Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 24. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1914. március 22. És ki tette a magyarságot egységes nemzetté, ha nem Kossuth Lajos ? Hiszen azelőtt nemzet csak a nemesség volt; honpolgári jogokkal és kötelességekkel más magyarul beszélő nem birt. Kossuth nyitotta meg a szabadság egét a századok óta kárhozatra Ítélt „misera plebs“ (nyomorult nép) előtt. Ő adott lelket : öntudatot fajunknak, melynek előbb csak nemzeti ösztönei voltak. O rázott fel bennünket tehetetlen siránkozó panaszkodásainkból hősi cselekvésre. 0 mozgatta meg a magyar parasztság szivét oly csodálatosan, mint még soha senki ezen a földön. Az ő lángszava állította vissza a magyar hadi dicsőség elhomályosult hírét régi fényébe. Bizony nagyon igazat mondott, mikor a nemzeti védelemről való örökké emlékezetes beszédében apostoli átszelle- mültséggel így kiáltott fel : „Úgy érzem magamat, mintha Isten kezembe adta volna a tárogatót, mely fölkiáltsa a halottakat, hogy — ha vétkesek vagy gyöngék, örök halálba sülyed- jenek; ha pedig van bennük életerő, örök életre ébredjenek.“ Mert Isten adta tárogatójával valóban örök életre támaszMosolyogva lapoztam odáig, mig a következő kis betűk ki nem masztak belőle az ő noteszébe : — „Évezredek óta üldögél egymás mellett a két kedélyes gránittestvér. Még ilyenformán is húsz méter magosán hordják orrukat. Mert nemcsak látnak es hallanak, de szimatolnak is. És örökkön örökké nyugodtan belenéznek a szent Nílus mosolygó tenyészetébe és a sivár sivatag szomorú enyészetébe. Így látják már sok ezer esztendő óta a viruló életet és a sötét halált. Néhány száz görög, római és európai név tetoválódott reájuk, hanem azért még a földrengés sem tudta ledönteni őket. Harmatozó hajnalban társalogni kezdenek: — Jó reggel! Hogy vagy szomszéd ? — Köszönöm. És te' öcsém ? — Jobban érezném magamat, ha kevesebb angolt látnék ! — Talán sokalod az angolokat? — Persze, hogy sokálom; mert keveslem a két tengeremet! — Értlek. Csitt. Angolok! . . .“ Midőn elkészültem az Írással, Kasszajosz Gusztávosz, a hogy bizalmasan szoktam aposztrofálni, ismét hátbavág és igy szól. — Ladiszláósz! Igazuk van a Memnónoknak. Mert nézd csak ! Volt Angliának Nagy Sándora vagy Napóleonja ? Es mégis az övéké a jövedelmező világ. Nem hódítók, hanem bérlők. Ilyen haszonélvezők itt is, a fáraók országában. Jólesően eldicsérte azután, hogy milyen derék magyar ur az a kairói tóttá holttá dermedt nemzetünket ! Kossuth lángszózataival s az ezek nyomában fakadt csodás hadi tettekkel jobban kiérdemelte hazája részéről a szte- phanosz khryzeoszt, (arany koszorút), mint Demoszthenesz a maga nem nagy eredményű philippikáival; És sokkal inkább rászolgált a „pater patriae“ (haza atyja) dicsőségjelzőre, mint Cicero, ki csupán egy összeesküvéstől mentette meg Rómát. Az emberi nagyság idővel kopik-vásik, elhalványul: Kossuth Lajosé soha! Az ő dicsősége csak növekedni fog az idővel. Nagysága annál ragyogóbb lesz, minél közelebb jut nemzetünk a szabadság igéret- földéhez; s legfényesebben a teljes függetlenség áldomásán fog tündökölni. Idő fordulhat, nemzedékek változhatnak a négy folyó tájékán ; egy megmarad örökkön- örökké: