Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 18. szám

Esztergom, 1914.

XXXVI. évfolyam. 18. szám.

Vasárnap, március 1.

POLITIK Fi! és TRRS

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL :

SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21.,

HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK.

A városi pénzügyi

tanácsosi állás.

Ismeretes lapunk olvasói előtt, hogy a városi képviselők körében erős mozgalom indult meg, mely az áprilisban megürülő pénzügyi tanácsosi állásnak teljes megszüntetésére irányul.

Természetesen a megszüntető mozgalommal szemben ellenzők is támadtak, kik meggyőződéssel vallják, hogy az 'állás fenntartása szükséges a városra nézve.

Az ellenzők köréből kaptuk a következő cikket, melyet tárgyilagosságunkhoz illően szívesen közzéteszünk, anélkül azonban, hogy a közzététellel a hozzájárulásunkat is kifejeznők. E tekintetben ugyanis fenntartjuk szabad elhatározásunkat és

t

* FELELŐS SZERKESZTŐ : FÖMUNKATARS :

$ DK GRÓH JÓZSEF DR KŐRÖSY LÁSZLÓ

| LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ

$ LAISZKY JÁNOS.

i MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K

NEGYEDÉVRE 3 K

EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR.

HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA.

semmikép se akarunk a jövő heti közgyűlés bölcs döntése elé vágni.

A beküldött cikk érvelése a következő:

A pénzügyi tanácsosi állás szükségessége körül felmerült vitában a legutóbbi pénzügyi bizottsági ülésben kisebbségben maradt azon álláspont, mely ezen állásnak, mint feleslegesnek megszüntetését vitatta, a kérdés közgyűlési tárgyalása alkalmával a pénztárak egyesítése régóta vajúdó eszméjének megvalósításával reméli a kérdést a maga álláspontja szerint eldönthetőnek.

Az érv az, hogy ha a pénztárak egyesittetnek, a külön osztályként tovább fenn nem álló adóügyi osztály, illetőleg ennek tisztviselői felett az egyesitett számvevői hivatal főnöke, a főszámvevő fogja a közvetlen

felügyeletet és ellenőrzést gyakorolni. Az eszme fölvetői £ zonban nem számolnak azzal, l ogy a pénzügyi tanácsosnak t inácsi előadói tisztét a jövő- len ki fogja majd elvégezni.

Beavatottak előtt ismeretes tiny, hogy a jegyzők, különösen a tanácsjegyző, munkával annyira túl vannak terhelve, fogy mig a főjegyző egy gyakornok állandó segítségét igényli, addig az utóbbi az ügyek hátrányára szolgáló késedelem- mel, átlag 300—400 hátralékkal képes csak dolgozni, olyannyira, hogy munkakörében mellette még egy külön munkaerő is kihasználást nyerhetne. Ezen túlterheltség mellett, mely éppen nem időleges, hanem állandóan tapasztalható egészségtelen állapot, egyenesen képtelenség, hogy a pénzügyi tanácsostól a tanácsosi

előadnivalók a jegyzőkhöz utaltassanak át, mert ezt kétségtelenül az adminisztráció siny- lené meg, amellett, hogy a munkával amúgyis különösen megterhelt tisztviselőkkel történnék nagy igazságtalanság, amennyiben éppen azon tisztviselők (gyakornok és tanácsjegyző, mindkettő a legmagasabb képesítéssel biró tisztviselő !) terheltetnének még több munkával, jóllehet ezeknek becsületes eddigi munkásságát és szorgalmát a tisztujitásnak csak hat évenként (legközelebb ez idén) ismétlődő alkalmával előrejutásuk s érvényesülésük elősegítésével lehetne és kellene honorálni.

Azok, kik a belső viszonyok ismerete nélkül alkotnak véleményt bizonyos állások nél- külözhetőségére nézve, nem látják, hogy a nemes törekvést

„Esztergom es Vidéké“ tárcája.

Lehet, hogy ma, lehet, hogy holnap.

Irta : Sárkány Sándor.

Lehet, hogy ma, lehet, hogy holnap jön meg az esze a bolondnak, s nem lesi felve többé a jövőt, a múlt felett sem kesereg bután — egy átdorbézolt lármás éj után kiszakgat a szivéből minden bánatot, mely annyit tépte, koldussá gyötörte, s álomport hintve gyöngyöző borába a céda Asszonyt a leikébe zárja, búcsút iszik — és alszik mindörökre.

