezt csevegte: — Tudják kérem, kik találták föl ezt a kellemetlen tengeribetegséget ? A főniciek, akik először mertek tengerre szállani. Pedig akkor is sokan voltak először tengeren a Kleopatra hatalmas födélzetén, de azért senkise vette magára a célzást. Reményiem tehát, hogy kedves utitársaim sem neheztelnek meg reám csintalan strófáim miatt. Azzal vagyok bátor ezt kipróbálni, hogy mindenkinek meg merem küldeni csinos emlékül — kézirat gyanánt. mutató segélyével is kiszámitható, hogy Zsolnától Pozsonyon át 831, Komárom Székesfehérváron át pedig 859—861 kilométer a távolság. Mindazonáltal Grósz Bernát gondolata alapjában, hogy tudniillik Fel- sőmagyarország forgalma Székesfehérváron át irányittassék Fiume felé — egészen helyes és a pozsonyi útirány minden bolygatása nélkül elérhető más, a zsolna-pozsonyinál mintegy 30—40 kilométerrel rövidebb utón, melynek megnyitása nemcsak Fejérvármegye és Székesfehérvár közönségének, hanem a pest-pilisi alsó járásnak, Esztergom vármegyének (tokodi stb. szén és mészbányák, dunai halászat stb.), Esztergom városának, az egész Garamvölgynek, sőt Ruttkán át Felsőmagyarország kiterjedt vidékének emelésére szolgálhatna. Tessék csak a térképet szemügyre venni. Székesfehérvártól Bicskéig kész a helyiérdekű vasút, onnét Zsámbé- kon, Tinnyén, Perbálon át a buda- pest-esztergomi vonatig uj, rendes vasút készítése alig ütköznék nagyobb műszaki akadályokba és 5 — 6 község 20 — 30.000 lakossal nyerne újabb vasúti összeköttetést. Esztergomnál pedig a Duna áthidalása s igy Pár- kány-Nánával, azontúl pedig Felső- magyarországgal való közvetlen kapcsolat oly közgazdasági, sőt honvédelmi, katonai érdekeknek látszik, mely a szükséges vasútépítési költséget bizonyára megérdemli, tehát annak kivitelére törekedni fölötte kívánatos-. Természetesen nem lehet ezen célt rövidesen elérni, de ha az érdekelt vármegyék és városok közönsége belátná ezen útirány fontosságát és azt állandó igyekezettel és mozgolódással a kormánykörök előtt is kifejtené, a siker talán előbb bekövetkeznék, mint gondoljuk.“ A közölt terv azonban nem újdonság előttünk, mert épen a hidvám eltörlés megfolyamodásának határozatával kapcsolatban a legutóbbi városi közgyűlés is e tervet említi meg a miniszterhez intézendő feliratában, mint olyant, mely hivatva lenne a város elhagyatottsagát, eddigi mellőz- tetését nagyban helyrehozni, kipótolni. Örömmel vesszük tudomásul Székesfehérvár sajtójának és közönségének ez irányban megindítandó akcióját, melyet mi esztergomiak is, az ügy fontosságához méltóan, teljes erőnkből kívánunk támogatni. Néhány szó az emberi tévelygésről. Nem szükséges bővebb kommentárokkal fűszerezni — az ismeretes Hajdu-Babochay párbaj szomorú, gyászos tényeit. Elég annyi, ha konstatáljuk, hogy megint esett áldozatul egy — pályája kezdetén — sok reménnyel kecsegtetett férfiú — élte virágzásában. Egy nézeteltérés, egy kis félreértés — egy talán csak belső családi ügy — s már fungálnak az ugyne-
