Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 24. szám
Esztergom, 1914. XXXVI. évfolyam. 24. szám. Vasárnap, március 22. POUT! HR! és T RR5 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAIDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ARAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Kossuth Lajos. Halálának 20-dik évfordulójára. Ha örömben, szerencsében nem is, de nagy emberekben mindig bőkezű volt hozzánk a Gondviselés. Ám nagyjaink között is a legnagyobb, amilyent csak 1000 évben egyszer kaphat egy nemzet az Égtől: Kossuth Lajos. Mi, magyarok az ő nagyságát csak királyokéval mérhetjük össze, s ezek közt is a legnagyobbakéval; neki nemzetünk pantheonában Árpád, Sz. István és IV. Béla mellett van méltó helye. Fajunknak minden eszményi sajátsága egyesült lenne : a legideálisabb magyar nemzeti létezésünk óta, ki egyszersmind örök nemzeti ideálunk, mert meg estesitve hordta magában minden nemzeti vágyunkat, törekvésünket s álmainkat. „Az ég egy kincset ád minden hazának, s a nemzet híven őrzi birtokát: császárról szól a francia fiának“ — mondja a költő. Nekünk is adott egy kincset, melyet híven fogunk őrizni örökké, kiről a magyar apák időtlen időkig mesélni fognak gyermekeiknek: Kossuth Lajost. Ami a hívőknek a vallás szentje, ugyanaz a magyar hazafiaknak Kossuth Lajos: ragyogó példakép a faji erényekre törésben; örök tilalomfa a jogokról való lemondásban és gyáva meghunyászkodásban ellenségeink előtt; világító tűz- oszlop a függetlenség Kánaánja felé vivő nehéz, pusztai utunkban. Nincs dicsőítő jelzőnk, mely eléggé találó, nincsen nagyitó képünk, mely elég nagy volna nevéhez. Ennek hallatára csak hajolni tud kemény nyakunk, s hymnusszá magasztosul minden beszédünk. Aki izig-vérig magyar, kinek minden szivedobbanása, le- hellete, gondolata magyar: az nem egyszerű tisztelője, magasztalója, követője, hanem csakis rajongója lehet Kossuth Lajosnak : „Szentegyház keblünk belseje, Oltára képed !“ Élete mindenkor áhítatra gerjesztő legenda lesz előttünk, melyen századok múlva is buz- dulni fognak utódaink. Ne mondja nekünk • senki, hogy tévedései, hibái voltak. Nem igaz, nem voltak! Mi csak tündöklő erényeit látjuk, akarjuk látni! Mindenki ellenségünk, aki őt kisebbíteni akarja szemünkben; s bitang mindaz, ki tudva gyalázni merészli! Mert Kossuth nekünk mindenünk ! A Rákóczi-féle szabadságharctól kezdve a múlt század közepéig nemzetünk tulajdonképpen nem élt. Élete — Lao- koonnak és fiainak a kígyókkal való halálos küzdelméhez hasonlóan — csak kínos vergődés volt, viaskodás a kikerül- hetlennek látszó enyészettel. Hogy ma nemzethez méltó életünk van és mindig lészen, az legfőképpen Kossuth érdeme, kinek egyetlen egy hibája volt (ha ugyan ez hiba számba mehet), hogy az Isten esze-szive- szava nagyságához nem adott megfelelő szerencsét, mert ha ezt is adott volna neki, már nem kuporognánk az ismeretlenség félreeső zugában, hanem szavunk volna Európában. „Esztefgom és Vidéke" tárcája, Kiadatlan egyiptomi jegyzetek. Utitársairól irta: Dr. Kőrösy László. II. Február húszadikán hazaérkeztünk Budapestre. Vidéki kartársaink részint útközben, részint később indultak hivatásuk folytatására — és a szupleálók örömére. Legtöbben azután nemcsak katedráikon, de irodalmi formában is értékesítették jegyzeteiket és tapasztalataikat. így Barcsy a pápai Jókai- körben több fölolvasásban gyönyörködtette hallgatóit. Cikkei külön is megjelentek. Fogarassy érdekes tanulmányt közölt a nagyenyedi Bethlen kollégium értesítőjében. Gecsányi Hat hétig Egyiptomban c. élénk útirajzait a soproni