— Hiába nevet ! — Nem marad majd árva: egész nyáron ott lesz a nap sugára.

S mit neki az,

hogy ciprusok helyett

tücsök tanyának nő ki majd

örök ágyán a gaz,

s virágot nem remegő kis kezek

ültetnek rája sorra ! . . .

(Hisz eljön majd a fakadó tavasz és ibolyát köt rá csokorba.)

És mit neki az,

hogy akiért a két szemét kisírta, kinek hazug csókja döntötte sírba,

annak szeme könnybe nem is merül, de céda vére máson melegül! . . .

(Ne ! . . . könnyeit sosem hullassa ott, majd megkönnyezik őt a hajnalok . . .)

Mert ágyán, mit bánja a porladó, hogy hova tűnt el a tavalyi hó.

Tél.

Irta : Somogyi lm te I.

Oda támaszkodott a zongorához és úgy hallgatta a fiatal ember beszédét.

— Hermin, hát elűz ? . . .

— Nem űzöm el, nem, de hát látja, hogy nekünk válni kell, válni talán örökre, mert . . . ej, hát nem lehet, no, és vége van. Egy alommal kevesebb. Azért nem halunk meg. Elfelejtjük egymást s ismét folyik minden a régi mederben.

— Könnyen beszél . . . Nem is szeretett akkor engem soha.

— Ismét ez a vád! Látja, nem hisz nekem : mi soha se is lennénk igy boldogok egymással.

Elhallgattak.

Az asztalnál ülők hangos nevetésben törtek ki valami ostobaság fölött s úgy boszantotta őket az a vidámság, az az öröm. Szinte fájt nekik. Az a kirívó ellentét, a vidámság a maga artikulátlan, léha hangulatában, a mosolygós képek és kedélyállapotuk között, meg szomorúbbá, kedvetlenebbe tette őket. A fiatal ember merően egy pontra szegezte tekintetét, a leány pedig izgatottan játszott legyezőjével. Aztán hirtelen megszólalt.

— Mert be kell látnia, hogy igazam van. Mondja csak, mit csinálnánk mi együtt, ha összekerülnénk ? Mihez fognánk? Hiszen abból a csekély fizetésből meg nem élhetnénk.

— Tudok én nélkülözni — válaszolt hévvel a fiatal ember. — A rendes hivatalomon kívül mást is vállalok ; dolgozom éjjel-nappal . . . ah, csak legyen az enyém 1

— Mesebeszéd. Szépek azok a

fiatalkori álmok, de hamar eltűnnek, hamar elszállnak . . . Azt hiszi,

hogy képes lenne maga erre ? . . . Soha, kedves barátom, soha . . . Mert tudja meg, hogy más a szerelmes fiatalember és más a férj. Amit az első igér, azt a második rendesen nem váltja be.

— Hermin, ön kételkedik szavaimban ? . . . Oh, ne ítéljen el előre, ne, mert ez nekem fáj, nagyon fáj 1

— Téved, ha azt hiszi, hogy ez csak előitelet vagy elfogultság. Ott van a Kövy Róza esete. Mivé lett az a szép piros leány, milyen halvány a sok dologtól, nélkülözéstől, de persze, ráfogják, hogy beteg . .

— Hermin, ön kegyetlen. Tönkre teszi az életemet, ha nem lesz az enyém . . .

—- Nert lennék a magáé ? Hogy megtanuljak mellette szenvedni, dolgozni s egy nap százszor átkozzam meg azt a percet, melyben hozzá kötöttem életemet meggondolatlanul ? Nem, ezt nem kívánhatja tőlem.

— Tehát mindez csak játék volt eddig? Csak aféle szeszély, amit elég szívtelenül megengedett magának. Magához csábított, szerelmet esküdött s amikor már egészen rabjává lettem bájainak, akkor elűz, eldob magától. Ah! ön nagyon jól ért ehez a játékhoz . . .

El akart menni, de a leány megragadta a karját.

— Várjon, maradjon, nem engedem, hogy igy válljunk el egymástól, haraggal gyűlölettel.

A fiatal ember visszafordult,