Kossuth Lajos varázsa, mert — míg e hazában nemes szivek lesznek, mig a nemes szivek igazán szeretnek, mig a magyarok magyarul szólnak, mig a magyar költők hazárql dalolnak: mindaddig élni fog e bűvös név nemcsak történelmünk legragyogóbb annáleséorvos, akinek minden szobája óriási szalon, tele rezeda, jázmin, lótusz és rózsa illattal. Nem hiába holland költőnő a felesége. Megemlékeztünk azután az angol bar tulajdonosáról, aki a fiait Magyarországon iskoláztatja és ahol olyan igaz magyar vendégszeretettel fogadtak. Csak egy-két szilajabb kedvű kollégánk neheztelt meg Kassay-ra, midőn ezt súgta fülűkbe : Conticuere omnes intctique óra tenebant! Vagy: Loquabantur variis linguis! És végül: Ibant, qua poterant 1 Igaz, hogy Kovátsék nem értették ezeket a csillapító jeliigéket, de az illetők haragosan nyelték le a kassai pilulákat és észrevétlenül nyomban eltűntek. — Egyébként Ladiszlaósz, nemcsak Egyiptomban, de Budapesten is, a tömjén halálos ellensege a trágya ! Ékkor már megindult a hajó. Leültünk a kis gőzös orrába és onnan néztük az ég és föld csodalatos színváltozását, a királyi nap keltét a tündérszép napkeleten és a keletiek életét. A magasabban fekvő földre nyikorgó kút ontotta verítékező vedrekkel a vizet. A távolban visszavonuló sakál üvöltött. A pálmaligetekről karcsú Íbiszek siettek a Nílushoz mosakodni. A romok közül gonosz kánya úszott a hajnali levegőben és leste a reggeli prédát. A part falvainak szorgalmas asszonyai nagy agyagkancsókban vitték haza egész napra a vizet. A dohányföldeken vidáman daloltak a munkások. Itt-ott a romok közt megjelentek a ben, hanem minden jelen és jövő magyar ivadéknak szive belsejében. Dr. Réthei Prikkel Marián. Irodalmi körünk. Fejlettebb szellemi életünk gyakorlati megvalósítására valóban szükségünk van egy esztergomi Irodalmi Kör megteremtésére. A mi lapunk vetette fel először azt a korszerű eszmét, melyet most napirenden kell tartanunk folytonos érdeklődésünkkel, mig meg nem valósul. A jelen sorok szerény Írója is lelkesen irodalommal foglalkozik és igy illetékesen hozzászólhat a napirend kérdéséhez. Szomszéd városainkban, Komáromban, Győrött, Székesfehérvárt már régóta létesült hasonló egyesület, mely évek óta buzgón rendezi az ünnepi és hétköznapi szellemi élvezeteket. A mi Irodalmi Körünket a mi speciális érdekeink szerint kellene megteremtenünk. Első célja lenne a város és a megye irodalommal foglalkozó erőinek egyesítése. Rendes tagja tehát csakis meghivott iró, pártoló tagja pedig minden irodalom kedvelő lehet. Az új egyesületet épen sajátszerű összetételénél fogva, inkább az erős testületi szellem, mint a terjedelmes tisztikar tartaná fönt. Ez a testületi piramisépitők utódai. Két piaszter a napszám, három piaszter a kőmives. A faraiak hatezer esztendő előtt ép annyi hagymával jutalmazták a munkásokat. Ilyen különös eszmecserék és megfigyelések közt telt el a nap legszebb és legintimebb része. A többi huszonnyolc utazó most kezdett mosakodni, mikor már mi a kelő nappal is társalogtunk. Midőn tengeri gőzösünk elhagyta Afrikát, a végtelen vizen és egen kívül alig láttam mást, mint utitársa- inkat, nehány utazót és a tengerészeket. Ekkor olvastam noteszemben a következő bizalmas