ev. főgimnázium értesítője adta ki. Gresits Kírándu- [ lás Suezbe címmel szintén számot- t tevő közleményt irt a losonci főgim- i názium értesítőjébe. Sorrend szerint: Fenyvesy Ferenc i a népszerű Magyar Újság szer1 kesztője, megbízott, mint munkatár2 sát, hogy mindennap Írjak külön tudósítást. Nehéz volt megtagadni, de még nehezebb teljesíteni. A tengeri hajó ingó asztalán, a vendéglők élénk társalgóiban, gyakran azonban romokon Írogattam napi jelentéseimet, melyek öt-hat napi dátum különbséggel, mégis csak sorra megjelentek odahaza. A Budapesti Hírlapba és a Vasárnapi Újságba több tárcát szolgáltattam. Dúsan illusztrálta az Uj Idők is a magyar tanárok egyiptomi útja történetét. Egyiptom művészete címmel, 1898-ban, terjedelmes és illusztrált művem jelent meg, melyet nemsokára közös tanulmánykönyvünk szerkesztése követett. Marcsiss a besztercebányai kir. kath főgimnázium értesítőjében közölt magvas ismertetést. Dr. Platz Bonifác főigazgató, Szegeden és a Szent István társulatban tartott választékos fölolvasást Egyiptom irodalmáról Sarmaságh-nsLk több cikke jelent meg a szatmári lapokban. Előadást tartott a szatmári Kölcsey-egyesület- ben és a kath. Kaszinóban. Dr. Szá- deczky Gyula Magyar Tanárok Kairóban c. a. a Vasárnapi Újságba irt tartalmas közleményt. Szép Rezső külön pozsonyi füzete : Öt hét Egyiptomban szintén figyelemreméltó tanulmány. Vitális István a Selmecbányái gyógyászati és természettudományi egyesület évkönyvében adta ki Utazás Egyiptomban c. értekezését. Az egyiptomi tanulmány ut irodalma tehát elég kielégítő. Az összes értekezéseket kegyelettel őrzöm íróasztalomon uralkodik a mi érdekes egyiptomi tanulmánykönyvünk melynek összes illusztrációja (száz kép a könyvtáblán kívül,) angol, francia, német és magyar eredeti fölvétel. F'ölütöm most azt a lapot, mely a mi utazótársaságunk csoportos fényképét tartalmazza. Dr. Hebentanz orvos kívül arab, belül európai háza előtt csoportosulunk. Balról hátul látható a joviáló házigazda, előtte két hűséges arab inasa festői kairói jelmezben. Két tömött sorban mind ott vagyunk. Sőt mellettem terpeszkedik a hét nyelvű dragomán. Jobbra Kassay, a kit Budapesttől-Budapesűg állandó szomszédomnak szerettem, akár a tengerihajó ebédlőjében, szalonjában, födélzetén, de még hálótanyánkon is. Magával hozta hagyományos kék havelokkját, sötétkék szemüvegét, fekete keménykalapját és örökké derűs humorát és egy-két miniatűr, Elzevirbetűs római klasz- szikus könyvecskéjét. Ha valamelyikbe belemerült, akkor annyira megfeledkezett a külső világról, hogy még az ebédre szólító csöngetést sem hallotta. Midőn a Nílus arab személyzetű gőzösén egyszer reggel három órakor ébredtem föl, hogy a Napország fejedelmének megjelenését csodáljam, üresen találtam utitársam tábori ágyát. A hajó egyik fekete matróza fűteni kezdett. A turbanos kormányos pedig hajnali török imáját dúdolta a sötétkék ég felé. Épen trüszkölő hajó kályhájának világától tűzcsóvaját néztem, midőn Kassay szokása szerint nem egészen gyöngéden hátba- vág és azt ropogtatja klassziciter: — Entern akartál lefőzni ? — Hiszen előbb lefőztél i — Ma fölkelés előtt egy distihont rögtönöztem. Hol a noteszod ? Átnyújtottam. Odaülünk a fűtőház elé és a kedves utitárs jegyzőkönyvembe írja ezt a pár verssort: „Chaire o hieros potamos Neilos onomazomenos, Nün ezestimoi eke- inahozan, hon ali prothymos en.“ (A görögbetűs epigramm fordítása : Üdvözlégy oh szent folyam, melynek Nílus a neve, Most szabad látnom azt, ami után mindig vágyódtam.) — Most pedig hadd Írassam le veled az én útikönyvembe a Mem- non szobrok dialógját!