strófákat : Magyar papirusz. (Egyiptomból) A hatalmas Ramzesz megfordult Gizélen, Mikor húsz uj hikszószt látott közelében. A vén piramiszok megdöbbenve nézték, Szegény Egyiptomnak újabb veszedelmét. Csákánnyal, vésővel jól fölfegyverkezve, Pusztításhoz fogtak a szfinksz fején kezdve, Tördelték Kufúnak égbetörő sírját, A krokodilusok szemöket kisírták. Öldöklő étherrel, gyilkos spiritusszal Dühös bogarászok dolgoztak nagy szusszal, A botanikusok nyalábszámra tépték A szent Nílus partját, felláhok vetését. Az orhedógok múmiákat ettek, A nagy fáraókról tyúkszemeket csentek, Az etnográfusok háremekbe törtek, összehasonlító kutatást végeztek. szellem pedig legyen első sorban annyira demokratikus, hogy tagjai közt a társadalmi rang vagy állás teljesen másodrendű tényező. Mert az első kvalifikáció csakis az írói képesség, kifogástalan erkölcsi értékkel. Eddig Íróink és költőink, mint külön kalászok jelentek meg a nyilvánosság előtt, Vájjon nem szaporodnék-e az egyes kalászok értéke, ha kévében egyesülnek ? Az Irodalmi Kör hivatott és választott tagjait egyelőre ösz- sze kellene toborozni bizalmas konferenciára. Addig megszerezhetők a Kisfaludy-kör, Jókaikor és a Vörösmarty-kör alapszabályai. Megalakulásunk küszöbén nem vállalnánk semmiféle anyagi gondot. Egyelőre egy szerény és bizalmas találkozó helyiség is elegendő lenne a szellemi erők egyesítésére és baráti összeolvasztására. Nagy jövőjű múzeumunk is a tojásból kikelt szerény csirke korszakában van. Az esztergomi Irodalmi Kör pedig még benne van legszebb vágyaink húsvéti piros tojásában. Amint életre kelt, ne követeljük, hogy rögtön szárnyaljon is. Ogni principio e dificile. Minden kezdet nehéz. De minden látszatos akadályt elhárít vagy legyőz a rokonérzésűek összetartó szeretete. Egyesítsük azonban irodalmi erőinket teljesen demokratikus Aggódó Anglia bús detektivei Kezdték a karavánt mindenütt követni- Idegen hatalmak kísérőket küldtek, A kik heteken át válságtól remegtek. Mi lesz Egyiptomból ? — kérdék az arabok A kik szeretnének már nem lenni rabok, hátha a magyarok kiverik az angolt! 5 fáraók földjéről eltűnik a félhold? Ilyen aggodalmak kisérték az utat, Melyet feneketlen zsebű Cook-cég mutat- Pedig ártatlanabb utazók nincsenek, Mint a szegény magyar iskolamesterek. A karaván feje jó Goldziher Ignác, A karaván szive nemes Platz Bonifác, A karaván lelke Beöthy Zsolt az iró, Kinél nagyobb magyart nem látott Kairó. Sejk Goldziher Ignác jól tud arabusul, Azért a karaván egy tagja sem busul, Éjjel-nappal mindig azon törte fejét, Hogyan árassza az izlám glóriát szét. Nemes Platz Bonifác, nevéhez méltóan, Védőszentje minden bajnak, mely megrohan, Csöndes imádsággal űzött veszedelmet S operált, ha kellett, képzelt tyúkszemeket. Beöthy Zsolt, a magyar tanárok vajdája, Csupa bölcs mondással telt meg aranyszája. Meglátta a szépet a műemlékeken És néha az arab táncosnők szemében. Dicső Athén s örök Róma díszpolgára, Kassay is felül a szamár hátára, 5 habár Egyiptomból rosszat nem látott is, Nem hallott jobb latin orátort még Izis. Gresits direktor, az uj losonci főniksz, Magyar hieroglif közt ő volt a nagy iksz, Olaszul háborgott, csodálkozott, ámult A tevék is tőle tudtak taliánul.
